Európában a Sony első Blu-ray írója
2006. szeptember 15. 13:54, péntek
A Sony a világ más kontinensei után végre Európában is piacra dobta a BWU-100A típusú asztali számítógépekbe beépíthető Blu-ray íróját. A Samsung eközben saját lejátszóját tökéletesíti.

Hirdetés

Ugyan a termék kiszállítása az európai kereskedőkhöz már augusztus végén megkezdődött, ám a nagyobb boltok árlistáin még nem szerepel. Ez a helyzet azonban legkésőbb 1-2 héten belül változhat. Európában az író várhatóan 950 euróért (260 ezer forintért) lesz kapható. Összehasonlításul: az Egyesült Államokban működő Sony Style Shopban az optikai meghajtó 750 dollárba (160 ezer forintba) kerül.

A Sony BWU-100A egyaránt elboldogul a 25 és az 50 gigabájtos (egy-, illetve kétrétegű) egyszer írható BD-R és újraírható BD-RE újraírható lemezekkel, valamint támogatja a hagyományos DVD+R, DVD+RW, DVD-R, DVD-RW, a kétrétegű DVD+R és DVD-R, a DVD-RAM, sőt a CD-R/-RW korongokat is. Az olvasási és írási sebesség a Blu-ray diszkek esetében egyaránt legfeljebb kétszeres lehet. Ez azt jelenti, hogy az adatokat az IDE csatolófelülettel rendelkező készülék körülbelül másodpercenkénti 9 MB-os sebességgel tudja írni, illetve olvasni.



A termékhez a Sony a Cyberlink BD Solution nevű szoftvert mellékeli, ami lehetővé teszi a nagyfelbontású videók szerkesztését és felírását, de akár egy hagyományos DVD elkészítését is. Az optikai meghajtót a HDV 1080i formátumra optimalizálták Az egyetlen problémát az jelenti, hogy az író képtelen lejátszani a Blu-ray filmeket, ennek oka, hogy nem támogatja az azoknál alkalmazott HDCP másolásvédelmet. "Ez jelenleg azért nem nagy probléma, mert még nem kaphatók a boltokban a HDCP-t támogató videokártyák sem" - mondta Vincent Bautista, a Sony termékmenedzsere, aki szerint a filmek lejátszásához még szükség lesz egy megfelelő lejátszószoftvere is. Októberre, novemberre azonban meg fog oldódni ez a probléma.

Érdekes ugyanakkor, hogy a Sony az új formátum bevezetésével egyidejűleg megtalálta a DVD-k hasznosításának módját is. A vállalat ugyanis a Nikkei Business Daily nevű japán újság szerint tűzálló műanyag számítógépházakat fejlesztett ki, amelyeknél a felhasznált műanyagot 85 százalékban újrahasznosított DVD-kből állították elő.



Eközben a Samsung sem tétlenkedik, amely egyébként júniusban elsőként dobta piacra asztali lejátszóit. A BD-P1000 első vásárlói ugyanis a tengerentúlon több alkalommal panaszkodtak a megjelenített kép minőségére, ami lépésre késztette a gyártót. "A 2006-os ünnepi szezon közeledtével több finomítást végzünk el az amerikai piacra szánt BD-P1000 Blu-ray lejátszókon" - áll a vállalat rövid közleményében, amelyet a napokban juttattak el a sajtóhoz.

Eszerint az újabb példányok már módosított zajszűrővel kerülnek forgalomban, amely némileg élesebb képet eredményez, valamint megoldják a korábban beígért Java kompatibilitást, amivel az ősszel megjelenő filmekre készülnek fel. Reményeik szerint ezzel az 1000 dolláros (mintegy 210 ezer forintos) készülékek nagyobb népszerűségre tesznek szert és sikerül kiküszöbölni az eddigi negatív tapasztalatok hatását.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
HuAn82  
2006. szept. 18. 13:22 | galéria | válasz | #52
Majd kinövitek.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 17. 14:22 | galéria | válasz | #51
"Külön érdekelne a Sony osztag, UNREG, CIÁN, Dzson!"

