Mini gázturbina mobilokba és laptopokba
2006. szeptember 21. 13:26, csütörtök
A világhírű Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) kutatói olyan új miniatűr méretű gázturbinát fejlesztettek ki, aminek a mérete csak egynegyed centiméter, ugyanakkor tízszer annyi energiát biztosít, mint egy ugyanekkora méretű hagyományos akkumulátor.

Hirdetés

Az eszközt elsősorban mobiltelefonokban és más mobil készülékekben (PDA stb.), illetve notebookokban akarják majd felhasználni. A kutatóprogramot az Egyesült Államok Hadseregének Kutatólaboratóriuma is támogatta és a szakemberek nem titkolták, hogy a gázturbinát a jövőben katonai felszerelésekben is alkalmazni szeretnék. Az új termék előnyei közé tartozik a rendkívül kis méret és a hosszú élettartam.


Alan Epstein professzor kezében a turbinával

A hagyományos akkumulátorokat felváltó gázturbinát Alan Epstein professzor, a MIT kutatója és 20 fős csapata fejlesztették ki. Maga az eszköz felépítésében szinte teljesen hasonlít egy hagyományos gázturbinára. Az igazi érdekesség azonban, hogy a miniatűr készülék nem fémből, hanem szilíciumból van.

Az új fejlesztés összesen hat rétegnyi szilíciumlemezkéből épül fel, amelyeket szinte egymásra préseltek. Egyetlen nagyobb méretű szilíciumostyából összesen körülbelül 100 ilyen kis gázturbinát lehet előállítani. A turbina maga másodpercenként körülbelül 20 000 fordulatot ér el - ez 1 200 000 fordulatnak felel meg percenként. A minigenerátor teljesítménye legfeljebb 10 Watt lehet, hűtése pedig levegővel történik. Azt ugyanakkor a kutatók nem mondták el, hogy miként vezetik el a termelődő hőt.


