IFA: lefoglalták a SanDisk készülékeit
2006. szeptember 4. 17:31, Hétfő
Nagy vihart kavart, hogy a berlini IFA nemzetközi kiállításon a Sisvel cég szakemberei nemes egyszerűséggel lefoglalták a SanDisk bemutatott termékeit. A háttérben az MP3 formátum körüli máig nem tisztázott licenckérdések állnak.

Hirdetés


A kiállítást Dr. Angela Merkel,
a német kancellár nyitotta meg
Ugyan az MPEG-1 Layer III vagy közismertebb nevén az MP3 audiotömörítési eljárást a világhírű német Fraunhofer Intézet fejlesztette ki, azonban gyakorlatilag máig tisztázatlan, hogy kihez is tartoznak a licencjogok. Jelenleg ugyanis számtalan cég kovácsol magának ebből tőkét. Az MP3 1992-es ISO-szabvánnyá válása óta két, a Philips, illetve a Thomson köré tömörülő csoport küzd egymással az eljárás szabadalmi jogaiért. A Philipsnek köszönhető a Musican kodek, amit egyaránt használnak a MPEG-1 Layer I, Layer II és Layer III formátumokban, ezzel szemben a Fraunhofer Intézet és a Thomson az Aspec nevű kodek mellett tette le a voksát.

A licencjogok helyzete azonban nem ennyire egyértelmű. Ugyan azokat egyfelől a Thomson kezeli, azonban a Philips kivonult erről a területről és az olasz Sisvel nevű céget bízta meg a feladattal. A bevételeken a Philips és a Sisvel közösen osztozik. Az olasz vállalatot 1982-ben alapították és kezdettől fogva licenckérdésekkel foglalkozott. A cég sikerét a televíziók jobb és bal oldalán alkalmazott hangszóró-elhelyezéssel alapozta meg. Egy cég levédette ezt az elrendezést és a licencjogdíjak beszedésével a Sisvelt bízta meg, amely eleget is tett a felkérésnek.

Jelenleg már a Sisvel partnerei között van az Apple, a Creative Labs, a Sony és az összes nagy szórakoztatóelektronikai gyártó. Roberto Dini alapító szerint jelenleg több mint 600 vállalat fizet nekik MP3-licencjogdíjat, a Thomson ilyen nagyságrendű partnercéggel nem büszkélkedhet. Mivel a SanDisk nem nagyon akart eleget tenni a licencjogdíj-fizetési kötelezettségének, ezért Dini és csapata meglehetősen drasztikus, de igencsak hatékony lépésre szánta el magát és lefoglaltatták a kiállított termékeket. A kérdés azért is bonyolult, mert a SanDisk azt állítja, ő fizetett jogdíjat, de a Thomsonnak.

Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában a helyi vámosoknak folyamatosan frissülő listájuk van az MP3 licencjogdíjakat megfizető cégekről. Amennyiben egy cég MP3-lejátszókat vagy más a formátum lejátszására képes készülékeket importálni szeretne, a vámosok azonnal értesítik a Sisvelt. A licencjogdíj egyébként egy átlagos MP3-lejátszó esetében körülbelül 2 euró.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mardel  
2006. nov. 11. 21:17 | galéria | válasz erre | #41
*hallottál

De nemtom mit jössz itt spectrum analyzerrel Valahogy tömörítenie kell, vagy nem?
11 éves az mp3. Gondolod a készítők nemtudták, hogy veszteségesen tömörít? Abban az időben, még a hddk mérete alig volt 700 MB, jóhogy nem losslessben archiválták az emberek az zenéiket.
Mardel  
2006. nov. 11. 21:03 | galéria | válasz erre | #40
Ha mondjuk megnézed egy szám spektrumát, láthatod, h 16 kHz fölött az mp3 levág mindent, mert azt elméletileg nem hallod, ez pedig nem egészen igaz, úgy is szól miatta mintha a víz alól jönne

Ez már 17kHz, hiányzik neked? Egyébként nem vágja le, nemtom, hol halottál ilyen badarságot. mp3 tömörít, ennyi.

láthatod, h 16 kHz fölött az mp3 levág mindent

Akkor ez most nem mp3?
RpPRO  
2006. szept. 06. 15:33 | válasz erre | #39
Lassan pedzegeted a dolgot, de meg mindig nem tiszta a kep.

