Jól működik az a gyógyászati segédeszköz, melyet a hadsereg kutató központja készíttetett. A Fejlett Védelmi Kutatási Projekt Ügynökség (DARPA) 35 intézettel együttműködve fejlesztett ki egy, az eddigieknél jóval megbízhatóbb, kifinomultabb, az agy által irányított műkart.
Hirdetés
A kar a felhelyezéskor átdrótozott idegeken keresztül kapja az elektromos jeleket, azonnal reagálva viselője, Jesse Sullivan gondolataira, az eddigieknél jóval hatékonyabban adva vissza a valódi végtag mozdulatait. Sullivannek van összehasonlítási alapja, mivel egy elektromos balesetben olyan súlyos égési sérüléseket szenvedtek karjai, hogy mindkettőt amputálni kellett, így a kísérleti darab mellett egy másik, hagyományosnak mondható művégtaggal is rendelkezik, melynek jóval darabosabb a mozgása.
A fejlesztést vezető Dr. Todd Kuiken, a chicagói Rehabilitációs Intézet Művégtag Központjának igazgatója szerint az új eszköz még mindig nem helyettesíti maradéktalanul az eredeti végtagot, azonban hatalmas előrelépésnek számít az eddigi megoldásokhoz képest.
A DARPA jelenléte a projektben természetesen a katonai alkalmazást szolgálja, a hadsereg jelentése szerint ugyanis 411 amerikai katona vesztette el legalább az egyik végtagját Irakban, míg további 37 Afganisztánban, így a kormány rendelkezése szerint finomítani kellett a művégtagokon, különösen azok viselője testéhez, és nem utolsó sorban gondolataihoz történő csatlakoztatásán. Ez azonban egyike annak a több tucat katonai fejlesztésnek, melyet a civilek is kamatoztathatnak.
Az új technika kulcsa a Kuiken által kikísérletezett "izom újraidegezés" nevű eljárás, melyet öt másik betegén is alkalmazott. Sullivan esetében ez a váll idegeinek átirányítását jelentette, melyek egykor karjaihoz és mellizmához kötődtek. Az átültetett idegeken keresztül az agy által generált impulzusok elektródákba futnak, melyek az izmok helyett a kar számítógépéhez továbbítják azokat, ami a könyököt és a kezet mozgató motorokat vezérli, viszonylag jól adva vissza a hús-vér kar mozgását. A műkar négy különböző mozdulatot képes kivitelezni, míg az emberi kéz huszonkettőt, tehát van még mit behozni, azonban a DARPA folyamatosan kutatja a további finomítások lehetőségeit, melyhez kitűnő alapot szolgáltat Kuiken eljárása.
Sullivan elmondása szerint a bionikus megoldással tudja forgatni a felkarját, hajlítani a könyökét, forgatni csuklóját, valamint kinyitni és összezárni a kezét, ami pedig a legfontosabb, hogy egyidejűleg több mozdulat elvégzésére is képes. Sullivan a műtét után körülbelül hat hónappal jutott el odáig, hogy ösztönösen tudja használni a művégtagot, anélkül, hogy különösebben koncentrálnia kelljen a mozdulatra vagy mozdulatsorra. Új kezével képes villával enni, létrára mászni, illetve falat festeni, mint azt a mellékelt kép is mutatja, de akár egy fűkaszával is elboldogul.
Drága 1etlen Anterisem! Én és a többi kedves Forumozo megértjük irántam táplált meleg és öszinte érzéseid de szomoruan kell közölnöm én a lányokat szeretem :D kérlek BOCSÁS meg nekem és ne légy morci.Tisztelettel : én
"Mint a Discovery-s cikkben írják, a mellét megérintve úgy érzi, mintha a kezéhez értek volna" Azt már korábban bizonyították, hogy az agy tanulja az érzékelést illetve a test vezérlését, ezért logikus, hogy egy idő után az agy átalakítja a mellkas tapintásérzetét a kézre...
Én csak annyit tennék hozzá, hogy a kar nem közvetlenül az idegeken keresztül veszi az agy elektromos jeleit, hanem arról van szó, hogy az idegeket a karjából átkötötték a mellizmába, így ha mozgatni akarja a műkart, akkor egy izmot feszít meg a mellizmában, és a kar az izomműködést figyeli. Mint a Discovery-s cikkben írják, a mellét megérintve úgy érzi, mintha a kezéhez értek volna
Csak ide írtam, máshova nem fogom. Igaz, hogy nem sok köze van semmi tudományhoz, de vaoltak már itt olyan cikkek amire ez szintén elmondható. Továbbá megjegyezném, hogy látogatott oldal, aki pedig nem tudja miért háborognak az emberek, így legalább megérti, talán te is.
Sith igazad van elnézést tényleg nem tarozik ide maradjunk annyiba akkor hogy kifejezeten anterisnak szolt.... A 18 ast nem láttam .. bár elözö irásokbol sejtem mi lehetett.. ha tényleg csak arrol szol : elég gáz baszátok sg hogyha nemvolt trágár (mint én !) akkor miértis cenzuráztok? na ez viszont ide-odavág az elözö hozászolásomhoz aszem :P
hopppááá!Hova tünt a 18as hozzászólás???Mi a baj SG?Csak nem mszpsek vagytok???OK, abszolute nem a témához tartozott amit a srác belinkelt, de akkor sem kéne így kivágni!Akinek nem tetszik az nem hallgatja meg!A cenzurát haggyátok meg a trágár és/vagy a fajgyülölő szövegnek!
