Lassan terjed az SLI és a CrossFire
2006. szeptember 20. 17:20, szerda
A felhasználók többsége továbbra sem tart igényt a többkártyás összeállításokra, mindössze egy kicsiny hányaduk igyekszik plusz teljesítményre szert tenni SLI és CrossFire megoldásokkal.

Hirdetés

Az X-bit Labs saját olvasói körében végzett érdekes felmérést, amelyben arra igyekeztek választ találni, hogy az internetezők, átlag otthoni felhasználók milyen arányban tartanak igényt több grafikus kártya egyidejű használatára, azok erejének ötvözésére. Az eredmény nem túl meglepő: elenyésző kisebbség hajlandó beruházni egy ilyen összeállításra némi többlet reményében. A gyártók is érzékelik ezt, és igyekeznek kiterjeszteni a felhasználási területet, kiszűrni a kompatibilitási hiányosságokat.

A 2500 résztvevő többsége, 54 százaléka használ egykártyás, nem szükség­szerűen csúcs­ka­te­góriás felállást. Szép számban, 31 száza­lékos arányban jelentek meg a prémium grafikus kártyák tulajdonosai (ez talán az oldal profiljával, olvasó­táborával is magyarázható), akik többnyire 300 dollár, azaz 65 ezer forint feletti kiadásokkal számolnak. 5 százalékban képvi­sel­tették magukat a drága párosításokat használók (két prémium kategóriás grafikus kártyával), míg mindössze 2 százalékban jelentek meg a két olcsóbb, akár belépő szintű megoldásokat ötvöző olvasók.

A várakozások szerint az SLI és CrossFire a jövőben nagyobb arányban jelenhet meg az otthoni felhasználók körében, ugyanis a válaszadók 7 százaléka jelezte, hogy a jövőben elgondolkodik a vásárláson. Ehhez azonban az kell, hogy ezek a technológiák tovább érjenek, finomodjanak, és nem utolsó sorban olcsóbbá váljanak, vagyis a váltás kevésbé legyen megterhelő az átlagfelhasználók számára.

A lassú terjedést természetesen a gyártók is érzékelik, ezért igyekeznek kiterjeszteni a kínálatot, pótolni a hiányosságokat. Az Nvidia brutális erejű kétmagos kártyákkal, négyszeres SLI-vel, laptopokba szánt verzióval, míg az ATI a kompatibilitás kiterjesztésével próbálkozik. Erre utal a DailyTech híre, miszerint az Intel P965 chipkészlet is bekerült a körbe.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
akyyy  
2007. dec. 23. 21:07 | galéria | válasz | #55
mivel ez egy hírnek a fóruma. nem értem miért zárták be amásikat.
2007. dec. 23. 18:41 | válasz | #54
Ez a topic már ősrégi!lassan 1.5éve nem ír bele senki!
torjoz  
2006. szept. 27. 00:45 | válasz | #53
nem csoda, ohgy lassan terjed, tán ha egy kicsit több cumó támogatná, ill a régebbiekhez patchet kéne kiadni, hogy kihasználja a 2 graf karit, ha lehet ilyet csinálni!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 26. 12:47 | galéria | válasz | #52
Gondolkodj el rajta, talán rájösz.
2006. szept. 24. 21:11 | válasz | #51
fú. borzasztó.
4 órát cod2-zöl 30 forintért.
2006. szept. 23. 21:59 | válasz | #50
Még egy év a COD3 ig...
2006. szept. 22. 15:40 | válasz | #49
de már midjárt itt a cod3! :D arrol nem gondolkozol?
fawcet  
2006. szept. 22. 13:51 | válasz | #48
cod2-nél a sok memória és videokártya memória dob sokat azerintem. inno3d 7600gst 128 gddr3-os változatát megelőzi a 7300gt 256gddr3 1024x1028. Ezért gondolom hogy nagyobb memóriájú videókártyák jól tesznek a cod2 fps növelésében.
7300gt vs 7600 gst
Akkor mehet a memória és 7900gt vagy ami belefér.
paksi  
2006. szept. 22. 12:41 | válasz | #47
cod2 :D
fawcet  
2006. szept. 22. 12:22 | válasz | #46
Az a kérdés hogy neked melyik alkalmazásokra, kátékokra kell elsősorban a gép? Konkrétan?
paksi  
2006. szept. 22. 11:38 | válasz | #45
Sziasztok,

