Az Intel felvásárolja az Nvidiát?
2006. október 6. 18:24, péntek
Erősödni látszanak az Nvidia felvásárlásával kapcsolatos pletykák, melyek elsőként az AMD-ATI házasság megkötését követően bukkantak fel. Hírügynökségek szerint a bejelentésre a napokban sor kerülhet.

Hirdetés

Az ATI felvásárlása óta vissza-visszatérő téma, hogy az Intel vajon hogyan reagál majd legnagyobb riválisa merész akciójára? Többen már július végén felvetették, hogy erre csak egyetlen méltó válasz létezik, ez pedig a grafikus chipek másik fontos fejlesztője, az Nvidia felvásárlása lehet, hiszen csak ezzel ellensúlyozhatják a riválisok egyesüléséből fakadó veszélyeket. Az újabb akvizíció azonban nem történt meg, bár egyes információk szerint már nem járunk messze a bejelentéstől.

Az Intel várható lépéséről ezúttal a Reuters hírügynökség számolt be elsőként, megemlítve, hogy a bejelentésre még akár csütörtökön is sor kerülhet. Ez végül nem következett be, ám Craig Barrett, a processzorgyártó elnöke nem volt hajlandó válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. "A befektetői információkat mi úgy kezeljük, mint a finom borokat - nem vitatjuk meg őket idő előtt, ezért a mostani híreszteléseket sem szeretnénk kommentálni" - jelentette ki Barrett, amivel nem igazán tudta lecsillapítani az érdeklődést. Mindössze annyit tudtak kihúzni belőle, hogy a versengés már 25-30 éve folyamatosan zajlik és nem szívesen cserélné fel cége helyzetét az AMD-vel.

A hír egyelőre az Nvidia részvényárfolyamának megugrasztására voltak jók, egyes elemzők rögtön meg is jegyezték, hogy az Intel részéről nem túl valószínű egy ilyen lépés. Egy Nvidiához közel álló forrás azonban megjegyezte, hogy több vállalat részéről érkezett érdeklődés, de arról nem érkezett információ, hogy ezek a megkeresések tárgyalásokhoz vezettek-e, vagy megmaradtak ezen a szinten. Arról sem lehet tudni, hogy jelenleg zajlanak-e ilyen jellegű egyeztetések, így az elkövetkező napokban minden megtörténhet.

Az biztos, hogy egy esetleges felvásárlás jelentős következményekkel járna, ehhez azonban az Intelnek elő kell teremtenie mintegy 12-13 milliárd dollárt. Szakértők szerint ugyanis - némi prémiumot beleszámolva - nagyjából ennyibe kerülne az Nvidia megszerzése, amelynek piaci értékét 11 milliárdra becsülik. Ez a duplája az ATI árának, a cég 5,4 milliárdért kelt el.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 09. 20:20 | válasz | #23
Hát ez az egész sztem nem valami jó. Szerintem ha az Intel felvásárolja az NVIDIA-t akkor az áruk mint korábban mondták igen megfog növekedni és szerintem azért a minőség sem lessz a régi, elvégre az intel nem a v.karik gyártására alapozódott(eddig). Persze nem tudom, hogy ebböl mi fog kisülni. Az AMD - ATI egyesüléséről annyit, hogy szerintem erősebb lessz az AMD mint eddig. RecoPhile - Szerintem nem lenne okos dolog ha az AMD és az Intel egyesülni. Hol lennének az AMD alacsony árai? Hol lennének azok a jó alaplapok. Sokan Intelt vesznek. Pedig drágább jóval. Lehet hogy régebb óta van az intelnek 65 nano-s cucca mint az AMD, de viszont statisztikák szerint az AMD jóval erőteljesebb mint az Intel bármelyike. Az Nvidia-t pedig sajnálom mert naon jó kis karikat gyártottak. Most mint korábban írtam romlik majd a minőség és az árakról ne is beszéljünk.
2006. okt. 09. 20:07 | válasz | #22
Pújj Intel pfújj Ati!!!
Házzasodjanak ők össze ne AMD - Ati -.-
2006. okt. 09. 09:17 | válasz | #21
Nem lehet, hogy ott hardver hiba volt?
Jópár ATI kártya van a környezetemben, és egyiknél se volt driver gond (HW hiba annál inkább).
huuu  
2006. okt. 09. 08:38 | válasz | #20
Jajj de nem kéne monopolizálódni.
Az nagyon nem jó nekünk.
2006. okt. 07. 19:02 | válasz | #19
nem döntöttem el, hogy utálom ati-t, de ha egyszer a gyári cd-s driverével, a gyártótól letölthető friss driverével, az ati honlapjáról letölthető full installal, valamint a "driver only" verzióval SEM volt hajlandó működni, akkor már kicsit bepöccentem. tehát próbálkoztam én, de kész, nem ment.
arty  
2006. okt. 07. 15:28 | galéria | válasz | #18
sztem te eldöntötted h utálod az ATI-t és az előnyöket is hátránynak sorolod :) (felület nélküli drv install nem előny??? nem előny h választhatsz ???)

