Vista perifériák a Microsofttól
2006. szeptember 18. 11:34, hétfő
Kifejezetten új operációs rendszeréhez szánja a most bemutatott billentyűzeteket és egereket a Microsoft, amely úgy véli, hogy Európában sem fognak csúszni a megjelenéssel, ám több tesztelőre van szükség.

Hirdetés

A szoftvercég lerántotta a leplet a Vistához készülő új billentyűzetről, egérről, webkameráról és vezetéknélküli headsetről. A fő hangsúlyt a Wireless Entertainment Desktop két új, illetve egy módosított modelljére helyezték, amelyek a szokásos felállásban készülnek az operációs rendszer megjelenésére. Speciális billentyűk, háttérvilágítás, vezetéknélküli technológia - perifériák igényeseknek, ahogy azt Redmondban gondolják.

A csúcsmodell egyértelműen a Wireless Entertainment Desktop 8000, amelynek billentyűzete szinte teljesen megegyezik az egyel kisebb, 7000-es változattal. Az 1 hüvelyk (2,5 cm) vastag, 2,4 GHz-es Bluetooth technológiát használó változat egy vízszintesen, a hátoldalon kialakított beugrónál tölthető fel, és mintegy 10 méteres távolságig használható. Külön billentyűt rendel a start menü indításához, a gépen tárolt tartalmak megnyitásához (ami a Media Centernél használatánál jöhet jól), háttérvilágítással segít eligazodni, ha túl kevés a fény, és automatikusan hibernációs módba kapcsol, ha nem érzékeli a felhasználó jelenlétét. 249 dolláros (52 ezer forintos) árával nem tömegtermék.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A 7000-es számot viselő modellből hiányzik a háttérvilágítás és akkumulátor helyett AA-elemekkel működik (legalábbis a billentyűzet, az egér itt is újratölthető). 149 dollárt, azaz mintegy 32 ezer forintot kóstál, a megjelenés 2007 februárjában esedékes. A Wireless Laser Desktop 6000 eközben új változatban kerül a boltokba, a Vista új funkcióira felkészülten. A LifeCam család is bővül, mégpedig novemberben, az NX-6000 2 megapixeles webkamerával, a kört pedig a vezetéknélküli headset zárja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A vállalat egyébként tovább növelné a bétatesztelők számát, annak érdekében, hogy a novemberben a nagyvállalatok, januárban pedig a nagyközönség számára elérhetővé váló Vista minél kevesebb hibát tartalmazzon. A korábban megpendített félelmek ellenére abban reménykednek, hogy Európában sem fognak késlekedni a megjelenéssel, és az Európai Bizottság nem követeli majd a biztonsági funkciók kivételét.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 19. 23:28 | válasz | #40
látom direkt nem csíped az LCD-t, vagy csak nem tapasztaltad, hogy milyen (az is lehet, hogy ilyen hangulatban vagy, de az is ok :), kár tekergetned a mondataimat :). akkor inkább lesd meg a G11-et. Minden közös a G15-el kivéve, hogy nincs LCD :) és az ára is kellemesebb.
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. szept. 19. 22:40 | galéria | válasz | #39
"nézzen már ki valahogy ha lehetôség is van rá és hely is" - ezzel mindent elmondtal..
2006. szept. 19. 20:14 | válasz | #38
természetesen, és azzal is teljesen egyet értek, hogy személytôl függô a dolog. épp ezért találták ki, hogy testreszabható legyen.

"proci/memo/gpu/merevlemez terhelést/hômérsékletet"
pl a csomó hômérséklet és a terhelés fontos 3D futtatás közben. Ha valahol nagyobb gond van akkor rögtön tudjuk, hogy tele a memóriánk, vagy a proci van leterhelve maximálisan. Ha a vidkarink közelít a 70-80c+ köré akkor meg igen el kell gondolkoznunk egy jobb hûtésrôl (vagy kevesebb OC) mert nagy hômérséklet miatt szintén degradálódik a sebesség. Nem beszélve hogy ekkora hôfokon már instabillá vállhat a mûködésük, és nem utolsó sorban ki is füstölhetnek. Szóval, jó ha ezt is tudom követni, és nem csak a füstjelekbôl levonni a következtetéseket.

