Forintok a világhálón - van-e magyar eKereskedelem?
2006. október 4. 13:33, szerda
A cyber világ egyik legnagyobb csodája/rémsége az online vásárlás lehet. Nem kell boltba menni kenyérért, a mikulás helyett a futár hozza az új plazmatévét, a konyhakéstől a szobabútorig bármit megvehetünk a neten. Ennek ellenére az elektronikus kereskedelem Magyarországon az egyik legmisztikusabb dolog. Egyelőre azt sem tudjuk pontosan, hogy ki számít ekereskedőnek, hogy éves szinten mennyit vásárlunk Interneten, azt főleg nem. Csupa káosz.

Hirdetés

Vajon mekkora a magyar online értékesítési piac? Vajon hány szereplője van? Vajon kik és mit vásárolnak neten? Mernek-e az emberek polcok helyett monitoron termékek közt matatni, majd rendelni? Bízhatnak-e és ha igen, akkor kiben? Az elektronikus kereskedelemről szóló törvény hol késlekedik? Miért kellett módosítani a korábbi kereskedelmi törvényt? Csupa homályos terület, melyet a földi halandóként fel sem tennénk, de mégis a hétköznapi szokásaink átalakulása mentén komoly érvek szólnak a téma fókuszba helyezése mellett. Az értelmezésben egy hosszas beszélgetés keretében Nagy Sándor, a GRoby ügyvezető igazgatója, illetve egyben a SZEK (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért) elnökségi tagja nyújtott segítséget.

A piac

Számos konferencián elhangzanak adatok, gyönyörű százalékok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a külföldi példákhoz hasonlóan itthon is meredeken kúszik fel az online értékesítés. Igazából nálunk szinte lehetetlen elkülöníteni az online és offline/klasszikus kereskedelmi forgalmakat. Addig egyszerű, hogy vannak tisztán interneten értékesítő cégek, de a legtöbb szereplő klasszikus és internetes felületet, sőt gyakran telefonos vagy katalógusos kínálatot is fenntart. Ezeknek az árbevételeit pedig nem fogják külön számolni, lévén sem kényszer, sem lehetőség nincs rá szervezett formában.

Bíztató trend, hogy a GKI (Gazdaságkutató Intézet) néhány éve már próbálja mérni az eKer bevételeket, igaz kérdőíveiket korlátozott számú szereplőhöz (kb. 200, ebből 70 áruház ki is töltötte) juttatják el. Az ő kutatásaik alapján az itthoni eÁrbevétel tavaly 18 Mrd Forint volt, míg idén ez akár 27 Mrd-ra is felcsúszhat. Az ilyenfajta számítások nagy hibája, hogy a sok apró 5 milliós bevétel alatti cég jellemzően nem reprezentált benne, másrészt a nagy online plázák szerepeltetése megkérdőjelezhető.

Történik ugyanis a számláláskor, hogy megkérdezik a Fotexnetet, a Netpincért vagy épp a pont.plázát, hogy ugyan mennyi volt a forgalmuk. Mondanak egy számot, mondjuk 1 Mrd, viszont ők igazából nem is értékesítettek semmit, csupán ügyfelet közvetítettek. Az Il Treno pizzéria - aki rendelkezik saját online felülettel is - pedig simán bemondja a Netpincéres és saját forgalmát is, tehát a forintok kapásból kétszer szerepelhetnek.

A szereplők

A szereplők száma gyakorlatilag szintén kifejezhetetlen, hiszen a még mindig vajúdó elektronikus kereskedelmi törvény szabályozásaitól várják majd az elemzők, hogy pontos kép szülessen arról ki számít elektronikus kereskedőnek. Előrelépésnek számít, hogy a nyáron elfogadott kereskedelmi törvényben különbséget tesznek csomagküldő és internetes kereskedő között. Az alapvető formulák megvannak, szükség van jogi személyiségre, működési engedélyre, viszont nincs szükség üzlethelyiségre, helyette elegendő egy ügyfélszolgálati iroda fenntartása, de erről később.

A szakma szerint a végső megoldás az lehetne, hogy minden eKereskedő kapna egy emblémát abban az esetben, ha minden törvényi és szakmai előírásnak megfelel, s ezzel tanusíthatná valódi eKereskedő létét. Még akkor is, ha a forgalmának mindössze 1-10%-a bonyolódik interneten keresztül. Az ideális állapot az lenne, ha a KSH felé kötelező adatszolgáltatás része lenne az online tevékenységből származó bevétel, amit külön TEÁOR számmal illetnének, így lehetőség és egyben kötelezettség teremtődne az offline/online valós számainak megismerésére.

