Közös DVD-n jönnek a Vista verziók
2006. szeptember 25. 10:13, hétfő
A Microsoft döntése alapján az operációs rendszer különböző változatai egyetlen közös DVD-lemezen jelennek meg, egyedül az aktiváló kulcsok különböztetik meg az egyes verziókat.

Hirdetés

A szoftvercég a sajtó részéről elhangzó kérdésekre válaszolva erősítette meg, hogy az összes verzió egyazon DVD-lemezen kap majd helyet, vagyis minden vásárló azonos termékhez jut hozzá. A telepítésnél egyedül a begépelt aktiváló kulcs alapján dől el, hogy melyik változat kerül fel a számítógépre, aminek valószínűleg nemcsak a később fejleszteni szándékozó felhasználók, hanem a szoftverkalózok is örülni fognak.

A vállalat szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy ily módon egyszerűsödik a verzióváltás, nagyobb kényelmet nyújtanak a felhasználóknak. Ehhez mindössze a Windows Anytime Upgrade funkciót kell igénybe venniük, és természetesen meg kell vásárolniuk a szükséges kulcsot. Ez természetesen felveti azt a kérdést, hogy vajon a Microsoft csökkenteni fogja-e a frissítés, pontosabban a verzióváltás árait, hiszen a költségek kétségtelenül csökkenni fognak. A cég részéről azonban nem hangzott el konkrét válasz - a szóvivő annyit árult el, hogy még semmit nem árulhatnak el.

Amint arról már korábban beszámoltunk, összesen hat különböző verzió várható a következő Windowsból. Ezek sorrendben a Home Basic (a Windows XP Home megfelelője), a Home Premium (Media Centerrel és Tablet PC támogatással kibővülve), a Business (a Professional verziók utóda), az Ultimate, a nagyvállalatoknak szánt Enterprise, illetve a Windows Starter 2007, amely a fejlődő országokba szánt lebutított változat.

Redmondban attól sem tartanak, hogy a kalózoknak kedvező lesz az egyszerűsítés, állításuk szerint a Vista a család eddig legbiztonságosabb tagja. Hamarosan kiderül, hogy ez megakadályozza-e a kalózverzió gyors megjelenését.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zocsi  
2006. szept. 27. 14:27 | válasz | #56
Itt beleszól a képbe az is nem, hogy a linux jóval inkább egy teljes mértékben optimalizálható os, emiatt a hétköznapi, gyakorta laikus felhasználó nem is ért hozzá még minimális szinten sem. A winsuxx viszont egy viszonylag könnyen átlátható, "felhasználóbarát" lehetőségeket magában hordozó valami. Emiatt az emberek inkább az utóbbit választják... Elég ha abba belegondoltok, hogy mennyi macera egy linuxot, meg egy XP-t telepíteni...
Meghát ott van a megszokás fogalma is. Ha az általános igényeidet kielégíti a windóz, akkor miért váltanál egy esetleg jobbra? Sztem erről szól a dolog, és emiatt, mivel mondjuk ki nyiltan a komolyabb felhasználók haszn. csak linuxot, így felesleges rá fejleszteni játékot, mivel ők (már) úgysem játszanak.