Amugy meg hulyeket nem szokas teriteni.
Es mondom sicc a PC-s jatekoknak lealdozott szanalomrovatba. :P
Ja de elotte add el a PC-det, mert kicsit ketszinuseg szidni valamit, mikozben mindennap hasznalod.
UNREG  
2006. szept. 17. 12:36 | válasz | #50
Ennek sok értelme volt, ilyen véleményeket rólad is bőven találni:


-Jakuza itt is tolta? EN a forma topikban talalkoztam véle, eszméletlen milyen ember:DDD Mindenkit hulyenek nezett azert mert mindenki maskepp latott a futamon egy kanyarban levo balesetet mint o, mert szerinte egy masik kanyarban volt az:D
szegényke repult. már ha ua- emberrol beszelunk:)

-na az xboyok ellentámadásba lendültek! hivjátok jakuzát is:D

-Mindig voltak erőlködő senkik, emlékezzetek csak Jakuzára és Magyar Emberre.... és még sorolhatnánk :)

-AJJJ homokzsakokat visszapakolni, fedezekbe viszzahuzodni, loveszallasokat azon nyomban elfoglalni!!!!
VISSZATERT JAKUZA a buntijebol!!!!

-Jakuza büntije mikor jár le? Kéne már valami flém.

-Figyejetek man fiuk! Me2 is ugy halt meg hogy senki hozza nem szolt! Ne szojatok ehez a csuripecnihez (JAkuza) es akkor kuss lesz.
Vagy tan vannak akik elvezik ?:D

-Egyre inkább azt látom, hogy ez a Jakuza gyerek nem normális, pedig eleinte egész jó véleményem volt róla... :(

-Jakuza, te áldott lélek, te.
Hát megint jött valaki aki egyedül magára vállalta a megváltó szerepét, elviselve ezernyi kínt és megaláztatást, csak hogy végre észhez térítse a sok megveszekedett konzolost?? Jaj, te szegény.
blaze  
2006. szept. 17. 10:59 | válasz | #49
Nem kell szépíteni a dolgokat: gyűlölöd a Sony-t, mint ahogy én is, mert rászolgált.

Sanyix:
"Szted mi nem fér rá egy 15 gigás 1 rétegű hddvd-re?"
Egy kétoldalú dual layer-es DVD kapacitása 18GB, tehát egy DVD-re is ráférne akár egy 1080p film.
Evvel nem akarok semmit se mondani, csak érdemes rajta elgondolkozni.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 17. 05:38 | galéria | válasz | #48
De csak azert mert idiota vagy es meg azt sem tudod, hogy ugyanazt a vedelmet hasznalja mind ket formatum.Raadasul az idiotizmus es a hangsuly kozott van egy kis kulonbseg, de ez attol nem fog megvedeni, hogy azt sem tudod mirol beszelsz.
Iratkozz be egy tovabbkepzesre, bar neked az sem segit, mert a szemellenzo beszukitti a latasmododat.
De felolem tovabb gugyogheted a technologiai hozzanemertesedet.

De azert szemezgetek egy kicsit a hozzad fuzott velemenyekrol a PS elfogultsagod teren.
Ennyit arrol, hogy mennyire realisan latod dolgokat. (Raadasul nem en irtam oket, hanem mind mastol szarmazik)
Ja es ha nem tetszik a stilusom perelj be. :P

"Dzson komám te olyan elfogult vagy ,hogyha a Halo PS2-re jött volna ki,akkor most MasterChief jelmezben szaladgálnál az utcán!"

"Dzsoni boy az indexen olyan orbitális ökörségeket mond, hogy aki xbox-al játszik az tulajdonképpen pc-vel játszik "

"Dzson: a személyeskedéseken és a sértegetésen kívül képesek vagytok másra is?"

"Külön érdekelne a Sony osztag, UNREG, CIÁN, Dzson!"

"Jajj.. én csípem Verset és Dzsont is, de a lángtenger gerjesztésében/személyeskedésben"

"Dzson is ugyanúgy vak, mint az elvakult x-esek. Csak neki a ps logó jelenti a fényt. :)"

"Minden hülyeségbe belekötés, értelmetlen faszkodás.Ez miatt nem kell Dzson"

"Egyetértek. Dzson, ön a leggyengébb láncszem. Azért az már égő, ha a konzolpártiak is elhatárolódnak tőled, nem igaz dzsonifijjú?"

