Programozók­nak készít keresőt a Google
2006. október 5. 14:11, csütörtök
Újabb eszközzel egészült ki a Google tárháza: ezúttal a programozók igényeit elégítenék ki, mégpedig az interneten fellelhető programkódok között végrehajtott keresések megkönnyítésével.

Hirdetés

A Code Search névre keresztelt kereső a világhálón egyre népszerűbbé váló kódgyűjtő oldalak kínálatából merít. Lehetőségünk van a már lefordított állományokban keresgélni, felkutathatunk nyilvános kódrészleteket, egyszerű példákkal gyorsíthatjuk fel saját munkánkat, találhatunk megoldást azokra a problémákra, amelyek a legtöbb esetben némi utánajárást igényelnek.

"Ez már jó ideje problémát jelentett. A weboldalakon lebonyolított hagyományos keresések helyett a programozók ezentúl magában a kódban kutathatnak, több millió soron keresztül" - magyarázta Tom Stocky, a cég egyik termékmenedzsere. Elmondása szerint korábban saját fejlesztőik munkájának megkönnyítésére alkalmazták a megoldást, ebből született az ötlet, hogy a nagyközönség, a külső programozók számára is elérhetővé tegyék az újabb keresőt. Működése teljesen azonos az eddig megszokottakkal, a jól ismert szövegdobozba bepötyögött részletre kereshetünk rá, a válaszokat pedig egy terjedelmes listában kapjuk meg.

A programrészletek keresése jelenleg is elvégezhető az interneten és a legtöbb helyen eddig is díjmentesen elérhetők voltak a példatárak. Az egyetlen apró kényelmetlenséget az általánosan megkövetelt regisztráció jelentette, illetve az, hogy az egyes portálok általában egy-egy programnyelvre szakosodnak, így több címet kell fejben tartanunk. A Google keresője ezt igyekszik összefogni, és új funkciókkal kiegészíteni, így például kritériumként jelölhetjük meg az egyes licencek követelményeit is, elkerülve az esetleges jogi problémákat.

Természetesen csak a nyílt, szabadon hozzáférhető kódrészletek közül válogathatunk, hasonlóan az eddig is használt tárházakhoz. A Google jelenleg a többi keresőnél már bevált reklámok bevezetésén gondolkodik, egyelőre azt igyekeznek felmérni, hogy milyen érdeklődés mutatkozik a szolgáltatás iránt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
MelkoN  
2006. okt. 06. 13:27 | válasz | #21
Egy érdekes dolog, hogy a részletes keresőben nincs benne se a Delphi, se a Pascal nyelv :). Bizti a google nagyon utálja ezt a két nyelvet :), pedig én Delphiben tolom (még egyenlőre).
JZO  
2006. okt. 06. 10:13 | válasz | #20
írjál már meg egy Internet bankot határidőre légyszíves Assembly-ben
ivjoe  
2006. okt. 06. 04:25 | galéria | válasz | #19
Igen az igazi férfiaknak az assembly való. Tehogyénazt hogy rühellem. :C
2006. okt. 06. 01:15 | válasz | #18
Nem is volt kérdés tök 1-et értek veled. :) Báár...vannak olyan pénzes raktárkezelő progik és egyéb csekmetek, hogy én mint kezdő programozó 1-2 hónap alatt jobbat összedobok...de nem is az a lényeg, hogy jobbat, hanem, hogy van pofájuk érte pénzt kérni, és sokszor nem is keveset...
2006. okt. 06. 00:50 | galéria | válasz | #17
ez kurva jó!

végre találhatok googleval is c kódokat :D
Sadist  
2006. okt. 05. 21:36 | galéria | válasz | #16
Végülis mondhatjuk, hogy a mai kőműves is Java programozó módjára dolgozik, hisz nem ő maga csinálja a téglákat...
Alec  
2006. okt. 05. 20:44 | válasz | #15
szerintem ezt kevered azzal, hogy a Javaban és hasonló objektum orientált nyelvekben remekül lehet kódot (a megírt osztályokat) újrafelhasználni.. ha jól megírták azokat persze.. de ez nem a forrsákód másolgatását jelenti
copypastezni elvben bármelyik nyelvben lehet
rjudit  
2006. okt. 05. 20:30 | válasz | #14
Én ennek örülök. Eddig is a google-t használtam, mert pl az msdn keresője, finoman szólva sem az igazi.
A másik talán nagy előnye,hogy sok olyan nyelv van amihez semmilyen normális helpet nem találsz a netes forrás formályában. pl: lingo

