Windows Vista a célegyenes előtt
2006. szeptember 4. 13:52, Hétfő
A több felvonásos Windows pszicho-dráma úgy tűnik mégis a happyend felé kanyarodik. A Microsoft a tömeges tesztelésnek köszönhetően képes volt tartani a ( már eltolt) januári megjelenéshez szükséges részdátumokat. A májusban megjelent Beta2 után itt a szinte véglegesnek mondható RC1, azaz a kiadásra jelölt változat. Szerkesztőségünk ez alkalomból átvizsgálta miért is lesz nekünk jó a Vista karácsonyra?

Hirdetés

2001. október 25. Majdnem öt év telt el azóta, hogy a Microsoft világgá eresztette legutóbbi operációs rendszerét a Windows XP-t, azaz eXPerience-t (tapasztalat). Sikerült is a névhez méltóan a stabilitást és a biztonságot helyrepofozni az előző verziókhoz képest. Aki emlékszik még a Windows Millenium változat botrányaira, az tudja micsoda megváltás volt egy viszonylag jól működő rendszer. Ugyan a legelső verzió nem volt felkészülve a megnövekedett internetbiztonsági problémák elhárítására, de a Microsoft ezt a kérdést is igyekezett megoldani a kettes számú Service Pack (SP2) kiadásával, illetve a minden hónap első keddjén kiadott javításokkal. Mondhatni sikerrel jártak, legalábbis abban az esetben, ha a felhasználó betartott néhány alapvető szabályt.

A szoftveróriás természetesen a laikus felhasználóban is szeretett volna újdonság érzetet kelteni, ezért a teljes grafikus interfészt is átszabták. A babaház színekkel és lekerekített sarkokkal feldíszített felület láttán a veteránok először öklendezni kezdtek, majd rájöttek hogy teljesen jól testreszabható, skinezhető az új GUI, tehát 2 perc alatt meg lehet szabadulni Barbi és Ken desktopjától.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

2006. szeptember 1. A Microsoft bejelenti készülő operációs rendszerének végleges RC1 változatát (Release Candidate, Kiadásra jelölt), ami már biztosan feature lock (azaz olyan változat, melybe már nem kerülnek bele új funkciók, csupán a meglévő komponenseket csiszolgatják) verzió. A Vistával kapcsolatban sok pletyka keringett és kering most is a neten: horribilis gépigény, képtelen korlátozások, iszonyatos ár. Hazánkban is nyilván sokan vannak, akik már most próbálgatják a Vistát és gondolom még több olyan ember van, aki vakargatja a fejét, hogy mi értelme lenne ezt a tök jól működő XP-t lecserélni egy új változatra, ami valószínűleg nyüzsögni fog a gyerekbetegségektől.

A lakosság számára januárban, a cégek számára novemberben megjelenő Windows Vista a cégóriás ígéretei szerint sokkal biztonságosabb, felhasználóbarátabb és XXI. századibb operációs rendszer lesz, mint elődje. Ennek kiderítésére segítségül hívtam egy fanatikus tesztelőt, Nagy Krisztiánt, a Számítógépház egri szervizvezetőjét, aki egy tesztgépen mutatta be számomra az RC1 illetve a Pre-RC1 verziókat működés közben.

Külcsín

Egy rövidebb tesztelés során egyértelmű, hogy elsőre a megjelenést veszi szemügyre az ember. Biztosan minden Vista után érdeklődő hallott már az Aero felületről, ami azon kívül hogy kicsit parasztvakítás íze van, már majdnem olyan szép és jó, mint a jóideje piacon lévő Mac OS X felülete. A lényeg röviden összefoglalva, hogy az ablakok fejlécei áttetszőek lettek, aminél látványosabb elem már csak az ALT-TAB kombináció lenyomásakor 3D-ben sorakozó kicsinyített ablakok élő képe lesz, illetve a tálcán pihenő programokról is gyorsképet kaphatunk az egér ráhúzásával. Bevallom őszintén, hogy tetszettek a megoldások, de 5 év alatt valami komolyabb előrelépésre számítottam, mint három csilli-villi effektre. A Barbi házat viszont legalább lehúzták a süllyesztőn és helyette alapesetben egy menő fekete alapú design kapott helyet, aminek az alapszíneit néhány kattintással akár rózsaszínre is festhetjük.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Forradalmian új ötletek