Köszi a tippeket. Sajnos nem volt egyértelmü, de az elöbb megadott konfig már megvan.
Ehhez tudnék most bővíteni, a kérdés még egy vga vagy inkább + memória, vagyis sli vagy dual chanel???
valamikor 486sx-el nem volt ilyen "problémám" :)
fawcet  
2006. szept. 22. 11:27 | válasz | #44
MSI K8NSLI-FI 23280,-
A64 3700+ S939 gyári hűtővel 25500,-
Inno3D GF7600 GST 256 GDDR3 33840,-
esetleg ezt érdemes ha kevesebb pénzed van. Másik 7600GST-t egy másik hónapban veszed meg.
fawcet  
2006. szept. 22. 11:07 | válasz | #43
Gyenge pont a videókártya szerintem. Inkább 7900 GT-t érdemes.
paksi  
2006. szept. 22. 09:15 | válasz | #42
Sziasztok,
Tulajdonképpen semmi bajom a konfigommal, a COD2 dx9 el egész szépen muzsikál, de lehetőségem van a bővítésre bizonyos keretig.
RAM vagy videokártya (sli)?
Szerintetek mi javasolt inkább a köv konfighoz:

AMD K9 ATHLON 64 3800+ BOX AM2
Asus M2N-E AMD/AM2 Nforce4
1GHZ DDR-II 667MHZ RAM KINGMAX
Inno FX7600GT 256MB PCI-E 128Bit

Sajna a kettő együtt nem megy, saját pénzemet nem akarom beleölni.
Mice  
2006. szept. 22. 00:37 | válasz | #41
nekem meg celeron 600 gefi 2 ti , 128 sd és k@rvára nem vok megelégedve vele:)))

főleg 2600xp 768ddr333 és 9550 után :))
dez  
2006. szept. 21. 20:02 | válasz | #40
Nem szemfényvesztés. A tomson TC, azaz TurboCache-es, gyengébb teljesítményű változatok vannak a 7300-asokból. A 7600GS kapásból kb. 2x gyorsabb, és a HWT-s tesztben annál gyorsabb a 7300GT non-TC. Ráadásul valamiért a tomson alig gyorsít valamit az SLI, ellentétben a HWT-s teszttel, ahol 70-80-90%-ot.
2006. szept. 21. 18:16 | válasz | #39
Azért sztem a crossfire gazdaságosabb tud lenni mint egy sli... végülis ez a lényeg nemde? Ár/teljesítmény arány
2006. szept. 21. 17:16 | válasz | #38
fade2back... heh nem tudom mit tartassz hülyeségnek a linkben... nah igen, mintha nehéz lett volna kiszúrni a 7300gt-t a teszten (csak éppen nem volt SLI-ben, de mind1), de egymaga 19fps-t húz ki a 7900gt 75fps-ével szemben, gondolod hogy így símán SLI-vel meg 4-5 szörösödik az ereje? Ne beszéljünk butaságokat már...

de ok, legyen, erôsebben utánnanéztem mivel tényleg érdekesnek találtam a dolgot az oldalon amit linkeltél, és mostmár biztosan mondhatom hogy szemfényvesztés.

Egy bizonyos esetben van esetleg így mégpedig, ha OC-zed (esetleg + voltmod-olod), és gyengusabb a procid, na és még ddr3-as modellre lesz szükséged amit baromi nehéz találnod és lényegesen drágább, ha ddr2-es modellt szerzel akkor eleve felejthetsz minden édes állmot, viszont ezek a modellek vannak álltalában elterjedve a kereskedésekben (maga a gyártó még nem garancia). Ahhogy néztem 2 ddr3 7300gt lehet, hogy drágbban is jönne ki mint 1 7900gt (de tegyük fel, hogy tudsz olcsóbban szerezni) és ekkor még nem beszéltünk arról, hogy a SLI-s alaplapot is plusz-ba kell fizetni + az izmos hûtést az OC és a voltmod miatt. A gyengébb proci azért játszik szerepet, mert abban az esetben a 7900gt erôsen limitálva húzódozik, holott a (2) 7300gt gond nélkül megél, szóval ebben a helyzetben eleve ki se tudja fejteni a kapacitását.