A gázturbina sorozatgyártása hamarosan, kiszivárgott információk szerint még az idei év végén megkezdődhet és ezáltal nemcsak egy nagy teljesítményű, de olcsón előállítható energiaforráshoz is juthat majd az ipar. Kérdés azonban, hogy a mobiltelefon-, a PDA- és a notebookgyártók miként fogadják majd az új eszközt és mikorra terjedhet el a világpiacon a használata.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
n0k0m  
2006. okt. 24. 13:41 | válasz | #83
En a gozmotoros PDA-ra palyazok.
noss  
2006. szept. 26. 21:29 | válasz | #82
Alan Epstein professzor különösen büdöseket fingik. A szakemberek nem titkolták, hogy ezen képességét a jövőben katonai felszerelésekben is alkalmazni szeretnék.
Munkas  
2006. szept. 25. 15:51 | válasz | #81
Az igazság az, hogy a Carno ciklusnál a hatásfokot hőmérséklet kül. határozza meg. Ezt egy erőműnél nagyban korlátozzák a szerkezeti anyagok jellemzői és a méretek. A kristályos Si esetén ez nem néhány 100 °C, hanem annak többszöröse is lehet. A másik gond az evvel járó nagy nyomás lenne, de ezen meg a kis méretek segítenek (igen sokat). Így mindenféle termodinamikai trükk nélkül sem gond jó hatásfokot elérni. De ez nem is olyan fontos. Gyorsan kiszámoltam, hogy ha egy kb. 10 cm3 térfogatú AA elem helyére alkoholt töltünk, az 1,5 V-on közel 50 000 mAh-t tudna (100%-os hatásfok esetén). Ami még 10 % hatásfok mellett is 5000 mAh-t jelentene ami azért még így is jobb mint a mai akksiké.
Ekkora alkohol mennyiség elégetése egyébként kb. 7l légköri nyomású CO2-t eredményez. Ennek megkötése szükség esetén egy szintén néhány cm3-es lúgos abszorberben megoldható. Aztán keletkezik még némi vízgőz is, de annak megkötése sem ördöngős feladat (ha kell).
Valószínűleg a zajtól sem kell nagyon tartani, mivel a kis mennyiségű égéstermék méret miatt az is könnyen lecsökkenthető, a vibrációk meg nagy méretekben sem jelentenek gondot. Az az 1,2 M rpm ilyen kis méretekben nem akkor bravúr, mivel a tehetetlenségi nyomaték, és a fellépő cenrtipetális erők a sugár négyzetével arányosak, ami itt igen kicsi.
Hűtés: A fenti példánál maradva mondjuk 10 órás üzemidőt feltételezve kb. 7W hő elvezetésére van szükség (ha lassabban sütjük ki, akkor ennyi sem). Ez pedig csak a készüléken belül jelent megoldandó problémát, kifelé nem fog jobban melegedni az eszköz, mint egy zseblámpa.
Szvsz itt az (lesz) a lényeg, hogy tényleg tudjon magas hőmérsékleten üzemelni és sokáig bírja a nagy fordulatszámot is, mert akkor már nem lehet nagy baj a hatásfokával sem. Így azonos méret és tömeg mellett simán lenyomja a hagyományos galvánelemeket (akksikat), kis teljesítmény mellett is. Nagyobb teljesítményem meg már régen is az aggregátor volt a jobb, az akkumlátornál.
Danix0  
2006. szept. 25. 14:10 | válasz | #80
Ja egy gázturbina nem olyan marha nagy még ha 300 MW-os is. itt levegő a munka közeg ennek sokkal kisebb a sűrűsége.
Danix0  
2006. szept. 25. 14:02 | válasz | #79
Jó kísérleti jelleggel, de azt is tudod mit jelent, szuperkritikus gőz paramétereket, csepleválaszást, sok fokozatú újrahevítést. Elég bonyolult és még drága. 540 fokos túlhevített gőzparaméter felett elég drága anyagokat kell használni a turbina lapátozásához.A dunamenti erőműben még mikor épült próba képpen a frissgőz paraméter hőmérsékletét 525 fok helyett 545 fokra állították be 3 hónap után teljes rekonstrukciót kellett csinálni a turbináknél, mivel a lapátozás anyaga nem bírta és megadta magát, csak 20 fokot emeltek. A rendes erőművi gázturbináknál sem mennek sokkal 7-800 fok fölé a turbinánál mérve, mert a gazdaságosan elkészíthető lapátok eddig bírják. Azt hogy, mivel kísérleteznek, azt hagyjuk. Azoknak az ára csillagászati. Majd ha sorozatban gyártják őket. Amúgy csak a gőzturbinát szerelik helyben, a gázturbinát igenis vasúton konténerben szállítják. Mert a lapátozást a gyárban rakják a turbina tengelyére, le teszik a konténert az arra szánt épületbe és rákötnek és ennyi, mehet.
Ha valaki túlhevített gőzt akar a turba kipufogó gázából csinálni annak kell egy hőhasznosító kazán is meg némi póttüzelés és akkor sem éri el a hagyományos gőzös erőmű hatásfokát, ezért is rakják a régi széntüzelésű erőművek mellé a gázturbinás egységet szivesen mert ott a kazán és ha megfelel még kissebb friss gőzparaméterekkel meg egy turbina rekonstrukcióval egész jól elműködhet még egy pár évig. Aztán kuka.
2006. szept. 25. 13:09 | galéria | válasz | #78
A kombinált ciklusú erőművek összhatásfoka 60% körül van. Mellesleg itt GÁZturbináról és nem GŐZturbináról van szó. A kettő munkaközegének a hőmérséklete között cirka 1000 fok is lehet akár.
A kombinált ciklusban a gázturbinából jövő forró füstgázzal még lehet túlhevíett gőz előállítani.
Zodd  
2006. szept. 25. 11:56 | válasz | #77
De te is utána nézhetnél mit írsz le. MIvel elősször a gőzturbina hatásfokról beszélsz majd a körfolyamat hatásfokát írod mellé. A Borda-Carnot körfolyamat hatásfoka lehet nagyobb mint amit írtál ha magasabb a kezdő hőmérséklet. Képzeld építenek kisérleti jelleggel 44, 46-47 %-os blokkokat.
A gázturbinát meg mindig helyben szerelik össze ha az egy bizonyos teljesítmény felett van, azaz nem fér el egy konténerben. Nem hiszem hogy a modern kor 270 és 300 MW-os dögjeit el tudnák akárhol is szállítani. Darabokat szállítanak, akár lapátonként és helyben rakják össze.
A gőzturbina hatásfok pedig lehet 80% körül (csak a turbiná-é, és nem a körfolyamat-é.
Danix0  
2006. szept. 25. 11:02 | válasz | #76
Na a sok okosnak, egy erőművi gőzturbina nem tud 42 %-nál jobb hatásfokot elérni, mert ő tudja a fizikát. Nem megy, mert a gőzturbinák a Borda-Carnot körfolyamat szerint működnek, és a 42 % az ideálisra vonatkozik. Egy erőművi egység ha jó akkor 35 % fölött, tude de az már elég ritka.
És a gázturbinákra nem érvényes minél nagyobb annál jobb a hatásfoka, mert nem tudsz bármekkora 1 sejt szerkezetű lapátot "növeszteni", megy egy fontos kritériuma van a gázrtubináknak, hogy vasúton lehessen szállítani, mert ezeket a gázturbinagyárban készre szerelik össze, szinte hermetikus környezetben. Ezeket nem lehet a helyszínen szerelni. A helikopteres szállítás nem megoldható a nagy súly miatt. Vagy építenek egy gyárat az erőmű mellé vagy lehet vasúton szállítani.
kvp  
2006. szept. 25. 09:36 | válasz | #75
Korulbelul 100 evvel ezelott egy Tesla nevu ember keszitett egy specialis turbinat, ami nem lapatokat hasznalt hanem ket korong kozott aramlott el a gaz es a feluleti ellenallas hajtotta. Egy utanepitett valtozatot sikerult tisztan lemezekbol kivagva, majd azokat egymasra retegezve elkesziteni. A turbinahoz tartozo generator a turbinaba volt epitve, attetel nelkul. Igy nagyon nagy frekvencias valtoaramot lehet eloallitani. A rendszer elterjedeset ket dolog akadalyozta meg: a feluleti erok miatt a turbina csak nagyon kis meretben mukodokepes es a nagyfrekvencias aramhoz akkoriban meg nem volt hasznalhato egyeniranyito. A rendszer elonye az volt, hogy az egester a tubina szelen volt elhelyezve. Oxigent a turbina sajat kompressios hatasa juttatott be a kulso koriv menten, a gazt pedig egy fuvokan keresztul kellett bejuttatni. A szabadalom alapjan utanepitett rendszer ugy nez ki mint egy vekony doboz retegelt femlapokbol az oldalan par lyukkal.