"FPS-t"
heh :), ez egy olyan jel amit egy bizonyos embercsoport FOLYAMATOSAN és legalább 55körül, de ha lehet felette szeretne látni :)

"a rezolúciót és a frissítést" pl, ha dolgozok 3D-ben akkor fullscreen módban ezek az adatok nem mindíg vannak szem elôtt, és többször is van, hogy szükségem lenne a pontos adatokra. volt, hogy az engine egyszerûen nem akar átválltani 60hrz felé. Ez lehet driver, kód hiba is, de lehet hogy egyszerûen a nagy fölbontás miatt nem tudja megtenni.

"hangerôt (master/wave)"
ha valaha dolgoztál már hangefektusokon vagy zenén, akkor ugye tapasztaltad amikor belevág a füledbe egy maximálisan kihangosított magas "treble" fülhatóbol... ha még nem volt ilyen tapasztalatod elárulom, hogy nem kellemes érzés (hmmm, olyan sokkoló és ijesztô talán...) és nem utolsó sorban nem igen egészséges. Szóval 1 pár ilyen élmény után, ha lehet akkor minden helyzetben folyamatosan tudni szeretném hogy hány decibelt adagolok a testembe.

"melyik szám megy a winamp-ban, a bitrattel és a hátramaradt idôvel együtt" munka, olvasás, játék stb mellett majdnem mindíg hallgatok offline vagy online zenét. Ha épp megtetszik egy szám, de nincs "szalonképes" állapotban az oprendszer, akkor is szeretném látni pl a címét és a szerzôjét esetleg a hosszát, ha késôbb keresném akkor ennyi adatból álltalában sikerrel szoktam járni. A rádió stream-ek nél (is) jól jöhet ha lássa az ember különösebb erôfeszítés nélkül a bitrate-t.

"merevlemez terhelés" ha más nem akkor legalább ez a pár pixel nógat arra, hogy 3-5% körüli a szabad helyem és ideje már egy pár tíz gigányi szemetet uninstalálnom vagy egyszerûen törölnöm :)

"ki/be menô adatforgalmat"
ahhol a letöltés folyamatos ott szeretik ha ez az érték a befizetett havi mbit érték maximális intervalluma körül mozog :) ha valamilyen oknál fogva nincs így akkor ugyanúgy reagálhat az ember, és utána nézhet a hiba gyökerének.

"az éppen futó 3d-s aplikáció nevét"
lényegtelen. de mint mondtam rengetek üres helyem volt még (legalább 1/3) és ki kellett valamivel töltenem, de ezen kívül tettem több mozgó grafikát, kereteket, gráfokat... egyszóval "díszítést" is ;) nézzen már ki valahogy ha lehetôség is van rá és hely is.
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. szept. 19. 19:08 | galéria | válasz | #37
"Akár egyszerre tudja mutatni a proci/memo/gpu/merevlemez terhelést/hômérsékletet, FPS-t, idôt, dátumot, hangerôt (master/wave), esetleg éppen melyik szám megy a winamp-ban, a bitrattel és a hátramaradt idôvel együtt, az éppen futó 3d-s aplikáció nevét, a rezolúciót és a frissítést, a ki/be menô adatforgalmat (net pl)."

Hat az idot meg datumot kiveve ezek mind hasznos informaciok...
2006. szept. 19. 15:12 | galéria | válasz | #36
A Vistának? :O
Sokkal jobban átlátható mint az XP! Végre többfelé is lehet navigálni a könyvtárszerkezetben, és már van értelme a metatagoknak. A Start Menü meg maga az álom!
2006. szept. 19. 13:43 | válasz | #35
Fura-fura.

