Sok a feleslegesen futó számítógép
2006. szeptember 18. 14:40, hétfő
Kevin Klustner, az energiafelhasználást szabályzó szoftver fejlesztésével foglalkozó Verdiem vezérigazgatója szerint a számítógépek mára akaratlanul is az üvegházhatás egyik fő okozóivá váltak.

Hirdetés

Meglehet, soha nem gondoltunk még bele, hogy PC-nk miatt évente akár 450 kilogramnyi széndioxid is a légtérbe juthat. Az elektromos energia sok esetben széntüzelésű erőművekből érkezik, melyek széndioxidot bocsátanak a levegőbe - írja a CNet. És gyakran mindez teljesen feleslegesen történik.

"A személyi számítógépek által fogyasztott energia harminc százaléka teljesen felesleges, mivel többnyire ilyenkor senki sem ül előttük" - vélekedett Klustner, majd egy IT-vezetők által készített felmérést ismertetett, mely szerint az alkalmazottak sokszor megváltoztatják energiabarát beállításaikat a vállalati számítógépeken, így gyakran az általuk megszabott három perces lekapcsolás előtti várakozási idő tízpercre is megnőhet. Klistner ugyanakkor hozzátette, hogy természetesen vannak területek, ahol létfontosságú, hogy a számítógépek állandóan üzemeljenek. A pénzügyi befektető cégeknél például gyakran órákig tanulmányozzák a képernyőn megjelenő információkat, anélkül hogy hozzányúlnának.

A seattle-i Verdiem azt reméli hasznot húzhat e probléma megoldásából azzal, hogy kiveszi a felhasználó kezéből az energiafelhasználással kapcsolatos beállításokat. A cég Surveyor nevet viselő szoftvere távolról vezérli, hogy a hálózatra kapcsolt asztali gépek és laptopok mikor és hogyan zuhanjanak "energiatakarékos álmukba".

Vannak vállalatok, melyek egészen más oldalról közelítik meg a problémát. A New Hampshire-i Degree Controls olyan érzékelőkből álló hálózatot hozott létre, amelyek felmérik a szerverszoba forró pontjait és odairányítják a hideg levegőt. A cég szerint így a túllégkondicionált számítógéptermek villanyszámlái akár 30%-kal is csökkenthetőek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Indigo  
2006. szept. 19. 16:41 | galéria | válasz | #38
:(((

Hát igen, nagyon jellemző ez a gondolkodásmód... Ha takarékoskodni kell, akkor midenki a kifogásokat keresi és a másikra mutogat, hogy "dehát ez meg az meg amaz többet szennyez, takarékoskodjanak ők..." Csak éppenséggel a szennyezéskibocsájtások összeadódnak, és ha mindenki csak egy kicsit spórolna mutogatás helyett máris jobb volna a helyzet. Nem önmagában a vadászrepülők, nem önmagában a közlekedés vagy a számítógépek a "bűnösök", hanem mindez együttvéve. Az, hogy egy vadászrepülő jobban szennyezi a környezetet, nem ment fel senkit...

2006. szept. 19. 16:30 | válasz | #37
Elnézést kérek a tisztelt áldozatoktól (az olvasóktól) de az előző két gondolatot le kellett írni, mert ezek a sajtóban el vannak hallgatva, míg a lenti véleményekben írtak szinte a könyökünkön jönnek ki.

Azt naponta számtalanszor olvashatjuk és hallhatjuk, hogy micsoda pazarlók vagyunk. Hogy pusztul az ózonréteg. Meg hogy a Föld energiafogyasztásának 80%-át a lakosság 10%-a használja fel, stb.. stb.. bla... bla... blaaaa....

Egyszer már rendet kellene tenni a sajtót irányítók fejében, meg azokéban is. akik komolyan veszik a rengeteg hazugságot, és elfogulatlannak tartják a ngyon erősen egyirányú sajtót.

Ugyanis: az igaz, hogy ha csak kizárólag fosszilis energiaforrásokban gondolkodunk, akkor az emberiségnek bizony vissza kellene térnie a középkor életszínvonalára és fogyasztására.