Ez egy 100 eves talalmany volt. Valoszinuleg a cikkben szereplo mernokok is ezzel probalkoznak.
2006. szept. 25. 09:15 | válasz | #74
A magas fordulatszám miatt nem kell aggódni.
A súrlódás a kerületi sebességtől függ, ami meg a sugárral arányos. Tehát minél kisebb a turbina, annál gyorsabban foroghat ugyanolyan minőségű csapággyal.
A fellépő centrifugális erők szintén a sugárral arányosak, így megint csak a kisebb turbina nagyobb sebességnél törik szét.

Zodd  
2006. szept. 25. 08:36 | válasz | #73
Az a mondat egy elég csúnya félreértelmezése volt az eredeti szövegnek. Ott a gázturbina forró részeinek elkészítéséről beszélt, hogy az év végére tervezi. Tehát ezzel azt mondja hogy még működő verzió nincsen.
Az is érdekelne milyen kompresszor van a kicsikében, mivel csak 6 db silícium rétegről beszél (lehet radiál kompresszor, az meg eléggé gyenge hatásfokú). A hőmérséklet is érdekes lehet amivel az égéstermék elhegyja az égőteret (silícium olvadáspontja 1410°C, egykristályra nem tudom hogy ugyanez igaz-e?).
Csapágyazás meg akár lehet szén nanocsőis.
2006. szept. 24. 15:55 | galéria | válasz | #72
Egy turbina tegelyéről csak le kell venni a teljesítményt. Ez olyan bonyolult? A generátor meg méretre nem kell, hogy nagy legyen. Mekkora egy modellvasú elektromotorja? Van kb. 2x2x2 cm-es. Ekkor lehet egy mini generátor is...
2006. szept. 24. 14:15 | válasz | #71
meg a másik, hogy a turbina az még hagyján, az egy viszonylag egyszerű szerkezet na de hol van ebben a cuccban a generátoregység?
2006. szept. 24. 14:11 | válasz | #70
"A gázturbina sorozatgyártása hamarosan, kiszivárgott információk szerint még az idei év végén megkezdődhet"

jah, persze, mint a minden eddiginél százszor gyorsab izraeli proccesszor amit pont ugyanezzel a szar dumával harangoztak be valamikor tavaly előtt..

2006. szept. 24. 14:10 | galéria | válasz | #69
Mint mondtam már, ez MŰKÖDIK!! Nem nagyon kell hozzá feltalálni...
2006. szept. 24. 14:09 | válasz | #68
most már csak a megfelelő csapágyazást kell feltatlálni hozzá az elkövetkező évtízedekben...
2006. szept. 24. 11:21 | galéria | válasz | #67
Keddre tudok majd válaszolni, hogy mit tudok ajánlani. Lehet, hogy semmit..
xk  
2006. szept. 23. 22:46 | válasz | #66
Köszi a gyors választ!
Ha tudsz adni valamit, az tényleg érdekelne, a mikromechanikai dolgokat mindig is kedveltem
2006. szept. 23. 21:35 | galéria | válasz | #65
Nem, mert még csak kísérleti szinten van ott is a dolog. Félig meddig még az alkalmazásának határait tesztelik. Mi csak éredekességképpen foglakoztunk vele, hogy ilyen mérteben is működik a dolog. A civil szférában nem túl valószínű az elterjedés. Nem tudok olyan alkalmazást ahol kéne ilyen, hiszen éppen írtam, hogy ott hasznos ahol nincs már más lehetőség az elektromosság biztosítására. Nincs szükség rá.

