Magyar Telekom: "Kényszeríteni senkit nem tudunk"
2006. szeptember 25. 09:27, hétfő
A hazai telekommunikációs piac elméletileg szabad és versengő, vitális és radikálisan fejlődő. Az inkumbens (a telekommunikációs és média piacon, a piacnyitáskor már létező vagy elsőként piacralépő szereplő jelölésére használt fogalom) T-csoport viszont valahogyan mindig borsot tör az igyekvő kisebbek orra alá. A versenyelőny nem kétséges, a fejlődési potenciál szintén nem. Szerkesztőségünk Straub Elekkel, a Magyar Telekom vezérigazgatójával ült le arról beszélgetni, hogyan is lehetséges ez, hogyan élnek a jövőben ezzel a helyzettel.

A Magyar Telekom csoport jelenleg a következő vállalatokból épül fel: T-Com, T-Online, T-Kábel, T-Systems, illetve hozzájuk tartozik az Emitel, a BCN Rendszerház, az EPT és a VidaNet is. Ezzel a portfólióval, illetve a hozzátéve a negyedévenként 160 Mrd forintos árbevételt és az 1046 Mrd forintos piaci kapitalizációt (részvények összértéke) vitathatatlanul egy megállíthatatlan úthengerhez lehetne hasonlítani a céget a hazai telkó piacon. A konkurens GTS-Datanet, és számos egyéb alternatív folyamatosan kritizálta a céget, míg a Tele2, Vodafone stb. csupán reklámjaiban szapulta a magenta óriást.

Valami oka nyilván lehetett ennek, ha tavaly év végén a Gazdasági Versenyhivatal rekordösszegű 150 milliós bírságot szabott ki rájuk a fogyasztók megtévesztése miatt, sőt a figyelmes internetező gyakran botlik kemény hangú fogyasztói kritikákba is. Az interjú elkészítésének apropója, hogy meghallgassuk, hogyan látja mindezt a rózsaszín ködön keresztül maga a cég, illetve a jelenleg 11 éve regnáló Magyar Telekom vezérigazgató, Straub Elek.

SG.hu: A hazai telekommunikációs piac 2001-ben hatalmas várakozások után szabaddá vált, liberalizálódott. Igaz, az alternatív szolgáltatók még évekkel később is kétségbe vonják a ennek valódiságát, mikor-kit (T-Com, T-online) támadva. Hogyan értékeli ön ezt a folyamatot 5 éves távlatban?
Straub Elek: Amit ma a piacon látunk, az a verseny. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan vállalkozások, mint a T-Com, melyek piacvezetők és vannak új belépők, amelyek nyilván harcolnak azért hogy megteremtsék a saját piaci poziciójukat. Én megértem mindenkinek a türelmetlenségét, hogy minél hamarabb, minél nagyobb részesedéshez akar jutni, de a telekommunikáció egy olyan iparág, ami igen nagy beruzházásokat igényel, az ügyfelek ráadásul konzervatívak, azaz kis előnyökért nem szívesen váltanak szolgáltatót. Ahhoz hogy valaki itt hamar sikert érjen el, nagy beruházás kell és a miénknél lényegesen jobb ajánlat, akik erre nem képesek, sokáig várhatnak a sikereikre. Magáról a liberalizációról már nem beszélnék, hiszen az egy pont volt 5 évvel ezelőtt, most pedig már verseny van sikeres és kevésbé sikeres szereplőkkel.

SG.hu: A Telekomnak láthatóan a legnagyobb előnye a már meglévő ügyfélbázis. Hogyan gazdálkodnak ezzel? A vezetékes előfizetések számában egyre komolyabb visszaesés tapasztalható.
Straub Elek: A vezetékes beszéd előfizetők száma valóban csökkent, bár idén nem vesztettünk el annyi telefonelőfizetőt, mint előtte. Közben lényegesen több ügyfelet nyertünk szélessávon, mint amennyit a másik oldalon elvesztettünk. A vezetékes technológia szükségessége megkérdőjelezhetetlen, de egy átstrukturálódás zajlik. Évente az ügyfelek 2-3%-a lemondja a beszédcélú vezetékes szolgáltatását, de helyettük üzletileg kedvezőbb szélessávú előfizetők jelennek meg.