Csakhogy a Föld óriási mennyiségű energiát tartalmaz, csak éppen nem olajat. A Föld kérge (bazalt, gránit) tonnánlént 4 gramm uránt és kb. 10 gramm tóriumot tartalmaz, továbbá ennél jóval nagyobb mennyiségű nehéz elemet, amelyek évMILLIÁRDOKRA ellátnák a teljes emberiséget (10 milliárd fő) a jelenlegi USA életszínvonalon.

Hasonló nagyságrendű energia van az óceánokban (2,2*10^9 km3) található könnyű elemekben. A Hold és egyéb Földön kívüli He-3 és essetleges egyéb energiaforrásokat most ne is említsük.
2006. szept. 19. 16:06 | válasz | #36
Ez a jelenség nekem sem tetszik.

Csak nehogy azt higye valaki, hogy az autózás folyamatos szapulása (ami a sajtóban megy) és az autósokba (dolgozó középosztály) való napi 10 belerúgás majd megoldja ezt a helyzetet. Dehogy oldja meg! Csak még súlyosbítja.

A következő hosszú mondatot rész-gondolatonként sorokba tördelem és megbajuszolom, hogy világosabb legyen:
-Ha a közlekedés OKAINAK feltárása és lehetőség szerinti orvoslása HELYETT
-az autózás, mint következmény betiltása, megnehezítése, ellehetetlenítése történik meg,
-akkor pont az a dolgozó középosztály sérül,
amelynek a vállán van az ország (bármely ország) gazdasága, társadalmi rendje, sőt értékrendje, erkölcse, mindene!

-Ha a környezetvédelmet monetáris eszközökkel próbálják KIERŐSZAKOLNI (manapság ez az általános gyógyszer: a "piac", a monetarizmus),
-akkor tovább növekszik a társadalom pénz szerinti rétegződése,
-tovább növekszik a pénzzel rendelkezők és a pénzzel nem rendelkezők közötti különbség
életminőségben, élet-lehetőségekben.
pemga  
2006. szept. 19. 16:01 | válasz | #35
Csak azért, hogy valamit letölts nem kell bekapcsolva hagyni a gépet. Létezik olyan eszköz, ami ezt is tudja, géptől függetlenül. Pl. Asus WL-500gp, vagy WL-600. De biztos van számtalan más cucc is.
2006. szept. 19. 15:55 | válasz | #34
Nem az aksi lemerülése okozza. ugyanis fél órát símán elüzemel 220V nélkül, ha szükséges. De normál helyzetben mindig 220V-ról megy a gép, és eközben mutatja a transzba szállást.
2006. szept. 19. 15:34 | válasz | #33
Sztem az Ausztrál tehenek többet ártottak az ózonpajzsnak ,mint mi duruzsoló gépeink...
2006. szept. 19. 14:39 | válasz | #32
" számítógépek mára akaratlanul is az üvegházhatás egyik fő okozóivá váltak."

ennyi erővel;

mára a főzés, és közülük talán leginkább a teafőzés az üvegházhatás egyik fő okozójává vált

aki teát iszik (vagy netán eszik) a föld és a világ ellen van
Sith  
2006. szept. 19. 11:10 | válasz | #31
Akár lehetne a winben is egy negyedik ikon a hibernálás mellet... letöltés üzemmod? vinyo proci memoria persze mindegyik éppenhogy csak minden más kikapcsolva... kiváncsi lennék hogy igy menyit fogyaszt egy gép
Sulihoz és későúbb a munkához igaz ami igaz jól jön ha ismeri és tudja használni a progikat s sajna nem hiszem hogy az ösztöndíjból bárkinek is fussa a sokszámjegybe kerülő progira
(tudom tudom maradjon bent a suliban a gépteremben vagy valami..) :)
Lame  
2006. szept. 19. 10:26 | válasz | #30
Ez ott is igy van ahol en dolgozom. Egesz heten egyfolytaban megy par gep, monitoral egyutt.
2006. szept. 19. 09:47 | válasz | #29
A személyi számítógépek által fogyasztott energia harminc százaléka teljesen felesleges, mivel többnyire ilyenkor senki sem ül előttük
Ez hülyeség, attól hogy nem ülök ott, még lehet hogy a gép dolgozik (letöltés, renderelés, defrag, akármi)
Mondjuk ki lehetne dolgozni egy olyan módszert, ha nem használom a gépet, csak pl torrent megy rajta, akkor lehessen kikapcsolni a videokártyát és alacsonyabb, 2-300 MHz-en járatni a procit, így megspórolva némi energiát.

