Microsoft szakemberrel erősít a Mozilla
2006. szeptember 8. 23:22, péntek
A nyílt forráskódú szoftvereket fejlesztő alapítványnak sikerült megszereznie a redmondi szoftveróriás egyik korábbi meghatározó munkatársnőjét. Window Snyder feladata a programok biztonságának növelése.

Hirdetés

A számítógépes programok esetében a stabil működés mellett a legfontosabb kérdés, hogy az adott szoftver megfelelően biztonságos is legyen. A Mozilla Alapítvány által fejlesztett alkalmazások, a Firefox böngésző és a Thunderbird levelezőprogram ugyan rendkívül népszerűek, ám egyre több biztonsági rést fedeznek fel bennük. A szervezet ezért lépett és sikerült szert tennie az egyik legjobb szakemberre.

Window Snyder korábban részt vett a Windows XP operációs rendszerhez készített SP2-es szervizcsomag kifejlesztésében. 2005-ben otthagyta a Microsoftot és a Matasano Security technológiai vezetője lett. Ez a New York-i vállalat végzi többek között a Vista biztonsági tesztelését. A terület a jövőben is megmarad, csak Snyder ezentúl a Mozilla szoftvereiért felel. A Microsoft egykori meghatározó munkatársa ezt a feladatot Mike Schroepfertől, az alapítvány alelnökétől veszi át.

"Window nagyon sok éven át volt a Microsoft egyik szoftverbiztonsági vezetője. Segítségével kialakíthatjuk programjaink hosszú távú biztonsági stratégiáját" - írta blogjában Schroepfer. Stephen Toulouse, a Microsoft biztonsági programmenedzsere szerint mindenki, aki foglalkoztathatja Snydert, szerencsésnek érezheti magát. A változtatásra egyébként szükség volt, hiszen egyre több biztonsági rés van a Firefoxban. "Ezek a támadások korábban 90 százalékban az Internet Explorer ellen irányultak. Azonban minél nagyobb a Firefox piaci részesedése, annál gyakrabban keresik a támadók a program gyenge pontjait" - mondta Avivah Litan, a Gartner piackutató cég elemzője.

A PC Welt német hírportál információi szerint Snyder részt vett a Windows Server 2003-hoz kiadott szervizcsomagok kifejlesztésében is. Mindenesetre érkezésével mindenképpen erősödött a Mozilla amúgy sem gyenge gárdája.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 11. 10:46 | válasz | #16
Érdekes ez a hír.
Egyrészt beigazolódni látszik az a régi mondás, hogy az ismert sebezhetőségek és támadások száma inkább az elterjedtségtől függ, és kevésbbé a fejlesztési stratégiától.
Másrészt, az MS-től hoznak biztonsági szakembert? Akkor lehet, hogy mégsem olyan szörnyen bénák az MS szakemberei?

2006. szept. 11. 10:34 | válasz | #15
"És ha a mozillának ahoz hogy winfoson is fusson normálisan win-es szakember kell"

A cikkben arról is írnak, hog a csaj a biztonsággal foglalkozott, és ezt fogja tenni a Mozillánál is.
Tehát nem a kompatibilitáson fog dolgozni.
2006. szept. 09. 22:23 | válasz | #14
American Mcgee? te nem röhögnéd el magad ha ismeretlenül bemutatkozna... Hello i'm American... ráadásul amcsi...
2006. szept. 09. 21:50 | válasz | #13
te mekkora segg vagy. szinte minden IT hírportálon olvasható, még a külföldieken is, de kétlem, hogy olyanokat olvasol, nyelvtudás hiányában.
2006. szept. 09. 21:26 | válasz | #12
Jah télleg, ha a Blikk, a Kacsa, a Story is azt írja akkor úgy van :)
2006. szept. 09. 20:43 | válasz | #11
Miért ne lenne az, ha más újságok is azt írták? :)
2006. szept. 09. 20:25 | válasz | #10
ezt a kacsát!

Tényleg beszarás milyen Blikk lett ez az SG!

méghogy Window a keresztneve... talán valami hihetőbbet...
2006. szept. 09. 19:27 | válasz | #9
Elég érdekes hogy a Web ha jól tudom egységes kellene hogy legyen, de a böngészők nem teljesen kompatibilisek a honlapokkal. És ha a mozillának ahoz hogy winfoson is fusson normálisan win-es szakember kell, akkor hol itt az egységes szabvány?

Egyébként nállam opera és firefox megy, és IE blokkolva, főleg hogy ha valamit bekap, símán tudom törölni, és felrakni újra) IE-t hol tudom törölni?
Cactus  
2006. szept. 09. 13:46 | válasz | #8
Engem speciel nem érdekel a biztonsági rés, ha gyorsabb a böngészőm mint az IE. A többlapos böngészésről nem is beszélve...
craesh  
2006. szept. 09. 13:29 | galéria | válasz | #7
ez mélyen tükrözi a hozzáértésedet...

drwho  
2006. szept. 09. 10:55 | válasz | #6
meg paradoxon is... ha valamiért reklámozták az ff-t, az a biztonságossága, erre "erősít" a biztonsági téren gyengébb böngésző szakemberével... röhej!!!!
Fenjoy  
2006. szept. 09. 09:58 | válasz | #5
Érdekes egy Oximoron helyzet ez tény:)
Lenny  
2006. szept. 09. 09:03 | válasz | #4
Biztos hogy egy Windows fejlesztővel kell erősíteni? (Nem hagyhattam ki! :D )
Petys  
2006. szept. 09. 07:55 | galéria | válasz | #3
heheheheheheheheheheheh
Még ilyet ilyet??? :D ;D =D
2006. szept. 09. 06:18 | válasz | #2
Nem hiszem el!!!
Valakit Ablaknak hívjanak???
És az Ablakok op. rendszert fejlesztette????
Na ne már...:) :)
noss  
2006. szept. 09. 05:17 | válasz | #1
Windows Snyder
hihi :)