Magyar Telekom: "Kényszeríteni senkit nem tudunk"
2006. szeptember 25. 09:27, hétfő
SG.hu: A UPC-t említve, ők épp annak örülnek, hogy a rézdrót képességei sávszélesség tekintetében technológiaváltás nélkül korlátozottak, hiszen a nagyobb sávszélességeket egyre kisebb sugarú körben lehet elérhetővé tenni, míg a kábelen akár nagyon hirtelen is nyújthatnának 10-20-30 Mbitet. Hogyan oldja meg ezt a problémát a Telekom? Mindig csak kicsiket ugrik majd?
Straub Elek: Mi azt gondoljuk, hogy mindig képesek leszünk a keresletnek megfelelően azokat a megoldásokat nyújtani, amiket a piac elvár. Az IPTV nem egy kis ugrás, gondolom ezt a UPC sem így látja. A kiegészítő szolgáltatások lényegesen jobbá teszik a televíziózás élményét, mint amit az analóg TV-nél megszoktak az előfizetők. Mikor fizetőképes kereslet társul a kínálat mellé, folyamatosan bővítjük kapacitásainkat ezek kielégítésére. Persze vannak korlátai a technológiáknak, így adott esetben váltani kell, de ezt a világon mindenhol az igény kialakulása után teszik meg a cégek.

Hirdetés

Mondjuk egy nagyvárosban kialakítják a nagy sebességű üvegszálas hálózatot, mert ott a megfelelő népsűrűség, a fizetőképes kereslet megvan, de ugyanakkor kisebb településeken erről nem lehet szó. A koaxális és a telefonvonalas hálózatok tudnak egymás mellett élni, hisz mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Lehet 50 Mbitet ajánlani embereknek, csak azt lehetőleg ne egy csillagponton belül egyszerre próbálják kihasználni. Televíziózni és internetezni viszont általában egyszerre szoktak az emberek. Sávszélességet nem ígérni, hanem garantálni kell.

SG.hu: A fogyasztó kielégítésének lehet egy eszköze a garantált szolgáltatás, a Telekom pedig látszólag arra törekszik, hogy minél többmindent garantáljon azonos színekben. Mikor találkozhat a szép lassan újra összeálló T-csoporttól komplex ajánlattal az ügyfél. Jöhetne egy közös magenta számla a telefonról, mobilról, internetről, TV-ről, wifiről.
Straub Elek: Ennek az integrációnak lépésekben kell megtörténnie. Az első lépcső, az üzlethálózat egységesítése, már nincs külön T-Mobile, T-Com, T-Online bolt: T-Pont van, azaz egy közös interfész. A következő lépés, ami folyamatban van, hogy egységes Call Centert alakítunk ki, de ez még belső erőfeszítéseket igényel. A kérdés jogos, egy nagy ugrás van hátra, amiről nem születtek tervek: Össze akarjuk-e vonni a számláinkat/cégeinket vagy sem. Technológiailag azt a folyamatot hajtjuk éppen végre, hogy a különböző szolgáltatásokat közös platformra hozzuk. Nem összevonjuk az adatbázisokat, hanem lehetővé tesszük, hogy az ügyfélszolgálat egy felületen lássa az adott ügyfél minden igénybe vett szolgáltatását, így tudunk majd egyedi ajánlatokat adni, majd ezután az adatbázis konszolidáció után lehet szó esetleg közös számláról.

SG.hu: Szó esett az ügyfélről, aki magát a technológiát élvezi. Önnel beszélgetve úgy érzem, hogy a T-csoport a legangyalibb vállalat a világon, mégis a médiafogyasztó, közösségben sokat mozgó emberek úgy érezhetik, népes tábora van a T-eljesen elégedetlen ügyfeleknek. Ha figyelembe vesszük, hogy az elégedetlen mindenképp hangosabb, még akkor is tisztán látszik, hogy főleg a nagy szolgáltatók bármire képesek egy új előfizetőért, ha megvan akkor pedig beteszik egy nagy fazékba főni. Hogyan kezeli az ügyfélelégedettség kérdését a Magyar Telekom?
Straub Elek: Nyilván minden ügyfélpanasz komoly gondot okoz és tanulságokkal is szolgál. Ezeket kiértékeljük és összegezzük. Ezek mind sajnálatosak, de vannak pontosan az említettek alapján statisztikáink, hogy az ügyfeleink hány százaléka elégedett, elégedetlen, mivel elégedett és mivel nem. Ezek a számok a nemzetközi iparági összehasonlításban megállják a helyüket.