Mint mondtottam volt kényszeres letöltők... a hozzászólásomban is írtam hogy nem ép létszükséglet dolgokat töltenek lefelé s nem pld tervező progikat
Aki tervezőprogikat tölt le és úgy hogy az létszükséglet, az csúnya dolog :) Viszont Magyarországon a rendkívül szar upload sávszél miatt inkább kényszeres feltöltésről lehet szó, például a Chello Classic-ommal hiába jön le 50 perc alatt 700 mega, mert több óra mire visszaosztom hogy torrenten megmaradjon a jó arányom.
2006. szept. 19. 06:27 | galéria | válasz | #28
" A cég Surveyor nevet viselő szoftvere távolról vezérli, hogy a hálózatra kapcsolt asztali gépek és laptopok mikor és hogyan zuhanjanak "energiatakarékos álmukba". "

Ezt meg mégis hogy a fenébe gondolják?
MPCRS  
2006. szept. 19. 00:52 | válasz | #27
http://www.worldcommunitygrid.org/

És máris nem feleslegesen megy a gép...
Sith  
2006. szept. 19. 00:15 | válasz | #26
OFF
Aláírom van akinek szüksége van az autóra, de én
pld itt éldegélek az M3 as mellett reggel dugó, este dugó. Hatvanból kb egy óra az út vonattal a gödöllői hév sem lassabb mivel be áll az egész bevezető kb enyi idő alatt ér be a város határából a hungária körútig (a továbbiakról nem is beszélve) nem értem ennek igy mi értelme van
Nem tom mi az élmény abban hogy dugóban áll az ember hosszu fölös perceket órákat. (Sajnos nekem is munka eszköz az autó ugyhogy tudom)
ON

Mint mondtottam volt kényszeres letöltők... a hozzászólásomban is írtam hogy nem ép létszükséglet dolgokat töltenek lefelé s nem pld tervező progikat
nagyon sok embert ismerek én is akiknél napokig hetekig megy a gép... kérdem miért ennek mi értelme? jobbára vállvonogatás a válasz
2006. szept. 18. 23:56 | galéria | válasz | #25
Biosában nézz szét. A windowsban futó energiatakarékos lekapcsolós alkalmazások általában nem kapcsolnak le akkor, ha valami aktívan használja a gépet. Nekem például ha torrent vagy winamp megy, nem kapcsolja le, de ha csak egy böngésző, vagy word, akkor lekapcsolja szépen 20 perc múlva, és mivel S3 ba kapcsolja, visszakapcsolásnál semmi bajom nincsen. Visszakapcsolás és 2 másodpercen belül használhatom a gépet onnantól ahol abbahagytam.
Persze az esetek többségében az alapbeállítás az S1, amikor megy a proci, zúgnak a ventillátorok, és nem tudsz a gépen dolgozni. Na ennek mi értelme ?
S3 ban csak minimum feszültségen tartja a memóriát, és a proci frekijét leveszi, ha jól tudom.


