Új alapítványt hozott létre a Google
2006. szeptember 15. 13:54, péntek
A világ legnépszerűbb online keresőjének vezetői úgy gondolták, ha Bill és Melinda Gatesnek van egy jól működő alapítványa, akkor nekik is létre kell hozniuk egyet. Igaz, a cél ebben az esetben nem a jótékonykodás.

Hirdetés

A Larry Page és Szergej Brin által létrehozott alapítványnak az amerikai vállalat összesen kereken egymilliárd dollárt bocsájtott rendelkezésre. Az alapítók elmondták, hogy az új szervezetnek elsősorban a szegénység, a betegségek és a globális felmelegedés ellen kell küzdenie. Az is cél azonban, hogy az alapítvány plusz bevételhez juttassa a céget.

A Google.org nevű szervezet többek között más vállalatokat és érdekes, bíztató kezdeményezéseket fog támogatni, a bevételei után természetesen adózik majd és a munkatársai akár még a Kongresszusban is felszólalnak és kifejtik a véleményüket egy adott témában. Az ötlet egyébként már tavaly megszületett, de akkor még hiányzott a kellő tőke és elszántság a terv megvalósításához.

A most megalapított szervezet legfontosabb programja egy olyan energiatakarékos hibrid motor kifejlesztése lesz, amely egyaránt működhet benzinnel, árammal és (bio)etanollal. A Google szakemberei már kapcsolatba is léptek a legnagyobb autógyártókkal és kutatókkal. A cég már egy egész kis autóflottát vásárolt meg és ezen járművek motorjait fogják később átalakítani. Egyes szakértők azonban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Google kivonhatja a pénzét az alapítványból, ha esetleg nehéz gazdasági helyzetbe kerül. Page és Brin szerint ez nem fordulhat elő, a vállalat eladhatja majd a környezetbarát autókat és egyúttal felszólalhat a Kongresszusban az ezekre vonatkozó adókedvezményekért lobbizva.

Larry Brilliant fizikus és egészségügyi szakértő, a Google.org vezetője, szintén ismertette ötletét, ami egy olyan rendszer létrehozását jelentené, ami idejében felismeri a kitörni készülő járványokat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 18. 18:45 | válasz | #8
Ez az, mindent bele Google. Vizüzemű motornak külön örülnék. :D
2006. szept. 18. 14:08 | válasz | #7
A Google egy csomó dologban nagyon szimpatikus vállalat!
2006. szept. 16. 16:08 | válasz | #6
Ez az... Hajrá Google!
AnonyX  
2006. szept. 16. 02:22 | válasz | #5
Legalább egy nagyon szimpatikus vállalat teszi ezt. Nemtudom ki hogy van vele, de szerintem a Google amihez hozzányúlt az szinte mind sikeres lett. Reméljük ez is menni fog.
2006. szept. 15. 21:13 | galéria | válasz | #4
igy igaz. ha valaki tud tenni az ügy érdekében, akkor azok a nagycégek.
2006. szept. 15. 18:05 | válasz | #3
Örülj neki, hogy van egy tőkeerős cég, ami foglalkozik a környezettel. Ugyanis az Egyesült Államok mindent megtesz hogy szétbassza azt.
craesh  
2006. szept. 15. 17:57 | galéria | válasz | #2
"What does a man want who has power? More power..."

idézet, Matrix 2, by Oracle.

2006. szept. 15. 17:44 | válasz | #1
Én nem értem ezeket. Írtak egy jó keresőt, mit akarnak még? A világot?