Ha valakinek a plusz rizikó és a plusz költségek után is megéri próbálkozni ezzel a kombinációval akkor csak hajrá. Részemrôl akkor is okosabbnak jön le (ha már van egy elképzelt budget-unk) egy új proci (amit ugye, máshol is tudsz kamatoztatni nem csak 3d-ben, és szeretni fogja a köv kártyádat is) és 1 új erôs kártya.
Randal  
2006. szept. 21. 16:43 | galéria | válasz | #37
Vagy a lentebb említett okok miatt. De nem tudni, hogy meddig lesz ilyen. Lehet, hogy a közeljövőben javítanak rajta, vagy ami szeritnem valószínűbb, a Vista fogja tudni rendesen használni.
2006. szept. 21. 15:41 | válasz | #36
Jobb is hogy nem terjed, mert egy csomo inkompatibilitasi problema van vele. Csak az vesz SLI-t aki mar jo dolgaban nem tudja mire kolteni a penzt.
2006. szept. 21. 13:22 | válasz | #35
Nézd 260 Watt azaz kb 4 óra alatt 1kW ami 34 Ft.

Hát ennyi azért nem túl sok nem?

Ha nem tudsz kitermelni naponta játékra, akkor felesleges gépet venni többszázezer forintért...


Ne dölj be a baromságoknak amit terjesztenek.
fawcet  
2006. szept. 21. 10:51 | válasz | #34
Mondjuk azért néztem ezt mert 7600-as sorozat nem olyan régiek még és eleve jobb áruk van mint 6600/6800GT-knek. Igazság szerint tényleg nem tudhatjuk meg hogy mi lesz 3-4 év múlva, mert technológiailag egyre hosszabb ideig tartanak a fejlesztések akár szoftver akár hardverről van szó.
Egy ok szól SLI mellett igazából, az hogy veszel egy alaplapot, videókártyát. És később veszel másikat mikor az már nem lenne elég.
A 7900GTX-hez annyit mondanék hogy a legnagyobb proci sem tudja kihajtani azt a teljesítményt amire képes.
Randal  
2006. szept. 21. 09:07 | galéria | válasz | #33
Na igen. Csak épp elméletileg egy jó befektetés, ugyanis rakhatsz bele sima, AM2-es sima, meg Dualcore-os procit is. így vmenynire biztosítva van az alaplapod kb 3-4-5 évig.

fawcet: Sajna ez a rizikó az SLI-ben, dehát mindenben van rizikó. Honnan tudhatnám, hogy meddig lesz AM2 vagy mi kell amjd a DX10-hez.
Lentebb is írtam, hogy a jelenlegi sima 64-es AMD-k olyan szinten állnak mint az AM2-esek, de ugye ez változni fog a jövőben, és akkor az AM2-es, SLI-s alaplap előnyt fog jelenteni.
fawcet  
2006. szept. 21. 08:57 | válasz | #32
amit rendeltem hogy mi mennyi:
MSI K8NSLI-FI 23280,-
A64 3700+ S939 gyári hűtővel 25500,-
Inno3D GF7600 GST 256 GDDR3 33840,-
SLi alaplap nem kerül 50ezerbe mint régebben, és az szól még mellette, hogy egyre jobban csiszoltabbak a driverek. Saját driverprofilt is készíthetsz játékokhoz.
És itt egy link az sli támogatott játékokról:
Supported Games
fawcet  
2006. szept. 21. 08:52 | válasz | #31
Amiket olvastam fórumokon, teszteken az jött le, hogy az athlon x2-es procikkkal még bugos az sli. Szerintem a legjobb ár/teljesítmény szempontból a 7600gst 256mb rammal, síma athlon64es procival.
Yv@n  
2006. szept. 21. 08:50 | válasz | #30
De épp ez az. Egy jó SLI-s lap ~50 ropi, míg egy sli nélkülit megkapsz a feléből...