" Dzson, te mióta is írogatsz ide? Pár éve.. Ezalatt egyetlen kurva dologhoz nem sikerült hozzászólnod értelmesen"

"Második udvarpincsi: Dzson - fajtája jellemzői: rendkívüli módon primitív kötekedő flémkeltő, titkos Halo+Igzbogzfan."

"Ezt vehetjük úgy Dzsonszitól,hogy "igazatok van,de sosem fogom elismerni,mert tiltja a vallásom"

"Dzson ellen felesleges érvelni, mert azokra immunis. Sajnos ez van. :("

"Jóvan Dzsonika:))) olvastam minap pár érdekes cikkedet 576ban, xboxos gémnél 2 oldalból 1 oldal x fikázás? szánalmas"

"egyébként az eredeti komment a bevallottan Sony-fanboy Dzsonnak ment, aki arról spekulált (~előre fikázott), mi lesz a 360-nal, ha mindhárom core meg lesz dolgoztatva."

"Dzson: "A SONY-tól eddig nem tapasztalt senki hazudozást, nagyzolást."

"Dzson-nal nemérdemes vitázni mer elvakult a Sony és Ps2 iránt és igy a konzol iránt is :DDDDD rákell hagyni, "
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 16. 23:52 | galéria | válasz | #47
Megnézheted, az "aszfaltozós" oldalra elég gyakran felkerülnek ilyenek, persze tökéletes minőségben, bár nekem csak az SW3 van meg ilyen dvd-s 720p-ben, de annak nagyon ott van a minősége, és a felkerülő filmek mellett lévő screenshotok is elárulják a lényeget. Az a 640kbyte dolog meg pont ide nem illik, mert az anno a RAM-ra vonatkozott, nem a hosszútávú tárolókapacitásra.
Dzson  
2006. szept. 16. 22:08 | galéria | válasz | #46
A technikai adatok mellett a vásárlók döntenek majd a nyertesről ami okoskodásunk ellenére is. Nekem személy szerint hosszabbtávúnak tűnik a BR a tárolókapacitás miatt. Azt a 720p filmet meg megnézném, ami a ráfér egy 4,7 gigás dvd-re. :) Szerintem minőségben eléggé kaki lehet, de majd keresek valami tesztet erről. Meg ez olyan "640Kbyte elég kell, hogy legyen mindenkinek" kijelentésnek hat picit.
Dzson  
2006. szept. 16. 22:04 | galéria | válasz | #45
Sajnos a mocskos stílusod miatt nem foglalkozom a beírogatásaiddal, illetve azok vélt vagy valós igazságtartalmával. Pá.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 16. 20:55 | galéria | válasz | #44
Érdekes módon, a 720p-s filmek x264 tömörítéssel ráférnek egy 1 rétegű dvd-re is. Szted mi nem fér rá egy 15 gigás 1 rétegű hddvd-re? Elárulom, egy 1080p-s film is simán ráfér. A hddvd is teljesen új formátum, ugyanúgy kéklézeres mint a bluray, de úgy csinálták meg, hogy a dvd-ken használt alapanyagok használhatóak legyenek, és ezért lesz olcsó a gyártása. A blu-raynél új alapanyagot kell használni, ezért fér rá valamivel több, de sokkal drágább a lemezek előállítása, de technológialiag pont ugyanott van ahol a hddvd, vagyis csak egy tuning dvd(vagy akár 3. generációs tuningcd-nek is lehet nevezni), semmi igazi újdonság. Meg aztán a blu ray plusz kapacitásának aztán rohadt sok értelme lesz a több mint 10 éves mpeg2 tömörítéssel(merthogy ez használják a blu rayen, persze hddvd-n alapból már a jóval fejlettebb mpeg4-et)...
szgege  
2006. szept. 16. 18:59 | válasz | #43
Alapvetően véve ezzel még egy baj van,hogy szerintem Sony dvd írót én sose vennék,mert egy kalap szart se ér. Bár szerintem a Sony egyéb többi terméke is túlzóan drága és mellette nem sok pluszt nyújt.Pl. hifi termékeik szervízelése fos és kurva drága.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 16. 15:21 | galéria | válasz | #42
Latod csak a hulyeseget hajtod, aztan meg azt sem tudod, hogy mindket formatum a High-Bandwidth Digital Content Protection es az AACS vedelmet hasznalja.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 16. 15:17 | galéria | válasz | #41
Mi van nem izlik az igazsag, jossz a masik fikazasaval, de semmi epuletes velemenyt nem tudsz irni, amivel cafolni tudnad a megallapitasokat ?
Ezekutan te vagy akit nem lehet komolyan venni.