Nekem egy HP scanner (Scanjet 3770), egy HP printer (photosmart 7760), egy Panasonic NV-GS400 kamera, egy infravörös port, egy bluetooth port, meg még egy rakat common eszköz (egér, bill, stb) van rákötve a gépre, és az XP mindig pont ugyanúgy indul el.
A Vista Beta alatt némelyikkel volt problémám (a Premiere+Pana kamera via firewire kombót annyira nem komálta, de sokadszorra összejött).

Szóval nem tudom, mi lehet a te "gáz XP-ddel".
Berber  
2006. szept. 19. 10:17 | válasz | #34
Én eddig mindig beszívtam a mikrofost termékekkel. A Logitech mindezt tudja régóta, és olcsóbban. És az egeret se kellett 1 év után szanálni. Meg se nézem, el sem gondolkodom rajta. A vistát meg tesztelje aki akarja, örülök ha a gáz xp kétszer egyformán indul, és nem akad a hp szkenerrel, vagy ötletszerüen a panasonic USB-vel, esetleg a blutooth zavarja. Gáz az egész.
Gorgo  
2006. szept. 19. 09:37 | válasz | #33
A felülete lett kusza és átláthatatlan.
2006. szept. 19. 08:53 | válasz | #32
Hát igen, a G15+G5(v.G7) valóban jó kis cuccos. A céghez hoztak egy tucatot, és ahogy kipróbáltam azonnal rendeltem otthonra is.
2006. szept. 19. 03:34 | válasz | #31
G15 vs "álom" kívánságok:

- Tobb szinben kaphato, hogy mindenki megtalalja a lelkivilagahoz

megfelelot
/na itt, csak 1 fajta szín van, de ez tökéletesen megfelel szerintem a leggtöbb ember lelki világának (amúgy a sötétben ezt eleve nem sokat látod ;) /

- az insert, del, space illetve kurzorbillentyuk a megszokott formaban

vannak jelen./csek/

- A gepeles a leheto leghalkabb, szinte mar mar hallhatatlan./csek, kihozták amennyire lehetett/

- Geometriaja felfele novekvo, a teteje eleg magasan helyeszkedik el./csek, és aki a síkot kedveli az behajtja a kis karmocskákat és úgy is gépelhet/

- A hangero billentyu kis potmeterrel megoldva hogy "csavargatni" lehetssen. /csek, kényelmes kis digitális potmétere van/

- Felul 5, bal oldalt is 5 programozhato billenytu a jobb testreszabhatosag erdekeben. /csek, 54 programozhotó gomb, akár quick makro val, de komplett kulcskonbinációkat is lehet hozzájuk rendelni akár késleltetve is a lépések között/

- Mindegyik billentyu testreszabhato es a billentyuk funkciojat az alulrol vilagito led-ek mutatjak. /ennek nincs sok értelme mivel már ott

az 54 maximálisan testreszabható bill játékra, short-cut-okra vagy miegymásra, az tökéleten megfelel ha azok mellett van egy "normális" kulcskiosztás szerintem a gépelés szempontjából, és a G15-nél ugyebár pont ez a helyzet/

+ "custom key macro" gomb amivel játék stb közben is villámgyorsan konfigurálhatóak a testreszabható gombok
+ háttérvilágítás (szabályozható fényerô, esetleg kikapcsolható)
+ 2 USB port a billentyûzet tetején ahhova az egeret, bluetooth-ot vagy pl a memo stick-et tolhatjuk bele.
+ stabil a felfüggesztése, szépen fekszik az asztalon, akár hova teszi az ember, nem fog csúszkálni és billegni.
+ a bill. alatt "inteligens" csatornák vannak amikkel szépen el lehet vezetni a kábelokat a környékérôl (egér stb) pl a sajátja mentén és nincs "kábel a rengetegben :)"
+ a hardware kivitelezésnek köszönhetôen nincs "ghost" effektus, ezért

hogyha több bill.-t tartunk egyszerre lenyomva az sem okoz gondot.
+ palm rest (ha nem kell persze meg lehet szabadulni tôle)
+ "gaming mode" gomb, ami kikapcsolja a "windows" és a "menu" gombokat, így ha

