Internet­bi­ro­dal­mat épít a BitTorrent
2006. október 4. 09:06, szerda
A népszerű fájlcserélő fejlesztői újabb kiadókkal és internetszolgáltatókkal szerződnének, hogy létrehozzák a tartalomszolgáltatások új körét. A cél a számítógépek mellett terjedő új eszközök bevonása.

Hirdetés

Ashwin Navin, a BitTorrent cég társalapítója és elnöke a napokban Tajvanon járt, és több helyi vállalattal tárgyalt a technológia ázsiai felhasználása kapcsán. Ebből az alkalomból a DigiTimes készített vele riportot, amelyben szó esett az eddig megkötött szövetségekről, a rövid és hosszú távú tervekről, valamint a cég általános elképzeléseiről. A jelek szerint a társalapítók az eredeti alkalmazás helyett egyre nagyobb súlyt helyeznek az üzleti célú fejlesztésekre.

Navin elmondása szerint a fájlcserélés ezen új formáját létrehozó Bram Cohennel közösen a kiadók, filmstúdiók, az internetszolgáltatók, illetve egyéb vállalatok meghódításában látják az esélyt a váltás sikeres lebonyolítására. Megítélésük szerint ugyanis a szórakoztatóipar még csak most teszi az első bizonytalan lépéseket az internetes tartalommegosztás irányába és ezen a BitTorrent lendíthet nagyot, feltéve, ha az érdekeltek feladják eddigi óvatosságukat. Jöhetnek a torrent-alapú videószolgáltatások, tartalommegosztások, letöltő portálok, és ezekhez kapcsolódóan az új hordozható eszközök, amelyek a tartalmak lejátszásáért lesznek felelősek.

A párosnak van mire építkeznie, hiszen az óvatosabb becslések szerint is a BitTorrent adja a teljes internetes forgalom 40-60 százalékát. Kínában ez a 70 százalékot is meghaladja, nem csoda, hogy a cég elnöke itt is tájékozódik az új felhasználási lehetőségekről. Az első átütő sikert már néhány hónappal ezelőtt elérték: a Warner stúdió májusban szerződött saját tartalmainak szórására, amelyet egyelőre a szoftver központi oldalán keresztül hajtanak végre. Cohenék abban reménykednek, hogy a megállapodás megadja a kezdőlökést, és a többiek is gyorsan csatlakoznak majd a bővülő hálózathoz.

A YouTube és egyéb videómegosztó oldalakat ők a webszolgáltatások 1.0-ás köréhez sorolják, amelyek nem fektetnek kellő hangsúlyt a hálózat hatékony felhasználására. A 2.0-ás verzióban viszont ez már megjelenhet, ezt igyekszik kihasználni a BitTorrent, amely peer-alapú technológiáját ajánlja, mint egyedül üdvözítő megoldást. Eleinte mindezt a kellő másolásvédelemmel - többnyire Windows Media DRM - kiegészítve, hogy legyőzzék az óvatosságot, ám később lehetségesnek tartják a reklám alapú, DRM-mentes megoldásokat is.

A kívánt hardvereszközök között megjelenik a set-top-box, a hordozható médialejátszó, a hálózathoz kapcsolódó tárolóeszköz, gyakorlatilag minden, amelyre letölthetjük az interneten fellelhető tartalmakat. A telefonok egyelőre kiesnek a körből a kellő hálózati sebesség hiánya miatt, de reményeik szerint erre sem kell sokig várnunk.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Getto  
2006. okt. 08. 15:20 | válasz | #5
Bentvan vki bithumenen ?
Adok cseréb ftp címet,ahonnan ingyen töltht !!!
Mardel  
2006. okt. 05. 22:37 | galéria | válasz | #4
Reklámozd csak az oldalt......okosgyerek!
2006. okt. 05. 10:32 | válasz | #3
igen igen.. éljen .. ám jó lenne ha ugyanaz a dolog nem 100 féleképpen lenne fent a neten 5-10 embernél.
2006. okt. 04. 14:09 | válasz | #2
:D
Tekla  
2006. okt. 04. 13:08 | válasz | #1
Éljen a Bithumen