Hirdetés

Fejlesztő: Introversion Software
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium III 800 MHz, 256 MB RAM, 60 MB szabad hely, 32 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: 1,7 GHz-es Intel Pentium IV, 512 MB RAM
Hasonló játékok: nincs
Kategória: stratégia

1983-ban került a mozikba a Matthew Broderick nevével fémjelzett Wargames című alkotás, ami az akkori világ egyik legkényesebb témáját, mégpedig a nukleáris világháború lehetőségét boncolgatta. Eltelt majdnem két évtized, és egy Introversion nevű kis brit fejlesztőcsapat 2001-ben elkészítette az első, Uplink névre keresztelt "hackerszimulátor" játékát, ami egy utalást is tartalmazott a fent nevezett filmre. Négy évvel később, 2005-ben adták ki a Darwinia névre keresztelt stratégiájukat, ami bár eleinte nem volt túl sikeres, mégis magas pontszámot vívott ki magának számos nagyobb játéklapban, a legnagyobb elismerést pedig az Independent Games Festival során zsebelte be, mégpedig három díj formájában.

Most 2006-ban az Introversion elkészült a harmadik (egyben első multiplayer) játékukkal, ami a Defcon névre hallgat. Itt nyer értelmet az, hogy miért is kezdtem egy több mint húsz éves film emlegetésével a cikket, ugyanis a játék lényegében azon film alapján készült. Merthogy miről is szól ez a stratégiai játék? Három szóban össze lehet foglalni: globális termonukleáris háborúról.


Az első dolog, ami a játékosnak szembe fog tűnni, az a játék puritán grafikája. Itt nincsenek csilli-villi tükröződések, nem fogunk polygonokat számolgatni és nem kápráztat el bennünket nagyfelbontású textúrákkal. A térkép egyszerű vonalakból épül fel, amik nagyjából követik a kontinensek partvonalát. Az egységek nem 3D-s modellek formájában jelennek meg, hanem egyszerű 2D-s ikonok jelképezik őket a játéktéren.

Hogy miért van erre szükség? A válasz egyszerű: mert így a játékos jobban beleélheti magát abba, hogy tényleg egy földalatti atombunker biztonságában vezényli le a világvége szimfóniát, miközben az egyetlen összeköttetése a külvilággal az előtte látható képernyő, amin nyomon követheti a legszükségesebb információkat. Például ha egy nukleáris rakéta becsapódik New Yorkba, akkor nem láthatjuk a "csudafizikával" összedőlő felhőkarcolókat, hanem egy egyszerű villanás jelzi a sikeres találatot, miközben fölötte egy rövid üzenet tájékoztat arról, hogy mit is találtunk el és hogy mennyi az áldozatok száma milliós nagyságrendben.

Merthogy a játék célja, hogy az ellenség nagy népességű városainak lakosságát elpusztítsuk. Három pontozási rendszer közül lehet választani. Az első a Default mód, mikor ugyanúgy kell foglalkozni az ellenség bombázásával, mint saját lakosságunk védelmével, a második az ún. Genocide, ami csak arról szól, hogy minél több ellenséges civil veszítse el életét a mi bombáink miatt. Az utolsó rendszer pedig a Survivor névre keresztelt játékmód, mikor a hangsúly a saját lakosságunk megvédelmezésén van.


Maga a játék öt "Defcon" (Defense Condition) szinten keresztül folyik. Az első a Defcon5, ami a valóságban a békeidőt hivatott jelképezni, de a játékban úgy nyilvánul meg, hogy lepakolhatjuk az egységeinket. A negyedik fokozatban a tengeri egységek már képesek kihajózni nemzetközi vizekre és bekapcsolnak a radarállomások is, felderítve az ellenséges egységeket. A Defcon3 jelenti a tényleges háború kezdetét. Megkezdődnek a tengeri ütközetek és a légi egységek felszállhatnak a repterekről, illetve a repülőgép hordozókról.

A második szint lényegében megegyezik a harmadik fokozattal, azzal a különbséggel, hogy növeli a feszültséget, mert itt már mindenkiben tudatosul, hogy vészesen közeledik a végjátékot jelentő Defcon1, merthogy ekkor lehet felhasználni a játék sava-borsát adó nukleáris fegyvereket. Ez az első alkalom, mikor is a bombázók ledobhatják gyomruk tartalmát, mikor a tengeralattjárók feljöhetnek a felszínre, hogy megkezdjék áldatlan tevékenységüket és az első alkalom, hogy a rakétasilók védekező állásból átállhatnak támadó módba, ami egyet jelent azzal, hogy hamarosan megkezdődik a tényleges nukleáris háború.