SG.hu: Ha jól tudom, a szolgáltatásminőséggel valóban nincsenek gondok, de éppen a legegyszerűbbnek tűnő dologban, az ügyfélszolgálatban éri legtöbb sérelem a fogyasztót, mondjuk a T-csoport tagjainak személyes elérhetetlensége miatt. (Pl.: a T-Com T-Online pattogtatják az ügyfelet egymás között)
Straub Elek: Bizonyos időszakokban valóban voltak nehézségek, mondjuk a T-Online esetében, mikor hihetetlen felfutásnak indult a szolgáltatás, az ügyfélszolgálat fejlesztése pedig nem volt képes ezt követni elég gyorsan. Remélem, hogy a kapacitások növelése ma már érzékelteti hatását. Egy példát hadd mondjak el ezzel kapcsolatban. A T-mobile a világ egyik legfejlettebb ügyfélértékre alapozott CRM (Customer Relationship Management / Fogyasztói Kapcsolat Szervezés) rendszerével rendelkezik.

Ha valaki felhívja a T-mobile ügyfélszolgálatát, akkor az előző 18 hónap adatai alapján reagál rá a rendszer. Figyelembe veszi, hogy milyenek a telefonálási szokásai, hány előfizetése van, mekkora a költése, voltak-e panaszai. Mindezek alapján felkínálja az ügyfélszolgálatosnak, hogy mit és hogyan válaszoljon, mennyi idő alatt kell maximum felvenni a telefont. A telefonját intenzíven használó ember ebből kifolyólag előnyben van azzal szemben, aki alig költ. A közeljövőben ezt a modellt bevezetjük az egész csoporton belül. Ugyan a méréseink szerint az ügyfélelégedettség nagyon magas, de tisztában vagyunk a maradék rész kezelésének fontosságával.

SG.hu: Ha ennyire biztosak magukban, akkor miért kötik mégis folyamatosan hűségszerződéssel az új mellett a régi ügyfeleket is?
Straub Elek: Ez a kérdés kellemetlenül érint, hiszen 100 ajánlatból 13,5 hűségszerződéses, a maradék nem. Szíve joga mindenkinek hűséget kötni és kihasználni az előnyt vagy úgy dönteni, hogy nem vállalja fel a kötöttséget, hanem adott esetben kicsit többet fizet. (A T-Online ajánlataiban a kicsit több majd minden csomag esetében 3000 Ft, ami az ADSL Optimum esetében 50% plusz, igaz az ADSL WLAN esetében viszont csak 23%. A T-Com új vonal bekötése esetén pedig a honlap alapján nem ajánl fel hűségszerződés nélküli opciót - a szerk).

Az előfizetés kiépítése egy elkötelezettség részünkről, amiért cserébe szerintem jogosan várunk el az ügyféloldalról is elkötelezettséget. Ha nincs hűségszerződés, akkor hogyan tudnánk azt a pénzt összegyűjteni, amibe egy bekötés, egy készülék kerül. Ha csak hűségszerződéses ajánlatok lennének piacon, azt mondanám hogy nem fair, kell a választás. Amennyit kérünk a hűségszerződésért cserébe, az egy pontosan kiszámolt dolog, az üzleti kockázat éppen annyival kevesebb. Egy új ügyfélnek fix költségei is vannak, ha ez el van osztva 12 felé, akkor is más lesz a havi ár, ha csak háromfelé, akkor is más.

SG.hu: Ha az ügyfél mégis távozásra szánja el magát, akkor mit tesznek ez ellen, milyen eszközöket vetnek be?
Straub Elek: Kényszeríteni senkit nem tudunk. Az említett CRM rendszerünk viszont előre figyelmeztet, ha az ügyfél veszélyeztetett kategóriába kerül fizetési hajlandósága, felhasználási szokásai alapján. Az ember nem is hinné, de a statisztikák alapján pontosan meg lehet becsülni akár 3 hónappal előre is, ha az ügyfél el akar menni. Így még előtte lehetőségünk van megszólítani az ügyfelet. A következő lépés, mikor bejelenti távozási szándékát, akkor megvizsgáljuk, kiderítjük a távozás okát és ha van lehetőség rá, akkor ajánlunk egy kedvezőbb, megfelelőbb megoldást.