játék közben véletlen félrenyúl az ember akkor sem fog szívni
+ LCD, aminek minden pixele programozható, dehát gyakorlatilag akármit meg tudunk jeleníteni rajta. Akár egyszerre tudja mutatni a proci/memo/gpu/merevlemez terhelést/hômérsékletet, FPS-t, idôt, dátumot, hangerôt (master/wave), esetleg éppen melyik szám megy a winamp-ban, a bitrattel és a hátramaradt idôvel együtt, az éppen futó 3d-s aplikáció nevét, a rezolúciót és a frissítést, a ki/be menô adatforgalmat (net pl). persze ezek közül akármit tudunk grafikusan is megjeleníteni akár bar vagy graph formájában ha nem tetszenek az "analog" értékek :) (és ez csak 1 variáció, akárhogy kidolgozható/megoldható, mint mondtam minden egyes pixel külön programozható) és ha nem lenne elég a 1 kijelzô akko közvetlen alatta egy gomb nyomással lehet a "képek" között válogatni (nekem kben bôven elég 1 is amin minden fontos adatot folyamatosan tudok követni, így is gondolkoztam hogy mi értelmeset pakkolhatok még az üres mezôkre amikor testreszabtam)
ddfg  
2006. szept. 19. 00:50 | válasz | #30
Azert nem azok (voltak) a legjobbak soha! Nekem is explorer 4.0 van, es mikor az elsot visszavittem, nem csodalkoztak, szegenyke tipushibas... (rosszak a gombjai) bar ketsegkivul koltseghatekony... En ugy mondanam, a microsoft-hardverek nagyreszt jok, pont a 4.0 igenytelen lett... de nem a legjobbak, max ar-ertek aranyban. Amugy a hardver ag az, amire buszke lehet a MS
2006. szept. 18. 23:54 | galéria | válasz | #29
A microsoft hardverei a legjobbak voltak mindigis, de ugyhiszem ez nem fog kozejuk tartozni.
(intellimouse explorer 4.0at hasznalok nemis tudom hany eve) mar olyanokat repult hogy azthittem szettorik de meg mindig kivallo mindenre photoshoppra is.

Nekem van egy elkepzelesem egy "alom billentyuzetrol"
- Tobb szinben kaphato, hogy mindenki megtalalja a lelkivilagahoz megfelelot
- az insert, del, space illetve kurzorbillentyuk a megszokott formaban vannak jelen.
- A gepeles a leheto leghalkabb, szinte mar mar hallhatatlan.
- Geometriaja felfele novekvo, a teteje eleg magasan helyeszkedik el.
- A hangero billentyu kis potmeterrel megoldva hogy "csavargatni" lehetssen.
- Felul 5, bal oldalt is 5 programozhato billenytu a jobb testreszabhatosag erdekeben.
- Mindegyik billentyu testreszabhato es a billentyuk funkciojat az alulrol vilagito led-ek mutatjak.

Azthiszem ennyi. Ezek a billentyuzet keszitok gondolkodnak egyaltalan? Olyan billentyuzeteket kapni hogy a hajamat tepem. Valaki itt emlitette a G15-t hat az sem egy eletbiztositas, raadasul mostanaban a Logitech billjei nem a legjobbak. :\
2006. szept. 18. 23:42 | galéria | válasz | #28
lol
mousee  
2006. szept. 18. 22:53 | galéria | válasz | #27
Lehet hogy én vagyok lemaradott, de én nem tudok írni az ilyen döntött meg anyámkínja bill-eken... Nekem leginkább a notis billek tetszenek. Nem kell őket izomból nyomkodni, és kényelmes. Ha még rá csöndes is, az maga a tökély számomra. Félreértés ne essen, ezzel nem az ms-t fikázom, sőt semelyik gyártót, csak leírtam a saját véleményemet :))
2006. szept. 18. 22:11 | válasz | #26
nincs aza pénz amiért lecseréljem az MX1000-resem egy ilyen egérre :D Meg a jó kis wireless Sennheiser fülesem egy M$ fülesre. :) De a billentyűzet tetszik, csak nem ér ennyit. :)
2006. szept. 18. 21:57 | galéria | válasz | #25
Nekem is Logitechem van, mármint egér részről, és jól cincog!
2006. szept. 18. 21:41 | válasz | #24
Logitech-et kell venni továbbra is. Mindenkitől azt kell venni ami a főtermékvonala már régóta... Legalábbis ez eddig bevált Nekem.
2006. szept. 18. 20:13 | galéria | válasz | #23
Este világít?
sped  
2006. szept. 18. 19:41 | válasz | #22
egy normális billentyűzet:

CHICONY KBP-2971

http://www.xcomputer.cz/ImageWrite.asp?CO=MA018b&FL=1

<img src="http://www.xcomputer.cz/ImageWrite.asp?CO=MA018b&FL=1">
2006. szept. 18. 19:12 | válasz | #21
2006. szept. 18. 19:11 | válasz | #20
véleményem szerint a G15-ös a világ legtökéletesebb billentyûzete MINDEN téren, és ezt (az eddigi kilátásból) egy darabig nem is fogja felülmúlni semmi. (aki nem szerezi az LCD-t annak ott a G11-es, bár aki egyszer kipróbálta az nem hiszem, hogy mást választana)
Ez a "vista" billentyûzet egy nagy lol a számomra a rendszerezettlenségével és a hiányosságaival... hmmm, de ha jobban megnézem az 5. képen lévô IQbajnok csákónak nagyon is bejön, és lehet hogy egy csomó haverja is van a kategóriában. Lehet hogy ezeket célozza az MS ezekkel a termékekkel.
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. szept. 18. 19:07 | galéria | válasz | #19
kbupdate mar sporol is ra
vax  
2006. szept. 18. 19:02 | válasz | #18
numerikus billentyűzetet külön lehet megvenni, csatlakoztatni. ugyanilyen dizájnú.
BiG G  
2006. szept. 18. 18:15 | galéria | válasz | #17
mehekkora szarság
2006. szept. 18. 18:12 | galéria | válasz | #16
Mi nem sikerült a Vistában?
Gorgo  
2006. szept. 18. 18:11 | válasz | #15
Hehe. Legalább annyira zagyva darab, mint amilyenre pár dolog sikerült a Vistában. Így legalább megy hozzá. :)
Amúgy a numerikus "rész" előcsalogatható rajta éppúgy, mint a notebook billentyűzeteknél.
2006. szept. 18. 15:50 | galéria | válasz | #14
Fillérrekért lehet kapni világítós billentyűzeteket! Nézz utána, idehaza is árulnak többfélét is!
Daveee  
2006. szept. 18. 15:19 | válasz | #13
Má bocs, 36 rugo egy Logitech MX5000 MX1000-es egérrel, és az érintésérzékelős bluetooth os, lcd kijelzős, többet tud mint amásik 1000-el és 36, a másik 5 gombal több oszt 52?
Mynet  
2006. szept. 18. 14:22 | válasz | #12
Nekem van egy bluetoothos ms egerem meg vagyok vele elégedve, normál használathoz, stratégiához és grafikai munkához tökéletes, fps-eknél már elvérzik.

De tökéletesen műxik 3 éve mióta megvan és meg nem válnék soha tőle, esetleg beújítanék egy másik egeret csak fps-hez (azt meg ritkán tolom tehát nem újítok be) :p
2006. szept. 18. 14:07 | válasz | #11
Én csak a billentyűzet közepén (pl del alatt) utálom a power gombot, a világ legidegesítőbb dolga. Miért nem tudták azt száműzni valahova a bill szélére, az ember úgyse nyomogatja azt olyan sűrűn... Viszont marha kellemetlen mikor munka közben véletlen megnyomja az ember.
Még jó, hogy az egyetem majd összes billjét ilyenre cserélték és programozás közben rendszeresen kikapcsoljuk a gépeket..... bah
2006. szept. 18. 13:36 | galéria | válasz | #10
Inkább olyan kellene, ami egy hagyományos billentyűzet, csak világítson este is, mint ez.
Felesleges a többi plusz gomb.