Ha tényleg érdekel akkor rákérdezhetek egy-két embernél, hogy ők mit tudnak erről ajánlani. Magyar nyelven szerintem semmit.
xk  
2006. szept. 23. 20:15 | válasz | #64
Igen, én is mintha hallottam volna a kis méretű akkuhelyettesítő motorról, de annak volt már vagy tíz éve, és akkor nem is igen figyeltem oda rá.
E szerint tényleg megvalósították? Mondjuk az eredeti cikkben azt hiszem arról van szó, hogy még csak az alkatrészeket gyártották le hozzá, és most próbálják összeszerelni, vagy valami ilyesmi.

Gabe Dearborne, BlackVoid: most számotokra valami nagyon furcsát fogok mondani.
1. A gyémántrács atomonként négy kovalens kötésből álló rácsot jelent
2. A szén nagy nyomáson és hőmérsékleten tényleg gyémántrácsban kristályosodik
3. A szilícium ugyanabba a főcsoportba tartozik, mint a szén
4. Ezért a szilícium ugyanúgy négyvegyértékű, és ugyanúgy négy kovalens kötést képes kialakítani, mint a szén
5. A vegytiszta szilícium nem képes a grafithoz hasonló aszimmetrikus rácsot alkotni
6. Én csak középiskolában tanultam kémiát, általánosban nem. Biztos ezért vagyok műveletlen
7. A négy szomszédos atommal rendelkező rácsot a legismertebb ilyen anyagról gyémántrácsnak hívják
8. Igazatok van, a gyémánt az szén, a szilícium pedig a második leggyakoribb elem a földön
9. A szilícium NEM fém, még csak nem is vezető, mint az összes fém, hanem az egyik legismertebb félvezető anyag
10. A szilícium TÉNYLEG gyémántrácsban kristályosodik

Molnibalage: Tehát tényleg készítik. Ha nekem címezted, tényleg nem igazán értek a turbinákhoz, csak a nagy fordulatszám, az sg-n az MIT-től néha befutó furcsa cikkek és igen, a kutató hülye vigyora miatt is valahogy nem tudtam a cikket igazán komolyan venni. Tudnál adni valamilyen magyar linket? Ha a BME-nek van hozzá valami köze, akkor remélem publikáltak ők is valamit.


Azt a véleményemet továbbra is fenntartom, hogy otthoni kommersz felhasználásnál nincs semmi haszna, nincs semmi előnye egy ilyen mini gázturbinának az akkumulátorral szemben
2006. szept. 23. 15:37 | galéria | válasz | #63
Mert furán van megírva, valamiért kimaradt. Egy tökletesen működő mini gázturbináról van szó. PONTOSAN olyan elven és úgy működik, mint egy nagy. Ez ilyen nehéz felfogni?
2006. szept. 23. 14:16 | válasz | #62
Egészen más kicentírozni egy urándúsító centrifugát, meg egy olyan kis cucot, mint egy karóra...
És hol van a kompresszor, ami elősűríti az üzemanyagot? Azt mi fogja hajtani? Erről sem szól a cikk..
2006. szept. 23. 13:35 | válasz | #61
A gyemant az tiszta kristalyos szen.
A szilicum pedig az egyik leggyakoribb elem a foldon. A homok pl. szilicium-dioxid.

Akki ennyire buta, az miert szol hozza? Altalanosban kellett volna figyelni kemia oran.
2006. szept. 23. 13:35 | galéria | válasz | #60
Ebből látszik, hogy nem nagyon értesz az ilyen dolgokhoz. EZ HALÁLOSAN komoly. Kicsit lassú itt az átfutás az SG-n. A BME Áramlástechnika tanszékén már vagy 1 év halottam a dologról. Egyébként tényleg nem keroval megy majd. Túl magas lenne az égési hőmérséklet.

Eredetileg katonai céllal lett elindítva a kutatás, hogy az akkumlátoros rádiókat és egyéb elektromos dolgokat (laptop) a harctéren, távol mindenféle infrastrutúrától is lehessen hosszútávon használni.