Aztán szerintem ha az alsó-közép kategóriában gondolkozik az ember, kb ugyanolyan teljesítményű gépet ki tud hozni nagyjából hasonló áron, sli nélkül, és még az sli-vel esetlegesen felmerülő problémák sem jelentkeznek.
Randal  
2006. szept. 21. 08:11 | galéria | válasz | #29
Értelek én, de mire kijön a DX10, vagy éppen mire használhatóvá válik addig egy kis időnek el kell telnie. És ahhoz venni egy gépet nem olcsó mulatság. főleg, hogy nem sokmindent tudni róla, hogy i lesz.

SLI-ben kinéztem egy ASUS alaplapot, nemtom pontosan a nevét, a lényeg, hogy Nvidia590,SLI,AM2-es foglalatú. Kb 50 ropi.
De szerintem megéri, ha az AM2-es foglalatok maradnak még sokáig.
Kétmagos prociban nem igazán gondolkodtam jelenleg mert marha drága, egy sima 3800+-os vagy egy 3600+-os AM2-es megtenné.
A memória is jó kérdés még, hisz abból is vagy 677(?)-es vagy 800-as kell. Ráadásul a 3800+ nem használja ki olyan jól a memóriát, mint a 3600+-os. A prohardveren legalábbis ezt mutatták a tesztek.
Videókártyából jelenleg csak egy daarbot akarok venni, mivel láttad, hogy később egy másikat szeretnék hozzátenni. Max akkor lenne még egy procicsere.
Ha jól emlékszem, az alaplap+proci+mem+vidkártya+hűtő+ház olyan 170-180 körül jönne ki, de ezen még lehetne módosítani.
És akkor még az Intel Core-okról még szó se esett.

Haverom járt úgy, hogy vett egy 9500-ös Radeont, de nem azt a félét kapta amit kiválasztott, hanem egy másik márkát (nemtom, lehet elnézte a srác vagy mindegy volt), és marha jól járt vele. Ugye a 9500-ös ugyanazon anyákon alapul mint a 9700-es széria. Szal a srác egy kis ügyeskedéssel feloldotta a zárat és lett neki egy 9700-es kártyája, de még annál is többett tudott egy kicsit.
2006. szept. 21. 02:38 | válasz | #28
nesze rendes GTvel mivan. 7300GT sli vs 7900Gt

Imádom amikor hozzánemértök hülyeségeket linkelnek.
2006. szept. 21. 02:35 | válasz | #27
Mielött linkelsz nézd meg mitlikelsz. Neh hülyeséget ha lehet!
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 21. 01:33 | galéria | válasz | #26
én is most diákmelóból fogok tandíjat keresni (meg még mást is, muszáj mert elintézték a felsőbb vezetésben) tudom milyen

csak én arra céloztam, hogy épp jönni fog a DX10 és ezért nem éri meg MOST SLI/Crossfire-t venni

ha meg eleve SLI/Crossfire-ben gondolkodik az ember, az már nem ólcsó pénz, szerintem
gondoljunk bele: alapból drágább alaplap/kétszeres videókártya áron persze lehet, hogy hosszabb távra (akkor pedig csakis DX10ről lehet már csak szó)

plusz a még egyszer annyi áram, amit zabál
szal... ezért kértem

nem tom, én most vettem 7600GTt és a kétmagos 3800+al minden elfut vele, amivel játszok (erre a nyáron gyűjtöttem) persze lehet később nem lesz elég
nomeg amilyen játékok ma megjelennek... minddel meg ugyse fogok játszani