A szomszed neni, meg veletlenul egy konzol es szamitastechnikaban jaratos egyen, amilyen te sosem leszel.
Aki mint ujsagirokent elismerest szerzett veled ellentetben.
Keresd a HWSWn vagy a regi GURUban, aztan mondhatod neki is , hogy azert mert leirta a tenyeket, egy gyulolettol frocsogo PS3 antifan.
Nem mindenkinek a szeme elott a PS3 lebeg, mint neked a kesz tenyeket is eszre kell am venni, igaz a buta emberek erre keptelenek.

Dzson  
2006. szept. 16. 15:05 | galéria | válasz | #40
A DVD kora a HD korszakkal lejárt. KELLET egy új szabvány, csak éppen a HD DVD-sek a DVD-t upgradelték egyel feljebb, a SONY és társai pedig egy teljesen új formátumot fejlesztettek ki, ami a nagyobb tárolókapacitással és jobb másolásvédelemmel jövőbemutatóbb, mint a pár évig életképes HD DVD (ugyanis már jön a HD utódja, iszonyat felbontással, ami a 2-3-4 éven belül elérhető árkategóriába kerülő, 1,5 méteres és nagyobb kijelzőkre jó hatással lesz, mivel ezeken a "régi" HD felbontás más kevés).

Jakuza logikája alapján meg rohadjon meg a frauhofner, mert a mai napig fizetnek nekik jogdíjat az mp3 lejátszók után.
Dzson  
2006. szept. 16. 15:00 | galéria | válasz | #39
Ki az a laa-yosh? Én idézek a szomszéd nénitől, az hitelesebb lesz (amúgy is zagyvaság, amit írt).

Ha sanyix-szal nem ilyen hangnemben írnátok, még akkor sem lenne igazatok. De ilyen alapból sony gyűlölő és fikázó fikázó stílust nem vesz komolyan az ember. Persze, ha a poénkodás a célotok, akkor nincs vele semmi baj.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 16. 10:26 | galéria | válasz | #38
Te itt valamit nagyon keversz.
A BDF marcius es BDA 2004 oktobereben alakult, amig HD-DVD mar volt 2003ban csak a kezdeti neve AOD "Advanced Optical Disc" volt.
2006. szept. 16. 10:10 | válasz | #37
Persze ez igaz HD-DVD-re is ...
2006. szept. 16. 10:10 | válasz | #36
"Mondjuk az ciki, hogy írni írja a kéklemezt, de filmet nem tud róla lejátszani ..."

Elkéne olvasni a híreket normálisan. Éppen úgy nem a meghajtó "játsza le" a filmeket, mint ahogy DVD film esetén SEM a meghajtó teszi ezt. Szoftver kell hozzá. Van ilyen szoftver? NINCS.
A másolásvédelmi kódokat tartalmazó lejátszók, így a Sony-hoz járó Cyberlink lejátszó frissített verziója is, Októbertől lesz elérhető. Asztali lejátszóban meg ugye HW lejátszás van.
(Más tészta, hogy a "szoftveres" lejátszáshoz mekkora proci és milyen videokártya kell majd ...)
2006. szept. 16. 10:07 | válasz | #35
"Azert mert a szaros Sony akart egy masik szabvany csinalni, hogy ..."

Azért a BluRay technológiát sokkal korábban bejelentették. Sőt. Lassan 2 éve forgalmaznak Japánban BluRay asztali felvevőket! Igaz, nem szabványosított formátumba vettek fel, de akkor az egész dolog már legalább 5 éves minimum ötlet szinten.
2006. szept. 16. 10:05 | válasz | #34
"Inkább küldjenek ide Sonyék DVD írót, nem lehet kapni sehol sem."

Mert mint olyan NEM lesz Sony író, se NEC, hanem Optiarc lesz helyette. Szerintem ez az író is Optiarc, de prestige okból Sony logó van rajta.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 23:43 | galéria | válasz | #33
Pontosan.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 23:38 | galéria | válasz | #32
Latom igencsak nem vagy tisztaban, azzal a csoppet sem elhanyagolhato tennyel, hogy a BD utan jogdijat koteles minden filmkiado fizetni a Sonynak.