A termék

Internetes vásárlásról a legtöbb embernek a pizzarendelés, esetleg a mozijegy jut eszébe. Ennek ellenére a legnagyobb húzócsoport a non-food szekció, azon belül pedig a műszaki cikkek, a könyveladás (kb. 1,5 Mrd Ft) és a multimédiás termékek (CD, DVD, szoftver) viszik a pálmát. Rendelések számában nyilván le vannak maradva az élelmiszer fronttól, de szintén csak becslések szerint értékeiben már közelíti a vezető szekciókat.

A vonzerő jelenleg még nyilván nem a bizalom, hanem inkább a kényelem, illetve az utcai boltokhoz képest jóval magasabb kedvezmény, amit főként a vegyes vállalkozásoknál lehet tetten érni. Felmerül a kérdés, hogy az ország legnagyobb könyvesboltját megnyitó vállalat miért kezd ezzel éppen egy időben 25%-os kedvezmények osztogatásába bármely online megrendelt termékével kapcsolatban.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 05. 13:19 | válasz | #24
morden, én nem fogok odasétálni Kókához hogy tessék itt a járulék amit a góré elfelejtett utánam befizetni :) Jó persze nem mondom hogy nem sírna a szám ha a jelenlegi fizetésemmel lennék bejelentve mint bruttó összeg, asszem akkor másnap felmondanék, de nem is hinném hogy ez lenne a helyes út, nem nekem van járulékfizetési kötelezettségem hanem a vállalkozónak énutánam...
2006. okt. 05. 13:14 | válasz | #23
Sz4bolcs nem vagy fehér holló, én is csak akkor nézek tévét ha az asszony bekapcsolja, nekem eszembe se jut... Híreket neten olvasok, esetleg megnézem online a híradót ha van valami érdekes. Filmeket szintén netről, nem is a reklám ami nagyon zavar hanem hogy éjfélkor van vége, és reggel fél6-kor kelni kell.
ReTeK  
2006. okt. 05. 12:44 | galéria | válasz | #22
műszaki cikkekre debrecenben minimum 10 de inkább 20% extra hasznot pakolnak a kereskedők, egyetlen termék árán akarják megkeresni a teljes szállítás árát tehetnek nekem egy szivességet...
még akkor is megéri a netről rendelnem ha ki kell fizetnem a futárt, ja és 2 év garanciát erre fele hírből sem ismerik, a választék siralmas
2006. okt. 05. 11:22 | galéria | válasz | #21
Akkor ezek szerint én fehér holló vagyok. Nem veszek meg azért dvd-t, mert látom, hogy akciós, vagy roskadozik alatta a polc. Valahogy nem ragadnak meg ezek a dolgok.

Veszek tejet, kenyeret, meg amit előre elterveztem, hogy kell a kajához, amit akarok főzni, azt szevasz.

Ugyanígy a TV. Bekapcsolom, az első dolog, hogy végignézem teletexten, hogy lesz-e valami érdekes dolog a csatornákon. Ha nem, akkor kikapcsolom.

...persze, ha közben meglátom a balázs showt.. na mindegy ez csak vicc volt.
2006. okt. 05. 09:40 | válasz | #20
Adóra a csóringertől a mágnásig egyiknek sem "fussa".
2006. okt. 05. 09:30 | válasz | #19
"minimálbéren bejelentettet joggal nem veszik embrszámba" - miért is? Én tehetek róla hogy a főnököm egy zsigeri f*sz, a saját annyát száz forintért kategória? 25 millás merdzsóra fussa, de adóra nem?
tomo  
2006. okt. 05. 09:00 | válasz | #18
jelenleg visa t erdemes, mert a mastercardra nem lehet online szerencsejatekbol szarmazo nyeremenyeket utaltatni.
Zodd  
2006. okt. 05. 08:01 | válasz | #17
Mastercad és Visa kártya. Persze lehet az American express is, de ezzel már halottam hogy befürödtek.
Esetelg a legtöbb bank biztosít elektronikus számlát azon pedgi átlag Visa vagy mastercard van (csak virtuálisan) pl. az is jó.
winnie  
2006. okt. 05. 03:06 | válasz | #16
nyilván gép előtt ülést feltétleztem, de az impulzív vásárlás a fogyasztó társadalom rákfenéje, inkább nem kérek.

