Informatikára 37-137 milliárd 2007-2013 között - IVSZ
2006. szeptember 8. 19:48, péntek - Forrás: SG.hu
Javában zajlik az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) immár 13. alkalommal megrendezett menedzser találkozója, a MENTA.

Hirdetés

A mai szakmai nap első szekciójában a kormányzat első 100 napja került megvitatásra Siófokon. A beszélgetésen Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig hangsúlyozta, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában.

A mai szakmai napot a kormányzat első száz napját felölelő beszámoló párbeszéd nyitotta meg, amely Kovács Zoltán, az IVSZ elnökének felvezető előadásával kezdődött. Az elnök az iparág optimizmusáról beszélt, "hiszen a jövő évtől kezdődő EU -források elosztása, akár 25 százalékos növekedést hozhatna a hazai IKT piacnak". John Higgins, az EICTA alelnöke köszöntőjében azt javasolta a kormányzati képviselőknek hogy ne lobby szervezetként, hanem partnerként tekintsenek az IVSZ-re a közös munkában. A kormányzati képviselők és az IKT szektor képviselőinek párbeszédében Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre.



Az informatikai piac 32-137 milliárd forintos sávban versenyezhet az EU-forrásokért. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig alátámasztva John Higgins köszöntőjét kijelentette, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában. A félórás dialógus eredményeként Simon Géza, Schaffer István és Baja Ferenc reális célként a három év múlva életbe lépő Közbeszerzési Eljárási Törvényt, a közbeszerzés több mint 50 százaléka elektronikus felületén történő megvalósítását valamint a központi harmonizációs adatbázis létrehozását fogalmazták meg.

A magyar IKT piac trendjei című beszélgetésben Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta: "hazánkban az informatika terjedését ma már az IKT piacon kívüli tényezők akadályozzák, mint például a társadalmi fejlődés hiánya, az oktatás, mentalitás". Hozzátette: "pedig a modernizáció tulajdonképpen maga az informatika".
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 11. 07:55 | válasz | #4
Az akadályozó tényező a szoftverek magas ára. Ha becsületes akarsz lenni, minimum a géped árát kell szoftverre költened. Miért nem támogatják a szabad forráskódú szoftvereket? Azért mert onnan senki nem keni meg őket?
kow83  
2006. szept. 09. 21:50 | válasz | #3
Milyen P4-esé??? Jó ég... hol élsz Te, a Rózsadombon?

Egy netezésre és régebbi gémekkel való játékra alkalmas új P4-es ~50.000!!!
gregor  
2006. szept. 09. 17:52 | válasz | #2
Az internet hozzáférés ára hazánkban már elég olcsó.Vannak szolgáltatók,ahol 5000Ft alatt netezhetsz 512K-n.Ha bele gondolsz a kábeltévé kerül lassan ennyibe.A számitógép ára a drága,200 ezer ft körül van egy P4-es ára.
Fenjoy  
2006. szept. 09. 13:34 | válasz | #1
A magyar IKT piac trendjei című beszélgetésben Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta: "hazánkban az informatika terjedését ma már az IKT piacon kívüli tényezők akadályozzák, mint például a társadalmi fejlődés hiánya, az oktatás, mentalitás".


Aaaahhhhhh, próbálnák meg az árakat lejebb vinni, kevesebb "haszon" címmel, hip hop fejlődne az IT itthon is.Méghogy "mentalitás"...