Sajnos a kiadok azok, akik a zeneszeket kizsigerelik, keptelen szerzodeseket iratnak ala veluk, a haszon nagy reszet ok teszik el. CD eladasokbol 10-15%-ot lat maga a zenesz....

Sajnos a koncertjegyarak, cd arak nem a magyar penztarcakhoz van meretezve. Anno jopar vilagsztar koncertjet lattam Angliaban, mikor ott eltem. Magyar szemmel dragaknak tunnek a jegyek, de ha ott elsz, nehany ora alatt megkeresed a penzt ra.

Pl. Clapton, Sting 40 font volt, U2 32 font volt, Bon Jovi Wembley-ben 26 font volt.

A cd arak is magasak, 15-16 font. Ott kint ez 2 ora melo. Ennyi. Persze, h nem lopnak-csaknak-hazudnak (annyit).

Bocsi a sok OFF-ert.
aaaaa  
2006. szept. 06. 14:00 | válasz erre | #38
Tisztában vagyok vele, hogy rosszul megy a bolt a hazai zenészeknek, kifejezetten sajnálom is, hogy így van. De nem megoldás ez embereket fenyegetni és tolvajnak nevezni a kiadók részéről. Tudom ők is elkeseredettek az alacsony eladások miatt, és csak az érdekeiket próbálják védeni. Csak abba nem gondolnak bele, hogy ez is egy oka lehet ,hogy elfordulnak az emberek a vásárlásoktól. (másolásvédelmek miatt lejátszhahtlan CD-k, Ne lopj spot a DVD-n..., a moziban)
Ha több lenne az emberek zsebében, talán jobban vennék. De sokszor az ingyenes koncertekre sem mennek ezrével az emberek, lehet hogy nem olyan nagy már az érdeklődés, mint régebben...
Nem irigylem semelyik zenésztől a pénzt, ha tehetséges keressen annyit, amennyit csak tud.
De azt igenis fenntatrom , hogy más szakmák súlyos problémáiról sokkal kevesebb szó esik.
RpPRO  
2006. szept. 06. 10:00 | válasz erre | #37
A zenei vilaggal nagyon nem vagy kepben.

Kezdjuk a magyarokkal:
-van kb 20 oskovulet (ertsd regi motoros zenesz), aki haknizgat 100-200 E ft-ert. A tehetseges uj(abb) zenekarok donto tobbsege pedig NEM el meg itthon csak a zenelesbol, hiaba nyomatjak oket egesz nap a teveben.

Robbie Williams:
500 millat kaszalt... Lehet. Nyilvan az osszes penz az o zsebeben landol, ugye?
Az 50 rakodo munkas, szallitmanyozo, kamionosok semmit nem kapnak. A stadion berleti dija 0 ft, o maga sem fizet adot. A koncertszervezok is ingyen dolgoznak, reklamkoltsegek sincsenek.

Ezzel egyutt teny, h jol el, de en nem sajnalom, mert keves ember tud 70-80 ezer embert megmozgatni a SAJAT zenejevel. Talan azert, mert tehetseges?

Egyszeru a recept, te is irsz ilyen 'ocska' zeneket es te is milliardos leszel. :)
Ironka  
2006. szept. 06. 00:21 | válasz erre | #36
Oké, encodertől és kódolástól is függ, hogy hol vág le, de legtöbbször levágja. A Xing pl levág mindent 16 fölött.


Lossless és LAME --aps mp3 spektruma ugyanannak a számnak. (Én rippeltem) Elég egyértelmű a különbség. Bár igaz, h nem 16 kHz.
2006. szept. 05. 21:23 | válasz erre | #35
Don't download this song:
http://www.youtube.com/watch?v=0C93_0L2Z9c
:)
AE
2006. szept. 05. 19:29 | válasz erre | #34
"A cég sikerét a televíziók jobb és bal oldalán alkalmazott hangszóró-elhelyezéssel alapozta meg. Egy cég levédette ezt az elrendezést és a licencjogdíjak beszedésével a Sisvelt bízta meg, amely eleget is tett a felkérésnek."
Vakker most nézem, a mi TV-k is ilyen
Tudom már miért volt ilyen drága
2006. szept. 05. 17:45 | válasz erre | #33
ezt most csak úgy eszembe jutott, kicsit off de meg szeretném osztani veletek a gondolataimat :)
annak idején jópáran haverokkal úgy ismertük meg a belgát (tudjátok a zsolti a béka előadója) hogy vki hozott egy másolt cd-t, aztán töltögettük lefele a számait. ha ez nem lett volna soha a büdös életbe nem ismertük volna meg a csapatot és nem mentünk volna a koncertre, és ezzel szerintem nagyon sokan így vannak, a belgát régen egyáltalán nem nyomták annyira mint most. szóval azzal hogy letudtuk tölteni a zenéit pénzt kerestek (mégha csak közvetett módon is)
arty  
2006. szept. 05. 16:39 | galéria | válasz erre | #32
igen, a lelkes hobbizenészek :)
2006. szept. 05. 16:20 | válasz erre | #31
a hordozható eszközök zöme ipod (akár tetszik, akár nem)
és azok támogatják a 320-at

itt a kép, mert az előző link nem működik
http://www.fotolog.com/acsi001/
2006. szept. 05. 15:56 | válasz erre | #30
Nagyon szépen leírtad. Ez az egy hozzászólás is érdemessé teszi ezt a cikket az elmentésre.
2006. szept. 05. 15:54 | válasz erre | #29
Nekem nem jön be a kép.
"Referral Denied

You don't have permission to access "http://sp3.fotologs.net/photo/3/54/13/acsi001/1152956449_f.jpg" on this server.

Reference #24.1b2117d4.1157464398.1c50a14 "

Ez jön.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 05. 15:22 | galéria | válasz erre | #28
600 kbyte-os helyett 600 kbps-es :\
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 05. 15:20 | galéria | válasz erre | #27
Akkor ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy egy 600 kbyte-os flac is veszteséges, mert azsem 1411 kbps... Amúgy tényleg veszteséges az mp3.
És az mp3 16 khz fölött nem vág le semmit, ez egy tévhit. 20 khz-ig amúgy lehet hallani simán. 16 khz max már idősebb embereknél van.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. szept. 05. 12:41 | válasz erre | #26
A hordozható eszközök zöme azt a bitrátát már nemigen támogatja. Egyébként meg a bitráta nem minden. Egy bitrátán belül is lehet ugyanarról a zenéről jobb, illetve gyengébb minőségű MP3-at készíteni.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. szept. 05. 12:38 | válasz erre | #25

Jól leírtad :)
Ironka  
2006. szept. 05. 12:19 | válasz erre | #24
Ez nem igaz. Az mp3 veszteséges tömörítés mint pl a jpeg. Maximális 320 kbps-mal is (az eredetiről másolt wav 1411). Ha mondjuk megnézed egy szám spektrumát, láthatod, h 16 kHz fölött az mp3 levág mindent, mert azt elméletileg nem hallod, ez pedig nem egészen igaz, úgy is szól miatta mintha a víz alól jönne (egy jobb cuccon). Vannak már sokkal jobb veszteséges tömörítések, amik hasonló bitrátával sokkal jobb minőséget produkálnak. Ilyen pl az ogg is vagy a vakteszteken rendre nyerő musepack (mpc) (én ezt preferálom).
Ha pedig valaki nagyon vájtfülűnek érzi magát ott vannak a veszteségmentes tömörítők is (flac, ape stb), amik tényleg egy az egybe a CD minőséget játszák le, de csak kb 60%a a fájlméret az eredetinek.
aaaaa  
2006. szept. 05. 12:15 | válasz erre | #23
Erre inkább azt mondom , hogy aki valóban keményen megdolgozik a pénzért, és 1 db termékből 1-et állít elő, annak a jogait senki sem védi.
Sütsz 1 db kenyeret, ezt nem tudod 5000 embernek eladni, mert az csak 1db. Írsz 1db programot eladod 5000 szerencsétlennek, ötezerszeres bevételre teszel szert. És nem fogod 1/5000 áron árulni, mint ha csak 1 példányban írtad volna...
Ha mindenki így gondolkodott volna, nem lettek volna csodálatos művészeink, mert minek fessen 1 db Mona Lisát, ha nem lehet eldani csak 1 példányban... És mégis megfestette, valószínűleg jóval több munkával, mint amennyit napjaink előadóművészei egy gagyi CD elkészítésével dolgoznak.
Ezzel nem azt mondom, hogy egyáltalán ne védjük a szellemi értékeket valamilyen szinten, de ez valahol a kultúra része kellene, hogy legyen és nem árúcikk.
Csak amíg a nem kiváltságos rétegek, a valóban megfogható termékeket termelő ágaztok érdeke sérül, arra magasról tesznek, addig a szerzői joggal védett "kincseket" mindig meg akarják védeni, mert nincs még egy ilyen terület ,ahol az egyszer elkészült "árúcikk" további munka nélkül is ilyen szinten termelné a pénzt.
2006. szept. 05. 11:35 | válasz erre | #22
jokis hozzászólás, maximálisan egyetértek !
2006. szept. 05. 11:18 | válasz erre | #21
van valami igazság abban, amit mondasz, de egy kicsit sántit is.
ha te te készítesz egy kis programocskát, amit pénzért árulsz és 5000 ember megveszi, akkor neked van 5000x bevételed, amiből jó éldegélsz. de ha még 5000 ellopje, akkor arra te csak legyintesz