2006. szept. 27. 08:56 | válasz | #55
Mint már mondtam, nem várható el egy cégtől, hogy a saját konkurenciáját segítse. Az meg nem az MS hibája, hogy egyedül ő támogatja a játékokat.
Miért nem írnak a linux fejlesztők játékokat?
A játékfejelsző cégeknek minden lehetőségük megvan OpenGL-t használni, és linuxra portolni. Nem azért nem teszik, mert az MS megtiltja, hanem mert anyagilag nem éri meg.
Legyen elterjedtebb a linux, akkor lesznek rá játékok. És az elterjedtség nem a játékokon múlik, mert ha csak ennyi lenne, akkor az emberek használhatnának win-t játékra, és linuxot minden másra.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 26. 21:06 | galéria | válasz | #54
Már a másik topikban leírtam, hogy van opengl, de dx előbb volt, azért nem elterjedt a többi oprendszer, mert nagyon sokan játszanak is, dx volt előbb arra álltak rá, dx nélkül linuxon futtatni dx-es játékot nem könnyű, nincs játék linuxra, ezért sok embernél egyből kiesik a dolog, és itt be is zárult a kör, maradnak a vindóznál, így nincs is esélye más oprendszernek terjedni. Nincs mit szépíteni az az igazság, hogy a ms ügyes, de undorító alattomos lépésekkel bebiztosította magát a pc-s játékpiacon, hogy ne legyen más alternatíva. Igen van egy pár játék linuxra, és de az eredetileg vindózos de opengl-es játékokat is viszonylag könnyen és elfogadható sebességgel működésre lehet bírni, de a directx-eseket már sokkal nehezebben, ez volt az ms célja, sikerült.
2006. szept. 26. 16:47 | válasz | #53
Van az az OpenGL nevü izé, ami megy linuxon is. Vannak is játékok linuxra, cask nem sok. Ennek oka egyszerűen az, hogy nem éri meg linuxra fejleszteni, mert olyan kevesen játszanának rajta.
Zocsi  
2006. szept. 26. 16:27 | válasz | #52
Viszont cselesen megoldották, mert az Enterprise verzió tudja alkalmazni a UNIX alkalmazásokat, szal most már szvsz télleg nem lehet panasz a Vista-ra... feltéve, hogy igazak lesznek a hozzá fűzött remények , élképzelések... blah-blah.
Másfelől ez az os dolog sztem egy marha nagy lutri. Bevallom én kb. 3 évig egy olyan sima (nem sp akárhány) XP-pro-val nyomultam, ami még a kiadáskor jött ki. Persze warez, dehát diák nem vesz magának oprandszert. És tökéletesen működött. Aztán mikor komolyabb netkapcsolatom lett, akkor kellett frissíteni, de azóta is meg vagyok vele elégedve. Persze ez naon felhasználó függő, mert aki nem ért a saját gépéhez és felrak minden xart alá, meg nem "tartja karban", nem optimalizálja az igényeihez az magára vessen és ne a os fejlesztőkre.
2006. szept. 26. 14:33 | galéria | válasz | #51
Az RC1 is a Beta kategóriába tartozik, persze már nem ezen a néven fut. De ha nem hiszel, nézd meg a webcastot, annak az elején le van arva. Amúgy ha egy szoftver nem érte el a teljes érett verzióját addig beta.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 26. 14:28 | galéria | válasz | #50
"Ha nem tetszik, ne vedd meg. Vannak alternatívák, hogy csak a LINUX-ot említsem." Játéknál? Van alternatíva? A directx-el az volt az egyik célja az ms-nek hogy ne is legyen játékoknál más oprendszer alternatíva, és el is érték a céljukat. Innentől bárki szídhatja a vindózt, ha játszani is akar, mert nincs alternatíva...
2006. szept. 26. 14:22 | válasz | #49
Béta? Milyen béta? RC1 van, abból is már sokadik. Viszont driverekkel lehet szívás, de azt meg a HW gyártón kell elverni ;)

Az árakra nem emlékszem, de az XP Pro-val egy árban lesz a Vista Business, akkor a Home Basic valahol az XP Home ára körül lesz (24-26.000?), a Home Premium meg a kettő között (30-33.000?), mivel egy OEM XP Pro olyan 38-43.000 körül van.
És OEM-et nem lehet akárhányszor aktiválni, de az MS dönti el ad e új kulcsot, viszont ez XP alatt is így volt már!
2006. szept. 26. 12:47 | galéria | válasz | #48
Az nem a Vista hibája te! :D Hanem vagy hardverhiba, vagy a te hibád! Ja és ezeket a beta buildokat csak azoknak ajánlják, akik bátrak szembenézni minden problémával, ez le is van írva a letöltési oldalon.
2006. szept. 26. 12:24 | válasz | #47
Hát a VISTA szép igen jó hát nemtom nekem a 160GB IBM Hitachi vinyómat 3 nap alatt hazavágta kicsit beletúrt a BOOT particióba és elszált minden adatom róla csak az volt a mákom hogy az XP az másik vinyón van így egy új telepítést megúsztam de sajna az adatvesztést azt nem.
Na így nekem megvan a véleményem a csodás VISTA-ról.........
Zocsi  
2006. szept. 26. 11:45 | válasz | #46
Hát a Vista elég jónak tűnik... Ha télleg sikerül végre jó oprendszert csinálniuk, akkor süti lesz... Tetszenek az Aero-s megoldások, de inkább az érdekelne, hogy tud-e majd a Kororaa Linuxhoz hasonló okosságokat, mint pl. okos ablakrendezés, vagy ilyesmi...Várjuk
!

strogg  
2006. szept. 26. 11:01 | válasz | #45
Háát illett volna DVD-re archiválni.:)))
2006. szept. 26. 09:31 | válasz | #44
"egy kurva kaloz Xp nek koszonhetem hogy elveszett 50 ezer fenykepem es jopar giga videom." Ezt énsem értem... Miköze a kalóz xpnek az adatvesztéshez?Attólmég hogy azvolt fent oprendszernek nem attól szált el.Hameg fontos dolgaid vannak a gépen nem 1 partición kéne tárolni mindent.De ez nem beleszólás,mindenki ugycsinálja ahogy nekijó. De az elejét ténneg nemértem...
2006. szept. 26. 09:27 | válasz | #43
http://en.wikipedia.org/wiki/Windows_Vista
Itt többek között az árak is megtalálhatók. Ezek természetesen a dobozos árak, az OEM verziók lényegesen olccsóbbak.
Viszont, mivel állítólag alaplap cserénél érvénytelenné válik az OEM kulcs, érdemes lehet megfontolni a dobozos verziók vásárlását is.

2006. szept. 26. 09:18 | válasz | #42
"egy kurva kaloz Xp nek koszonhetem hogy elveszett 50 ezer fenykepem es jopar giga videom."

Ezt hogy sikerült összehozni?
nedudu  
2006. szept. 26. 07:04 | válasz | #41
Teszek neked egyet. Letolom és kiny*lhatod
Indigo  
2006. szept. 25. 22:37 | galéria | válasz | #40
Hozzáteszem, nem azért, mert a Vistát választják!
Indigo  
2006. szept. 25. 22:34 | galéria | válasz | #39
Istenem, hova süllyednek egyesek (djdano, moorgan, kbupdate) Félelmetes az emberi ostobaság ezen szintje...
2006. szept. 25. 22:12 | válasz | #38
Én már elő is rendeltem az Amazon-on az Ultimate-et! :) és tehettek egy szívességet!
2006. szept. 25. 21:39 | válasz | #37
Ja megveszem... Bemegyek a az Ablakos Willi 1ik Windóz boltjába és megveszem.És ne Lacikázz mert a másikfogadnak is annyilesz:P
2006. szept. 25. 21:32 | válasz | #36
Lacika, akkor te is megveszed?
2006. szept. 25. 21:26 | válasz | #35
Sanyika huzzál aludni... Akinek kell ugyis megveszi akinek nem azmeg mást használ! Nekem akkoris kell mert...Csakazértis...Mert jobb mint az Xp
2006. szept. 25. 20:54 | válasz | #34
Zárómondatoddal teljesen egyet kell, hogy értsek.
2006. szept. 25. 20:32 | válasz | #33
A legdrágább verziót veszem meg mert csak azért. Mert ego vagyok, a többiek meg szegények. Ingyen szerzi, azt még azt is fikázza.
2006. szept. 25. 20:03 | válasz | #32
Egy cégnek elég nehéz "nyalni a seggét". Legalább annyira értelmetlen és lehetetlen dolog, mint furcsa jelzőkkel ("geci", "gonosz" stb.) illetni ugyan azt a céget. Ez a piacgazdaság, nem egy színházi előadás.
Ha nem tetszik, ne vedd meg. Vannak alternatívák, hogy csak a LINUX-ot említsem. Sőt, le is warezolhatod, és reménykedhetsz, hogy egyszer normális crack-et kapsz hozzá (biztos meglesz előbb-utóbb). Sőt, használhatod az eddig használt (legitim, vagy warezolt) oprendszeredet is.
2006. szept. 25. 20:01 | válasz | #31
Könnyen lehet, mint említettem, nem tuti, hogy jól emlékszem.

Ezek szerint még csak nem is 40-50, hanem olcsóbb.
CSOCSO  
2006. szept. 25. 19:26 | galéria | válasz | #30
engem nem erdekel... en mostmar megveszem... egy kurva kaloz Xp nek koszonhetem hogy elveszett 50 ezer fenykepem es jopar giga videom.

ui: nem porno hanem mind szemelyes cucc az elmult sok sok sok evbol
szgege  
2006. szept. 25. 18:52 | válasz | #29
szgege  
2006. szept. 25. 18:51 | válasz | #28
Nyald mélyen az ms seggét.:D
noss  
2006. szept. 25. 18:36 | válasz | #27
nem Pista hanem Cista! =)
2006. szept. 25. 18:23 | válasz | #26
"A Vista Home, ha jól emlékszem, olyan 40-50 ezer HUF-nak megfelelő összegért jön ki."
Akkor állati rosszul emlékszel, mert a Home Basic és a Home Premium is bőven alatta lesz. Persze a dobozos OS eddig is atomdrága volt, aki olyat akar fizessen :)
DjDano  
2006. szept. 25. 18:18 | válasz | #25
szgege is az "ugató láma" kategória, oda se neki
2006. szept. 25. 18:03 | válasz | #24
Látom, te már keményen letesztelted a Vistát. Tudsz tanácsot adni?

Amúgy a "nagyobb cégek"-et te hogy érted? Mi a nagyobb cég? A sarki zöldséges, egy közepes méretű videotéka, esetleg a MOL?


A Vista Home, ha jól emlékszem, olyan 40-50 ezer HUF-nak megfelelő összegért jön ki. Ez még magánszemélynek sem feltétlenül sok. ÉRtem ezt úgy, hogy aki akar Vistát, az még így is röhögve meg tudja venni. Aki meg nem akarja/nem tudja, annak eszébe sem kell, hogy jusson. Tök felesleges lesz még jóideig, ha így vesszük.
2006. szept. 25. 18:00 | galéria | válasz | #23
Szart? Miért te jobbat tudsz? Mielőtt minősítesz valamit nézz utána, mert ezzel magadat minősíted!
szgege  
2006. szept. 25. 17:55 | válasz | #22
Azért a nagyobb cégeknél is kissé komoly az ára. Pff.. Ilyen drágán még nem árultak szart.:D
2006. szept. 25. 17:31 | válasz | #21
Beléd így lehet "szugerálni" valamit? Ó, bárcsak a te fajtád élne csak a bolygón, arany élete lenne a marketingeseknek.

Amúgy meg nem értem a problémát. A cégeknek meg KELL venniük, ha Vistázni akarnak, így tökmindegy, hogy melyik verziót használják. A Home User-nek meg van választéka, ezzel sincsen probléma. A warez-kategória meg nem hiszem, hogy annyira érdekelné ezen téren az MS-t. A nagy lóvé a vállalati és egyéb non-perszonális szférában van, nem az egyszeri userben.
2006. szept. 25. 16:33 | válasz | #20
A WinXP Media Center Edition és a WinXP Tablet PC Edition telepítő CD-i és megegyeznek, a kulcstól függ, hogy mi megy fel.
strogg  
2006. szept. 25. 16:02 | válasz | #19
Szerintem ez jó dolog.
Linuxnál is nagyon szeretem, hogy kiválaszthatom a konfigot, és a támogatandó nyelvet.
R0sc0  
2006. szept. 25. 15:49 | galéria | válasz | #18
ez röhelyes.
De még is jó mert megkönnyitik a letöltés folyamatát.

