Szállítják a Nintendo Wii chipjeit
2006. szeptember 9. 13:07, szombat
Mindkét rivális igyekszik kihasználni a Sony, illetve a PS3 késlekedését: az IBM megkezdte a Wii processzorának leszállítását, a Microsoft eközben olcsóbb Xbox 360 változattal venné be Japánt.

Hirdetés

A Nagy Kék sajtóközleményben tudatta, hogy leszállították az első példányokat a chipből, amely a keresztségben a Broadway nevet kapta. A fejlesztés a Power architektúrára épül, legfőbb célja elegendő teljesítményt nyújtani alacsony fogyasztás mellett. Ezzel kapcsolatban azonban eddig mindössze ígéretek láttak napvilágot, mivel a cég továbbra is hallgat a részletekről.

Annyit tudunk, hogy a Broadway 90 nanométeres technológiával készül, órajele pedig egészen pontosan 729 MHz. Az IBM állítása szerint a chip 20 százalékos csökkenést jelent a fogyasztás terén, miközben "eddig nem elérhető" élményt nyújt a konzoloknál. Ezt persze nem kell szó szerint érteni - jól tudjuk, hogy a Nintendo elsősorban a szórakoztatásra koncentrál, a vizuális orgia és a brutális teljesítmény helyett inkább erre helyezik a hangsúlyt. "Megkaptuk az első példányokat" - erősítette meg Genio Takeda, a Nintendo kutatási és fejlesztési részlegének igazgatója. A konzol tehát a terveknek megfelelően még idén megjelenik, 250 dollár körüli áron - Európában némileg drágábban.



Eközben természetesen a Microsoft sem tétlenkedik, és igyekszik kihasználni a PS3 indulásával kapcsolatos problémákat. Míg a Sony kevesebb induló darabot ígér és kénytelen elismerni, hogy Európában csak márciusban rajtolnak el, Redmond a konzol hazáját, Japánt szeretné meghódítani, vagy legalábbis kikezdeni. Ennek érdekében olcsóbb változatot dobnak piacra az Xbox 360-ból, amely nélkülözi a 20 GB-os merevlemezt, valamint egyéb komponenseket. Az USA-ban és Európában már bemutatkozott Xbox 360 Core System 255 dolláros (55 ezer forintos) áron kerül itt forgalomba, aki pedig pótolni szeretné a verzió hiányosságait, annak a 80 dolláros merevlemezeket, illetve a jóval olcsóbb memóriakártyákat ajánlják.

Nem túl valószínű, hogy a Microsoft ezzel komoly népszerűségre tenne szert a szigetországban, de számukra már egy kisebb siker is nagy lépés lenne előre, hiszen itt a Sony mellett eddig nem sok babért arathattak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. szept. 11. 18:46 | válasz | #32
Másnap is kell játszani. :)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 11. 15:45 | galéria | válasz | #31
Aha.
Sephi  
2006. szept. 11. 14:31 | galéria | válasz | #30
KKTHXBBFTW
NEXUS6  
2006. szept. 11. 11:46 | galéria | válasz | #29
Buliii!;)))

Viszont kár, hogy a GFX 5 évvel le van maradva;(
Ezért én max 40-et adnék ki.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 11. 10:36 | galéria | válasz | #28
Láttad már EZT a videot? Van egy kardos/harcolós rész... na az már valami! Látok benne fantáziát.
NEXUS6  
2006. szept. 11. 09:27 | galéria | válasz | #27
Ez a kontroller jó kérdés. Emlékszem mennyit nyomultunk a régi PS-en a Die Hard Trilogy-val. Ott volt egy fénypisztolyos rész.

Hát mindenkinek izomláza volt másnap.
Ez egy szinten kényelmetlen.

Viszont nem is valószínű, hogy az ember mélyvénás trombózist kap ha egésznap jáccik. Nem úgy mint ha max a szemét, meg az egérmozgató izmait mozgatja.

