![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Részletek szivárogtak ki a No Fly listáról
2006. október 7. 11:24, szombat
Az amerikai hatóságok által készített listák tartalmazzák azoknak a nevét, akiket terroristagyanús személynek tartanak. Eddig azonban homály fedte, hogy kik kerülnek fel ezekre a listákra.
Jack Cloonan egykori FBI-ügynök elmondta a CBS-nek, hogy a No Fly listát 2001. szeptember 11-e után sietve, kapkodva állították össze. Ez jól látható a dokumentumon. Szerepel benne például az immár hónapok óta börtönben ülő Szaddám Husszein volt iraki diktátor neve is, de éppígy megtalálható a 19 2001. szeptember 11-ei merénylő neve is, pedig közülük tizennégyen már meghaltak a támadásokban. A Secure Flight programra, amelynek célja a repülésbiztonság erősítése és amely a No Fly, illetve a Selectees listákra épül, eddig egyébként 114 millió dollárt költött az Egyesült Államok. A No Fly listára természetesen minden amerikai titkosszolgálat és hivatal felvette az általa leginkább keresett személyek nevét. De ugyanígy felkerültek nemrég Nagy-Britanniában a tervezett londoni repülőgép-merényletekkel kapcsolatban letartóztatott személyek is. Azonban egyre többen bírálják az Egyesült Államokat a listázások miatt. Ráadásul a kínos bakik, mint például a venezuelai külügyminiszter, vagy Edward Kennedy ismert amerikai szenátor feltartóztatása szintén rossz fényt vetettek erre a megoldásra. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|