SG.hu: A lemondások lassulása mennyire köszönhető annak, hogy a DSL felhasználók röghöz vannak kötve a telefonelőfizetés ügyében?
Straub Elek: Ez nem teljesen így van, hiszen a piacon már több szolgáltató is megjelent ezzel ellentétes megoldásokkal, ami a verseny hozománya, sőt mi is rendelkezünk hasonló ajánlatokkal (2Mbit ADSL+Favorit díjcsomag = 15 600 Ft - a szerk), de jelenleg az ügyfelek alig 30%-a igényelné ezt. Ráadásul később sem jelent igazi problémát a kiesés, mert az ilyen ügyfeleknek voice-over-IP technológián keresztül nyújtunk majd beszéd célú szolgáltatásokat. Gyakorlatilag ugyanaz a csomag marad nála, de bővülni fog, példaként említeném az IPTV szolgáltatásunkat, amivel egy teljesen új dimenziót kap a vezetékes technológia, ami ma már nem a vezetékes telefont jelenti.

SG.hu: Az említett előfizetők alapvető problémája nyilván az, hogy nekik nem szükséges a vezetékes telefon, 3210Ft-ért pedig főleg nem, az alternatív szereplők pedig megoldják már most úgy, hogy ingyen adnak telefonelőfizetést, beépítve az ADSL árba, hiszen ők megtehetik cégen belül, míg a T-csoport külön oldja meg.
Straub Elek: Egy rézdrót fenntartási díja körülbelül 2000 Ft-ba kerül, tehát nincs olyan nagy eltérés az összegekben, de az alternatív szolgáltató sincs kötelezve arra, hogy a mi infrastruktúránkat használja, hanem szabadon építhet saját hálózatot. Az a tény, hogy ez nem történik meg gyakran, azt bizonyítja, hogy ezen nem lehet olyan nagyot keresni, túl sokat kell befektetni. Látni kell, hogy a kábeltelevíziós cégek egy majdnem az egész országot lefedő kábelhálózatot hoztak létre, mert számukra ez megérte. Ha valakinek jó üzlet lenne egy újabb telefonos hálózat kiépítése, akkor biztosan megépítené.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 11. 11:19 | válasz | #44
Vitathatatlanul a Magyar Köztársaság leg inkorrektebb szolgáltatója. Örülök, h. sikerült megszabadulni tőlük, és ha ingyen adnak mindent, akkor sem térek vissza hozzájuk.
2006. szept. 28. 21:37 | válasz | #43
sajnos a adsl náluk van mert még köt a vezetékes telo hüsége:( de utánna lépek én is a pantelhez és nem fogok 16ezret fizetni a vonal+adsl szégyen..
2006. szept. 26. 23:09 | válasz | #42
szerintem az a tény hogy egyénre szabottan vizsgálgatják a CÉG kiváló innovativ szakemberei
azt hogy én hogyan fizetem a havi számlákat,igencsak súrolja személyi alapjogokat,az ügyfelek szortirozása a haviszámla nagysága alapján pedig
túl lő minden határon,nem pénzzel kellene büntetni őket,hanem a sorozatos visszaélésekre ,és a monopolellenes törvényekre hivatkozva felszámolni az egész céget,és feldarabolva meghirdetni,más cégeknek
Möci  