A Google Toolbar, illetve egyéb Sidebar megoldások, desktop kiegészítők mellett igazán időszerű volt, hogy a Microsoft is előrukkoljon egy saját megoldással. Bár tény, hogy ezzel kicsit elkéstek, mert mára már ez sem annyira menő. Ráadásul a Microsoft féle megoldás olyan sok helyet foglal el a teljes képernyőből, hogy véleményem szerint felesleges feltenni. Analóg órára például egyáltalán nincs szüksége a legtöbbeknek, de tény hogy sok hasznos kütyüt találhatunk az MS korlátozott kínálatában is. Halkan jegyzem meg, hogy akár a Netvibes is fölülmúlja ezt, de a Samurize/Widget is képes okosabb megoldásokra, de sebaj, a masszív tömeg örülni fog ennek is.

A Vista újdonsága gépünk értékelése, osztályozása is, bár korábban egy webes szolgáltatáson keresztül nyújtott hasonlót az MS. Ennek lényege, hogy gépünk számítási kapacitását, 2D/3D grafikus képességeit, memória és merevlemez adatátvitelét méri kegyetlenül. Kicsit elszomorító, mikor atomerőművünk kap egy 4-est, de hozzá kell szokni, a világ nem áll meg. A későbbiekben viszont ez a skála kellemes lehet a játékok esetében a szükséges gépigény meghatározására. Emellett a tesztközpontban szinte minden információt megkaphatunk a gépünkről, rendszerünkről. Minden adat byteban, százalékban, megahertzben, verziószámban, celsiusban vagy bármilyen mértékegységben elérhető a teljes hardver és szoftver állománnyal kapcsolatban. Kitűnő ötlet (persze az AIDA32/Everest nevű programmal eddig is megvolt ez az élmény).
Megosztás |
 

Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 09. 05:27 | válasz erre | #184
már minden meg
2006. szept. 08. 06:24 | válasz erre | #183
No felraktam az RC1-et, de nekem nem mennek a vizuális efektusok.
Ennek oka lehat az, hogy a kulcsot nem adtam meg a telepítéskor?
Maga a Vista amúgy tökéletesen megy
2006. szept. 07. 13:10 | galéria | válasz erre | #182
Kell hozzá, ha volt beta 2-es kulcsod akkor az is jó. Ha nincs kulcsod, akkor vársz néhány napot, amíg az MS elérhetővé teszi a kulcsokat mindenki számára.
2006. szept. 07. 12:40 | válasz erre | #181
Egy kérdés még lenne:
Ehez az RC1-hez kulcs is kell vagy fel lehet a nélűl is rakni?

2006. szept. 07. 11:57 | válasz erre | #180
Ok! Köszi!
Ma felrakom!
Nagyon kiváncsi vagyok...

Nektek mia a véleményetek erről a verzióról? Jobb, stabilabb, gyorabb mint a Beta1 (nekem csak az volt meg) ?
2006. szept. 06. 22:06 | válasz erre | #179
Athlon64!

Nekem felment olyan winyóra ami tele volt cuccokkal és nem nyúlt hozzá.
Rakd fel, nem bántja...
2006. szept. 06. 17:56 | válasz erre | #178
OK!
Nagyon köszi a választ
2006. szept. 06. 08:00 | válasz erre | #177
"Na most akkor szerválok egy kölcsön HDD-t ill. nem tudom, hogy ha a második (80Gb+120Gb) HDD-mre telepíteném akkor ott memaradnak-e az addigi adataim ?(letöltések, stb)"

Igen nállam is hasnlóan van fenn, csupán arra kell vigyázni, hogy telepítés közben ne formázd le a particiót, igaz arra külön kell utasítani. Illetve azt javaslom XP alol indítsd el a telepítést, mert akkor nem fogja megkeverni a betűjeleket.
2006. szept. 06. 06:38 | válasz erre | #176
Na!
Szóval a torrent jóvoltából már lemezen tudhatom az RC1-et.
DE
Meglepetésemre ennek már nem elég a 3Gb-os HDD-m!
Minimum 5-6Gb hely kell!
Anyám :D
Komolyan mondom, ha nem nyűgöz le ez a Windows verzió akkor minősíthetetlenűl xar oprendszert sikerűlt összerakniuk :D

Na most akkor szerválok egy kölcsön HDD-t ill. nem tudom, hogy ha a második (80Gb+120Gb) HDD-mre telepíteném akkor ott memaradnak-e az addigi adataim ?(letöltések, stb)
Ha valakinek van tapasztalata akkor ossza meg velem legyen szíves?!?? Köszönöm előre is!
bnv  
2006. szept. 05. 16:54 | válasz erre | #174
Hello!