Egyébéknt az 1 milliós fordulatszám nem lehetetlen. (Már az II.vh-ban is a Manhattan tervben a centeeifugák is ilyen fordulatszámon mentek és azok asszem nagyobbak voltak, de ebben nem vagyok biztos, mert vagy 4 éve halottam egy előadáson, de azóta sem néztem utána.)
2006. szept. 23. 11:50 | válasz | #59
Mióta gyémánt a szilícium??? Ez közönséges homok, amiből annyi van a Földön, amennyi csak kell. A gyémánt nem egyéb, mint teljesen kikristályosodott szén. Egy kis kémia ismerete sohasem árt.
2006. szept. 23. 09:26 | galéria | válasz | #58
Nem mondtak el hogyan hutik???? Dehogyisnemmondtak el:
And cooling (always a challenge in hot microdevices) appears manageable by sending the compression air around the outside of the combustor.
xk  
2006. szept. 22. 23:33 | válasz | #57
Ja, megjegyzem a szilícium nem fém, mert gyémánt és nem fémrácsa van.
2006. szept. 22. 23:33 | galéria | válasz | #56
1.200.000 rpm. Ez egyszerűen képtelenség. Egyetlen mikrogramm súlykülönbség (!!!) akár porszem is, kibillentheti az egyensúlyából ezt az akármit. Lesz bizony hangja a hallható tartományban is!! Hát ez mehetne április elsejére.Ekkora baromságot ritkán hallok.
xk  
2006. szept. 22. 23:19 | válasz | #55
A gőzturbina gyakorlatilag ugyanaz, mint a gázturbina, csak a gázturbina nagyobb hőmérsékleten működik (és működési módja miatt szükséges hozzá egy a levegőt sűrítő kompresszor is).
Persze vannak eltérések, de a lényeg a turbina. Ennek a forgórésze egy precíziós, drágán legyártható, szűk tűrésekkel (és homogén anyagból, gyakorlatilag nulla excentricitással) gyártott soklapátos kerék, amire fúvókákból engedik a nagy hőmérsékletű és sebességű gázt vagy gőzt.
A gázturbina előnye a dugattyús motorokkal szemben a nagy fajlagos teljesítmény (azaz az 1kg saját tömegre eső teljesítmény) és a kis méret. Hátránya azonos teljesítményen a (főleg a gyártási nehézségek miatti) magasabb ár, kisebb élettartam (a nagy hőterhelés miatti), magas alapjárat (ami a maximális fordulatszámnak körülbelül a fele), szűk használható fordulatszámtartomány, és kisebb hatásfok.
Mint ahogy LowEnd is írta, helikoptereknél a legfontosabb tényező a fajlagos teljesítmény, hiszen a motor erejével kell megtartani a gépet a levegőben. A kisebb hatásfokot itt kompenzálja a kisebb súly, és a fordulatszám a repülés teljes időtartama alatt közel állandó lehet (hiszen a rotorlapátok állásszögével vezérelhetjük a szükséges teljesítményt), így a szűk fordulatszámtartomány sem okozhat gondot. Repülőgépeken körülbelül ugyanez a helyzet.
Az utóbbi időben pedig főleg az anyagtechnológia fejlődése miatt sokat sikerült javítani a gázturbinák hatásfokán, és megbízhatóságán, és ezért kerülhetett harckocsiba gázturbina.
Az M1 Abrams teljestítménye egyébként kb 1500LE, ez szerintem az ésszerű alsó határa ma a gázturbináknak nem kritikus alkalmazásoknál (nem helikopter, repülő). Itt főleg a méret csökkentése volt lényeges a hagyományos dízelmotorokhoz képest, ha jól tudom. Az étvágya nagyobb, mint egy ugyanekkora teljesítményű pl. orosz t-90-esnek, de a katonai motoroknál a fogyasztás sokszor másodlagos.
Na, itt egy idézet Dr. Terplán Zénó-Dr. Lendvay Pál: Általános géptan egyetemi jegyzetéből (1998).
"A kezdeti kutatásokban nagy érdemeket szerzett a magyar Jendrassik György, aki az akkori Ganz-gyárban, a 30-as években végzett kísérleteivel 100LE teljesítményű kísérleti gázturbinájával 22...25%-os hatásfokot ért el!
Ilyen kis teljesítményű gázturbinával azóta sem értek el jobb hatásfokot."

Utánaszámolt egyábként valaki, hogy az 1.2 millió fordulat/perc egy félcentis turbinánál is a hangsebesség kétszeresét jelenti? Ami igazán érdekelne, az a felfüggesztés, a csapágy, ami tartósan kibírja ezt a fordulatszámot.
Az viszont biztos, hogy nem kerozinnal fog működni. Ha tényleg komoly a cikk, akkor a tippem földgáz vagy alkohol (mert ezek tisztán égnek). Abban a régi cikkben, amit említettem, legalábbis mintha erre emlékeznék.
2006. szept. 22. 22:56 | válasz | #54
lOl
2006. szept. 22. 21:10 | galéria | válasz | #53
höhö. ez jó. a zsebem füstölni fog, a telefonom pöfögni. majd berántós lesz. töltöm majd bele a vodkát ha meg megszomjaztam [ :) ] fogom a telefonhoz mellékelt és rácelluxozott 2 literes tankot és meghúzom néhányszor. csajozós mobil... jaj anyám mennyi hülyeség jut az ember estuti h feleannyit se értünk hozzá mint akik kitalálták. ha ennyi gond lenne vele akkor nem vagánykodna itt az sg-n
nenad  
2006. szept. 22. 20:54 | galéria | válasz | #52
ha hangja lesz az nagyon magas tartomanyban lesz sztem.. Egyebkent tenyleg erdekes dolog.
HF  
2006. szept. 22. 20:36 | galéria | válasz | #51
És ez mivel fog menni?
KEROZINNAL?
Vagy bekell dugni a 220-ba?

Epü  
2006. szept. 22. 20:05 | válasz | #50
Üdv! Az ötlet, szerintem életképes, bár nem lesz érdemes leejteni. Megjegyzem, a szilicium is fém!
2006. szept. 22. 17:05 | válasz | #49
20k round/ (per) másodperc :) ez új szabvány :)=rpm
("m", mint másodperc, és nem "m", mint minute ami perc:) )
És biztosan lesz hangja, hiszen valami dobozba csak bele lesz téve, az meg átveszi a rezgést, még erősít is egy kicsit a rezgés hangján. És a hulladékhővel mi lesz? Működtet egy kis klímaberendezést? :):)
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2006. szept. 22. 17:04 | galéria | válasz | #48
Ehh, már látom a 3 év múlva megjelenő telefonokat és pda-kat: "ne tartsa zsebben, vagy kicsi, zárt helyen, mert az aksinak jól szellőző tér kell" LOOL :)
2006. szept. 22. 14:05 | válasz | #47
nesze neked energiaellátás a robotba... :D
brueni  
2006. szept. 22. 12:12 | válasz | #46
vazze. milyen kuplung kell oda?
LowEnd  
2006. szept. 22. 11:37 | válasz | #45
Azt a műsort én is láttam. :))) megolvadt a lökhárítója a fazonnak! (biztos örült neki)

De azt is mondta, ha jól emlékszem, hogy közúti közlekedésre nem igazán alkalmas a jármű.
kiisb  
2006. szept. 22. 11:09 | válasz | #44
Még motorkerékpárt is szereltek gázturbinával. Jay Leno-nak is van egy ilyenje. A Discovery-n vigyorogva mesélte, hogy a rendszám táblája felett van egy fényújság, ami a mögötte állókat figyelmezteti a kiármló 200C-os hőre. Egyszer egy terepjárós fazon - vszleg rövidlátó volt, de baromi kíváncsi - mögé állt a lámpánál, és a műanyag lökhárítója szépen elcsavarodott a melegtől.

Szóval, giroszkóp hatás ide, rázkódásra érzékenység oda, a mérnökök dolga, hogy ezeket megoldják, a mi dolgunk, hogy örüljünk neki, hogy vannak még újító szándékú mérnükök.
uniu  
2006. szept. 22. 10:22 | válasz | #43
Az Ambrams tankokban gazturbina van...
LowEnd  
2006. szept. 22. 09:54 | válasz | #42
És szerintem áprilisi tréfa a cikk, kicsit elkésve.
LowEnd  
2006. szept. 22. 09:53 | válasz | #41
helikoptereknél nem a hatásfok, hanem a méret, súly, teljesítmény arány a legfontosabb.

Traktorversenyeken, gyorsulási versenyeken előferdülnek gázturbinás szörnyek, mennek is mint a meszes.
LowEnd  
2006. szept. 22. 09:51 | válasz | #40
Gázturbinát azért nem használnak autóban, mert a hatásfoka jobban fordulatszámfüggő, mint a belsőégésű motoroknak, bár ezt kezelné a generátor - akku - villanymotor kapcsolás számítógépes vezérléssel, de a komolyabb méretű, teljesítményű gázturbinák a nagy fordulatszám miatt elég érzékenyek a rázkódásra, ütésre, így nem a legbiztonságosabbak, továbbá szvsz elég komoly giroszkóp hatás léphet fel, rosszul megtervezett autóval esetleg nem tudsz majd kanyarodni :)
szivar  
2006. szept. 22. 09:45 | válasz | #39
Képzeld. Léteznek gázturbinával megháldott autók :D. Bár pontos típust nem tudnék most így hirtelen előrittyenteni... Esetleg akkor kellett volna szólni anno a mérnököknek is, hogy a kisebb helikopterekbe ne rakjanak gázturbinát, mert nem lesz kielégítő a hatásfok.

Szvsz te kevered a gőzturbinát a gázturbinával. Az előbbit a forró gőz (vagy egyébb nagynyomású gáz,stb) hajtja. Az utóbbi található pl a repülőgépekben, stb.
xk  
2006. szept. 22. 09:19 | válasz | #38
Oké, megnéztem a cikket. Azt írják, hogy a tervek szerint az akkumulátorral azonos méretű tárolóhelyet foglaló ilyen generátor tízszer tovább tud működni. Tehát ebben minden benne lenne.
De! A turbina még nem működött egy másodpercet sem, most próbálják összerakni és működésre bírni. A 20,000 fordulat/perc pedig nevezségesen hangzik. A hatásfokot pedig el tudom képzelni :)
(A turbinák hatásfoka ugyanis a mérettel nő. Az egyik ok - az ár mellett - , amiért nem hajtanak autókat turbinákkal, mert akkora méretben már csak pár százalékos lenne a hatásfoka, míg egy nagyobb erőműben a gőzturbinák 80-90% körül működnek).
Egyébként pedig már volt ilyen prototípus, azt hiszem. Mintha rémlene egy cikk 8-9 évvel ezelőttről.

Még annyit, hogy - mint ahogy írják is - egy ilyen eszköznek csak ott van jelentősége, ahol nem érhető el az elektromos hálózat. Otthoni mobiltelefonoknál ilyet nem érdemes készíteni.
xk  
2006. szept. 22. 09:04 | válasz | #37
Sokkal több "energiát" termel? WTF?
És 1.2 millió ford/perc? WTF?
Eredeti cikk hol van? Vagy ez egy előrehozott áprilisi tréfa?
2006. szept. 22. 06:40 | válasz | #36
Egy kérdésem azért lenne! Mi lesz a hajtó anyag? És mennyi idő után kell újra tölteni. Mert szép dolog hogy pici és sokkal több energiát termel mint egy átlagos akku, de ha a töltő anyag meg 3× annyiba kerül mint az áram, akkor szerintem felejtős...
2006. szept. 22. 02:27 | válasz | #35
hát ha valóban még az idén piacra akarják dobni, akkor már valszín csak a marketingen dolgoznak.
De akkor most kéne szólnotok nekik, mert az itt leírtakra biztosan nem is gondoltak mééég, biztosan nem értenek a témához.
Hawaii  
2006. szept. 22. 01:40 | válasz | #34
Inkabb 1,2 millio rpm lesz az.
LowEnd  
2006. szept. 22. 00:48 | válasz | #33
ezt hol olvastátok? Hol az eredeti cikk?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. szept. 21. 22:18 | válasz | #32
Egyelőre ez is ugynolyan agyament ötletnek tűnik, mint az ottaniak többsége. Szerintem nem lesz belőle semmi.
2006. szept. 21. 22:14 | válasz | #31
20k/sec-et már nem hallasz, vagy csak éppenhogy. Az emberi hallásküszöb értéke is 20kHz
2006. szept. 21. 21:29 | válasz | #30
Azért a hangjára kíváncsi lennék..~20 k rpm..vajon mennyi ideig bírja ki ez a kicsi méret?
2006. szept. 21. 21:17 | válasz | #29
Azért a hangjára kíváncsi lennék..~20 k rpm..vajon mennyi ideig bírja ki ez a kicsi méret?
2006. szept. 21. 20:22 | válasz | #28
A szeessavu internetrol is azt mondtak 3-4 eve.
2006. szept. 21. 20:20 | válasz | #27
Nem "fustol", kb 99%-ban szendioxidot bocsat ki, ami egyebkent toredeke annak amit a gazdaja bocsat ki (a szajan).
CSOCSO  
2006. szept. 21. 19:40 | galéria | válasz | #26
15 ev mulva elterjed.
2006. szept. 21. 19:05 | válasz | #25
vazze! amikor elolvastam a hír nevét,azthittem hogy olyanok lesznek a mobilokban,mint a repcsiken:D arra gondoltam,hogy majd repülni lehet vele...:D
2006. szept. 21. 18:33 | válasz | #24
Mégiscsak nyitok egy kis szeszfőzdét:) Minőségi alkohol a laptopba:) :) :)
2006. szept. 21. 18:09 | válasz | #23
wazee, kirepül a mobil a sebemből ha forszázst ad, mert mms jött


Runo  
2006. szept. 21. 17:36 | válasz | #22
Belegondolok, ismét divatba jönnek a féltéglányi mobilok.. Gondolom a hűtés nem lesz éppen apró dolog.. :D modding rulZ
oneman  
2006. szept. 21. 17:07 | válasz | #21
Na figy, uveghazhatas: ha pl egy ceruzaakksit töltesz akkor amíg a te töltődhöz eljut az energia rengeteg veszteséget szenved... irdatlanul sok kárba vész a különböző átalakítások/szállítás során. Ezzel szemben ha a készülékben használsz pl egy ilyet, akkor egy X elterjedtség után mar elobbrejuthatunk vmit az ilyen eszközokre vetített energiafelhasználásban...
2006. szept. 21. 17:06 | válasz | #20
Büdös lesz a zsebem a sok füsttől lol
2006. szept. 21. 16:15 | válasz | #19
"Amúgy hűtésre azt írják, hogy az összekompresszált levegőt keringetik körbe az egység peremén."

