Microsoft Zune részletek
2006. szeptember 15. 11:08, péntek
Míg az iTunes filmletöltésekkel erősít, a Microsoft a zenecserélgetésre helyezi a hangsúlyt. Pontos megjelenési dátum és ár még mindig nincs, Európában azonban csak jövőre várható a lejátszó.

Hirdetés

A szoftvercég közleményben lebbentette fel a fátylat a lejátszó újabb részleteiről és ezúttal a képanyaggal sem fukarkodtak. Megtudhattuk, hogy a Zune a Toshiba Gigabeat nevű hordozható zenelejátszóján alapul és hogy a cég - legalábbis kezdetben - a zenei tartalmakra helyezi a hangsúlyt. Nem kell lemondanunk azonban az iTunes révén elérhetővé váló filmekről sem, a Zune állítólag kezelni fogja a letöltéseket.

A közleményből kiderül, hogy az Egyesült Államokra koncentrálnak, már ami a megjelenést illeti. A lejátszó és az ahhoz kapcsolódó Zune Marketplace nevű szolgáltatás ugyanis idén kizárólag az észak-amerikai kontinensen lesz elérhető, J. Allard, a cég fejlesztésért felelős alelnöke szerint Európában és Ázsiában kizárhatjuk az idei megjelenést. Az alelnök ugyanakkor elismerően nyilatkozott az iPodról, amely szerinte a zenelejátszók Ford T Modellje, hozzátette viszont, hogy a vásárlók nagyobb szabadságot akarnak az eszközök terén, cége pedig ezt igyekszik kihasználni. Részleteket nem árult el, azt viszont igyekezett leszögezni, hogy az új iTunes Store-ból letöltött filmeket a Zune is kezelni fogja.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Zune a boltokban mintegy 25 zeneszámmal, illetve egyéb tartalommal feltöltve lesz kapható, a korábban beígért 30 GB-os memóriával. A lejátszót vezetéknélküli kapcsolat révén csatlakoztathatjuk személyi számítógépünkhöz, ami azért különösen fontos, mert eleinte közvetlenül nem tudunk majd hozzáférni az online zenebolt kínálatához, ezt csak PC-n keresztül érhetjük el. A beépített FM rádió a kínálatot hivatott kiegészíteni, a letöltött zeneszámokat pedig megoszthatjuk a közelben tartózkodó Zune-tulajdonosokkal, akik három nap alatt három alkalommal hallgathatják meg azokat.

A vélemények jelenleg megoszlanak a Microsoft fejlesztéséről. A legtöbb elemző, szakértő elismeri, hogy a szoftvercég alapos munkát végzett és jó eséllyel meghódíthatja a piac egy jelentős részét, abban azonban már korántsem ilyen biztosak, hogy a vásárlók többsége váltani fog az iPodból hiányzó vezetéknélküli elérés és FM rádió miatt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 18. 15:14 | válasz | #28
"De amúgy is elfogult vagy, próbáld úgy nézni a képeket, mintha nem MS gyártmány lenne"

Miért lennék elfogult?
Egyébként se mondtam, hogy tetszik, csak azt, hogy az iPod-oknál még ez is jobb.
2006. szept. 18. 14:38 | válasz | #27
Különbözö Angol-nyelvü fórumokon máris " PooPod "-ra becézték, a nyilvánvaló barna szin miatt, meg elvont értelemben is

( poo=gyerek-kaka )

t0mmy  
2006. szept. 17. 07:39 | galéria | válasz | #26
majd a frissítés frisítésének a frissítésével biztos ki lehet küszöbölni a hibákat...
Su0my  
2006. szept. 16. 22:07 | válasz | #25
Lévén a Microsoft lejátszója, TUTI...:) // sry MS fanok
t0mmy  
2006. szept. 16. 20:44 | galéria | válasz | #24
nem a lejátszó a fika mert az biztos nagyon jó lesz hanem a microsoft megszorításai rontják el...

remélhetőleg lehet majd a frimware-jével buherálni és ki lehet szedni belőle ezeket a felesleges "sallangokat"! :)
Omega  
2006. szept. 16. 19:28 | válasz | #23
Ez szvsz egy fika lejátszó nekem tuti nem kell ilyen.
2006. szept. 16. 18:50 | válasz | #22
Már rögtön rárakáskor le DRM-eli...

Nekem mondjuk szimpatikus volt ez a WiFi opció, mert rengeteg kellemes/kényelmes dolgot lehet köré ültetni, de lekorlátozták. Összesen 3-szor lehet meghalgatni az átküldött számot. Nevetséges...

OFF:
Ha így haladnak, a végén még mp3-at se fog tudni lejátszani... A DRM-ben, és az mögötte álló elvben vastagon bennevan...
ON
2006. szept. 16. 16:46 | válasz | #21
rá tudod tölteni, de ha tovább nyomod, akkor le DRMeli.
Indigo  
2006. szept. 16. 14:01 | galéria | válasz | #20
Mert rá fogod tudni tölteni a saját kreálmányú zenédet? :)
mousee  
2006. szept. 16. 13:45 | galéria | válasz | #19
Meg mondjuk ebben benne van az is, hogy nekem van saját zenekarom, és egy számot ráteszek, hogy körbevihessem ismerősök között, akkor most ő mien jogon nyúl hozzá az én saját kreálmányú zenémhez? :P
2006. szept. 16. 12:20 | válasz | #18
A microsoft kitalált valami óriásit: Ha átküldesz wireless egy fájt egy másik lejátszóra azt le DRMeli, hogy ott csak 3x lehessen lejátszani, vagy 3 napig, akármelyik is legyen előbb.. Ez a "virulens" DRM amit a Microsoft csak úgy a "zenészek érdekében" alkalmaz sérti a Creative Commons licenszt ami kimondja, hogy az ezen licensz alatt kiadott anyagot DRMmel levédeni nem szabad!

"Zune's highly touted wireless file sharing will infect otherwise unprotected audio files with proprietary DRM. In cases where users are sharing songs covered by any of the Creative Commons licenses, this would be a clear violation of those license."

http://www.medialoper.com/hot-topics/music/zunes-big-innovation-viral-drm/

És ha ez még nem lenne elég, más helyről származó DRMmel védett Windows Mediat se játszik le, ami bizonyítja, hoyg a DRM nem a zenét védi, hanem a lejátszó tulajdonosát egy adott zenebolthoz láncolja. Ennyit a Microsoft saját "play for Sure"-járól.

"Microsoft's Zune will not play protected Windows Media Audio and Video purchased or "rented" from Napster 2.0, Rhapsody, Yahoo! Unlimited, Movielink, Cinemanow, or any other online media service. That's right -- the media that Microsoft promised would Play For Sure doesn't even play on Microsoft's own device."

http://blogs.law.harvard.edu/cmusings/2006/09/15#a2498
peba  
2006. szept. 16. 11:26 | válasz | #17
"Nemtom mi szép egy egyszerű téglatestben amit különböző színekre festenek :\ az ipod, és ez is ilyen."

Erről van szó.

Egyébként nem azért fikázom, mert Microsoft.
Ha pl a SanDisk gyártaná, nekem akkor se tetszene.
Tehát, nem fikázom az MS-t, mert ugye ez manapság "divat".
Tisztában vagyok továbbá azzal is, h az oprendszerük olyan amilyen, én nem váltok amiatt, ha néha összeomlik.
Jó kezelhető. És valószínű a Zune is az, de a téglatest... hát igen. :D

iPod-ot is láttam ugyebár.. hát az se nagyon bejövős, egy ok miatt: NAGY. Sőt HATALMAS.
Én a jobb hátsó farzsebemben tartom a palyamat, és hát oda egy iPod nem férne be (kényelmesen).
Macc  
2006. szept. 15. 22:46 | válasz | #16
ja annak olyan piperetukor illuzioja van:)
2006. szept. 15. 18:03 | válasz | #15
A Zune design-jával még mindig a képernyő-szegély csík és az irányító egybefolyása a legnagyobb bajom. Meg szerintem alapból a nagy kontraszt a szegély és a géptest között undorító, dehát ízlések és pofonok.

Tovább ezúton is gratulálni szeretnék a Microsoftnak hogy végre kihozta az első saját gyártású, INTEGRÁLT-DRM-el futó masináját!


Su0my  
2006. szept. 15. 16:34 | válasz | #14
Hát én nem tudom, én egy olyan mp3 lejátszóra vágyok per pillanat, ami kicsi(iPOD nano kb), flash memóriás(tehát, ha véletlen leejtem, nem kell a következő kukába könnycseppek közepette kidobni a szívemhez nőtt kis készüléket), és mondjuk 10 GB tárhellyel jelentkezik. A hangzás természetesen számít, de most hát a dizájn az másodlagos, egyértelmű legyen a kezelése, kézre álljon a dolog-ennyi. Amúgy szerintem az iPOD is, meg ez a kis bigyó is szépen néz ki! Csak máshogy. Jah de pl az iPOD nano szerintem elég bután fest...
Macc  
2006. szept. 15. 15:57 | válasz | #13
az hogy nem csicsa, bar nekem a zune nem tetzik, de nem is ronda.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 15. 15:33 | galéria | válasz | #12
Nemtom mi szép egy egyszerű téglatestben amit különböző színekre festenek :\ az ipod, és ez is ilyen.
t0mmy  
2006. szept. 15. 15:29 | galéria | válasz | #11
igen ezen nekem is megakadt a szemem! és ez az ami miatt NEM tudja majd a microsoft meghódítani a piacot... azért ekkora kizsigerelőnek lenni nem kelle! bill gates ugy csinál mintha nem lenne elég pénz! mi a franc értelme van ennek???
de szerintem annak sem sok értelme van hogy ennyire az ipodra akar "hajazni"... áhhh szar!
kiváncsi leszek mennyi lesz... szerintem 100ezer felett..
Indigo  
2006. szept. 15. 15:14 | galéria | válasz | #10
Ízlések és pofonok különbözőek... De amúgy is elfogult vagy, próbáld úgy nézni a képeket, mintha nem MS gyártmány lenne . Bár nekem iPod sem kellene, de mérföldekkel jobban néz ki mint ez :)
peba  
2006. szept. 15. 15:05 | válasz | #9
Kinek hogy.
Pl én nem vagyok kibékülve a formájával.
2006. szept. 15. 14:54 | válasz | #8
Az MS-nek egyébként jók a dizájnerei, csak most az Apple-t próbálják másolni. :)
Szerintem szebb, mint az iPod-ok.
2006. szept. 15. 14:28 | galéria | válasz | #7
Szerintem elég jól néz ki a készülék.
Indigo  
2006. szept. 15. 13:40 | galéria | válasz | #6
Tudom. Csak ironizáltam...
2006. szept. 15. 13:36 | válasz | #5
Indigo: ezek a hivatalos sajtó fotók a MS oldaláról...
Indigo  
2006. szept. 15. 13:10 | galéria | válasz | #4
Ezek a képek csakis kamuk lehetnek... Én legalábbis nem hiszem hogy M$-nek ne telt volna egy normális designerre, akinek ízlése is van...
mousee  
2006. szept. 15. 11:59 | galéria | válasz | #3
Tényleg marha jó terméknek indult, de ez a három nap alatt három alkalom, ez egy faszság. De mondjuk ez csak a megosztás dolog, amit alig fog valaki használni, szóval annyira azért nem vészes a helyzet.
szacsi  
2006. szept. 15. 11:43 | galéria | válasz | #2
szépnek szép, de ennyi nem elég.
lazly  
2006. szept. 15. 11:14 | válasz | #1
"... akik három nap alatt három alkalommal hallgathatják meg azokat. "

Azert a pofatlansagnak is van egy hatara... Mar megint a kiadoknak nyal. Oszinten csodalkoznek, ha befutna. Miert kell, egy vitathatatlanul fasza termeket ilyenekkel elbaszni?