Off: az autózás élmény, nem csak munkaeszköz lehet :)
2006. szept. 18. 23:38 | válasz | #24
Nem töltök 26órákat\nap ,de eléggé soxor hagytam bekapcsolva gépem ,hogy szépen lecsorogjon 1-2 cumó ami jol jön a tanulmányokhoz...Pl Catia,Inventor,Szerk atl...
2006. szept. 18. 23:36 | galéria | válasz | #23
Jaja le az autokkal!
Bike rulz! :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 18. 23:02 | galéria | válasz | #22
Én meg azt látom, hogy a gyerek megy a kocsival a suliba, aztán a suli előtt nekidől a kocsijának és bömbölteti a zenét, és csak úgy sugárzik a menőség a ragyás pofájából :DDD
Aztán amikor vége az óráknak, nom egy szép kövér gázt amikor hazaindul, mert a kerékcsikorgás, meg a lámpaoszlop majdnem elkapása is menő :D és haza megy a 2 utcával arrébb lévő otthonába.
mousee  
2006. szept. 18. 23:00 | galéria | válasz | #21
Ezzel van egy aprócska probléma. Példának okáért itt van apám, aki minden hétköznap zuglóból elindul, és budaörsre jár melózni. Nála ez a korlátozás megengedhetetlen lenne.
mousee  
2006. szept. 18. 22:57 | galéria | válasz | #20
Rengeteg olyan dolog van, ami sokkal jobban szennyezi a környezetet, csak most éppen ezt szúrták ki. Ennyi.
Sith  
2006. szept. 18. 22:47 | válasz | #19
Nem tudom igazán megérteni miért kell kikapcsolni a gépet... haza jövök igaz eslő dolgom bekapcsolni de mire ide ülök az ásványvizzel már megy.. meloban is mire kicsit rendet teszek már megy a gép nem nagyon tudom mi az okat hogy nem kapcsolják le egyesek nincs 5 perc időkiesés se

ok letöltésre nem tudok mit mondani de azon sajnos nem lehet változtatni hogy valaki napi 24,5 órát DC-n vagy torrentent tölt kényszeres letöltés ne mndja senki hogy enyi filmet néz vagy enyi játékkal játszik esetleg ennyi zenét hallgat

OFF
Nekem van autóm de nem vagyok összenőve vele
dolgozni az estek 99% ban gyalog járok ami biztos egy héten egyszer a nagybevásárlás az megy autóval s egyébkétn nem tul sokminden... nekem elég lenne aszem az a 500l
nap mint nap a BKV buszról nézem hogy az autók 90% ban egyedül ülnek nem a feleségét/férjét viszi dolgozni nem a gyereket iskolába
pTk  
2006. szept. 18. 22:37 | válasz | #18
attol függ hogy megujulo energiaforrásból, pl víz, vagy égetéssel, pl szén, vagy atomenergiából van az áram :)
Aegis  
2006. szept. 18. 22:29 | válasz | #17
én nem csak a magyar repülőkről beszélek...ha már itt járunk, nem csak a vadászgépek, sőt nem csak a repülők szennyezik a környezetet, hanem a közlekedés is...hasonlícsd már össze mennyire szennyezi a levegőt a közlekedés, és mennyire a számítógépek
(engem is érdekelne)
2006. szept. 18. 22:09 | válasz | #16
öö igen késő van 5/5 Mb/s-os netet
2006. szept. 18. 22:08 | válasz | #15
Sztem ezt azzal is lehetne orvosolni hogy mindenki kap 5\5MB -s netet és nem kell éjszakára bekapcslni hogy lecsorogjon torrentről,dcről a cumó
snorbi  
2006. szept. 18. 21:50 | válasz | #14
Egy ilyen korlátozással csak annyit érnél el, hogy felvirágozna a feketepiac.
pTk  
2006. szept. 18. 21:02 | válasz | #13
mondod te akinek autoja sincs
2006. szept. 18. 21:00 | galéria | válasz | #12
Az ilyen hülyeségek leírásától jó lenne tartózkodni...
duke  
2006. szept. 18. 20:54 | válasz | #11
Valoban eloszor inkabb a felesleges auto hasznalatot kellene korlatozni,maximalni az egy evben vasarolhato uzemanyag mennyiseget(mondjuk 500 literre).De a semminel mar az is tobb lenne ha a pc-k fogyasztasat sikerulne csokkenteni.
2006. szept. 18. 20:43 | válasz | #10
( az évi 1 gwh...)
Márpedig nem 1 óra üresjárat van naponta!
2006. szept. 18. 20:41 | válasz | #9
EMBER!!!
Vegyed magyarországot!
mennyi vadászgépünk van? asszem max7db
És hány számítógép?
asszem kb 2 000 000 ami nap mint nap megy!
de legyen csak 1 000 000!