Szvsz ha egyik irányba működik az idegekkel összedrótozás, akkor a másik irányba is meg tudják oldani a közeljövőben. Mintha hallásnál alkalmaztak volna már olyan mesterséges mikrofont, amelyet közvetlenül a hallóidegre/hallóközpontba kötnek, és utánna az ember agya egy idő után megtanulja értelmezni a különböző ingereket, és hallásként funkcionál.
Pár napja volt asszem a F*kuszban egy amcsi katonanő, aki hasonlót kapott, neki kéz alakú művégtagja volt. Akkor is, most is ez jutott az eszembe: "The antique arm whined as he reached for another mug. It was a Russian military prosthesis, a seven-function force-feedback manipulator, cased in grubby pink plastic."
William Gibson már '80-ban megmondta a frankót. Az a durva, hogy ma már szinte nem is sci-fi, majdnem minden kezd megvalósulni, amit írt...
Majd az lesz az igazi, amikor már a művégtaggal érezni is tud. Én mindíg megdöbbenek, hogy a protézisok mennyit fejlődtek. A paralimpián láttam egy csókát, aki műlábbal lefutotta 11sec alatt a 100m-t !
Nem értem a cikkben egy férfiról van szó aki valamilyen okból elveszítette a kezét... de jó vna müvégtagja amit még mozgatni is tud.. ez eddig korekt de könyörgöm #9 hogy a ******** jön ide? jó jó USA-ban él.. és? #18 nem tartozik szorssan ide? tényleg
Anteris ..Szánalmas barom vagy... igazi off... bazmeg te ha U.S.A szot látsz már mindenbe belekötsz? kezd már idegesitö lenni igazi divat lett mindenért öket basztatni teis beálltál a divat? irányzatba hogy minden rossz ami onnan jön... énmég emlékszek a rendeszerváltásra.....ök sokat tettek azért hogy összeomoljon a kibaszot mocskos kommunizmus a sok basztatonak üzenem én azért nem felejtettem el nekik hogy leirhatom a vélemyényem( ahogy teis !!! leirhatod) mert elötte.. tudod hogy volt elötte? mi? vagy csak ugatasz? én emlékszek a SZÁMLÁLO !!! volt az akkoriba még nemtulelterjedt fénymásolokon a cégeknél. Na vajon te emlékszel rá miért is volt számlálo rajta?... majd oktoberbe jön 1 film Szabadság -szerelem elnefelejtsd megnézni nálam is kötelezö lesz.akárhogyis nézzük ha csinálnak is rossz döntéseket(nyilván ilyen is van)attol még mindig ez a toronymagasan legjobb alternativa nekünk tetszik nemtetszik. megjegyzem az 1. öbölháboruban ( biztos rosszul emlékszem de mintha irak rohanta volna le kuvaitot :P ) még nem szapulták öket . és azért nefelejtsük el hogy mamár tudjuk a Szaddam rezsimbe joval több ártatlan halt meg mint a háboruba tod börtönokbe kinzásokal de a kb 5000!!! ember(civil) repülöröl történö elgázositása se semmi! ja és ez a legismertebb ezenkivül ritka sok ilyen történt ott ergo eszt megbuktatni ( mégha kell is az olaj és nemis volt annyi vegyifegyver mielött csak! ezzel jönnétek) akkorse rossz..... amugy azért ottse imádta mindenki aszta faszt akit igenis az amik buktattak meg de azért nefelejtsük már mér van még mindig annyi balhézo ott??? mert 1 ilyen qurva brutális és erös rezsimet nagyon sok embernek kell kiszolgálni és akik ott ép verölegények titkosügynökök voltak és a többi mocsok most hopp elvesztették a kenyéradojukat ilyen alapon az ávosoknak is milyen rossz volt amikor nem lett munkájuk.....A cikkre ,a lényegre visszatérve meg nagyszerü dolog és kivánom minden sérült végtagott vesztett embernek hogy maholnap(milylen szép is lenne) kapjon 1 ilyet a tb-töl . aki nemért velem 1 et nekiméljen végtéreis demokrácia van (mostmár) és kimondhatjuk a véleményünket.
bírom ezeket a festéseket. Ezek vazze nem kaparnak semmit, csiszolni, alapozni sem kell, rá a festéket a dzsuvás régire azt' jóvan! Persze megértem én, amerikánam nincs normális ház, minden papírból van meg fosból, téglából csak a gazdagok építkeznek ezeket a gagyiházakat meg átpingálják egyszer-kétszer aztán amikor már nagyon gázul néz ki akkor fogják, egy nagykalapáccsal összeborítják az egészet vagy elvitetik a szélviharral aztán egy hét alatt összeszögelnek nekik egy újat a farmergatyás-kockásinges ácsok.
Elsőre mennyire durva, hogy még pár év és annak ellenére, hogy levitte a traktor a lábát reggel belelép egy ilyenbe, összeköti az agyából a lábhoz jövő igerek inetrfacejet a robot láb interfacéjéval aztán elsétál dolgozni.
Hogy is volt a Jézusos dolog, hogy béna járj vak meg láss?