szóval ne csak a szélsőségesen aokat kereső előadókat vegyük figyelembe ilyenkor, mert a zenei/előadói/filmes iparnak vannak réteg-tagjai is, akik akár nem milliókat kaszálnak, hanem csak amennyi a tényleges megélhetésükhöz kell.

mocskosul rühellem a kiadói hozzáállást és nagyonnagyon mocskosul utálom magát az artisjust is. főleg, mióta láttam a mocskos jogászbanda székházát, amit a jog(talan)díjakból építettek/bérelnek
székház

viszont a szellemi termék lopását ettől függetlenül komoly bűnnek tekintem
2006. szept. 05. 11:11 | válasz erre | #20
Szegény zenészek, mien rossz nekik a sok letöltés miatt. Van akinek már el kellett adni a gitárját is, csak hogy tovább zenélhessen.
Most őszintén, kitölt tölt le az ember a legtöbbször. A Népszerű "sztároktól", akiknek a vh1 -on mutogatják a "házaikat", amilyet normális ember csak a tv-ben lát.
Vagy letöltünk kis feltörekvő cspatok/e,berkék zenéit, akiket ezáltal megismer a jónép. Azt hiszem, nem fog csődbe menni a zeneipar.
Pláne úgy, hogy egymást érik az akciós cd, dvd kiadványok...
2006. szept. 05. 11:09 | válasz erre | #19
a 320kbps mp3 cd minőségben mitől veszteséges? csak annyira, mint maga a cd
strogg  
2006. szept. 05. 11:04 | válasz erre | #18
Az egy igen tanulságos rész volt, emlékszem rá:)))
Dzson  
2006. szept. 05. 11:03 | galéria | válasz erre | #17
Egy régi South Parkban volt, hogy Kennyék letöltöttek zenét a netről, és már törte rájuk az ajtót a kommandó. Egy fickó meg megmutatta nekik, hogy mit tesznek azzal, ha jogdíj nélkül lopnak zenét. Persze csupa olyan dolog volt, hogy a celeb a kutyájának nem tud arany kutyapalotát csinálni vagy ilyesmi. A végén meg britni szpírsz meg a többi híresség kijelelnette, hogy őket a pénz érdekli, nem a zene.
strogg  
2006. szept. 05. 10:52 | válasz erre | #16
aaaaaa: Ott a pont.
aaaaa  
2006. szept. 05. 10:50 | válasz erre | #15
Szakmák százai szűnnek meg az idők során, de ha a zenészek vagy filmesek egy részének,és főleg a rajtuk élősködő kiadóknak extra jövedelmei vannak veszélyben mindjárt minden a világvégéről harsog...
A kis zenészeket amúgy sem feltétlen a CD eladásai tartják el, a komolyabbak meg bármi történik 10x1000x jobban élnek, mint az átlagember, tehát nem halnak éhen.
Soha nem hallottam ilyen jellegű sírás rívást, mikor valódi értéket termelő embereket, fölműveseket, kisiparosokat vágnak haza a multik szándékos elnyomó törekvéseikkel. Ilyenkor nem kérdés miből fognak megélni ezek az emberek, na de a zenész vagz filmes, ha nem vehet még 3 Ferrarit , akkor jaj mi lesz. És most nem csak hazai viszonylatban beszéltem. Érdekes modon az élet más területén felfogják , hogyan működik a piac és pl. a pékek nem kérnek törvényi segítséget , hogy csak a 2000 Ft/kg os kenyér legyen a "legális", és nem mondják, hogy az otthon sütögetők mind aljas bűnözők.
Mintha Robbie Williams a budapesti koncerten 500 milliót kaszált volna. Ha csak minden második hónapban csinál egy hasonlót a 3 milliárd forint évente és nem adott le 1 db CD-t sem.
Csak el ne higgyétek már a nagy kamut, hogy mind éheznek...
assdf  
2006. szept. 05. 10:39 | válasz erre | #14
Itt vitatkoznék néhány dologgal. Egyrészt elvi sikon, csak olyan lenne szabad levédetni, amit valaki feltalált és előtte még nem létezett sőt nem is volt triviális. Példaképp ha én levédetem azt hogy a függönyre akasztom a hangszóroim, akkor ez most valami új? Azért mert mások nem akasztják oda ez már valami új egetrengető felfedezés? Levédetem, 10 év mulva meg lehet hgoy ez lesz a divat én meg kaszálom a sok pénzt, és sirhatok hogy a szemetek nem akarnak nekem licenszdijat fizetni a "találmányom" után... Remélem érthető a példa.
Ráadásul egyre több cég szakosodik arra, hogy mindenféle baromságot levédet hasraütésszerüen, a cég maga a szabadalmakon kivül semmilyen tevényekséget nem végez, aztán amikor jön egy termelő cég, és kitalál egy új valamit és elkezdni azt árusitani akkor az előző cég szépen elkezdi perelgetni hogy megsértették az ő szabadalmi jogát... Hát kérem milyen világ ez? Ha valaki valamit szabalmaztat, akkor tessék azt gyártani is és akkor lehet pofázni.