Ha éppen a telefontarifa megfelelő neki, de az internet drága, akkor keresünk egy számára optimális csomagot, ha fizetési nehézségei vannak, akkor felajánlunk neki egy részletfizetési kedvezményt. A védelem második szintje után természetesen el kell fogadnunk a döntést, de egy idő múlva újra megkeressük, emlékszünk rá hiszen a T-Com esetében fizikailag a vonal ott marad, elektronikusan 1 pillanat alatt vissza lehet kapcsolni (5000 Ft és egy év hűségért cserébe - a szerk), ha sikerül meggyőzni, akkor ezt meg is tesszük.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 11. 11:19 | válasz | #44
Vitathatatlanul a Magyar Köztársaság leg inkorrektebb szolgáltatója. Örülök, h. sikerült megszabadulni tőlük, és ha ingyen adnak mindent, akkor sem térek vissza hozzájuk.
2006. szept. 28. 21:37 | válasz | #43
sajnos a adsl náluk van mert még köt a vezetékes telo hüsége:( de utánna lépek én is a pantelhez és nem fogok 16ezret fizetni a vonal+adsl szégyen..
2006. szept. 26. 23:09 | válasz | #42
szerintem az a tény hogy egyénre szabottan vizsgálgatják a CÉG kiváló innovativ szakemberei
azt hogy én hogyan fizetem a havi számlákat,igencsak súrolja személyi alapjogokat,az ügyfelek szortirozása a haviszámla nagysága alapján pedig
túl lő minden határon,nem pénzzel kellene büntetni őket,hanem a sorozatos visszaélésekre ,és a monopolellenes törvényekre hivatkozva felszámolni az egész céget,és feldarabolva meghirdetni,más cégeknek
Möci  
2006. szept. 26. 14:54 | galéria | válasz | #41
Még a hozzászólásokat nem olvastam, csak a cikket, de egy rohadtul gennyes alak ez az Elek!!!
Zivos  
2006. szept. 26. 09:37 | válasz | #40
Termeszetesen a Mega az Giga egyes helyeken :-): 4.5k 1G, 6k 3G, stb ...
Zivos  
2006. szept. 26. 09:33 | válasz | #39
Es meg a telefonunk vegerol:
Meghalt a telefon tulajdonosa, En marha elhataroztam, hogy nevre veszem. Meguntam, hogy a nem letezo bankszamlarol ohajtjak levonni a penzt (atutalassal volt fizetve), es utana jon a csekk. Bejelentes utan kikapcs, mert volt Invitel huseg, nem lehet atirni addig. Az nem szamit, hogy fizetve van, akkor maradjon meg 3 honapig igy: nem lehet. Invitel lemondas 10k, de lejart erre termeszetesen nem atiras lett (3 honapig nagyon jol megvoltam vezetekes telefon nelkul), hanem lemondas. Indok a bejelenton: Tetu, zsarolo a T-Com :-).
Zivos  
2006. szept. 26. 09:08 | válasz | #38
Koltozz el :-). En 1M -es vonalert 6k -t fizetek, de volna lehetosegem 512k -ert 4.8k -t fizetni, vagy 3M -ert most passzolom mennyit (15k?). Mindez minden korlat nelkul. De ha nekem neha kell net, de az marha gyorsan, akkor 600kb/s -ert - okosak mondjak meg mennyi az - is 4.5k -t, illetve az forgalom utan megy. 4.5k 1M, 6k 3M 8k 5M, 10k (vagy 12.5) 15M. Minden tovabbi 15M 5k. Lehetne igy is, egy kapcsolas volt a 6k korlatos forgalmu, es a 6k 1 Megas kozt valtoztatni.
2006. szept. 26. 07:56 | válasz | #37
A T-Com egy nagy rakás melléktermék. Figyeljétek meg, hogy a faszi minden kérdésre mellébeszél. Egy épkézláb választ nem lehet belőle kisajtolni. Szánalmas. Ez is hülyének néz mindenkit. Lehet hogy egy oskolába járt Gyurcsány Ferivel a Scientológiai egyháznál?
Berber  
2006. szept. 26. 07:28 | válasz | #36
Dühítő ez a fazon! Nézem a képét, és szívesen bevernék neki egyet! Uuutátok minden T-*** betűst! Ne értsetek félre, nem szeretem upc-ot, csak kihasználom a sügerek kiskapuit.
Berber  
2006. szept. 26. 07:16 | válasz | #35
Én is tele lettem velük, amikor lejárt 2 év hűség, sőt '96 óta voltam axelero/t-onlines. Fel kellett fognom, hogy a t-system osztya a lapokat minden kábelesnek. Most 1 évre chellos lettem, mert 3 hónapig nem leszek net nélkül. Aztán megint váltok, és az összes b**m szolgáltató mehet a francba. Próbáltam az upc-nál feljebb kötni, de semmi épkézláb ajánlatuk nem volt, csak drágábban, hosszabbra. Menjenek a francba! Amikor vannak 4000-es ajánlatok a piacon, mit akarnak 8-9 eFtos ajánlatokkal?
2006. szept. 25. 22:02 | galéria | válasz | #34
A cikkben szereplő "T-Com" = Magyar Telekom Nyrt. (T-Com + T-Mobile)