Szal nekem teccik. Kitalálhatnámak egy boxolós, karatés ütős rúgós kontrollert is. Monnyuk csuklóra bokára derékra szerelt érzékelővel. Akkor asszem leadnék még egy pár kilót.
2006. szept. 11. 07:59 | válasz | #26
Ha már Devvo megemlítette: Még jó, hogy az EyeToy játékokban vigyázállásba merevedve kell állni, ülni és nem fáraszt senkit, azért adtak el belőle kismilliót és azért akarja az MS überelni X360-hoz. Szóval hülyeség, hogy bukta lesz az új irányítás, a leglustábbak nem fogják díjazni, de a többiek igen.
Másrészt mondjuk a Golf játék mennyire megerőltető már, he? :)

Csak Devvo, az árban nincs igazad, jellen állás szerint az USA 250USD-ért, a hülye Európa 280-ért, az Angolok meg 149 fontért kapják meg.
Devvo  
2006. szept. 10. 17:33 | válasz | #25
lusta disznok:) aki wiivel akar jatszani annak nem lesz gond
dez  
2006. szept. 10. 17:27 | válasz | #24
Hát, az egész nap a gép előtt ülők karja bizonyára pár perc alatt elfárad. Nem való nekik a mozgás...
Devvo  
2006. szept. 10. 17:06 | válasz | #23
Annyira elegem van abbol mindenki szivja a kedvenc konzolomat
de telleg
kurvara
Faszom a ps2 volt a leggyengebb jatekonzol a mostani generacioban,wii meg xboxnal erosebb lesz ugyhogy dogolj agyon.
A sok fasz nyavalyog az ar miatt ami nem tudom hanyszor hangzott el hogy less than less than Az lgc meg egy csomo helyen,majd szept 14 akkor minden kiderul.
Xbox360 jo konzol de azert ne essunk tulzasokba,75 ezer elvileg a core ami rosszab(sokkal mint a premium)Venni kell plusz cuccokat hozza es mindjar nem lesz 75.Saint Row egy fos sztem San Andreas tobbet nyujt annal es meg nagyobb is.Csak grafikai turbo tortent es mas sztori ennyi.Akkor ott van Hitman ami egyatalan nem latszik a 360-on olyan nextgenesnek,grandfather sem.Lehetnek multiplatformok mer annyit a wii is kifog tudni preselni magabol.A ps3 sztem meg az nem eri meg a penzet.Xbox360 erosebb gep nem vitatom de van ra par jatek amibol nem hoztak ki a maximumot.(Amiket mos irtam peldaul de ha nagyon akarok akkor meg keresek nektek cimeket.Azert dzson kedves birlak mer te vagy a kedvenc irom az 576ban, de azert meggondolnam azt a szoveget ahol osszehasonlitod az eyetoyt a wii iranyitojaval:)
Nah a lenyeg aki idejon szidni a nintendo-t az dogoljon agyon.
Mike65  
2006. szept. 10. 16:49 | válasz | #22
a nintendót az exkluzív címei tartják fent, el, amiknek legendás hangulatuk van, nem kell hozzá különösebb technológia, mert nem arról szól, hanem hogy jól szórakozz
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 10. 09:53 | galéria | válasz | #21
PS3 vs Wii LOOOOOLLLL
Zozo76  
2006. szept. 10. 08:32 | galéria | válasz | #20
En arra lennek kivacsi hogy az lehetseges hogy jo egy FPSben loni vele mintha fegyvert fognal vagy zseblampazni mint az egyik video mutatta a Nintendo fantasztikus taviranyitojat (kontrolleret), de ez csak par percig lehet erdekes/konnyu, utana elfarad a kezed, karod, es a pokolba kivanod majd az egeszet. Akkor aztan johet a hagyomanyos kontroller es ezzel vege is lett ennek a csodalotosan fantasztikus ujitasnak. De akkor mar csak a "Nintendo erzes" marad mert amugy vizualisan mondjuk ugy, elegge elavult egy rendszer lesz. Es amit nagyon jol irt le Dzson, lottek a multiplatformnak. Vagy ha lesz is nagyon le kell butitani vizualisan Nintendon a jatekokat.
Omega  
2006. szept. 10. 01:09 | válasz | #19
"A hadonászós kontroller meg (szerintem) nem elég arra, hogy 10 játékon túl is innovatív legyen"

FPS-re vagyok nagyon kiváncsi, hogy azt mennyire lehetne jól irányítani vele,
ezen a téren eddig még a világon semmit se találtak ki a billentyűzetet és egeret leszámítva.

Dzson  
2006. szept. 10. 00:05 | galéria | válasz | #18
A japánok nem úgy műküdnek, hogy ócsó' megveszem. Így európa vásárlói működnek. A microsoftnak nem kellett volna pár éve g*cizni az ottani alkalmazottaival, mert igy eléggé megutálták őket.