Zedas  
2006. szept. 25. 14:47 | válasz | #17
Még az is lényeges, hogy a 32 és 64 bites verziók is szintén ugyanazon a lemezen lesznek, úgyhogy ugyanazzal a kulccsal installálhatsz 32 v. 64 biteset is.
2006. szept. 25. 14:46 | válasz | #16
ezek után:
warez=rulez:):)
2006. szept. 25. 14:42 | válasz | #15
Ez elvileg az XP alatt is így volt, Pro-tól fölfelé, gondolom most is így lesz a Home basic/Home Premium kivételével.
L3zl13  
2006. szept. 25. 14:39 | válasz | #14
Ez egy jó ötlet szerintem.
Legjobb viszont akkor volna ha alapból MUI változat volna mindegyik (persze minden országban az ottani nyelvi csomaggal települne), és ingyen lehetne nyelvet változtatni, ha valaki szeretne.
pemga  
2006. szept. 25. 14:28 | válasz | #13
Hmm, az igazság az, hogy az XP-nél is majdhogynem tökugyanaz van a lemezen, egy egyszerű regedittel lehet csinálni home-ból professional install-cd-t... (Nem próbáltam ki, de több fórumon visszaköszönt a dolog.) Link

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 25. 14:08 | galéria | válasz | #12
Mostmár tényleg :)
2006. szept. 25. 13:24 | galéria | válasz | #11
grat
DjDano  
2006. szept. 25. 12:42 | válasz | #10
Na látom már megint ugatnak a lámák..
2006. szept. 25. 12:34 | galéria | válasz | #9
"Vista a család eddig legbiztonságosabb tagja. Hamarosan kiderül, hogy ez megakadályozza-e a kalózverzió gyors megjelenését."

Semmi köze a 2 mondatnak egymáshoz.Nem a kalózok ellen van biztonsági rendszer benne, hanem a vírusok, spywarek, stb. ellen.
2006. szept. 25. 12:15 | válasz | #8
Már megint ez a Pista!!!!
Legközelebb azt is külön bejelentik hogy a start menü 2pixellel magasabb lesz?
Csak a reklám meg a reklám ==> belédszugerálják hogy vedd meg a Pistát!!!

2006. szept. 25. 12:04 | válasz | #7
Valamit nagyon tudniuk kell ahhoz, hogy így ki merjék adni az egészet. Bár lehet hogy úgy gondolkodnak, a kalózverziók így is, úgy is el fogak terjedni, és így legalább költséget csökkentenek.
2006. szept. 25. 11:36 | válasz | #6
Kihagyták az Enterprise-t és a nem tudom milyen N (WMP-nélküli, meg még kitudja mi fog hiányozni belölle) EU-ba szánt verziót a listáról.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. szept. 25. 11:32 | válasz | #5
"összesen hat különböző verzió várható a következő Windowsból. Ezek sorrendben a Home Basic (a Windows XP Home megfelelője), a Home Premium (Media Centerrel és Tablet PC támogatással kibővülve), a Business (a Professional verziók utóda), az Ultimate, illetve a Windows Starter 2007, amely a fejlődő országokba szánt lebutított változat." - lehet, hogy nem tudok számolni, de ez 5 (ÖT!!!!) verzió.
2006. szept. 25. 11:30 | válasz | #4
én már nagyon várom :)
intrex  
2006. szept. 25. 11:26 | válasz | #3
"a Windows Starter 2007, amely a fejlődő országokba szánt lebutított változat" :DDD
Ezt a szenny céget... :)
Mindegy, ha ingyen lenne sem kéne.
lextat  
2006. szept. 25. 10:56 | válasz | #2
Naa miután megszerződik 1 vista diske :D könynedén lehetek utólag okos és telepíttthetem a legmegfelelőbb verziót !
2006. szept. 25. 10:20 | válasz | #1
hát ez nagyon jó :PPPP