2006. szept. 26. 14:54 | galéria | válasz | #41
Még a hozzászólásokat nem olvastam, csak a cikket, de egy rohadtul gennyes alak ez az Elek!!!
Zivos  
2006. szept. 26. 09:37 | válasz | #40
Termeszetesen a Mega az Giga egyes helyeken :-): 4.5k 1G, 6k 3G, stb ...
Zivos  
2006. szept. 26. 09:33 | válasz | #39
Es meg a telefonunk vegerol:
Meghalt a telefon tulajdonosa, En marha elhataroztam, hogy nevre veszem. Meguntam, hogy a nem letezo bankszamlarol ohajtjak levonni a penzt (atutalassal volt fizetve), es utana jon a csekk. Bejelentes utan kikapcs, mert volt Invitel huseg, nem lehet atirni addig. Az nem szamit, hogy fizetve van, akkor maradjon meg 3 honapig igy: nem lehet. Invitel lemondas 10k, de lejart erre termeszetesen nem atiras lett (3 honapig nagyon jol megvoltam vezetekes telefon nelkul), hanem lemondas. Indok a bejelenton: Tetu, zsarolo a T-Com :-).
Zivos  
2006. szept. 26. 09:08 | válasz | #38
Koltozz el :-). En 1M -es vonalert 6k -t fizetek, de volna lehetosegem 512k -ert 4.8k -t fizetni, vagy 3M -ert most passzolom mennyit (15k?). Mindez minden korlat nelkul. De ha nekem neha kell net, de az marha gyorsan, akkor 600kb/s -ert - okosak mondjak meg mennyi az - is 4.5k -t, illetve az forgalom utan megy. 4.5k 1M, 6k 3M 8k 5M, 10k (vagy 12.5) 15M. Minden tovabbi 15M 5k. Lehetne igy is, egy kapcsolas volt a 6k korlatos forgalmu, es a 6k 1 Megas kozt valtoztatni.
2006. szept. 26. 07:56 | válasz | #37
A T-Com egy nagy rakás melléktermék. Figyeljétek meg, hogy a faszi minden kérdésre mellébeszél. Egy épkézláb választ nem lehet belőle kisajtolni. Szánalmas. Ez is hülyének néz mindenkit. Lehet hogy egy oskolába járt Gyurcsány Ferivel a Scientológiai egyháznál?
Berber  
2006. szept. 26. 07:28 | válasz | #36
Dühítő ez a fazon! Nézem a képét, és szívesen bevernék neki egyet! Uuutátok minden T-*** betűst! Ne értsetek félre, nem szeretem upc-ot, csak kihasználom a sügerek kiskapuit.
Berber  
2006. szept. 26. 07:16 | válasz | #35
Én is tele lettem velük, amikor lejárt 2 év hűség, sőt '96 óta voltam axelero/t-onlines. Fel kellett fognom, hogy a t-system osztya a lapokat minden kábelesnek. Most 1 évre chellos lettem, mert 3 hónapig nem leszek net nélkül. Aztán megint váltok, és az összes b**m szolgáltató mehet a francba. Próbáltam az upc-nál feljebb kötni, de semmi épkézláb ajánlatuk nem volt, csak drágábban, hosszabbra. Menjenek a francba! Amikor vannak 4000-es ajánlatok a piacon, mit akarnak 8-9 eFtos ajánlatokkal?
2006. szept. 25. 22:02 | galéria | válasz | #34
A cikkben szereplő "T-Com" = Magyar Telekom Nyrt. (T-Com + T-Mobile)

A Magyar Telekom Nyrt. a Magyar Telekom csoporthoz tartozik (ahova a T-Online Magyarország ZRT. is tartozik)