nekem most nvidiám van, nincs vele gond. előző 3 kártyám ATI volt, azokkal sem volt semmi gond (leszámitva, h miota control center van, nem rakok fel ATI controlpanelt) :)

szal egykutya mind ... a különbség, h ATI-ra van NORMÁLIS alternativ program (atitraytool), nvidiára meg nincs/elavult/borzalmas felhasználoi felület. Igaz, az nvidia gyári control panelje jobb, miota ATIra control center van.
2006. okt. 07. 14:06 | válasz | #17
OFF
szerintem az nv driverei kicsit stabilabbak ati-éinál, ezért aztán nincs rá igény, hogy külön, csak driver is legyen minden csicsa nélkül. pont múlt héten volt, hogy egyik ismerősöm már 2 hónapja szívott az ati 9550esével, mert egyszerűen felrakta a drivert és a számítógép teljesítménye a 10ére esett vissza és olyan hibákat produkált, hogy vagy kilépett és pá, vagy egyszerűen lefagyott a graf felület. beletettünk egy nv5200est a bugosnak nyilvánított 9x.xx driverrel és azóta sincs gond vele. ugyanilyen hibákat már saját gépemen és más haveroknál is tapasztaltam. tehát lehet, hogy vannak akiknél tökéletesen működik, de nekem eddig csak negativ tapasztalataim voltak az ati-s driverekkel. a linuxos nv driver pedig aztán kész csúcs, mert ha van kernel source, akkor kb 5 "ok" -t kell nyomni és fenn van a driver. tehát azzal sem szívtam még. de ezek csak az >én< tapasztalataim.
ON

csak remélni tudom hogy #13 zzebinek igaza van és nem jöhetne össze egy ilyen felvásárlás.
2006. okt. 07. 09:35 | válasz | #16
ennyi pénzből inkább segíthetnének a magyar állami költségvetés helyzetén is
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. okt. 07. 00:30 | válasz | #15
ez lenne a szép! Ha ez megtörténne akkor nemsokára elég lenne azt kérdezni h intel vagy amd és egyből lehet tudni h ati/nvidia :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 07. 00:21 | galéria | válasz | #14
Hát akkor az nvidia drivereknek is, mert azok pont ilyen egyszerűen feltelepíthetőek, másban nemnagyon tudnak többet. pl az nvidiának is lehetne kacatmentes drivere, ami csak a drivert rakja fel, semmi más hülyeséget, ati-nél van ilyen.
zzebi  
2006. okt. 07. 00:16 | válasz | #13
Egy dologrol senki nem beszel, megpedig arrol, hogy elegge kicsi annak a valoszinusege, hogy egy ilyen felvasarlast az amerikai versenyfelugyelet jovahagyna.
Szamoljunk csak: az Intel birtokolja a grafikus piac kozel felet, a masik felen pedig az ATI es az NVIDIA osztozik.
Ezek utan egyszeruen elkepzelhetetlen, hogy a versenyfelugyelet jovahagyna a felvasarlast, amivel az Intel reszesedese 50 szazalek fole ugrik.

Ha ez megis bekovetkezik, akkor biztosra vehetjuk, hogy az Intel bankjegyhegyekkel tomte ki az egesz versenyfelugyeletet.

Ilyenkor jo hivatalnoknak lenni. :-)

2006. okt. 06. 23:36 | galéria | válasz | #12
azt az eget mekkora pénzek vannak
2006. okt. 06. 23:07 | válasz | #11
Azért volna hova fejlődniük az atis driveríróknak mind windows, mind a linux táján.
2006. okt. 06. 22:47 | válasz | #10
ez nekünk igen szar lesz
slade  
2006. okt. 06. 22:05 | válasz | #9
aztán jön kicsi puha és megveszi mind a kettőt (2x2) kilóra ;) world domination...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 06. 21:58 | galéria | válasz | #8
vaaaaaaaaaaaannnn pppéééééééénz
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 06. 20:46 | galéria | válasz | #7
Hát nemtudom, én soha nem szívtam ati driverrel, linux alatt sem :)
2006. okt. 06. 20:09 | válasz | #6
az egy dolog hogy pápá nforce - amit rettenetesen sajnálnék, de akkor aztán pápá kompatibilitás meg pápá alacsony árak is. választhatsz majd hogy 'a' betűs vagy 'i' betűs konfigot akarsz és tulajdonképpen itt vége is lehet a választási lehetőségeknek.. nem hiszem el, hogy az ati felvásárlásával az nvidia ennyire nehéz helyzetbe került volna. a vásárlók szempontjából meg aztán végképp K.O. még a végén megérem, hogy az ati-s konfigba fizikailag nem megy bele az nvidia videókártya. na annak meg pláne nem örülnék, mert atiék amilyen jó hardwert gyártanak olyan bugos drivert írnak. sajna eddig mindig szívtam egy sort telepítésnél az ati kártyákkal:(..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 06. 19:31 | galéria | válasz | #5
pff akkor ha ez megtörténik akkor pápá nforce...
craesh  
2006. okt. 06. 19:13 | galéria | válasz | #4
hihetetlen hogy mekkora pénzekröl van itt szo...
az meg megint csak hihetetlen hogy mi lesz az Intel-NVidiából... uristen. übermega gépeket fognak aazok de rendesen

NEXUS6  
2006. okt. 06. 18:54 | galéria | válasz | #3
Remélem nem;(
2006. okt. 06. 18:42 | válasz | #2
Amdééket majmolják ehhh
2006. okt. 06. 18:33 | válasz | #1
:)