a legnagyobb baj egyébként az, hogy a mi pénzünkkel feleslegesen tömjük a gazdagék zsebét, csakmert azok lusták optimalizálni Nézzétek meg ezt ez 2000ben készült, össz vissz 64 kilobyte a mérete
a lényeg a méretben és a tartalom van (ugye mennyi mindent le lehetne manapság egyszerűsíteni ? csak a sok fostalicska a tervezőasztalnál lusta optimalizálni és egyebek) ma már egy Oblivion is sztem max graffal elfutna egy Radeon 9500on vagy Gf 6600on
szal... no comment ez a mai világ
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 21. 01:22 | galéria | válasz | #25
ennek mi köze hozzá ?
volt értelme megszólalnod!
vax  
2006. szept. 21. 00:15 | válasz | #24
Köszi. Azért ez sem kevés. Főleg a mai és leendő villanyáram árak mellett.
Randal  
2006. szept. 21. 00:12 | galéria | válasz | #23
El. Annakidején kb 2001-ben vettem a gépet, akkor még gf2mx400-al. Elcsesztem, mert Duront kellett volna. A proci most 1000Mhz-en fut. Plusz kaptam hozzá havertól egy Inno3d Gf3 Ti200-at. Meg még a BIOS-t is crackelni kellett, mert csak 2x-es AGP-n futtatta.

Azóta nemigen volt pénzem új gépre, hiába volt a diákhitel, hiába dolgoztam. A tandíjat is fizetni kellett 2 évig. Szal ezért.

Jelenleg a következőkkel játszom, játszottam:

NSFU 2, BIA:Earned in Blood.
1024*768, közepes beállítások, élsimítás nélkül.

A következő gép meg valszeg egy SLI-s lesz.
Igen, tudom, a jelenlegi gépek kb. ott vannak mint egy mostani AM2-es 3800+-os AMD (legalábbis a prohardveren olvasottak szerint).
Vidkártyára olyan 50-60-at szánok. egy év múlva kb ugyanazt a kártyát emgkapom majd oylan 30-40 körül. Ezt SLI-be kötve, ha szerencsém van, elég jó eredményt érne el.

Szóval ha belegondolsz, egy olyannak aki most vesz új gépet, nem egy rossz döntés az SLI, szerintem. Főleg ha enm akar sokat költeni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 20. 23:56 | galéria | válasz | #22
Nem trendy, mert nincs többszázezres gépe?
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 20. 22:08 | galéria | válasz | #21
celeron 800 ? gf3al ?
eh, elmagyarázod ?
2006. szept. 20. 22:08 | válasz | #20
7900 Gt A 7900 Gtx veri, meg a Gx2, azt ennyi.
2006. szept. 20. 22:07 | válasz | #19
megmondom Neked az őzszintjét:

Nekem 7900 Gt csücsül a gépben , 3.4 es P4 4 .08 an járatva , 3db 300 as seagate, DV iro +17" LCD.
Na most kérem 190 wattot eszik üresjáratban, COD2-t futtava 260 watt volt eddig a csucs.
Beraktam egyszer probából mégegy 7900 Gt a gépbe, 320 wattot evett max a gép.

Ez nem túl sok, nagyon el vannak tulozva a fogyasztási adatok.
Randal  
2006. szept. 20. 21:39 | galéria | válasz | #18
Miért is?
Nekem jelenleg egy cel800-am van egy gf3-as kártyával és NEKEM így olcsóbb mint mondjuk azoknak akik mostanában vettek gépet.
ÉN abban nem is gondolkodtam, hogy viszonylag 1-2 éves gépet lecseréljek. Néztem elég tesztet ahhoz, hogy ezt tudjam.