Egyszerű nem? ;D
2006. szept. 25. 19:49 | válasz | #33
Én T-s voltam, 1M-es nettel, havi 8500 Ft-ot fizettem. Lejárt 1 év hűség, azt mondták no , mostantól kedvezményes időszak vége, és 12500-ba kerül ugyanaz a net, de mivel jó fej voltam náluk eddig, csak nekem, csak most 10500 lessz havonta. Azt hitték, földhöz verem seggem örömömben, de nem így volt. Váltottam TV-net re, igaz, ott is 10500-at kell fizetni, de érdekes módon 3 M-es a net. Szerintem igéretes kis csapat, remélem nem fognak 1 év mulva megcumiztatni, és egy kicsit betesznek a nagy T-nek.Hozzáteszem, hogy még vissza sem küldtem nekik szolgáltatóváltásnál az aláírt szerződést, és már használtam a 3 M-es kapcsolatot ! A nagy T felhívott, és ajánlani próbált valamit, hogy maradjak, csakhogy nem tudott jobbat, mivel leggyorsabb náluk 2 M volt , és az is lényegesen drágább ! Egyébként bepárásodik a szemem a nagy megéri-neméri meg magyarázataiktól, érdemes utánanézni, mekkora nyereséggel zárták az utóbbi éveket !! Dettó mint a MOL; az is felvásárolta már fél európa benzinkútjait.... Szegények !! :)
2006. szept. 25. 19:23 | válasz | #32
persze igen 1234 ügyfélszolgálat hivása pedig fizetös milyen ügyesek :) pedig ha user Favorit Pluszt vásárol és a feltétalaket nézi 16-10h ig és hálozaton belül ingyenes és persze minden ügyfélszolgálat ingyenes. Kivéve a T-online, de érdekes :-))) és mindenben törekednek a hüség eröltetésén.
2006. szept. 25. 19:14 | válasz | #31
Tfosnak is van mikros rendszere ls az nagyon ütös csak nem fejlesztik:( Tényleg egy rablo banda.
2006. szept. 25. 18:12 | válasz | #30
Hát nem azért de úgyan már T-ONLINE meg UPC erről csak annyit hogy UPC előfizető voltam 5 évig és most hogy a helyzetem miatt ki kellet költöznöm a városból csak ennyit mondtak amikor megkérdeztem hogy lehet e itt UPC-t kötni válasz: sajnáljuk nem és nem is tervezük.
Következő (ideg)SOKK akkor ért amikor T-onlinhoz telefonálva 6személyen átt kapcsoltak mire megmondták hogy az itteni telefonhálózat mert telefon az van és már jóideje van nagymamáméknak hogy sajnáljuk ide nem lehetséges kiépíteni na PUFF belváros 5km-re optikai hálózat itt futt debrecenbe meg onnan be ide ala SULINET egyebek és nem lehet akkor mennyíre törödik is valaki azzal hogy új üzletterületeket teremtsen vagy nem szóval...
Maradt alternatív megoldás RÁDIÓS net ami bár jó de nagyon-nagyon ingadozó sajnos nem annyíra lefedet és kihasznált technológia de itt csak ez elérhető.Pedig ez a net szolgáltató egy kis KFT nem egy T-online v UPC érdek megyezés és nem kötnek használjón mindenki rádióst itt mert megegyeztek hogy nem építenek cserébe az ő hálózatukat/optikait használank.Felháborító teljesen:S
De ez Magyarország nincs versenyhelyzet mert a kétt multicég már rég megálapodás kötött ki mit és mikor merre ergo ne várjunk semmi jót:S
shabba  
2006. szept. 25. 17:28 | válasz | #29
A rézdrót értékét igazából az határozza meg, hogy a két vége hol van. Ha feltekerve egy raktárban pihen akkor max anyagköltségen ér valamit. Ha viszont alépítményben lefektetve pihen úgy hogy az egyik vége a telefonközpontban, másik vége az előfizető otthonában ér véget akkor máris teljesen más értéket képvisel ugyanaz a rézdrót.

Mennyibe kerülne egy alternatív szolgáltatónak kábelt fektetni egy saját központ és az előfizető között? Nem kevés pénzbe fájna. Épp ezért inkább bérelnek az alternatív szolgáltatók havi 2400+fáért teljes hurok bérelt konstrukcióban, mert a saját hurok beruházásának kockázatát nem hajlandók felvállani.
szgege  
2006. szept. 25. 17:27 | válasz | #28
Jah s arról nem beszélve Trémobil féle érdekes számlák. Nemrég tapasztaltam ,hogy olyan tételek kerültek fel a számlára amiket nem is hívtak és a telóban se volt benne,de a részletes számlában is benne volt,hmm érdekes. Így nem nehéz megélni,lopva.
szgege  
2006. szept. 25. 17:17 | válasz | #27
Hmm.. Hogy miért is utálom a T csoportot?
Talán azért mert a telefonvonalak alapdíja még mindig kurva drága,annak ellenére hogy nincs már rá igény. Arról nem beszélve ,ha valamit el akarok érni náluk állandóan balhézni kell,alá ADSL bekötés még anno a Suxeleronak kedvezett jobban ,nekik előbb kötötték be.
T-onlánynál pedig a céges csomagunk olyan akár a fos,az ügyfélszolgálat hülyén néz és magasan szarnak ránk,annakellenére hogy hibaüzenet jellege szolgáltatói hibára utal.Ekkora láma bandát.
Jah T-kábel,emlékszem anno olyan módszerekkel terjeszkedtek,hogy más cégek kábeleit rongálták meg és a kiépítési területre verő embereket küldtek. Nah jah ez is egy módja a hálózat "építésnek". Köcsög banda.
Most rájuk jár a rúd ,sikerült csinálni pár érdekes számlát.:D Pff hülyék. Eddig is tudtuk,hogy kamu számlákkal mozgatják a pénzt,csak ez éppen nagyon elütött és a részvényes amcsiknak ez bizony nem nagyon fekszik.:D
2006. szept. 25. 17:04 | galéria | válasz | #26
Kábelnetnél csökkenthetnének igazán árat mert oltári pofátlanságnak tartom hogy 1Mbitért 11500Ft-ot kell fizetni!
2006. szept. 25. 16:34 | válasz | #25
nem a rézdrót 2k, hanem a központ, a melósok bére, a vezír vastag borítékja.

azért örülök, lassan jön a fakktáv nélküli net, nem kell kötelező telefony, ideje vót.
2006. szept. 25. 16:23 | válasz | #24
én nem szidom tonlinét csak azt sajnálom hogy másnak szinte semmi esélye melletük , ők diktálják emiatt az árakat és nagyon sok mindent

a kábelnetes lefedetség meg nagyon kicsi arányban jelen plusz ahol meg van ott a hülye upc ront azzal a dolgon, hogy forgalom korlátosak a csomagjaik
nem sokat érek mondjuk a 3megás havi 40 giga korlátossal ha az 1 megással is le tud jönni min 80 giga
2006. szept. 25. 15:25 | galéria | válasz | #23
Kábelnet sux drága mintha aranyból lenne :(
2006. szept. 25. 15:25 | válasz | #22
Nagyon vetit a fönök:( Most az uj RUO az alternativokat segiti és remélem megtöri a Tfos hatalmát.
Korcsi  
2006. szept. 25. 15:08 | válasz | #21
Hehe, 2000Ft egy pár rézdrót havi üzemben tartása. Elmegyek hozzájuk karbantartónak. Azt nem tudom ha lemondám a T szolgáltatásokat ki kifizetné ki ezt az összeget.
2006. szept. 25. 14:57 | válasz | #20
hehe, korrekt komment. mondjuk nem fognám le a kezed, hogy ne tedd...