A Magyar Telekom Nyrt. a Magyar Telekom csoporthoz tartozik (ahova a T-Online Magyarország ZRT. is tartozik)

Egyszerű nem? ;D
2006. szept. 25. 19:49 | válasz | #33
Én T-s voltam, 1M-es nettel, havi 8500 Ft-ot fizettem. Lejárt 1 év hűség, azt mondták no , mostantól kedvezményes időszak vége, és 12500-ba kerül ugyanaz a net, de mivel jó fej voltam náluk eddig, csak nekem, csak most 10500 lessz havonta. Azt hitték, földhöz verem seggem örömömben, de nem így volt. Váltottam TV-net re, igaz, ott is 10500-at kell fizetni, de érdekes módon 3 M-es a net. Szerintem igéretes kis csapat, remélem nem fognak 1 év mulva megcumiztatni, és egy kicsit betesznek a nagy T-nek.Hozzáteszem, hogy még vissza sem küldtem nekik szolgáltatóváltásnál az aláírt szerződést, és már használtam a 3 M-es kapcsolatot ! A nagy T felhívott, és ajánlani próbált valamit, hogy maradjak, csakhogy nem tudott jobbat, mivel leggyorsabb náluk 2 M volt , és az is lényegesen drágább ! Egyébként bepárásodik a szemem a nagy megéri-neméri meg magyarázataiktól, érdemes utánanézni, mekkora nyereséggel zárták az utóbbi éveket !! Dettó mint a MOL; az is felvásárolta már fél európa benzinkútjait.... Szegények !! :)
2006. szept. 25. 19:23 | válasz | #32
persze igen 1234 ügyfélszolgálat hivása pedig fizetös milyen ügyesek :) pedig ha user Favorit Pluszt vásárol és a feltétalaket nézi 16-10h ig és hálozaton belül ingyenes és persze minden ügyfélszolgálat ingyenes. Kivéve a T-online, de érdekes :-))) és mindenben törekednek a hüség eröltetésén.
2006. szept. 25. 19:14 | válasz | #31
Tfosnak is van mikros rendszere ls az nagyon ütös csak nem fejlesztik:( Tényleg egy rablo banda.
2006. szept. 25. 18:12 | válasz | #30
Hát nem azért de úgyan már T-ONLINE meg UPC erről csak annyit hogy UPC előfizető voltam 5 évig és most hogy a helyzetem miatt ki kellet költöznöm a városból csak ennyit mondtak amikor megkérdeztem hogy lehet e itt UPC-t kötni válasz: sajnáljuk nem és nem is tervezük.
Következő (ideg)SOKK akkor ért amikor T-onlinhoz telefonálva 6személyen átt kapcsoltak mire megmondták hogy az itteni telefonhálózat mert telefon az van és már jóideje van nagymamáméknak hogy sajnáljuk ide nem lehetséges kiépíteni na PUFF belváros 5km-re optikai hálózat itt futt debrecenbe meg onnan be ide ala SULINET egyebek és nem lehet akkor mennyíre törödik is valaki azzal hogy új üzletterületeket teremtsen vagy nem szóval...
Maradt alternatív megoldás RÁDIÓS net ami bár jó de nagyon-nagyon ingadozó sajnos nem annyíra lefedet és kihasznált technológia de itt csak ez elérhető.Pedig ez a net szolgáltató egy kis KFT nem egy T-online v UPC érdek megyezés és nem kötnek használjón mindenki rádióst itt mert megegyeztek hogy nem építenek cserébe az ő hálózatukat/optikait használank.Felháborító teljesen:S
De ez Magyarország nincs versenyhelyzet mert a kétt multicég már rég megálapodás kötött ki mit és mikor merre ergo ne várjunk semmi jót:S
shabba  
2006. szept. 25. 17:28 | válasz | #29
A rézdrót értékét igazából az határozza meg, hogy a két vége hol van. Ha feltekerve egy raktárban pihen akkor max anyagköltségen ér valamit. Ha viszont alépítményben lefektetve pihen úgy hogy az egyik vége a telefonközpontban, másik vége az előfizető otthonában ér véget akkor máris teljesen más értéket képvisel ugyanaz a rézdrót.