Megy az RC 1-en a Smart Doctor nevű program?

2006. szept. 05. 15:28 | válasz erre | #173
"Hát, van egy olyan érzésem, hogy lesz Xp-re is Dx10"

Miért nem lehet megérteni, hogy a driver model nem teszi lehetővé?

http://prohardver.hu/c.php?mod=10&id=19198
Idézem : "Igazából ez nem is a DirectX 10-nek köszönhető, hanem a Vista újfajta API/driver-kezelésére vezethető vissza"

http://blogs.technet.com/windowsvista/articles/447226.aspx
2006. szept. 05. 15:25 | válasz erre | #172
Igen, csak a vista spanyol viaszként előadott vadi új funkciói, mind (mindent nem néztem meg, lehet, hogy van benne eredeti ötlet is) lopottak. A világ legnagyobb sw fejlesztő cége nem képes követni a saját termék ciklusát, ebben ki a hibás a linux a mac vagy a microsoft? A 2k3 szerverben sincs benne egy halom funkció. pedig az csak alig 3 éves :)
2006. szept. 05. 15:22 | válasz erre | #171
tudod mit? Neked nincs szakács vizsgád sem késkezelői vizsgád így kérlek tedd le a kést villát és egyél kézzel... Kb ennyi amit elérnél a te vélekedéseddel. Az internet nem veszélyes üzem.
----
Hát érdekes én máshogyan látom, miden fórumon azon sírnak, hogy frissítsd a wint mert felzabálnak a wirusok meg trójaiak, tegyél rá virusvédelmet ... igen rád nem veszélyes csak az adatokra, meg a géped a környéken lévő többi gépet is megfertőzi
majd ha valaki ellopta a banki adataidat megnézem, hogy fogsz vélekedni, vagy a telefonszámaidat, vagy az össze barátod mail cémét, és a te nevedben spamet küld ( nem vagy tisztában az adat és az információ értékével)
----

Nem ráz meg nem csap agyon nem öl meg.
---
Hát igen az aids is csak 10 év után öl meg addig te nem vagy veszélyben, csak az akinek átadtad is megkapja és majd meghal (ilyen szempontból az aids sem öl, mert az infulenza fog megölni, a legyengült immunrendszered miatt)
---
(hacsak fejedre nem esik a monitor vagy ház) Az információid veszélynek vannak kitéve de az akkor is megtörténik ha kint hagyod a jelszavadat az aszatlodon.
---
Én nem írom fel a jelszavaimat, ergó nem is hagyom kint az asztalon, de nem is tárolom a pinkodomat a pénztárcámban a bankártya mellett
(ismét csak az információ értékéről papolhatnék)
---
Csak itt ismeretlenek is láthatják és nem csak olyanok akiket ismersz. A vistában megadják neked a lehetőséget, hogy kapsz egy bezárt páncélszekrényt és megkapod a kulcsot hozzá és miután kinyitottad a kulcsal te magad ha további működésre vagy kíváncsi egyre több funkciót tudsz beletenni. ÉS ettől te boldog vagy mert nem vagy beleszorítva egy egykulcsos srendszerbe. aminél csak a kulcs a különböző, hanem személyre szabhatod az egészet. Csak míg itt adnak neked supportot jó adag anyagot mit mivel állíthatsz addig Linuxnál nagyjából szerintem semmit.
---
Szerinted semmi, javasolnám valamely internetes kereső erős alkalmazását, elég sok dokumentáció van, maximum még soha nem volt rá szükséged és ezért nem tudod, hogy van. Keyring a macosben már jó ideje van, jelszavak, aláírások, azonosítokat tárol, te adod meg, hogy mikor kérje kódot, mit jegyezzen meg, milyen programod férhet hozzá, ha frissíted a programot akkor megkérdezi hogy jé új a program ismét hozzá akarod rendelni a jelszavaidat. KDE, GNOME szintén tartalmaz ilyet már jó ideje.
---

ÉS ez kinek a hibája?? Szerintem a rendszeré...

Valamint autóvezetéses párhuzam: Bárki életét kiolthatod ha rosszul vagy szarul vezetsz. ez számítógép előtt nem történhet meg.
---
Szerinted a közlekedési lámpákat mi vezérli kenyérpirító? Vagy a vadi új villamoasokat? Vagy az autódat ? Ezek nagy része MÉG nincs internetre kötve de ami késik nem múlik :)
Majd ha egyszer kocsid azt mondja, hogy ön balesetet szenvedett, ki akarja nyitni a légzsákot, (igen, nem, talán) meglátjuk hogy vélekedsz a gépekről :)
---
2006. szept. 05. 15:15 | válasz erre | #170
Vannak még itt érdekes mondások.
Az egyik kedvencem, hogy szénné fikázzák egyesek az XP-t, de amikor a Vistáról van szó, hirtelen az XP teljesen jó, meg stabil, meg minden.
A másik meg hogy az Aero csak felesleges csicsa, és egyébként sem olyan szép, mint az OSX vagy az xgl.

Meg még egy dolog. Sokan mondják, hogy az ilyen meg olyan OS már rég tudja, amit a Vista csak most fog.
Csak épp azt felejtik el, hogy az előző win már 5 éves, amihez hasonlítják az meg sokkal újabb. A másik meg hogy a win desktop OS-nem indult, a linux meg hálózatosnak, így nem meglepő hogy egy-egy fícsör az egyikben hamarabb megvolt mint a másikban.

kev  
2006. szept. 05. 15:15 | válasz erre | #169
"Ha játszol, akkor a DX10 elég csábító. És nem, nem lesz XP-re soha."

Hát, van egy olyan érzésem, hogy lesz Xp-re is Dx10.) Ha másképpen nem, akkor majd valamilyen Third-party megoldásként, de 99%-hogy meg fogják csinálni.
2006. szept. 05. 14:50 | válasz erre | #168
"Az eszközkezelőben levő eszközök tömkelege egy alaplapi és videodriverrel meg is van oldva, pont azok, amiket telepíteni szoktál"

Egyrészt ez messze nem igaz, másrészt, mint mondtam ezeket csak a teljesítmény miatt rakom fel. Irodai használathoz nem szoktam.

"amiket a win hozzátesz, azt már a 3.1-es win is hozzátette"

Az is driverből csinálta.
2006. szept. 05. 14:49 | válasz erre | #167
"Én eddig OSX-hez egyetlen egy drivert nem tettem fel. Ok, az igaz, hogy nagyságrendekkel kevesebb hardverről beszélhetünk."

Tök jó, hogy válaszolsz is magadnak helyettem. Igazán kényelmes.
POntosan a nagyságrendekkel kevesebb HW miatt oldható meg, hogy mindet felismerje.

"Az, hogy eltelt 5 év, azért arról ne én tehessek már"

Nem te, de az MS sem. Ez egyszerű tény.
2006. szept. 05. 14:47 | válasz erre | #166
"De nekem senki se mondott egy észérvet hogy miért váltsak Visára..."

Attól függ, hogy mit csinálsz, és mik az igényeid.
- Ha játszol, akkor a DX10 elég csábító. És nem, nem lesz XP-re soha. Mégpedig azért, mert az XP driver modeljével nem valósítható meg.
- Memóriaigényes alkalmazásoknál (1-1.5 giga felett), a 64 bites memóriakezelés jól jöhet.
- Ha aggódsz a biztonság miatt, akkor bőven van miért váltanod (http://winportal.net/?id=363).
- Ha a stabilitás érdekel, az új driver model, és a javított kernel segít.

Ezeken kívül még egy nagy csomó fígcsör van. Érdemes utánnaolvasni (és kipróbálni).
Ha nem tetszik, nem kötelező használni.

