Borkóstoló robot Japánban
2006. szeptember 7. 00:58, csütörtök
Egy roboszomeliének is hívott szerkezet képes megízlelni és beazonosítani a különböző borokat, valamint kielemezni az ételeket.

Hirdetés

Az NEC és a Mie Egyetem által kifejlesztett alig több mint fél méter magas robot infravörös fény segítségével ismeri fel a különböző összetevőket - áll a NEC sajtóközleményében. A BBC News értesülései szerint képes arra is, hogy gazdája vacsorájához a leginkább megfelelő bort ajánlja. A zöld-fehér, illetve kék-fehér színben készülő borkóstolót eredetileg arra fejlesztették ki, hogy megízlelje és megkülönböztesse a különböző ételeket, és hogy felismerje bennük a különböző összetevők mennyiségét. Ám mostanra ízlelőtechnológiáját sikerült olyan szintre emelniük, hogy több fajtájú és ízű szőlőt is képes beazonosítani.


"Temérdekféle robot létezik már, akik sokmindent tudnak, mi most úgy döntöttük a borokra koncentrálunk, mivel az igazi kihívásnak látszott" - fogalmazott Hideo Shimazu a NEC System Technolgy kutatólaboratóriumának vezetője az Indepent oldalán.

Az ízlelő robot a karjába szerelt érzékelők segítségével vizsgálja a borokat és az ételeket. A kibocsátott infravörös fény áthalad a mintán, majd az elnyelt fény hullámhosszából kikövetkezteti az étek vagy az ital típusát. A beépített hanggenerátor segítségével a roboszomelié pontosan közli, mit talált. Azonban a fejlesztők elismerték, ízlelési képességeinek még megvannak a maga korlátai. A világ borpiacán több ezer féle bor található meg, a robot azonban csak néhány tucat között képes különbséget tenni.


Atsushito Hashimoto szerint a kis borkóstolók előtt nagy jövő állhat, például a bortermelők remekül alkalmazhatják őket termékeik minőségellenőrzésére. Persze van aki nem így vélekedik, például Dan Coward, a Bibendum Wine bortermelő vállalat részéről meglehetősen szkeptikusan fogadta a hírt. "Kedvelem a borászati újdonságokat, ám ez szerintem csak öncélú technológia, semmi más" - mondta a borász, majd hozzátette, hogy az embert soha nem helyettesítheti gépi megoldás, mivel az ízek komplex elemzésére csak ő képes.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jozzee  
2006. szept. 08. 14:28 | válasz | #15
A mai világban, mikor az ember nem tudja mit eszik iszik, szerintem igenis van létjogosultsága, hogy egy ilyen technológiát továbbfejlesszenek.
etzel  
2006. szept. 08. 08:25 | válasz | #14
aranyos robot, olyan mókásan néz ki :-)
plamex  
2006. szept. 08. 08:13 | válasz | #13
inkább gyártanák a replikátort :)
dez  
2006. szept. 07. 16:50 | válasz | #12
A technológia már létezik (mint pontatlan módszer), ez csak egy "poénos" felhasználása. Tudományosan/iparilag kevésbé használható, hát így probálnak pénzt keresni vele.
mathe  
2006. szept. 07. 16:43 | válasz | #11
Mekkora baromság ez:D Vmi értelmesebb dolgok felfedezésével is tölthetnék az idejük...:D
mathe  
2006. szept. 07. 16:41 | válasz | #10
Mekkora baromság ez:D Vmi értelmesebb dolgok felfedezésével is tölthetnék az idejük...:D
2006. szept. 07. 14:28 | válasz | #9
Akkor te igyál egész életedben ásványvizet...

Egyébként a borkostolók bár kostoláskor nem isszák meg, de utána azért lenyomnak egy-egy pohárral az igazán jó borokból.
És totál igazuk van. A minap kis összejövetel alkalmával volt szerencsém jókorát fogyasztani egy Bock remete cuvée-t. Hát, a robot zárlatot kapott volna, olyan jó volt az a bor...
2006. szept. 07. 13:54 | válasz | #8
Te hol hallottad hogy megisszák? LOL amúgy is undorító dolog az alkohol legyen az bármilyen is...
2006. szept. 07. 13:10 | válasz | #7
Na ezek a Japcsik se normálisak, hogy a szent nedüket, a jó kis borokat robotokkal itatják, ahelyett, hogy ők kóstolgatnák.

Az lesz a következő, hogy a nőiket is robotok fogják élvezni???
2006. szept. 07. 12:29 | válasz | #6
Végre! Már nagyon kellett egy borkostoló robot. Már csak a egy szalonnaszedő gép kellene, és az emberiség megmenekül... :D
L3zl13  
2006. szept. 07. 10:09 | válasz | #5
Egyébként azt vágom, hogy a bort beazonosítja infra érzékelővel, ahogy a borszakértők is gyakran be tudják azonosítani pusztán a szinéből.

De egy almát, vagy egy szőlőt?
L3zl13  
2006. szept. 07. 10:08 | válasz | #4
A borkóstolás talán nem tünik olyan nagy cuccnak, de hasonló technológiákat talán fel tudnak használni a későbbiekben más anyagok gyors/azonnali detektálására és azonosítására is.
2006. szept. 07. 09:18 | válasz | #3
adjatok egy ilyennek egy jó kis tablettást aztán kinyögi -emberi fogyasztásra alkalmatlan...- a haveroknak ezt mondta a laborban a gép... a fanta meg olyan mint a tapétaragasztó csak mások az arányok... :)
Cactus  
2006. szept. 07. 01:06 | válasz | #1
Francba, aszittem a rák ellenszerét találták meg...