Hirdetés

Kiadó: LightHouse Interactive
Fejlesztő: Kerberos Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 1,5 GHz, 512 MB RAM, 128 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: 2,4 GHz-es Intel Pentium IV, 1024 MB RAM, Nvidia 6600+
Hasonló játékok: Homeworld, Galactic Civilizations II
Kategória: körökre osztott sci-fi stratégia

Néha jó kicsit visszanyúlni az alapokhoz - a Kerberosos fiúk is ezen a véleményen voltak, mikor a Sword of the Stars című játékukat kezdték el fejleszteni. A bonyolult koncepciók és a túlzott mikromenedzsment helyett, ami a műfajt jellemzi, tiszta játékmenetre törekedtek. Az eredmény egy viszonylag kiegyensúlyozott űrstratégia, ahol egyetlen célunk van: meghódítani a galaxist.

A Sword of the Stars egy érdekes darabja a klasszikus űrstratégiáknak. A cél természetesen felfedezni a galaxist, új világokban terjeszkedni, gazdasági növekedést elérni, hogy képesek legyünk a fejlesztéseket és a kutatásokat finanszírozni, végül létrehozni egy ütőképes űrflottát, amivel leabárolhatjuk az ellenséges civilizációkat. Valljuk be, nem tértek el annyira a mainstream hollywoodi filmes bonyodalmaktól, de szerintem ennél a legtöbb esetben nem is kell több, sőt ha jól belegondolunk, akkor majdnem minden űrsztori erről szól, csak máshogy hívják a szereplőket.


Apropó szereplők. Az itteni űrvilág négy játszható fajt vonultat fel, s szerencsére mindegyik alapvetetően különbözik a másiktól, nemcsak kinézetre, de a játékmenet szempontjából is egész más szemléletre van szükség. A példa kedvéért az emberek hipp-hopp át tudnak ruccanni egyik csillag mellől a másikhoz a speciális űrsztrádáikon, míg rovarszerű barátaink kénytelenek iszonyat lassan egyik csillagról a másik csillagra szuttyogni, de ha egyszer ott vannak, akkor építhetnek interdimenzionális kapukat, amik között instant tudnak mozogni.

Ezek a különbségek nyilván kihatással vannak a teljes stratégiára, sőt ha jól kiismertük az ellenfelet, akkor a támadásnál is ügyeskedhetünk. Az embereket mondjuk jó szívatni azzal, hogy blokád alá vonjuk az egyik sztrádát, míg a rovaroknak elég, ha egy közeli bolygón megvetik a lábukat és képesek pillanatok alatt megszállni a térséget bárhonnan. Sőt nekik az otthoni védelemet nem is kell szétaprózni, mert nagyobb ütőképes csapatokkal hamar el lehet hárítani a legtöbb támadást, sőt az utánpótlással sincs gond.


A Sword of the Stars számos régimódi játékelemet is hoz, amikről kiderül, hogy valóban van az oldschoolnak helye a mai világban is. A gazdasági szisztéma például az 1993-as Master of Orion megoldásához hasonlít, ahol nem konkrét összeg felett rendelkezünk, nem forintosítható a bevétel, hanem arányokat döntünk el, hogy melyik terület mekkora súlyt kapjon az összkapacitásból. Kompromisszumot kell kötni a kutatás, a bolygóformálás, az infrastruktúra fejlesztés és a hajóépítés között.

A bolygók osztályozása méret szerint történik, ami azt is meghatározza, hogy maximum mennyien lakhatnak rajta összesen (ami szerintem hülyeség, mert Japánban is 127 millióan laknak, mégis kicsi). Ami pozitív, hogy nem kell szembesülnük folyton minden apró-cseprő adattal, hanem ezeket a játék a háttérben számítja és mi elsődlegesen csak a főbb adatokat kell hogy áttekintsük. Például az építkezésnél mindössze annyi infónk van, hogy mennyi körbe kerül valaminek az elkészítése.