nem tartozik az exmatáv sem mint szolgáltató, sem mint munkaadó a kedvenceim közé.
2006. szept. 25. 14:37 | válasz | #19
A Telekomnál tényleg megérné bevezetni vmi. jobb CRM-et. Felhívtam őket, azt mondja az automata: Ha arról az állomásról telefonál, mellyel kapcsolatban elintéznivalója van, nyomja meg az egyest. Megnyomtam. Gondolná az ember, hogy ez egy valamirevaló CRM-ben pont arra való, hogy a diszpécser lássa, melyik hülye hívta. No, a hölgy felvette, én kérdeztem. Erre azt mondja: mondjon legyen szives egy ügyfélszámot. Erre én: Mit tudom én. Erre ő: Akkor mondjon legyen szives egy telefonszámot. ÁÁÁÁÁHHHHHH!!!!
2006. szept. 25. 13:59 | galéria | válasz | #18
nem azt mondtam, hogy senkinek nincs oka panaszra, azt mondtam, hogy sokan panaszkodnak, akiknek nincs okuk rá.
shabba  
2006. szept. 25. 13:46 | válasz | #17
Azt ne feledd az árakat a piacon a kereslet-kínálat törvényei határozzák meg. A 90-es évek elején hatalmas kínálat volt vezetékes telefonra, csak sokak évekig-évtizedekig vártak arra hogy a rendelésüket bekössék. Ott pedig ahol nagy a kereslet, jó áron lehet értékesíteni a terméket, mert a vásárló hajlandó azt megfizetni. Ez a trend a 2000-es évek elejéig tartott amikor a vezetékes fővonalszám elérte a csúcsát és azóta már csökkenő tendenciát mutat. Ahogy nőtt az elvándorlók, vezetékes lemondók száma úgy csökkent a fővonal bekötés díja. Jó ideje akciósan már akár 5 rongyért is fővonalhoz lehet jutni, adott hűségidő mellett, erre régen amikor sokkal nagyobb volt a kereslet nem volt példa. Most már csekély a kereslet - mert a vezetékes helyét egyre inkább a mobil veszi át - így ezt a fogyasztói árakban is tükrözik.
shabba  
2006. szept. 25. 13:36 | válasz | #16
A tímobájl a tíkom egyik üzletága, már önálló cég, szerintem ezért hagyták ki a felsorolásból ahol önálló cégek szerepelnek amiben MT-nek döntő részesedése van.
shabba  
2006. szept. 25. 13:31 | válasz | #15
Tíz évvel a telefonkoncessziók kiosztása után

Azért nem mindent állam bácsi csinált, mert ha önerőből lett volna rá pénze hogy megcsinálja akkor anno nem privatizálták volna. Miután privatizálták a telecom szektort kétszeresére nőtt az előfizetők száma és alaposan lerövidült a vonalhoz jutás ideje. Ennek a feltételei nem csak úgy ott voltak, mert akkor ez korábban is ment volt, hanem az új tulaj teremtette meg saját tőkéből.

Időközben teljesen digitalizálódott a telefon hálózat, ennek az eszköz feltételeit is fedeznie kellett az új tulajdnak. Országos nagysebességű optikai gerinchálózat épült, lett fél millió ADSL. Ezek sem csak úgy a semmiből teremtek elő az elmúlt jó tíz év alatt.

Mobil fronton szinte a semmiből nőtt ki egy olyan szolgáltatás aminek ma már lassan 10 millió előfizetője lesz, és a telefonáláson túl egyéb más értéknövelt szolgáltatásokat is kínál.

ktv fronton is lezajlott a csillagpontosítás, sok területen zöldmezősen új hálózatok kerültek kialakításra. Ez sem csak úgy magától termett ott, ez is pénzbe került megteremteni.

Azért ha az elmúlt jó tíz évben semmi nem változott volna, semmilyen beruházás nem történt volna akkor azért nem olyan lenne a telecom piac mint amilyen most.
assdf  
2006. szept. 25. 13:09 | válasz | #13
Ez érdekes hozzáállás. A t-csoport nem önerőből fektette le a vezetékeket, hanem még annó mikor matávnak hivták, állam bácsi csinálta ezt meg. Igy én is tudok versenyképes lenni...
2006. szept. 25. 13:07 | válasz | #12
Bárcsak a "trendi" viselkedés lenne az oka amiért ezeket a magenta taknyokat szídom. Sajnos minden okom meg van rá, hogy szídjam őket. Nekem még egy céggel sem volt ennyi problémám, mint a matáv különféle részeivel.
Te is csak addig tartod "trendinek" mások panaszát, amíg nem lesz valami neked is valami ügyed velük.
 
2006. szept. 25. 12:58 | válasz | #11
Érdekes, hogy a T-Csoport érdekeltségeinek felsorolásánál a cikkből kimaradt a T-Mobile a maga 45%-os részesedésével a mobil távközlésben...
2006. szept. 25. 12:26 | galéria | válasz | #10
miért is tenném? csak arról beszélek, hogy ha sokat rinyálnak az emberek, az növeli az ingerküszöböt, és nem fogja senki észrevenni, mikor valóban probléma van.
2006. szept. 25. 12:25 | galéria | válasz | #9
az állam hibája, hogy játékpénzért privatizál, hogy aztán bizonyos személyek milliárdosok lehessenek (tudod kire gondolok), nem a cégeké, amit privatizáltak.
2006. szept. 25. 12:08 | válasz | #8
Trendi nem trendi szidni tény, hogy nekem is megfordult már a fejemben, hogy T-Online-os legyek. De amikor a részletekről érdeklődtem volna, rájöttem, hogy senki sem veszi fel a telefont. Soha. (na jó, talán 18 perc múlva)

Viszont megtudhattam, hogy ha ott költöm el az összes pénzem, akkor cserébe felveszik a telefont... Remek. Köszönöm szépen, megvagyok T-Online nélkül is...

És nem trendi szidalmazás: a T-Mobil például teljesen korrekt ott felveszik a telefont és a szolgáltatás minősége is korrekt. Ja, és mielőtt megkérdeznétek: igen, az ügyfelül is vagyok. Nem, nem domino hanem előfizetés! (tehát hajlandó vagyok pénzt költeni MIUTÁN felveszik a telefont, és NEM FODíTVA!!!)
2006. szept. 25. 12:01 | válasz | #7
Tiltsd meg törvényileg, hajrá.
2006. szept. 25. 12:00 | válasz | #6
Ja, mert ők építették. Nem is az állam/lakók. Pl nálunk 90-es évek elején 70eFt/vonalat kellett fizetni, hogy kiépítsék a hálózatot, az árak azóta kb 10x vagy jobban nőttek. Mikor meg kész volt az egész hálózat, játékpénzen privatizálták, ahogy a gyurcsányi mondaná...
2006. szept. 25. 11:41 | válasz | #5
engem az bosszant hogy azért kell 512/64es kábelnetet vennem a tkábeltől mert nincs más alternatíva, igaz a pingek kiválóak, de a sebesség hát borzasztó, persze mondhatja mindenki vegyek 2mbiteset de ott meg már bejönne a 40gigás korlát. Nem értem miért kell igy kiszúrni a kábelnetesekkel, adslnél nincs 40 giga korlát ...
2006. szept. 25. 11:01 | galéria | válasz | #4
azt tenném még hozzá, hogy trendi a T-csoportot szidni, ezért sokan teszik, akiknek pedig semmi panaszuk nem lehetne.
2006. szept. 25. 11:00 | galéria | válasz | #3
mitől vannak monopol helyzetben szerinted?

egyébként teljesen igaza van abban, hogy ha valakinek nagyon megérné vezetékes vonalat építeni, akkor megtenné. helyette mindenki azt várja, hogy ők építsenek korszerű vonalat, és őket anyázza, ha nem teszik. a többi szolgáltatónak ugyanúgy joga van fejleszteni, csak az kicsit több befektetés lenne. egyszerűbb felvenni 10000 telefonos kisasszonyt, akik aztán kéretlenül zaklathatják az embert az ilyen-olyan ajánlatokkal, mint telefonközpontot venni meg hálózatot építeni.
2006. szept. 25. 10:14 | válasz | #1
attól hogy lehet verseny, ők még monopol helyzetben vannak és ha monopol helyzetbe vannak akkor nincs normális verseny csak ha csoda történne