Emlékszem, az XP-nél is uyganez a kavarás ment, sokan voltak bizalmatlanok, meg minden. De érdekes módon, akit rávettem, hogy próbálja ki az XP-t, az többé rá se nézett a 9x-ekre. Szerintem ugyanez lesz a Vistával is. Most nyavajog mindenki, de egy év múlva már a többség Vistát fog használni.
Wittao  
2006. szept. 05. 14:41 | válasz erre | #165
"Biztos vagy te ebben? Nézd meg az eszközkezelőben, hogy hány eszközöd van, és aztán gondold végig, hogy ebből mennyit raktál fel kézzel.
Én az alaplapt meg a videokártyát szoktam csak feltenni, a teljesítmény miatt (a win-ben régebbi, kevésbbé optimalizált driver van). A többit csak akkor rakom fel, ha a win nem ismeri fel, vagy valami egyéb gond van."
Az eszközkezelőben levő eszközök tömkelege egy alaplapi és videodriverrel meg is van oldva, pont azok, amiket telepíteni szoktál :D, amiket a win hozzátesz, azt már a 3.1-es win is hozzátette
Wittao  
2006. szept. 05. 14:38 | válasz erre | #164
OFF
"Ha nem játékgépet installálok, és nincs egzotikus hardver benne, akkor gyakorlatilag semmilyen extra driver nem kell hozzá.
"
Én eddig OSX-hez egyetlen egy drivert nem tettem fel. Ok, az igaz, hogy nagyságrendekkel kevesebb hardverről beszélhetünk. Pl. én a nyomtatómhoz sem tettem semmit, hibátlanul megy.

Az, hogy eltelt 5 év, azért arról ne én tehessek már :D
Adoka  
2006. szept. 05. 14:37 | válasz erre | #163
Helló!Tud nekem mondani egy helyet ahonan le lehet tölteni ezt a RC1-et?
Wittao  
2006. szept. 05. 14:35 | válasz erre | #162
"A win fut még pár architektúrán. Pl. Alpha, Itanium, PPC (XBox360), meg a kéziszámítógépek és mobiltelefonok procijain is.
"
Akkor én is ide sorolhatnék még jópár procit, amin korábbi MacOS-ek mentek...
WinVista-OSX-(XP)-re gondoltam, hadd ne nézzük már végig az összes verziójukat 1789-ig :)
2006. szept. 05. 14:34 | válasz erre | #161
"A driverekre kurva könnyű ráfogni mindent..."

Az MS saját statisztikái szerint a legtöbb fagyásért a driverek és a hibás HW felelős. De ehhez nem is kell az MS, magad is tapasztalhatod, hogy a WHQL driverek stabilabbak.

"áruljuk már el, hogy a winekben miért van az a rengeteg driver???"

Hogy felismerje a a cuccaidat alapból. Csak ma már nem olyan hatékony, mert közben eltelt 5 év.

"Akármilyen hardvert beteszek a gépbe, az az első, hogy a saját driverét telepítem és nem a win driverét..."

Biztos vagy te ebben? Nézd meg az eszközkezelőben, hogy hány eszközöd van, és aztán gondold végig, hogy ebből mennyit raktál fel kézzel.
Én az alaplapt meg a videokártyát szoktam csak feltenni, a teljesítmény miatt (a win-ben régebbi, kevésbbé optimalizált driver van). A többit csak akkor rakom fel, ha a win nem ismeri fel, vagy valami egyéb gond van.
Ha nem játékgépet installálok, és nincs egzotikus hardver benne, akkor gyakorlatilag semmilyen extra driver nem kell hozzá.
2006. szept. 05. 14:27 | válasz erre | #160
"már önmagában a MS kezelőfelület kifejezés is röhej"

Miért röhéj? Az MS csinálta a win-es GUI-t kinézetileg, és működésileg, amit majdnem minden win-es progi használ.

"Szerintem az x86 és a PPC az két architektúra, szemben a win x86-os architektúrájával szemben"

A win fut még pár architektúrán. Pl. Alpha, Itanium, PPC (XBox360), meg a kéziszámítógépek és mobiltelefonok procijain is.

"Már csak egy olyan kérdésem van, hogy te konkrétan milyen dolgokba szoktál beleszólni a rendszered működésével kapcsolatban?"

Általában nem kell, de nem árt ha lehet.

"És miért nem jó erre a Terminal"

Azért jobb a GUI, mert könnyebb eligazodni rajta, és nehezebb elrontani.
Wittao  
2006. szept. 05. 14:24 | válasz erre | #159
És még valami:
A driverekre kurva könnyű ráfogni mindent...áruljuk már el, hogy a winekben miért van az a rengeteg driver??? Akármilyen hardvert beteszek a gépbe, az az első, hogy a saját driverét telepítem és nem a win driverét...

