Jönnek az 50 gigabájtos mozifilmek
2006. október 10. 01:33, kedd
A HD DVD tábor rendszeresen a Sony által vezetett Blu-ray szövetség orra alá dörgölte eddig, hogy csupán a 25 gigabájtos lemezeikre adtak ki filmeket. Most a Sony Pictures Home Entertainment úgy döntött, változtat ezen a helyzeten.

Hirdetés

Ugyan a dolgot a Blu-ray technológia fizikai jellemzői már eddig is lehetővé tették volna, azonban erre eddig nem került sor, a Sony kizárólag fele ekkora tárolókapacitású korongokon adta ki a különböző filmeket. Most azonban a cég médiarészlege bejelentette, hogy a jövőben kaphatók lesznek filmek immár az 50 gigabájtos diszkeken is. A vállalat közlése szerint a közeljövőben három film fog ilyen formában megjelenni. Ezek közül az első a nálunk nemrég bemutatott Távkapcs című vígjáték lesz, ez az Egyesült Államokban lesz először kapható. Ezt követi majd A Sólyom végveszélyben című film november 14-én, majd végül a Talladega Nights: The Ballad of Ricky Bobby kerül majd a boltokba december 12-én.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Mind a három filmet a Sony Pictures Digital Authoring Center (DAC) adja majd ki, remélhetőleg az eddigieknél jobb minőségben. A cég által korábban piacra dobott művek ugyanis a kritikák szerint nem éppen a kiváló képminőségükről voltak híresek, pedig ez igazán elvárható lett volna egy kifejezetten a nagy felbontást támogató, sőt arra kidolgozott szabvány esetében. A Sony képviselői szerint az újonnan kiadott alkotásoknál a tartalom egyenértékű lesz a DVD-knél megszokottal és a filmek tömörítetlen PCM formátumú audiosávokat fognak tartalmazni.

Európában az első Blu-ray lemezek néhány héten belül lesznek kaphatók, igaz először csak a 25 gigabájtos korongokon. A problémát azonban nem csak a korai szerény kínálat, hanem még inkább a lejátszók magas ára jelenti majd, így a később bemutatkozó HD DVD komoly előnyre tehet szert az év végéig.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. okt. 11. 11:24 | válasz | #42
De végülis nem fullos Mpeg-4 támogatás van video szinten sem, csak az AVC.
dez  
2006. okt. 11. 11:23 | válasz | #41
HD_DVD-s doksikban sem emlékszem, hogy láttam volna az AAC-t. Mondjuk ez furcsa, mivel ugye az Mpeg-4 szabvány része.
dez  
2006. okt. 11. 11:21 | válasz | #40
Ebben a Blu-ray specben nem szerepel az AAC, csak amiket felsoroltam.
A DD+ már nem rossz, de ha minden igényt kielégítene, akkor ugye nem létezne a DD Lossless, a DTS-HD, stb.
A lejátszók egy részét még tavaj kezdték tervezni, csak többek között a másolásvédelmi spec. lezárásának húzódása miatt nem kerültek a piacra, szóval elképzelhető, hogy a DD+-t sem mind támogatja.
shabba  
2006. okt. 10. 23:44 | válasz | #39
Úgy emléxem a DD+ és az AAC HE támogatás volt az ami legutóbb januárban bekerült a Broadcom BCM7411 -es dekóder chip képességei közé amikor kijött az új revision. Ezek a HD-DVD és Blu-Ray támogatás miatt kerültek be.
dez  
2006. okt. 10. 23:07 | válasz | #38
(Az itt és a #33-ban megadott bitsebességek a maximum értékek, csatornaszámtól és SR-től, továbbá bitfelbontástól függően kevesebb is lehet.)
dez  
2006. okt. 10. 23:02 | válasz | #37
Nem hülyeség, ha nem tudod lejátszani, mert pl. a lejátszód nem támogatja a jobb kódolásokat...

