![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az Asus és a Realtek is a letöltések mellett
2006. szeptember 25. 09:55, hétfő
Lapértesülések szerint a két jól ismert gyártó egy tajvani online zeneletöltő hálózatba száll be, amelyet idővel Kínára is kiterjesztenének. A Samsung és a SanDisk már korábban jelezte, hogy hasonló lépést fontolgat.
A jelek szerint hosszas vajúdás után a nagyobb gyártók is belátták, hogy a letöltő szolgáltatásokban óriási lehetőségek rejlenek, és ezt nagy hiba lenne elszalasztani. A Samsung és a SanDisk egy héttel ezelőtt kötött szövetséget, mégpedig szintén egy online platform támogatására, amelynek ezáltal maguk is részeseivé válnak. A kiszemelt célpont a RealNetworks Rhapsody névre keresztelt szolgáltatása, amely elsősorban az Apple iTunes zeneboltjával küzd a minél nagyobb részesedés elnyeréséért. Egyik fontos partnerük a HP, a PC-gyártó ugyanis az év elején több éven át tartó együttműködésnek vetett véget és csatlakozott az iTunes-iPod páros ellenfeleinek táborához. Szintén ebbe a táborba tartozik a Microsoft, amely Zune zenelejátszójával szeretné elhódítani a pálmát, és - legalábbis hosszú távon - megrengetni az Apple eddig kikezdhetetlen uralmát. A redmondi szoftvercégnél úgy vélik, hogy 4-5 év alatt megtörhető ez az uralom, mivel a vállalat neve már önmagában megfelelő alapot biztosít egy sikeres kezdeményezés útnak indításához. Az Apple eközben a zenebolt új verziójával, újratervezett lejátszókkal, valamint videóletöltésekkel erősít, hogy megőrizze előnyét. Nem vitás, hogy érdekes időszak elé nézünk a hordozható lejátszók, valamint letöltő szolgáltatások területén. A legtöbb szereplő még az év vége előtt, illetve 2007 első felében csatlakozik az aktív játékosokhoz, így egy éven belül eldőlhet, kinek van valós esélye elhódítani a vezető szerepet - remélhetőleg itthon nem csak az oldalvonalról követhetjük végig a folyamatot, ahogy az eddig a legtöbb szolgáltatás esetében volt. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |