Újságírók után is kémkedett a HP
2006. szeptember 10. 19:10, vasárnap
Újabb fordulattal bővült a Hewlett-Packard kínos kémkedési ügye. Kiderült ugyanis, hogy a vállalat vezetői által felfogadott magándetektív és társa a riportereket és a telefonbeszélgetéseiket is figyelte.

Hirdetés

Mint ismeretes, kiszivárgott információk szerint a Hewlett-Packardnál magánnyomozókkal végzett figyeltetések, adatlopások egyaránt előfordultak. A botrány azután pattant ki, hogy idén májusban kirúgták a HP igazgatótanácsából Tom Perkinst. Az új részletek a kaliforniai államügyészség nyomozati anyagából szivárogtak ki. Kiderült: a magánnyomozó és segítője összesen kilenc újságírót, köztük Dawn Kawamotót és Tom Krazit-ot, a CNet hírportál két szerkesztőjét is rendszeres megfigyelés alatt tartotta. Sőt, a gyanú szerint a két felbérelt szakember még a különböző adataikhoz (bankfolyószámlaszám stb.) is hozzáfért.

A CNet két munkatársa egyébként akkor húzta ki a gyufát, amikor idén januárban cikket írtak a Hewlett-Packardnak az Intelhez, illetve az AMD-hez fűződő üzleti kapcsolatáról. Az informátor a HP vezetői szerint csakúgy, mint Carly Fiorina eltávolításakor, ebben az esetben is George Keyworth volt. Szintén a kilenc megfigyelt újságíró közé tartozik Pui-Wing Tam, a The Wall Street Journal szerkesztője is, aki még tavaly írt cikket a konszern igazgatótanácsa és Carly Fiorina akkori elnök között zajló vitáról.

"Mélységesen megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a szakemberek az újságírók tudta nélkül megfigyelték a telefonbeszélgetéseiket. Biztosítottuk az ügyészséget arról, hogy mindenben készek vagyunk együttműködni" - nyilatkozta Mike Moeller, a konszern szóvivője. A vállalat gyakorlatilag elismerte, hogy a magánnyomozó és a társa ugyan a HP akkori elnökségének megbízásából jártak el, de illegális módon szerezték meg a kért információkat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
L3zl13  
2006. szept. 12. 11:06 | válasz | #3
"Mélységesen megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a szakemberek az újságírók tudta nélkül megfigyelték a telefonbeszélgetéseiket."
Én ezen a ponton a képébe röhögtem volna. :D
2006. szept. 11. 14:52 | válasz | #2
nah és most jönnek a "csúnya gonosz nagyvállalatok" című hozzászólások...
2006. szept. 11. 09:52 | válasz | #1
Jobb lett volna, ha a HP a saját prtáján nézett volna jobban szép, akkor talán nem kellettt volna bevállalnia ezt a remek produkciót.