Vannak viszonylag jó lossy codecek, viszont az mp3 messze a legelterjedtebb, a legtöbb embernek azzal vannak tapasztalatai.
dez  
2006. okt. 10. 22:55 | válasz | #36
Ja, és van a cikkben említett, ezeknél a lemezeknél alkalmazott LPCM, 6/8 csat., 48-192kHz, 27,6Mbps.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 22:54 | galéria | válasz | #35
Nemtudod a szöveget értelmezni? :)
"Igen a legtöbb hang tömörítés minőségvesztéssel jár, de LEGTÖBBEN ezt nem veszik észre, sőt akik azt mondják észreveszik, azoknak a NAGY RÉSZE is csak hiszi, mert ez a trendy, de ha tesztnek vetik alá magukat, rögtön bebukják."
A másik gond, meg hogy megint leírod, hogy nálad lossy=mp3, amikor van jópár más lossy formátum is, ami nem 12 éves fejlesztés, mint az mp3... ne az egyik leggagyibbal (eljárt felette az idő) hasonlítgass, hanem a jobbakkal. Aztán még ott van azis, hogy mivel kódolták, mert elég nagy különbség lehet a kódolók között is.
A nem tömörítés, meg mindíg hülyeség, ha az anyag valamennyire jól tömöríthető, a hang meg általában jól tömöríthető.
dez  
2006. okt. 10. 22:53 | válasz | #34
Miért ne lenne megjelenítő? Mai közepes méretű (70-80cm) LCD-TV-k 1280x720-asok (v. picit nagyobbak), 1m fölöttiek meg full-HD-sak (1920x1080), és ott vannak a nagyobb full-HD-s plazmák is a műszaki üzletekben. Utóbbi cuccok elég drágák, de egy olyan közepes LCD már elérhető árkategóriásak sokaknak itthon is, és 2m-ről az 1280x720 sem olyan rossz.
dez  
2006. okt. 10. 22:46 | válasz | #33
Itt a DD5.1 (48kHz) 640kbps-sel megy, a DD-Plus7.1 (48kHz) 4,7Mbps, Dolby Lossless (6/8 csat., 48-192kHz) 18,64Mbps, DTS5.1 (48kHz) 1,5Mbps, DTS-HD (6/8 csat., 48-192kHz) 24,5Mbps. De a jobbak közül több, mint írtam, nem kötelező, és valószínűleg nem is támogatott a mai lejátszókban.
dez  
2006. okt. 10. 22:38 | válasz | #32
Csak már a #17-ben leírtam, miért nem hülyeség ebben az esetben a nem-tömörítés.

Meg arra is írtam azt a tutit, hogy szerinted senki sem hallja meg a lossy tömörítést, csak divatból mondja. Hangrendszer kérdése, bár mp3-ban 160kbps-ig egy gyengébben is meg lehet mondani, alatta már zavaró is.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 22:18 | galéria | válasz | #31
Pontosan azt írtad. Én beírtam hogy hülyeség nem tömöríteni, erre te beírtad hogy "Szeretem, amikor valaki �gy megmondja a tutit... :P" Itt egy kis ironiát érzek, szóval úgy gondolom nem értesz egyet, tehát szerinted hülyeség a tömörítés.
shabba  
2006. okt. 10. 22:13 | válasz | #30
Veszteségmentes tömörítés videoanyagnál kicsit nehéz lenne. Mivel a raw adatfolyam 720x576x25fpsx24bitx150perc az 261GB helyet foglalna, tömörítetlen 5.1-es hangsáv meg úgy 5GB-ot. Ehhez édeskevés lenne a 50GB-os lemez.

Max úgy lehetne megoldani hogy kisebb veszteséges tömörítési ráta mellett minden képkockát mint keyframe tömöríteni, pl. JPEG2000-rel. Nem kellene túl nagy rátát használni elég lenne egy 1:6-hoz arányú, ha nem RGB van hanem kevesebb bitet használó még annyi sem.

Csak nem hiszem hogy ennyivel plusszal el lehetne adni a kétrétegű Blu-Ray lemezeket és játékosokat, azon az áron amiért kapni lehet, ha még a HD sem képes igazán eladni.

Megjelenítő azért van HD-hez, 1280x720-as LCD-k, PDP-k már évek óta elérhetők, az 1920x1080-as cuccok is idén ősztőn kezdenek szélesebb körben terjedni. Persze az áruk igen bordos. De a Blu-ray ára is az.
dez  
2006. okt. 10. 22:11 | válasz | #29
A #17-ben én szerinted azt írtam, hogy hülyeség a tömörítés? Szövegértési nehézségeid vannak? Ja, szójjá! :D
Omega  
2006. okt. 10. 22:10 | válasz | #28
Én inkább annak örülnék a legjobban ha jönnének magyar nyelvű HD filmek is, nemhogy a Next HD-vel foglakozzak, de erre még várhatok.
2006. okt. 10. 20:26 | válasz | #27
Gyerekek, ez egyenlőre baromság. Minek az ekkora felbontás, ha nincs megjelenítő??? Inkább a jelenlegi felbontást hagynák, de veszteségmentes tömörítést alkalmaznának.
A hangsávot is lehet veszteségmentesen tömöriteni. 2:1 hez arány eléréséhez még egy kezdő programozó is ir kodot. Persze ha megtennék, akkor minek az 50Gbyte-os lemez???
Az lenne az igazi, ha inkább több kameraállásból lenne felvéve a film. 1 filmet így többször meg lehetne nézni, és mindig látnánk valami mást.
shabba  
2006. okt. 10. 17:59 | válasz | #26
Pontosan. NHK idén az UHDV még csak technikailag demonstrálta, sehol nincs még itt konkrét szabvány, tesztelés, sorozatgyártásra megérett termék, talán majd 10 év múlva.