A ctrl-c+v miatt meg szerintem nem kell aggódni, mert amint komoly problémába ütköznek, akkor kibujik a szög a zsákból.
Sadist  
2006. okt. 05. 19:51 | galéria | válasz | #13
Azért a programozás nem úgy megy, hogy összeollózod a dolgokat, az ilyenből max. gány munka lesz. Egy programozó érti is, amit csinál, nem csak összedobálja a kódot. CopyPaste-el az életbe nem fogsz összerakni egy raktárkezelő progit.
Meg mint már lentebb is írták, programozóból (szerintem inkább csak számítástechnikus/informatikus) lehet, hogy sok van, de jó programozóból már annál kevesebb.
2006. okt. 05. 19:36 | válasz | #12
Na ja...CMS-t is ide vehette volna már akkor... :DDDD
zerke  
2006. okt. 05. 19:12 | válasz | #11
"az egyes portálok - mint például a Subversion, vagy a CVS - általában egy-egy programnyelvre szakosodnak"

He??? Ezek verziokezelo rendszerek, nem portalok, abszolut nyelvfuggetlenek es amennyire en tudom, nem lehet veluk keresni, csak kulon programokkal.

Eljen az sg... Es meg mindig keverik a szabadalmat a szabvannyal...
szivar  
2006. okt. 05. 17:35 | válasz | #10
A rendes programozó -szerintem- bármit megtud írni, csak lusta rá. Ő is csak ember, és szereti ha kinyalják a s***ét. Ha nem kell feleslegesen pöcsörészni a dolgokkal, akkor gyorsabban halad a melóval, pláne ha háromnegyed része a kódnak már készen van. Ezenkívül nem csak 'vérprofi' programozók vannak, hanem olyanok akik tanulják a dolgokat ill. hobbi szinten programoznak. Nekik ártani nem használ ez a kezdeményezés.
vafeN  
2006. okt. 05. 17:12 | válasz | #9
Nem ezért de a szomszéd Pistike az általába letőlti a honlapokat, vagy ha saját ötletet csinál is kell hozzá 1 kod nyelv ( pl php ) akkor azt tőlti le. A rendes programozó az az aki bármikor megbír írni 1 file-t és nem napokat szarakszik vele hanem csak 3-4 órát.^^
2006. okt. 05. 16:56 | galéria | válasz | #8
Syntax Highlithting még mehet bele :)
2006. okt. 05. 16:52 | galéria | válasz | #7
Ezt nagyon hasznos dolognak tartom, pláne ha elég hatékony is lesz majd. A jelenlegi kereséssel nagyon sok babra elmegy, sok a téves találat..
Caro  
2006. okt. 05. 16:12 | válasz | #6
Programozóból rengeteg, jó programozóból nagyon kevés.
Flashy  
2006. okt. 05. 15:21 | válasz | #5
ez már rég így van. a weboldalas rész különösen.
2006. okt. 05. 15:11 | válasz | #4
A JAVAs programozók nagy része már ma is így dolgozik.
2006. okt. 05. 14:52 | válasz | #3
Ezek a Google-nál mindig kitalálnak valamit. Kiváncsi vagyok mi lesz a következő 5letük.
Macc  
2006. okt. 05. 14:47 | válasz | #2
Hat mar most is van beloluk ponthogy tul sok!
2006. okt. 05. 14:44 | válasz | #1
:) Nafene. :) Csak a végén nehogy annyi programozó legyen, hogy a szomszéd Pistike is pénzért hegesszen weboldalt, vagy írjon raktárkezelő progit /Ctrl+C Ctrl+V kombinációval/.