Nyolc év börtön hackertámadásokért
2006. október 5. 14:02, csütörtök
Nyolc évre ítélték azt a három orosz illetőt, akik brit internetes cégeket zsaroltak és fenyegettek meg átfogó támadásokkal, amennyiben nem fizetik ki a követelt összeget. A hatóságok szerint az oldalak jó része hallgat a zsarolásokról.

Hirdetés

A RIA Novosti hírügynökség jelentése szerint a három férfi 2004-es lebukásukig összesen mintegy 2,1 millió eurót zsarolt össze különböző - főleg brit - internetes cégektől, szerencsejáték oldalaktól. Áldozataikat minden esetben azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem fizetik ki a megjelölt összeget, támadást indítanak az oldal ellen, és jelezték, hogy a károk helyreállítása jóval többe fog kerülni, mint a "védelmi pénz".

Nem a levegőbe beszéltek, hiszen a renitens portálok ellen beváltották a fenyegetést. Az egyik ilyen esetben a 10 ezer dolláros összeg megfizetését megtagadó oldal napi 200 ezret veszített - nem számítva a helyreállítás költségeit -, mert elérhetetlenné vált és kénytelen volt szüneteltetni tevékenységét. A három elkövető 2004-ig folytatta a zsarolásokat, ekkor azonban a brit NHTCU (National Hi-Tech Crime Unit) és az orosz rendőrség közös akcióban fogta el az igencsak aktív brigádot. A mostani ítéletben ugyan mindössze 2 ezer eurós pénzbüntetést kaptak fejenként, ám a 8 év börtön kellő súlyt ad a döntésnek.

Abban azonban már megoszlanak a vélemények, hogy a szigorú ítélet milyen hatást gyakorol a támadókra, illetve az internetes cégekre. A hatóságok szerint ugyanis az áldozatok jó része továbbra is hallgat a hasonló esetekről, így az online zsarolók nyugodtan folytathatják tevékenységüket. Ilyen környezetben nem csoda, hogy virágzik az iparág, és ezen nem csak a webkaszinókat és az internetes bukmékereket kell érteni, hanem a zavarosban halászó online bűnözőket is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 07. 11:29 | válasz | #9
gondolod hogy a jogálam felelöségre vonja az ilyen nagy cégeket nem ezeket a hackereket védem
de nézd meg a Windows Media Pleyert ez is kém
progi a sok közül normális ember rögtön letiltja,
és felelöségre vonta öket valaki ezért nem
mert azt mondják ez nem az ha ha akor miért küld
jelentéseket a cégnek
2006. okt. 06. 12:13 | válasz | #8
de legalább jó esélyük van hogy valami frankó adminisztrátori melót csinálhatnak a sitten...
Bár ha látta valaki a "maga a pokol" vándámos filmet, akkor nem... :)

2006. okt. 06. 10:54 | válasz | #7
elbasszák
2006. okt. 06. 10:53 | válasz | #6
Ha elbaszzák, akkor bármelyik jogállam.

Ezeket is azért kapták el, mert "elbaszták". Takarodjon dolgozni.
2006. okt. 06. 10:34 | válasz | #5
figyelj barátom ezt már évek ota csinálja a
Microsoft és más progi gyárto cégeg hogy kémkednek más gépében legálisan öket ki vonja felelöségre
JZO  
2006. okt. 06. 10:10 | válasz | #4
Az USA-ban is elég kemény ítéleteket szoktak kiosztogatni
2006. okt. 06. 10:01 | válasz | #3
azért ez a 8 év is csak oroszországban lehetséges.....
nem cicózott a bíró

2006. okt. 06. 02:51 | galéria | válasz | #2
eltörni a kezeiket és csá:D
2006. okt. 05. 18:28 | válasz | #1
Ez aztán a megvitatást igénylő hír.

Üljék le, nagyon helyes. És életükben ne kerülhessenek közel semmihez, ami akár csak emlékeztet egy muzeális PC-re is.