Hogy Laa-Yosh-tol idezzek, hogy felvilagosulj.

" A BluRayben amúgy az a két dolog lenne a biznisz leginkább, hogy

1. A Sonynál van a fél hollywood-i filmgyártás archívuma, MGM, Columbia, saját filmjeik meg még a fene tudja. Ezeket újra kiadni kábé olyan biznisz mintha 10 vagy 20 dollárosokat nyomtatnának.

2. A Sony évi százmilliós nagyságrendű CD eladásából nyeli a licenszdíjakat, de ez lassan lejár. A BR lenne ennek a folytatása, pótlása, ha ez lenne "a" szabvány. Ezért küzdenek érte ilyen kétségbeesetten..."

Ennyit arrol, hogy ki gondolkozik logikusan.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 15. 23:29 | galéria | válasz | #31
Ugyanmár. Álom. Már régóta nem a piac dönti el mi kell neki. Film akár zene, akár játékkiadók beállnak egy formátum mellé, az fog nyerni, és a vásárlónak nincs más választása.
És sztem a 200g gigás bd lemez is csak egy reklám, nemnagyon lesz kapható. A dvd megjelenésénél is ott mondogatták, hogy 17 gigás 4 rétegű dvd-k lesznek, aztán most 10 év múlva kétrétegűt is alig kapni, és ráadásul azt is drágán. Nem kéne bedőlni minden jólhangzó dolognak(ez mindenkire vonatkozik)...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 15. 23:24 | galéria | válasz | #30
Minek? Vegyél jobbat van azokból van elég.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 15. 23:22 | galéria | válasz | #29
Miért mi a jobb 2x annyiért 35% nagyobb kapacitás 3 szor drágábbért, vagy kevesebb kapacitás? Gondolkozzál már.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. szept. 15. 23:16 | válasz | #28
Ráadásul ez a másik táborra is igaz.
Ez a jakuza gyerek zsigerből fikáz, nem kell vele törődni. Majd ő megveszi a hddvd-t, és csöndben lesz.
Dzson  
2006. szept. 15. 21:21 | galéria | válasz | #27
"Lobby a filmkiadok es a Sony kozott semmi egyeb. "

Ez elég nagy butaság, mivel a SONY Pictures maga is filmkiadó... Biztosan azt akarja, hogy a konkurens kiadók több filmet forgalmazzanak, mint ők? Innentől picit nem érzem logikusnak a hsz-edet.
2006. szept. 15. 20:35 | válasz | #26
Inkább küldjenek ide Sonyék DVD írót, nem lehet kapni sehol sem.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 20:05 | galéria | válasz | #25
Unreg irjak valami a gyuloletrol ?

2 x QUAD-SLI - ULTRASZÁNALOMNÁL IS SZÁNALMASABB!!!
Lebukott a PhysX? - ULTRASZÁNALOM!
Az MSI bemutatta fejleszthető grafikus kártyáját - SZÁNALOM!
Elkészült az első négy­pro­cesszo­ros SLI megoldás - ULTRASZÁNALOM!
Három grafikus kártya az ATI Crossfire-ben - SZÁNALOM!
OCZ tápegységek dupla VGA-s gépekbe - SZÁNALOM!
Csata a �leggyorsabb videokártya� címért - SZÁNALOM!
Sok a probléma a gyárilag túlhajtott GeForce-okkal - SZÁNALOM!
A játékok jövője: DirectX 10 - SZÁNALOM!

Menj es ott jatszd az eszed, ahol ezeket irjatok.
Tudod erre szoktak mondani, hogy "bagoly mondja verebnek, hogy nagyfeju"
Es hogy rank van e eroltetve a HD-DVD ?
Igen rank van eroltetve a felearon. Arra meg hogy a piac donti el, erre azt mondom a lobby donti el, es nem attol, hogy mert hu de jo a BD, hanem azert mert majd abbol akarja a Sony a filmkiadok licenszeit beszedni.
Megsugom neked halkan ar/adattarolokepessegben joval jobb a HD-DVD, mivel joval eloallithato.
Ja es hogy keszul a 200GB-s BD lemez ?
Van mar terra folotti tarolo ami szabvanyositasra var. Es ?
http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=14498
UNREG  
2006. szept. 15. 19:53 | válasz | #24
A Bluray is ugyanannyira van "ráderöltetve", mint a HD-DVD, vagyis semennyire, ezek a te képzelgéseid, senki sem szorítja a pisztolyt a fejedhez. Majd a piac eldönti, hogy mit szeretne.
Ez sem most fog eldőlni, majd amikor elfogadható áron lesz lemez és író. Már készül a 200GB-os BL lemez, ez sem elhanyagolható szempont.

Amúgy legalább ne játszd meg magad, tényleg a Sony gyűlölet beszél belöled, amióta a Sony hírt adott a Bluray-ről, te csak köpködsz rá, ha a Hitachi vagy a Siemens csinálná, magasból szarnál rá.
2006. szept. 15. 19:34 | válasz | #23
Kölcsönkéred 3 havonta egy pénzes ismerőstöl és kiírod pár lemezre a teljes vinyót 1 nap alatt...
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 19:19 | galéria | válasz | #22
Mar ne haragudj, de szerintem "menj es mosd ki a szadat", mert kisebb zavarban szenvedsz, es attol hogy f***-zol es leirod, hogy barom attol meg nem fogsz okos dolgokat mondani, sot..... :P
2006. szept. 15. 19:10 | válasz | #21
ha szerinted faszság nagyobb kapacitásu lemezekt csinálni akkor miért pont a sokkal kisseb hddvd mellett pártoskodsz ?
soha nem az számít hogy egy uj dolognál milyen a kezdeti ára
amikor megjelent dvd akkor is azt montad hogy mi a fasznak az ha ugyis rágább az előállítási költsége ? ne légy barom
2006. szept. 15. 19:06 | válasz | #20
így fejlősik a számítástechnika meg senki sem erőlteti rád ha nem akarod nem veszed meg majd csak akkor ha olyan árban lesz mint most a dvd
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 18:28 | galéria | válasz | #19
Semmi koze ennek a Sony gyuloletnek, ez a teljes igazsag.
Lobby a filmkiadok es a Sony kozott semmi egyeb. A felhasznalok erdekeinek pedig egyaltalan nem kedvez a BD.Sot tovabbmegyek a mediagyartoknak sem, hiszen sokkal nagyobb beruhazast kell vegrehajtaniuk a mar meglevo DVD gyaraikban, aminek a legyartott termekeibol kotelezett jogdijakat raadasul a Sony fogja elorozni.
Nekem annak kellene orulnom, hogy eroltetik a BD-t ?
Mikor fele aron kaphatnek mas mediat, kozben az emberbe eroszakkal beleakarjak eroltetni amire nincs is szuksege meg dragabban, azert mert filmkiadok lobbyznak a BD gyartoval ?
Ugyanmar. Ennek van ehhez koze, nem pedig barmilyen gyuloletnek.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 18:21 | galéria | válasz | #18
Kompatibilitas a szoftverektol fugg ?
A fejegyseggel meg mi lesz ? Kokemenyen kulonboznek hardveregysegekben, strukturalis felepitesben etc.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 15. 18:10 | galéria | válasz | #17
Aki azt hitte, hogy a HD-DVD, és a Blu-ray megjelenésével nem lesz többet több lemezes kiadás, gondolja újra! :D Nevetséges!
2006. szept. 15. 17:43 | galéria | válasz | #16
Az ára miatt a HD-DVD és BD meghajtókat elsősorban gazdag techbuzik a HDTV-hez, azután, ha lemegy az ár, akkor a többi olyan is, aki vett olcsón HDTV-t.
Előbb utóbb rá leszünk kényszerítve, hogy ilyet vegyünk.
Dzson  
2006. szept. 15. 17:40 | galéria | válasz | #15
Az első cd/dvd írókat sem a filmnézők meg a zenehallgatók vették, hanem akik nagy tételben archiválnak, céges szinten. Meg ha a sony vár a kiadással addig, amig van olyan pécés kártya ami támogatja a másolásvédelmet, akkor az lenne a baj. Egyeseknek semmi sem jó, csak kötözködnek. :)
Dzson  
2006. szept. 15. 17:35 | galéria | válasz | #14
Jó lenne néha a sony gyűlöleten túllépve értékelni valamit. Ha én meg tudom tenni az xbox dolgokkal, neked sem lehet túl nehéz. Akarat kérdése az egész.
Mike65  
2006. szept. 15. 17:32 | válasz | #13
csak ki fogja venni?
2006. szept. 15. 17:28 | galéria | válasz | #12
A Panaszkodikkal együtt sütötték ki, de szerintem jó kis formátum a BD, a kompatibilitás meg illesztőprogiktól függ, azt meg csinál ezer+1 cég.

Sanyix: de így van!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 15. 16:33 | galéria | válasz | #11
Hát ez nem így van... amúgy a hddvd olcsósága nem a lejátszókban van, hanem a lemezek gyártásában.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 16:21 | galéria | válasz | #10
De minek ?
Azert mert a szaros Sony akart egy masik szabvany csinalni, hogy a filmkiadok altal beszedheto nyereseg az o zsebebe vandoroljon ?
Ugyanmar. A lobbytol nem lesz jobb senkinek csak a Sonynak.
Ezert kell szepen ezt a szabvany elfelejteni.A HDDVD eloallitasi koltsege joval olcsobb, raadasul arra is boven rafernek a nagyfelbontasu filmek.
Raadasul a kompatibilitas szempontjabol is sokkal jobb megoldas a szamitastechnikaban.
HA nem foglalkoznanak kulon a BD szabvannyal a felhasznaloknak sokkal jobb lenne.
De legalabb jol jott nekik a szabvany, ralehetett valamire fogni a PS3 keseset ketszer is. :P
2006. szept. 15. 15:30 | galéria | válasz | #9
Hidd el, nem az. A BD lejátszókat/írókat gyártó cégek sokkal nagyobb hasznot realizálnak egy eladott egységen, mint a HD-DVD játékosokat/írókat gyártó cégek, így elvileg a BD gyorsabban térül meg, mint a HD-DVD.
dokar  
2006. szept. 15. 15:26 | válasz | #8
"Mondjuk az ciki, hogy írni írja a kéklemezt, de filmet nem tud róla lejátszani... "

ja, ha vkinek ciki a ~700 MB-os xvid
2006. szept. 15. 15:21 | válasz | #7
Mert 2010-ig nem is fogják használni? :)
Szerintem meg utána se ...
2006. szept. 15. 15:13 | válasz | #6
2hete voltam kint németországban és a Mediamarkt-ban már lehet BR írót venni valahol 700euro körül.
Baromira nem izgulnak rá az emberek, megnézik hogyugyanolyan a kinézete mint amiket eddig vettek DVD írókat és tovább mennek.
tom235  
2006. szept. 15. 14:58 | válasz | #5
szerintem pedig ez az egész optikai meghajtó dolog egy nagy zsákutca, el kéne már ezt felejteni és végre áttérni a nagyméretű pendrive-okra, memóriakártyákra.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. szept. 15. 14:14 | galéria | válasz | #4
A Blu-Ray egy technologiai zsakutca, nem is ertem miert eroltetik.
A HDDVD is az, de legalabb annak az eloallitasa sokkal olcsobb, inkabb annak a fejleszteseb olnek bele a penzt.
mousee  
2006. szept. 15. 14:06 | galéria | válasz | #3
Európában az író várhatóan 950 euróért (260 ezer forintért) lesz kapható. Összehasonlításul: az Egyesült Államokban működő Sony Style Shopban az optikai meghajtó 750 dollárba (160 ezer forintba) kerül.

Anyjuk 3,14csáját.

Amúgy meg tök olcsó, kettőt kérek :P

Mondjuk az ciki, hogy írni írja a kéklemezt, de filmet nem tud róla lejátszani... Szerintem aki egy nagyon nagyon kicsit tud előre tervezni, azt nem veszi meg, mert a jövőben tuti lesz olyan, ami ugyanezt tudja, és még a filmeket is olvassa. (esetleg a hd-dvd-vel is elbánik)

És persze ennek az árnak a töredékéért...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 15. 14:05 | galéria | válasz | #2
"nem támogatja az azoknál alkalmazott HDCP másolásvédelmet"

hát akkor meg minek.............
2006. szept. 15. 14:04 | válasz | #1
Hmm...pont olyan árban van mint anno a DVD író mikor megjelent.