Mennyibe kerülne egy alternatív szolgáltatónak kábelt fektetni egy saját központ és az előfizető között? Nem kevés pénzbe fájna. Épp ezért inkább bérelnek az alternatív szolgáltatók havi 2400+fáért teljes hurok bérelt konstrukcióban, mert a saját hurok beruházásának kockázatát nem hajlandók felvállani.
szgege  
2006. szept. 25. 17:27 | válasz | #28
Jah s arról nem beszélve Trémobil féle érdekes számlák. Nemrég tapasztaltam ,hogy olyan tételek kerültek fel a számlára amiket nem is hívtak és a telóban se volt benne,de a részletes számlában is benne volt,hmm érdekes. Így nem nehéz megélni,lopva.
szgege  
2006. szept. 25. 17:17 | válasz | #27
Hmm.. Hogy miért is utálom a T csoportot?
Talán azért mert a telefonvonalak alapdíja még mindig kurva drága,annak ellenére hogy nincs már rá igény. Arról nem beszélve ,ha valamit el akarok érni náluk állandóan balhézni kell,alá ADSL bekötés még anno a Suxeleronak kedvezett jobban ,nekik előbb kötötték be.
T-onlánynál pedig a céges csomagunk olyan akár a fos,az ügyfélszolgálat hülyén néz és magasan szarnak ránk,annakellenére hogy hibaüzenet jellege szolgáltatói hibára utal.Ekkora láma bandát.
Jah T-kábel,emlékszem anno olyan módszerekkel terjeszkedtek,hogy más cégek kábeleit rongálták meg és a kiépítési területre verő embereket küldtek. Nah jah ez is egy módja a hálózat "építésnek". Köcsög banda.
Most rájuk jár a rúd ,sikerült csinálni pár érdekes számlát.:D Pff hülyék. Eddig is tudtuk,hogy kamu számlákkal mozgatják a pénzt,csak ez éppen nagyon elütött és a részvényes amcsiknak ez bizony nem nagyon fekszik.:D
2006. szept. 25. 17:04 | galéria | válasz | #26
Kábelnetnél csökkenthetnének igazán árat mert oltári pofátlanságnak tartom hogy 1Mbitért 11500Ft-ot kell fizetni!
2006. szept. 25. 16:34 | válasz | #25
nem a rézdrót 2k, hanem a központ, a melósok bére, a vezír vastag borítékja.

azért örülök, lassan jön a fakktáv nélküli net, nem kell kötelező telefony, ideje vót.
2006. szept. 25. 16:23 | válasz | #24
én nem szidom tonlinét csak azt sajnálom hogy másnak szinte semmi esélye melletük , ők diktálják emiatt az árakat és nagyon sok mindent

a kábelnetes lefedetség meg nagyon kicsi arányban jelen plusz ahol meg van ott a hülye upc ront azzal a dolgon, hogy forgalom korlátosak a csomagjaik
nem sokat érek mondjuk a 3megás havi 40 giga korlátossal ha az 1 megással is le tud jönni min 80 giga
2006. szept. 25. 15:25 | galéria | válasz | #23
Kábelnet sux drága mintha aranyból lenne :(
2006. szept. 25. 15:25 | válasz | #22
Nagyon vetit a fönök:( Most az uj RUO az alternativokat segiti és remélem megtöri a Tfos hatalmát.
Korcsi  
2006. szept. 25. 15:08 | válasz | #21
Hehe, 2000Ft egy pár rézdrót havi üzemben tartása. Elmegyek hozzájuk karbantartónak. Azt nem tudom ha lemondám a T szolgáltatásokat ki kifizetné ki ezt az összeget.
2006. szept. 25. 14:57 | válasz | #20
hehe, korrekt komment. mondjuk nem fognám le a kezed, hogy ne tedd...