Az NHK a HDTV-t 25 éve demonstrálta hasonlóképpen. Szabvány 10 évvel később lett, 8 év volt mire kiforrta magát és eljutottak a konkrét megvalósításig, további 6-7 év mire elterjedt broadcastban, és csak idén jutott el odáig hogy műsoros lemezen is megjelenjen.

Az UHDV-nél ez nagy valószínűséggel nem fog 25 évig tartani, de hogy minimum 10 év lesz az szinte biztos. Épp ezért azzal még kár számolni a lakossági piacon.
Cat  
2006. okt. 10. 17:40 | galéria | válasz | #25
manapság már külön DVD lemezen jönnek ki az extrák, szóval egy minőségi kiadásnál bőven számolhatunk legalább akkora mérettel (werkfilm, stb.), mint amekkora a film. Simán tele tudják rakni a studiók, ha akarják, másrészt meg tényleg nem csak egy hangsáv kell, hanem legalább 2-3.
shabba  
2006. okt. 10. 17:26 | válasz | #24
150 perc 20 Mbps-es video bitrátával(ami lehet akár H.264-es vagy VC-1-es, persze lehet a Sony még mindig MPEG-2-t fogja favorizálni) 22 GB. Hozzá egy tömörített hangsáv DD5.1-ben 448kbps-en fél giga, DTS vagy egyéb új formátumokat nem tudom mennyi de gondolom 2-3x nem több. Így akár egy sima egyrétegű lemezre is ráférhet egy film, igaz akkor extráknak nem marad hely. De pl. egy kétrétegű HD-DVD 30 GB-ja esetén extrána is jut hely.

Egy kétrétegű BR esetén viszont marad vagy 25 GB üres hely az extráknak, sőt a felsorolt három film közül csak a Black Hawk Down az egyedüli ami 150 perces, a másik két vígjáték csak 108, szóval ott csak a lemez harmadák foglalja el a film. A maradék 2/3-ra mit raknak? Extrákat vagy telerakják tömörítettlen hangsávokkal mindenféle nyelven? Vagy megemelik a video bitrátát a dupljára 40 Mbps-re, ha már lúd legyen kövér alapon? De van egy olyan tippem is hogy a dupla rétegű 50GB-ból ki lesz hasznáva 30, a többi meg üresen marad.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 17:26 | galéria | válasz | #23
Pontosan. Még mindíg nem vagyok ms fanboy, mint ahogy te hiszed amiatt, hogy útálom a sonyt IS :)