Szóval vegyél be te egy kis nyugtatót és kérdezz szolidabban. Megérné.
2006. szept. 20. 21:09 | válasz | #17
muhahahahahahahahahahahahaaaa

http://www23.tomshardware.com/graphics.html?modelx=33&model1=533&model2=521&chart=198
dez  
2006. szept. 20. 20:57 | válasz | #16
Esetleg említhette volna a cikk, hogy az ilyen rendszerekben nem csak grafikát számolhat a 2.-3. GPU, hanem fizikát is. (Mást is, de az kicsit nehézkes.)
AnonyX  
2006. szept. 20. 20:54 | válasz | #15
Hát pedig ott van, nézz csak teszteket.Igaz tuninggal, de ott van. Sőt veri is az SLI s 7300GT a 7900GT-t.
2006. szept. 20. 20:16 | válasz | #14
Hogy hol van a 2x 7300GT? Mert hogy nem 1 7900GT szintjen az tuti......
AnonyX  
2006. szept. 20. 19:56 | válasz | #13
Hát én most rendeltem meg az új cuccokat a konfigomhoz. Benne SLI-s alaplappal valamint egy 7300GT GDD3 assal, és ugyebár 2*7300GT GDDR3 as azért elég szépen ott van a 7900GT szintjén, és árban viszont sokkal olcsóbb. Tehát 2 7300GT árán max egy 7600GT jöhetett volna ki ami azért szerintem nem jo. Inkább a 2*7300GT persze csakis GDD3-as. Egyelőre egy karim lesz, de majd karácsonykor meglepem magam még egyel, és aztán jóideig nem lesz gondom szerintem. A dual magos AMD proci meg szépen kihajtja őket és kész, nekem maximálisan elég lesz.
2006. szept. 20. 19:51 | galéria | válasz | #12
deltopig!
2006. szept. 20. 19:19 | válasz | #11
ha jóminőgre állítva 30 fps-t ki tudok szedni a gépemből, akkor nincs ingerenciám több pénzt áldozni a grafikus részére a dolognak. viszont 30 fps-t tök simán kihajt egy 6600gt és az a fölött terpeszkedő középkategória - 65ezer forintig ugye, ami összeget a cikkben emlegettek. tehát az átlagfelhasználónak jó egy sima középkategória. + azért egy 7600gt még a mostani "jó" játékokat is szépen viszi, így aztán szerintem kevesen is maradnak az SLI-sek.
a másik: engem pl az is izgat mennyit eszik a gépem. direkt olyan kártyát választottam amin nem láttam plusz tápcsatlakozót.. :)

#9 - tök igaz! ha lenne rá pénzem, lehet lenne rá igényem is:)
vax  
2006. szept. 20. 19:13 | válasz | #10
de őszintén hány watt-ot eszik egy ilyen dupla ne addj 2x2-s nvidia sli kártya amikor meghajták őket?
Rage47  
2006. szept. 20. 19:04 | galéria | válasz | #9
ha lenne pénzem rá, lenne igényem is:)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 20. 18:58 | galéria | válasz | #8
mindig is sztem csak abban lesz
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 20. 18:57 | galéria | válasz | #7
lol

jauvan öcsém, tegyél magadba egy kis Unicumot, hogy jobban nézzél ki, aztán sztem inkább maradj csendben :D
eörgs  
2006. szept. 20. 18:33 | galéria | válasz | #6
akkorse veszem meg.
2006. szept. 20. 18:19 | válasz | #5
Mert egyszerubb eladni a regit es rafizetni egy ujabbra. halkabb/gyorsabb/kisebb fogyasztasu megoldast kapsz eredmenyul. Szerintem sli/cross -nak csak very high-endben van letjogosultsaga jelenleg.
HöfEE  
2006. szept. 20. 18:13 | galéria | válasz | #4
AHhoz hogy SLI rendszert használj ÚJ alaplapot kell venni, igy az állitásod már megbukott, mellesleg még igy is drágább mint egy uj minőségibb videókari. Az ár teljesitmény arányról nem is beszélve
Randal  
2006. szept. 20. 18:05 | galéria | válasz | #3
Talán mert olcsóbb mint videókártyát vagy alaplapot cserélni.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 20. 18:01 | galéria | válasz | #2
minek terjedjen egyáltalán ?
2006. szept. 20. 17:46 | válasz | #1
Na erre mit mondjak! Az alaplaponon is csak 1 PCI-E Hely van!
Innentől fogva érdektelen! mer ujjat na azt nem veszek egyhamar!