11: igen lesz. Úgyanis az mp3 egy erősen veszteségesen tömöritett forma, és lehet hogy egy kis asztali hangszóron még nem hallani a különbséget, de hifin már igen, egy normál audió cdhez képest. Na most a jó, igényes, és megfizethető áron árult zenéket igenis megveszik az emberek a boltban, egyrészt már jobb a minősége, másrészt mert megfizethető, harmadrészt pedig meg jó a zene ami rajta van. Na de mi is van napjainkban? A boltok tele vannak mindenféle jött ment 1 dalos "sztárok" albumaival, azt az 1 dalt is csak azért ismerjük mert a kiadók pumpálják a pénzt a rádiókba hogy nyomassák a szart éjjel nappal, és akkor ezért az albumért elkérnek ráadásul 3-5 ezer forintot. És csodálkoznak hogy az emberek nem veszik meg...
tomo  
2006. szept. 05. 10:34 | válasz erre | #13
igen, es csak azok maradnak meg , akik arra erdemesek.

egyebkent koncertezni nem tilos, tovabbra sem.
strogg  
2006. szept. 05. 10:24 | válasz erre | #12
Alapvetően az árcsökkenés a cél. Mint ahogy most is megveszik a rajongók a CD-t, ez a jövőben is így marad. Mindössze el fog tűnni a másolásvédelem minden formája. A sztárok meg a koncerteken elég súlyos bevételre tesznek szert. A helyzet nem fog nagyon tovább romlani a mostanihoz képest, mindössze a jogvédő gestapó veszti el a kenyerét. Értük meg egyikünk sem sír.
2006. szept. 05. 10:21 | válasz erre | #11
csak egy apró kérdés:
ha mindenki letölti a netről az szabad formátumú ingyenes zenét, akkor majd egy idő után vajon lesz olyan zenész/előadó, aki ingyen fog zenélgetni?
strogg  
2006. szept. 05. 10:10 | válasz erre | #10
támogatom az OGG -ot. Valóban van mp3-am is, de egy ideje már csak ogg-ba rippelek.Mellesleg a hallgatott zenék többsége a netről jön. Ha elkezdik az embeek az ogg-ot húzni, egy idő után kiszorítja az mp3-at. És higgyétek el, ennek elég 2-3 év.
Mellesleg az ogg elterjedése olyan mélyen alápakolna a kiadóknak, hogy el sem hiszitek. Hisz az ogg-ban NINCS DRM, a zeneboltok nem tudnak ilyen ökörséggel élni, ráadáasul license mentes formátum, tehát fogást sem találnak rajta.
Mindíg mondom. A tudatos vásárlót nehéz megszívatni. És lehet szidni a kiadókat, meg az ilyen náci jogvédőket, egyetlen hatásos ellenszer van. A tudatos vásárló. Olyan emberek, mint én, vagy ti.Higgyétek el, semmi mástól nem félnek jobban, mint attól, hogy te TUDOD mit akarsz, és mennyiért.
2006. szept. 05. 06:38 | válasz erre | #9
ami ma teljesen nyilvánvaló és triviális, az valamikor újdonság volt. anno a hangszórók előb a készülék hátulján, majd elől a képernyő alatt voltak.
ma már triviális a zacskós tej, meg a tetrapak dobozos tej, aztán mégis ez utóbbi feltalálója ma németország egyik leggazdagabb embere
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 05. 01:11 | galéria | válasz erre | #8
Szigorúan elvi alapon vitatkozva, ez egy olyan társadalom, ahol