ma épp volt időm könyvesboltozni és láttam, hogy bazz, kijött két monk-könyv meg ideje lenne megrendelni a munchkin kiegészítőjét. hazajöttem, alexandra.hu, 10k fölött free a szállítás, de anélkül is olcsóbban letudom a cuccot, mert a 25% kedvezmény a bolti árhoz képest azért játszik.

rég nem jó a pénztárcámnak, ha random veszek kaját vagy dvd-t (pedig nem karikázok, lévén nincs mit) - utóbbit tudom, hogy mik jelennek meg és mik fognak, be is lehet rendelni, ami kell. nem kell túrni:)
2006. okt. 05. 00:57 | válasz | #15
Hmm...állítólag EZ a neten használható karik listája.
2006. okt. 05. 00:49 | válasz | #14
Nah ez engem is érdekelne.
rjudit  
2006. okt. 04. 19:46 | válasz | #13
Nem tudja valaki pontosan, hogy a PayPal milyen magyar bankkártyákat fogad el???
zzebi  
2006. okt. 04. 19:00 | válasz | #12
:-)
(Bocsi, de a minimalberen bejelentetteket reszben joggal nem veszik emberszamba.)

Amugy segitek egy kicsit: nem kell hitelkartya ahhoz, hogy Interneten vasarolhass. Eleg egy dombornyomott Visa vagy Mastercard bankkartya. Ilyet meg meg minimalberrel is kaphatsz barmikor.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 04. 18:32 | galéria | válasz | #11
- A ceges kajat, ebedet online rendelem, teljesen korrekt.
- Pizzat telefonon, ugy egyszerubb es gyorsabb;)
- Kulfoldrol software-eket, foleg online letoltosoket (ismerosok hitelkartyajaval:D).
- Mast nem nagyon veszek, de nem is nagyon tudnek, mert a legtobb dologhoz - persze ami nem utanveteles, csekken befizetos, stb. - hitelkartya kell, ami nekem nem lehet (minimalberes bejelentes, nem vesznek emberszamba):)))

2006. okt. 04. 17:37 | válasz | #10
Hmmm... Zalaegerszegen rendelj pizzát! :D Nincs 1sem ami online működne...ha lenne használnám! :D
2006. okt. 04. 17:24 | válasz | #9
Zzebi, én egyszer előrendeltem PC-játékot neten, és futárszolgálat hozta, nem a posta - és a megjelenés előtt 2 nappal ott volt Hatvanban az árú.
2006. okt. 04. 17:19 | válasz | #8
Szerintem pizzát rendelni netpincéren egyszerűbb mint telefonon - a szórólapokat én kapásból kidobálom, meg ha még tudom is fejből a telszámot, azt már nem várnám meg hogy beolvassa a diszpécser hogy milyen fajta pizzák is vannak :) Plazmatévét nem szívesen vennék neten ha nem láttam és nem tudom kipróbálni... Esetleg mobiltelefont, vagy számítógépalkatrészt mert azokról tudom hogy melyik milyen.
zzebi  
2006. okt. 04. 17:15 | válasz | #7
A pizza rendeles csak a jeghegy csucsa. Ezen kivul ezer dolog van, amit kenyelmesebb es olcsobb a neten vasarolni. Sajnos Magyarorszagon az egesz internetes kereskedelmet az igen tisztelt Magyar Posta fogja vissza, pontosabban a megbizhatatlan es lassu csomagszallitas. Megmondom oszinten, en egy doboz fogkremet nem biznek rajuk, nemhogy pl egy notebookot.
Van szerencsem az Egyesult Allamokban elni es a kajan kivul gyakorlatilag mindent online veszek. Nem csak kenyelmes, de nagyon megbizhato es gyors is. Az amazon.com maga a menyorszag. Gyakorlatilag ha reggel megrendelek valamit, akkor masnapra megjon a csomag. Igenyes es biztonsagos csomagolas, tokeletesen sertetlen aru, amit nem tapogattak agyon a boltban masok.
Szinte minden sokkal olcsobb, mint az uzletekben. Nem kell rohangalni a cuccok utan, nem kell 10 helyet megnezni, mire megtalalom, amit keresek, rengeteg vasarloi velemeny es profi teszt van mindenrol.
Persze ruhat nem vennek online, mert azzal alaposan melle lehet fogni...
Amikor a csomag megerkezik, a portas atveszi, en munka utan felszedem es kesz is. A USPS (Amerikai Posta Szolgalat) olyan megbizhato es pontos, hogy szinte barmit rabiznek. Persze az osszes csomagot online tudom kovetni, hogy eppen merre jar az orszagban!
A szabalyok szerint szinte barmelyik megrendelt arut kulon idoklas nelkul 30 napon belul visszakuldhetem eredeti allapotban es visszakapom az arat.
Ha nem erkezik meg egy csomag, vagy a portas elhagyja valahol, az amazon kerdesek es zokszo nelkul kuldi a potlast.