A next hd felbontást bejelntették, sok mindent bejelentettek már, 10 év múlva lehet hogy lesz is már belőle valami, mellesleg, 50 gigával, és a bluray olvasási sebességével next hd-nél kitörölheted...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 17:21 | galéria | válasz | #22
Hát a szerinted hülyeség a tömörített adat, akkor soha többé semmit ne tömörítsél, ne használj semmi ilyesmit, akkor mondhatod a tutit ;)
Dzson  
2006. okt. 10. 16:43 | galéria | válasz | #21
Egy full HD felbontású, 7.1-es filmhez kell ez a tárkapacitás. Pláne, hogy már bejelentették a next HD felbontást.
dez  
2006. okt. 10. 16:39 | válasz | #20
Én inkább arra leszek kíváncsi, hogy ezek is mpeg2-ben lesznek-e még. Bár úgy hallottam, mostanában jelennek majd meg VC-1 v. AVC-s kiadások.
dez  
2006. okt. 10. 16:37 | válasz | #19
Szeretem, amikor valaki így megmondja a tutit... :P
Dzson  
2006. okt. 10. 16:37 | galéria | válasz | #18
Ha a microsoft találta volna ezt ki vagy támogatná a HDDVD helyett, akkor ugyanennyi okos(?) érved lenne mellette.
dez  
2006. okt. 10. 16:37 | válasz | #17
Talán mert a 48kHz fölötti SR-t, ill. 8 csatornát támogató formátumok egyelőre nem kötelezőek a lejátszókban, és nagyságrendileg hasonló bitrátát igényelnek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 16:32 | galéria | válasz | #16
Igen a legtöbb hang tömörítés minőségvesztéssel jár, de legtöbben ezt nem veszik észre, sőt akik azt mondják észreveszik, azoknak a nagy része is csak hiszi, mert ez a trendy, de ha tesztnek vetik alá magukat, rögtön bebukják. És persze ott vannak a veszteségmentes tömörítések, szóval ez a tömörítetlen hang dolog baromság, egy hülye barom beteg agyában született meg. Vagy azért, mert haszontalan az az 50 giga(reklám), és valamivel kitöltség a sok maradék helyett, hogy a lámáknak akiknek a méret a lényeg úgy tűnjön mintha, hűdejólenne.
2006. okt. 10. 16:19 | válasz | #15
Mert a legtöbb hang tömörítés, minőségveszteséggel jár. De amúgy igazad van. Ennyi erővel BMP képekből is fel lehetne építeni a videót. :DD Bár oda 50 giga is kevés lenne.
vax  
2006. okt. 10. 14:38 | válasz | #14
Irható, újraírható BR 25 Gb lemez: 6000-8000 Ft., filmek: 10.000-14.000 Ft.
Majd megy le az ár. Most még nem igazán barátiak. :( De így van ez minden újdonsággal. Ilyen kor kaszálnak a gyártók.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 10. 14:12 | galéria | válasz | #13
"tömörítetlen PCM formátumú audiosávokat fognak tartalmazni." LOOL jólvan, ügyesek. Ekkora nagy böszmeséget nehéz kitalálni :D
Miért nincs tömörítés? A video dekódolás mellett, már nem marad erőforrás a hang dekódolására? :D vagy csak baxxuk el a maradék tárhelyet, valami értelmetlenségre, hozzáállás?
tomo  
2006. okt. 10. 14:10 | válasz | #12
0ckH4M  
2006. okt. 10. 13:49 | válasz | #11
De nem az elején
Akuma  
2006. okt. 10. 13:39 | galéria | válasz | #10
Szerintem inkább 2000Ft/db lesz az ára
pauly  
2006. okt. 10. 10:30 | válasz | #9
? miért ne adnám kölcsön? ugyanúgy lehetne hasznalni egy "memóriakártya-szerű tárolót" mint most cd-t,dvd-t...Minden tekintetben jobb lenne olyan megoldás,mint ezekkel a lemezekkel szarakodni...
2006. okt. 10. 10:09 | válasz | #8
Csak amíg optikai egységnél adathordozót veszel, ott egész meghajtót. Biztos nem fogod cserélgetni, kölcsönadni, elraktározni 80-at, stb. Blu-rayből meg veszel majd 100-at max. 200Ft/db-ért, és szevasz.
pauly  
2006. okt. 10. 09:49 | válasz | #7
Na ja,az lenne jó...
2006. okt. 10. 09:46 | válasz | #6
"a NAND memorias meghajtok pont erre kepesek , egyelore 30 GB os legnagyobb asszem.szal ez mar valosag, nem alom."

Azok picit drágák még, nem?
arty  
2006. okt. 10. 09:40 | galéria | válasz | #5
1. ffxi br ÍRÓ-t írt, nem lejátszót, dvd lejátszó indult 250-300ról anno - ergo a BR olcsóbban indul mint a dvd

2. hd-dvd-n van studio aki nem ad ki filmet, a kissebb tárolókapacitás miatt valszeg le kell mondani az LPCM sávokról, hosszú film esetén ELMÉLETBEN a kép-minőség is gyengébb lehet...

én egy perfekt BR világnak örülnék: kifogástalan, h264el tömöritett kép, 50 gigás film, LPCM 6.1 hangasávokkal...
tomo  
2006. okt. 10. 09:25 | válasz | #4
a NAND memorias meghajtok pont erre kepesek , egyelore 30 GB os legnagyobb asszem.szal ez mar valosag, nem alom.
carter  
2006. okt. 10. 08:59 | válasz | #3
Én már azt várom, amikor memóriakártya-szerű tárolóra írhatok 50 Gb-ot, és az írási/olvasási sebesség legalább olyan lesz, mint most egy wincsinél! Az lesz a future igazán. Széchenyi meg merne nagyot álmodni.
Visor  
2006. okt. 10. 07:25 | válasz | #2
Anno ugyanez volt a DVD -nél is. Mikor megjelent kb. ilyen áron lehetett az első DVD lejátszót megvenni. Arra viszont kiváncsi vagyok, hogy a HD DVD mennyibe fog kerülni, mert ha itt a cikk azt írja, hogy BR szerény kínálata és magas ára előnyt jelenthet a későbbi HD DVD -nek, úgyhogy biztos hogy olcsóbbak lesznek a HD-k.
ffxi  
2006. okt. 10. 07:03 | galéria | válasz | #1
Tegnap láttam Média Markt-ban Sony BR-írót 250ezerért