Amúgy jók az MS hardvertermékei, csak nem ez. :)
2006. szept. 18. 13:12 | válasz | #9
De miért kell Vistára szabni? Nem értem. Miben tud billentyűzetileg többet? Komolyan kérdezem.
NEXUS6  
2006. szept. 18. 12:58 | galéria | válasz | #8
Én is vettem egy multimédiás géniusz billt (méd in csájna), a számológépet, médiapléjert, exploretárt külön gombbal elő lehet csalogatni. Van rajta az egér szkrolljához hasonló tekerde is. De az valójában a föl lenyilat helyettesíti.

Egy időben próbáltam magam rászoktatni, aztán feladtan. Letöröltem a drájverét, és az új gombokat bekonfiguráltam a LockOn alá, repszimnél tök jók az ilyen extra különálló gombok;)
2006. szept. 18. 12:50 | galéria | válasz | #7
Tényleg nincs rajta numerikus, akkor felejtős...
2006. szept. 18. 12:31 | válasz | #6
Az ember ma már alig talál egy sima, normális billentyűzetet amin a Del nem az insert és a del egyesítésével jött létre és amin nincs a kurzormozgató billentyűk felett a szerintem felesleges power gomb és társai... Amikor megvettem egy Logitech billt amin a del akkora mint két sima billentyű, komolyan elgondolkoztam, hogy az aki ezt tervezte, kipróbálta-e valaha a billentyűzetet?
sped  
2006. szept. 18. 12:30 | válasz | #5
Ez a billentyűzet is használhatatlannak tűnik. A jobb oldalán teljes káosz van, numerikus rész nincs, ami azért hand ha gyorsan akarsz számokat gépelni/ számolni. Kurzorgombok bután eltolva, csíkenter,újból előbányászták a bebukott natural keyboard-ötletüket, valamint újításként eltüntették még a funkciógombokat ,iszonyatosan new wave, érintőgombot csináltak belőle, másodlagos multimédia (inkább elsődleges funkcióval). A legszebb az egészen az XBOX 360 mintájára átvtt vista gomblogó két helyen is. Gondolom ez teljesen hasznos, eddig minden user béna volt nélküle. Majd szépen pulzál ha MSN-üzenet érkezett, pirosan világít ha van "biztonsági" frissítés a visztához stb.

Szó mi szó, nagyon jó lesz ez a kis billentyűzet, fektessetek bele srácok! Szerintem 100 ropit is megér!!
2006. szept. 18. 12:18 | válasz | #4
maradok a G15 G7 párositásnál
2006. szept. 18. 12:03 | válasz | #3
Nem is azért, mert Microsoft, hanem mert Bluetooth-os. Még anno, talán egy éve láttam párat a MediaMarkt-ban, rendkívül rondák voltak, semmi "extrát" nem tudtak egy sima billentyűzethez képest, de szintén 35 és 50K között mozogtak. Vegyen olyat annyiért, aki meszet evett.

Ellenben ez a billentyűzet kifejezetten szép és jól használhatónak tűnik. Ha lesz "lite" változat (nekem tökéletes a kábeles is, nem akarok a zuhanyzóból gépelni), akkor még az is elképzelhető, hogy egyszer beújítok rá. MS egerekkel (főleg a wireless szekcióval) viszont kifejezetten rossz a tapasztalatom, de ez persze semmit nem jelent, lehet, hogy csak nekem volt pechem azzal a kettővel, ami volt.
2006. szept. 18. 11:39 | galéria | válasz | #2
Ezek betegek! 50k egy szaros háttérvilágítós kábeltelen billentyűzetért?!!!
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 18. 11:38 | galéria | válasz | #1
WoW!