Szorozd már össze az átlag 300w-al!!!
És napi 1 órával és évi 365nappal!
na mennyi?
( engem is érdekel!)
Aegis  
2006. szept. 18. 20:03 | válasz | #8
Uristen! Ha bekapcsolva hagyom a gépet miközben letöltök, vagy fullscant nyomatok virusírtóval, esetleg töredezettségmentesítek akkor pár éven belül megsülök vagy megfulladok? az IT vezetők inkább attól készítsenek felmérést, hogy hány százalékkal jobban szennyezik a hadsereg vadászgépei a környezetet, mint a mi bekapcsolva hagyott számítógépeink...
szombi  
2006. szept. 18. 19:00 | válasz | #7
Ez a cikk is csak azért van, hogy elterelje a figyelmet a kényelemautósoktól!

Állíccsanak be atomerőműveket, mingyá nem lesz üvegházhatás!
2006. szept. 18. 18:43 | válasz | #6
2006. szept. 18. 18:33 | válasz | #5
azt a furcsa transzt lemerült akkumulátornak hívják :P

amúgy engem is rohadtul idegesít, ha kikapcsol a gép kérdés nélkül
2006. szept. 18. 18:12 | válasz | #4
Ja, még valami: akkor kell(ene) lekapcsolni a monitort, ha nem ül előtte senki, akkor kell(ene) lekapcsolni a procit ha nem számol, és akkor kell(ene) lekapcsolni a winyót, ha az nem rongálná és nem növelné a reakció-időt.....
2006. szept. 18. 18:10 | válasz | #3
A seattle-i Verdiem inkopetens. A Pentium-M már akkor is lekapcsol, ha a másodperc tört részére nem használják. Ha pl. gépelsz két billentyűleütés közben is pihen. így kell kinéznie egy NORMÁLIS energiatakarékos funkciónak!

Kijelzőknél OLED, winyó helyett memória (laptopnál) és máris kész az alacsony fogyasztású gép.
2006. szept. 18. 17:49 | válasz | #2
Annak, hogy a számítógépek energiatakarékos opcióit direkt kikapcsolják, OKA van. Nem azon kellene töprengeni, hogy lehet jól kib**ni a dolgozókkal (a kikapcsolhatatlan "energiatakarékos" gépleállásokkal) hanem azt kellene megérteni, hogy miért nem szeretik néhányan a magától kikapcsoló gépet.

Az én notebookom is kikapcsol magától, ha nem nyúlok hozzá. Hiába irtottam le róla az összes "energiatakarékossági" szart, akkor is, kb. 1 óra múlva valami furcsa transzba kerül, amiből NEM lehet kihozni.

Akkor is, ha program FUT rajta, amelynek az eredménye csak pár óra múlva lenne meg! Nem lesz meg.

Utána el kell távolítanom az aksit, és KIHÚZNI a hálózati csatlakozót. (kikapcsoló gombra nem reagál.)

Aztán nézhetem az üzenetet: "... a számítógépet a windows kilépés parancsával kell ám leállítani, különben félórát scandiskelünk, kishaver..." vagy valami hasonló.

Én is leirtom az összes energiatakarékos szarságot minden gépről, amelynek működéséért valamilyen szinten felelős vagyok.
remark  
2006. szept. 18. 17:36 | galéria | válasz | #1
Az mar bevett szokassa valt kollegaim koreben hogy mindenfelere hivatkozva ejszakara nem kapcsoljak ki a gepeiket.
De legalabb akkor kapcsolnak ki ha elmennek haza hetvegere vagy 1-2 het szabadsagra! De nem, o valahol kenya'ban van, a gepe meg itt zummog a fulembe. :-) Vicces hogy neha alig van bent egy-ket ember az irodaban es megis megy 5-6 gep...