1. mindenkinek joga van kitalálni bármilyen "triviális" dolgot.
2. ha kitalálod, és levédeted, akkor nem lophatja el más.
2006. szept. 05. 00:46 | válasz erre | #7
"A cég sikerét a televíziók jobb és bal oldalán alkalmazott hangszóró-elhelyezéssel alapozta meg. Egy cég levédette ezt az elrendezést és a licencjogdíjak beszedésével a Sisvelt bízta meg, amely eleget is tett a felkérésnek."

Engem csak az bosszant, hogy vki "ki talál" ilyen nyilvánvaló dolgot és van olyan pofátlan hogy levédesse és jogdíjat fizettessen érte és jól elél belőle egy életen át. Milyen társadalom az ilyen, ahol megengedik az ilyen igyenélést?
2006. szept. 04. 23:59 | galéria | válasz erre | #6
rögtön vissza is adom a sandisk lejátszómat, nehogy jogtalanul hallgassam..
Indigo  
2006. szept. 04. 23:57 | galéria | válasz erre | #5
Nagyon jó gondolat! Máris lenyúltam :P
2006. szept. 04. 23:40 | válasz erre | #4
egy csak ogg-ot lejátszó cucc is jó lenne, csak sokan nem tudnák hogy mi az és mennének panaszkodni hogy nem viszi az empéhármat :) bár lehetne egy olyan megoldás is, hogy amikor a lejátszót bedugom az usb-be akkor arról automatikusan elindul egy progi (vmi hasonló kinézetű mint a total commander) és azzal lehetne másolni a zenéket a lejátszóra, a nem ogg fájlokat pedig röptében átalakítaná ogg-ra :D
ui.: az ötlet copyrájtos, ha fel akarná vki használni akkor keressen meg a licensz miatt, különben a Sisvel-lel lepereltetem róla még a gatyát is :D:D
Indigo  
2006. szept. 04. 22:46 | galéria | válasz erre | #3
Van néhány lejátszó, ami tud ogg-ot, ettől függetlenül ugyanúgy meg kell utánuk fizetni az mp3 licenszt (amit egyébként pofátlanul soknak tartok), mivel azok mp3-at is tudnak. Meg gondolom a te zenéid nagy része is mp3-ban van... Ezek után te sem vennél olyan lejátszót, ami mondjuk csak ogg-ot tud kezelni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. szept. 04. 22:33 | galéria | válasz erre | #2
Térjenek át ogg vorbis-ra. Ingyenes, nemkell licenszelni, legalább elterjedne egy modernebb jó formátum is.
assdf  
2006. szept. 04. 22:02 | válasz erre | #1
"A cég sikerét a televíziók jobb és bal oldalán alkalmazott hangszóró-elhelyezéssel alapozta meg. Egy cég levédette ezt az elrendezést és a licencjogdíjak beszedésével a Sisvelt bízta meg, amely eleget is tett a felkérésnek."

Ez igen beszarás.
Én meg levédetem azt hogy szarás közben a jobb lábamhoz szoktam tenni a wcpapirt, és a jobb kezemmel törlöm meg a hátsó fertályamat, és a licenszdijak beszedésével pedig megbizom a sisvelt... Hagy reszkessen a sz@ró emberiség...