nem tartozik az exmatáv sem mint szolgáltató, sem mint munkaadó a kedvenceim közé.
2006. szept. 25. 14:37 | válasz | #19
A Telekomnál tényleg megérné bevezetni vmi. jobb CRM-et. Felhívtam őket, azt mondja az automata: Ha arról az állomásról telefonál, mellyel kapcsolatban elintéznivalója van, nyomja meg az egyest. Megnyomtam. Gondolná az ember, hogy ez egy valamirevaló CRM-ben pont arra való, hogy a diszpécser lássa, melyik hülye hívta. No, a hölgy felvette, én kérdeztem. Erre azt mondja: mondjon legyen szives egy ügyfélszámot. Erre én: Mit tudom én. Erre ő: Akkor mondjon legyen szives egy telefonszámot. ÁÁÁÁÁHHHHHH!!!!
2006. szept. 25. 13:59 | galéria | válasz | #18
nem azt mondtam, hogy senkinek nincs oka panaszra, azt mondtam, hogy sokan panaszkodnak, akiknek nincs okuk rá.
shabba  
2006. szept. 25. 13:46 | válasz | #17
Azt ne feledd az árakat a piacon a kereslet-kínálat törvényei határozzák meg. A 90-es évek elején hatalmas kínálat volt vezetékes telefonra, csak sokak évekig-évtizedekig vártak arra hogy a rendelésüket bekössék. Ott pedig ahol nagy a kereslet, jó áron lehet értékesíteni a terméket, mert a vásárló hajlandó azt megfizetni. Ez a trend a 2000-es évek elejéig tartott amikor a vezetékes fővonalszám elérte a csúcsát és azóta már csökkenő tendenciát mutat. Ahogy nőtt az elvándorlók, vezetékes lemondók száma úgy csökkent a fővonal bekötés díja. Jó ideje akciósan már akár 5 rongyért is fővonalhoz lehet jutni, adott hűségidő mellett, erre régen amikor sokkal nagyobb volt a kereslet nem volt példa. Most már csekély a kereslet - mert a vezetékes helyét egyre inkább a mobil veszi át - így ezt a fogyasztói árakban is tükrözik.
shabba  
2006. szept. 25. 13:36 | válasz | #16
A tímobájl a tíkom egyik üzletága, már önálló cég, szerintem ezért hagyták ki a felsorolásból ahol önálló cégek szerepelnek amiben MT-nek döntő részesedése van.
shabba  
2006. szept. 25. 13:31 | válasz | #15
Tíz évvel a telefonkoncessziók kiosztása után

Azért nem mindent állam bácsi csinált, mert ha önerőből lett volna rá pénze hogy megcsinálja akkor anno nem privatizálták volna. Miután privatizálták a telecom szektort kétszeresére nőtt az előfizetők száma és alaposan lerövidült a vonalhoz jutás ideje. Ennek a feltételei nem csak úgy ott voltak, mert akkor ez korábban is ment volt, hanem az új tulaj teremtette meg saját tőkéből.

Időközben teljesen digitalizálódott a telefon hálózat, ennek az eszköz feltételeit is fedeznie kellett az új tulajdnak. Országos nagysebességű optikai gerinchálózat épült, lett fél millió ADSL. Ezek sem csak úgy a semmiből teremtek elő az elmúlt jó tíz év alatt.

Mobil fronton szinte a semmiből nőtt ki egy olyan szolgáltatás aminek ma már lassan 10 millió előfizetője lesz, és a telefonáláson túl egyéb más értéknövelt szolgáltatásokat is kínál.

ktv fronton is lezajlott a csillagpontosítás, sok területen zöldmezősen új hálózatok kerültek kialakításra. Ez sem csak úgy magától termett ott, ez is pénzbe került megteremteni.