No questions asked. The customer is always right.

2006. okt. 04. 16:48 | válasz | #6
Csatlakozom az előttem szólóhoz.
Gép megy, ott ülök előtte, kezem az egéren és a billentyűzeten. Ez az alapállás.
Innen kaját kb. rendelni pár kattintás (oldal a kedvencek közt, címem regisztrálva, szokásos pizzám kiemelve).
Mire a telefont felvennék, neten már el is ment a rendelés. Ráadásul csúcsidőben gyakran foglalt a telefon.
2006. okt. 04. 16:35 | válasz | #5
Cat> pizzarendeleshez. A gep megy, a netpincer becookizva, nem tudom hol a szorolap, hol a telefonom, nem ertem hogy mondta vorosmarti ter vagy utca?, ismetelje meg kerem, stb :)

masik: a bannerek meg csucsra emelik az impulzus vasarlast. Nem is akartam tescoba menni, megis meglattam cikkolvasas kozben, hogy a trainspotting director cut most csak 2 rugo :P
Vorpal  
2006. okt. 04. 16:08 | válasz | #4
kontra : kaját és könyvet is a neten veszek -nagyszerü találmány

természetesen ez nem egy gazdag ország, és az emberek aggódnak a hálózatbiztonság miatt ennek tükrében,
de ez is csak olyan ország mint a többi : nő a jólét, nő az online kereskedelem.

pizza : 30mp gépindulás - kedvencekközt benn van a cim - firefox password manager beirja a jelszavakat/belépsz (5mp) kajákat átnéz (1p) - rendel-megjön (51p) - és közben elolvasod a többiek véleményét a kajáldáról

könyv dettó bár úgytudom hazánkban tényleg szeretik kézbevenni a dolgokat - meg nem is olyan ciki elmenni a könyvesboltba de pl. és az Amazon.com ról hozattam számtalant, és előfordult már, hogy Eu könyveket olcsóbban kaptam meg Amerikából - korrekt gyors eljárás keretein belül
2006. okt. 04. 15:46 | válasz | #3
Ebben a csóró országban biztos...
Cat  
2006. okt. 04. 15:43 | galéria | válasz | #2
Pizzarendelésnél sokkal egyszerübb elvenni a hütőre mágnessel kirakott szorolapot és telefonálni, mint bemenni a szobába, bekapcsolni a gépet, megkeresni a honlapot, belépni jelszóval... ennyi idő alatt már 3 rendelést leadtam.

A többinek meg csak célzott vásárlásnál van értelme, ha tudod mit akarsz venni. De a költések nagy része nem igy, hanem impulzív módra zajlik: bemegy az ember a tescoba, körbemegy, látja hogy roskadoznak a polcok a 999 Ftos DVDktől, és levesz egyet a polcról. Vagy mész az utcán, ott a könyvesbolt/könyvárus pult, nézelődsz, veszel valamit.

Amiről te beszélsz az olyan ritka, mint az a tévénéző aki bekarikázza a műsorujságban, hogy mit akar nézni a héten - fehér holló.
winnie  
2006. okt. 04. 15:00 | válasz | #1
valahogy nem értem azokat, akik nem online vesznek bizonyos cikkeket. (kaja (pizza, ebéd), dvd, könyv)

a könyv a legalapvetőbb. mindehol olcsóbb - 20-25% kedvezmény, plusz az ingyenes házhoz szállítás (van, ahol rögtön, van, ahol 5-10k ft felett) annyira alap, pláne, hogy dvd-t, társasjátékot és ki tudja mit is lehet így rendelni.