Ha elotte osszesuritik a levegot annak a homerseklete emelkedik, csokkentve a hutes hatekonysagat. Szvsz, ha ezt mondtak akkor etetnek. :-)

A gazturbinak nem erzekenyek uzemanyagra, szinte barmi elhajtja oket ami folyekony es egheto (csak ne kormolja tele), meg a barackpalinka is jo hozza. Nyilvan ertheto, hogy autokban miert nem ez terjedt el. :-)
2006. szept. 21. 16:03 | galéria | válasz | #18
Ebben a mikro technológia a forradalmi, meg hogy egyetlen szilícium lapból sok-sok kis hajtómű jön ki és az legutolsó részegysége is szilícium és maratással érik el a szerkezeti formáit. Tehát nem sokkal bonyolultabb gyártani, mint egy mai processzort mondjuk és nagy tételben már olcsón állítható elő. Apró ÉS skálázható, mert amennyit ezekből sorbakötsz, annyi energiát nyerhetsz.
2006. szept. 21. 16:01 | galéria | válasz | #17
Lehet teljesen zárt rendszert építeni. Az oxigént veheti kívülről, vagy egy kis tartályból, az üzemenagyot tartályból és az égéstermék mehet egy másik tartályba, vagy akár ugyanabba, ha egy ügyes trükkel megoldják, hogy ne keredjen az üzemanyaggal. Nem hülyék ezek, megoldják.
2006. szept. 21. 15:59 | galéria | válasz | #16
Meg kompresszor is van benne és tulajdonképpen minden ami egy komolyabb gázturbinás erőműben is szükséges, CSAK kicsiben.
2006. szept. 21. 15:55 | válasz | #15
Az égéstermék (ami jó esetben víz, és széndioxid) jóttesz majd a meghajtott készülék nyákjának...
NEXUS6  
2006. szept. 21. 15:43 | galéria | válasz | #14
Olvasd el az eredeti cikket, nem sima gázturbináról, hanem gázturbinás hajtóműről van szó. Szal égőtér is van benne.
beef  
2006. szept. 21. 15:31 | válasz | #13
És mi van az égéstermékkel?
Ha zsebre rakom a telefont, büdös lesz a zsebem vagy csak lefullad a turbina? :)
mcsaba  
2006. szept. 21. 15:31 | válasz | #12
Úgy tudom a gázturbinákhoz levegő ia kell ezt vajon hogy oldják meg? külön oxigéntartájjal? vagy apró légbeszívónyilások lesznek a telefonon, de mi van akkor ha a mobilt zsebrevágom, megful?
LowEnd  
2006. szept. 21. 14:43 | válasz | #11
nem értünk egyet.
A "gázturbina" nem más, mint egy szélkerék. Ez egy gázturbina-generátor összekapcsolásnak tűnik.
A gázturbinák működéséhez szükséges nagysebességű illetve nyomású gázáramot az u.n gázgenerátor állítja elő (pl propán-bután gáz elégetésével, víz elforralásával, stb.) Ebben ilyent nem látok.

Szóval hol lehet?
2006. szept. 21. 14:40 | galéria | válasz | #10
Persze a kompresszálást is maga végzi, az égéstérben pedig a fém olvadásponjtáig hevül a gáz mikor elég.
2006. szept. 21. 14:39 | galéria | válasz | #9
Amúgy hűtésre azt írják, hogy az összekompresszált levegőt keringetik körbe az egység peremén. AZtán a levegő megy az égéstérbe term.

Ez csak egy komplett gázturbina atomi szintű részletességgel felépítve, tartalmaz minden lényeges elemet, pont mint egy nagy gázturbina, ami városokat lát el energiával, így ehhez még term. kell üzemenyag, de az már bármi lehet ami elég tisztán elég.

Tehát ebből az következik, hogy emellé a csöppség mellé még kell egy üzemanyagtartály is. Persze ha az mondjuk méhsejt szerkezetű, akkor épp olyan biztonságosan tárolható, mint mondjuk egy mai lítium aksi (szerintem).
2006. szept. 21. 14:29 | galéria | válasz | #8
Nattyon dúrva. EZ még jobb bizonyos szempontból, mint az üzemanyagcella.
NEXUS6  
2006. szept. 21. 14:22 | galéria | válasz | #7
Mert az ilyen kis gázturbinákhoz gázgenerátor kell?

Én viszont arra lennék kíváncsi mekkora zajjal jár, valszeg jelentőssel.

Amúgy az eredeti cikkből nekem az tűnik ki, hogy még nincs teljesen működőképes példány belőle.
LowEnd  
2006. szept. 21. 13:59 | válasz | #6
még 1x. Az szép, hogy van integrált turbina-generátor kombónk kis méretben.
De üzemanyagtartály, gázgenerátor mekkora kell ehhez?
Hány egységet szolgálhat ki? Mekkora a hatékonysága?
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. szept. 21. 13:55 | galéria | válasz | #5
Igen, az lenne az igazi, hogyha kompatibilisre csinálnák a régi aksikat használó cuccokkal. De ha véletlenül ennek nincsenek is technikai akadályai, pénzéhes cégek miatt biztos majd mindenből újat kell venni..
2006. szept. 21. 13:51 | válasz | #4
Lesznek mezők végtelen kerozin mezőőők...