Azért ha az elmúlt jó tíz évben semmi nem változott volna, semmilyen beruházás nem történt volna akkor azért nem olyan lenne a telecom piac mint amilyen most.
assdf  
2006. szept. 25. 13:09 | válasz | #13
Ez érdekes hozzáállás. A t-csoport nem önerőből fektette le a vezetékeket, hanem még annó mikor matávnak hivták, állam bácsi csinálta ezt meg. Igy én is tudok versenyképes lenni...
2006. szept. 25. 13:07 | válasz | #12
Bárcsak a "trendi" viselkedés lenne az oka amiért ezeket a magenta taknyokat szídom. Sajnos minden okom meg van rá, hogy szídjam őket. Nekem még egy céggel sem volt ennyi problémám, mint a matáv különféle részeivel.
Te is csak addig tartod "trendinek" mások panaszát, amíg nem lesz valami neked is valami ügyed velük.
 
2006. szept. 25. 12:58 | válasz | #11
Érdekes, hogy a T-Csoport érdekeltségeinek felsorolásánál a cikkből kimaradt a T-Mobile a maga 45%-os részesedésével a mobil távközlésben...
2006. szept. 25. 12:26 | galéria | válasz | #10
miért is tenném? csak arról beszélek, hogy ha sokat rinyálnak az emberek, az növeli az ingerküszöböt, és nem fogja senki észrevenni, mikor valóban probléma van.
2006. szept. 25. 12:25 | galéria | válasz | #9
az állam hibája, hogy játékpénzért privatizál, hogy aztán bizonyos személyek milliárdosok lehessenek (tudod kire gondolok), nem a cégeké, amit privatizáltak.
2006. szept. 25. 12:08 | válasz | #8
Trendi nem trendi szidni tény, hogy nekem is megfordult már a fejemben, hogy T-Online-os legyek. De amikor a részletekről érdeklődtem volna, rájöttem, hogy senki sem veszi fel a telefont. Soha. (na jó, talán 18 perc múlva)

Viszont megtudhattam, hogy ha ott költöm el az összes pénzem, akkor cserébe felveszik a telefont... Remek. Köszönöm szépen, megvagyok T-Online nélkül is...

És nem trendi szidalmazás: a T-Mobil például teljesen korrekt ott felveszik a telefont és a szolgáltatás minősége is korrekt. Ja, és mielőtt megkérdeznétek: igen, az ügyfelül is vagyok. Nem, nem domino hanem előfizetés! (tehát hajlandó vagyok pénzt költeni MIUTÁN felveszik a telefont, és NEM FODíTVA!!!)
2006. szept. 25. 12:01 | válasz | #7
Tiltsd meg törvényileg, hajrá.
2006. szept. 25. 12:00 | válasz | #6
Ja, mert ők építették. Nem is az állam/lakók. Pl nálunk 90-es évek elején 70eFt/vonalat kellett fizetni, hogy kiépítsék a hálózatot, az árak azóta kb 10x vagy jobban nőttek. Mikor meg kész volt az egész hálózat, játékpénzen privatizálták, ahogy a gyurcsányi mondaná...
2006. szept. 25. 11:41 | válasz | #5
engem az bosszant hogy azért kell 512/64es kábelnetet vennem a tkábeltől mert nincs más alternatíva, igaz a pingek kiválóak, de a sebesség hát borzasztó, persze mondhatja mindenki vegyek 2mbiteset de ott meg már bejönne a 40gigás korlát. Nem értem miért kell igy kiszúrni a kábelnetesekkel, adslnél nincs 40 giga korlát ...
2006. szept. 25. 11:01 | galéria | válasz | #4
azt tenném még hozzá, hogy trendi a T-csoportot szidni, ezért sokan teszik, akiknek pedig semmi panaszuk nem lehetne.
2006. szept. 25. 11:00 | galéria | válasz | #3
mitől vannak monopol helyzetben szerinted?

egyébként teljesen igaza van abban, hogy ha valakinek nagyon megérné vezetékes vonalat építeni, akkor megtenné. helyette mindenki azt várja, hogy ők építsenek korszerű vonalat, és őket anyázza, ha nem teszik. a többi szolgáltatónak ugyanúgy joga van fejleszteni, csak az kicsit több befektetés lenne. egyszerűbb felvenni 10000 telefonos kisasszonyt, akik aztán kéretlenül zaklathatják az embert az ilyen-olyan ajánlatokkal, mint telefonközpontot venni meg hálózatot építeni.
2006. szept. 25. 10:14 | válasz | #1
attól hogy lehet verseny, ők még monopol helyzetben vannak és ha monopol helyzetbe vannak akkor nincs normális verseny csak ha csoda történne