A hadonászós kontroller meg (szerintem) nem elég arra, hogy 10 játékon túl is innovatív legyen. Az eyetoy is csak egy feature lett, mint a beszédfelismerős játékok headsettel. Aki autózni akar meg verekedni, annak x360-ps3 kell, pláne, hogy a wii elmaradottsága miatt multiplatform game még annyi sem lesz, mint eddig a GC-re.
2006. szept. 09. 21:49 | válasz | #17
Jav: Mármint az 1 12éves.
2006. szept. 09. 21:42 | válasz | #16
Jó az 12-nek is. :) 1994 az első darabok :)
2006. szept. 09. 19:23 | válasz | #15
Ez a 250 dollár nem csak spekuláció? Úgy rémlik 100-250 dollár közé teszik az árát, legalábbis én még itt tartok:)
MS-nek meg inkább japánokat megfogó exkluzív játékokat kéne kiad(at)nia, nem pedig árat csökkenteni.
2006. szept. 09. 18:46 | galéria | válasz | #14
A gazda szeme hízlalja a jószágot és ezt a képen látható úriember is úgy tűnik tudja jól! :D
2006. szept. 09. 17:29 | válasz | #13
Jaja egyetértek.50e-ért még én is vettem volna egyet de 70-80-ért akkor inkább már 360-at arra legalább van Doa4,Gta4,Saint Row,Forza2.Vagy Ps3-at.Ennyit nem ér meg.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. szept. 09. 17:13 | válasz | #12
Ez tényleg 70ezer lesz? Ahhoz képest nem fele annyit tud, mint a PS3, max 10ed annyit, vagy még annyit sem... Ez aztán a nagy nextgen :D Kb a PS2-re emlékeztető grafikája van... csak az vagy 7 éves :D
2006. szept. 09. 17:13 | galéria | válasz | #11
Nem lesz a Wii-nek HDTV támogatása, csak SDTV.
ColdFire   "Rest in Peace ColdFire" 
2006. szept. 09. 17:09 | galéria | válasz | #10
ez a kép... mintha egy billentyűzet lenne lol :D
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 09. 17:05 | galéria | válasz | #9
OFF:
Neked egyetlen betű elütés ekkora problémát okoz?
Szerinted ebben a hírben az "Xboc" a lényeg?

ON:
"...Japánt szeretné meghódítani, vagy legalábbis kikezdeni."

Hát megnézem azt a japót is amelyik behajol MS konzolja felé (max olyat tudok elképzlelni, hogy is-is)... nekem eddig a Box listából 2 db játék keltette fel az érdeklődésem, de ezek közül egyik van már PC-n.

A Wii remek kis masina lesz, de én ezt az ugrálós, mutogatós irányítást már a PC-n is meguntam a VR kesztyűvel.

Ps3 egyelőre baromi drága +késik +késik... így veszek egy NDS-t és boldogan tolom vele a Final Fantasy-t
dez  
2006. szept. 09. 16:16 | válasz | #8
A hi-tech iparban még a csomagolásban is század milliméter pontosan kell állniuk a prociknek! :P
Omega  
2006. szept. 09. 16:14 | válasz | #7
Közben jut eszembe a Wii akkor HD Ready lesz vagy sem ?
Mert anélkül nem sokat ér. A mostani tévénken játszottam néhányszor az xboxommal és full nagyban az a pixelhegy elég gagyi látványt nyújt, kb úgy néz ki a mai megjelenítókön mint a régi 320*240-es DOS játékok.

Omega  
2006. szept. 09. 16:09 | válasz | #6
Ezek hibák valahogy nem érdekelnek egyátálan, ettől még mindent meg lehet érteni és élvezheztő is a cikk.
Ez az ipse pedig megbűvöli a procikat vagy mi.

2006. szept. 09. 15:03 | válasz | #5
Ne fárassz, mostanában kézbevettem offline lapokat, átlag 5-6 elírás van oldalanként. És a vicc az, hogy általában ezek felét a "hejessírás" ellenörző progik rakják bele.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 09. 14:46 | galéria | válasz | #4
hát elég szánalom, hogy minden cikk félre van írva mint az atom, felelősségérzet 0 cikkírásnál, akármelyik témában...
2006. szept. 09. 14:41 | válasz | #3
Súlyos ez a kép...!!!! Nagyon tré!!!