"Sztem mindenki imádja azt amit akar, a többi dolgába meg ne szóljon bele."
Be sem írtam volna a fórumra, ha a hozzászóló nem állított volna valótlanságot (és jegyzem meg ha te sem, akkor még ezt sem írtam volna be)
Wittao  
2006. szept. 05. 14:18 | válasz erre | #158
OFF
Egyébként még hozzáteszem azt a kezelőfelület témához, hogy az OSX is sok mindent szedett innen-onnan.
ON
Wittao  
2006. szept. 05. 14:16 | válasz erre | #157
Ne keverjük a szezont a fazonnal!
Azt írta a srác, hogy az OSX kezelőfelülete kevésbé hatékony, mint az MS-é(már önmagában a MS kezelőfelület kifejezés is röhej)...én erre reagáltam, hogy a Vista feature-jait már tudta a Tiger korábban.
A programoknak semmi köze a kezelőfelülethez, ahhoz az oprendszernek inkább van köze :), így nem értem mit jössz a mac-es progikkal. A jó szoftokért a PC vonalon is fizetni kell, méghozzá ott sem keveset. De ez eléggé OFF, nem erről volt szó.

Szerintem az x86 és a PPC az két architektúra, szemben a win x86-os architektúrájával szemben :D Ez szimpla számtan, gondolom ez megy még...

"OSX drága..." na ebből látszik, hogy lövésed nincs miről beszélsz...

"kevés dolog fut, ha nincs sok pénzed" aha, ez így megy. Beteszem az ezrest a DVD meghajtóba, és máris elindul egy órára a Doom3 :D :D:D

Már csak egy olyan kérdésem van, hogy te konkrétan milyen dolgokba szoktál beleszólni a rendszered működésével kapcsolatban? És miért nem jó erre a Terminal, és ha már a linuxot eml0tettük, akkor ott nem működik így is???
W

2006. szept. 05. 14:11 | válasz erre | #156
Nade Ha jól olvasom idáig csak egymást anyáztátok...

De nekem senki se mondott egy észérvet hogy miért váltsak Visára...

Úgyértem rendesen felsorolni...
na mind1
TH448  
2006. szept. 05. 14:05 | válasz erre | #155
Van valami abban, amit írtál, viszont én felelősségteljesen kezelem az evőeszközöket, és nem sírok, h az a sz@r hibázott, ha megvágom magam. És ezt el is várnám másoktól, amikor a figyelmeztetésem ellenére pornó oldalak tömkelegét nézik, és klikkelgetnek össze-vissza, majd pedig sírnak, h a sz@r windows miatt nem tudják használni a gépüket...
Bucser  
2006. szept. 05. 13:28 | galéria | válasz erre | #154
uppsz valakit kiütöttem...
Bucser  
2006. szept. 05. 13:27 | galéria | válasz erre | #153
tudod mit? Neked nincs szakács vizsgád sem késkezelői vizsgád így kérlek tedd le a kést villát és egyél kézzel... Kb ennyi amit elérnél a te vélekedéseddel. Az internet nem veszélyes üzem. Nem ráz meg nem csap agyon nem öl meg. (hacsak fejedre nem esik a monitor vagy ház) Az információid veszélynek vannak kitéve de az akkor is megtörténik ha kint hagyod a jelszavadat az aszatlodon. Csak itt ismeretlenek is láthatják és nem csak olyanok akiket ismersz. A vistában megadják neked a lehetőséget, hogy kapsz egy bezárt páncélszekrényt és megkapod a kulcsot hozzá és miután kinyitottad a kulcsal te magad ha további működésre vagy kíváncsi egyre több funkciót tudsz beletenni. ÉS ettől te boldog vagy mert nem vagy beleszorítva egy egykulcsos srendszerbe. aminél csak a kulcs a különböző, hanem személyre szabhatod az egészet. Csak míg itt adnak neked supportot jó adag anyagot mit mivel állíthatsz addig Linuxnál nagyjából szerintem semmit. ÉS ez kinek a hibája?? Szerintem a rendszeré...

Valamint autóvezetéses párhuzam: Bárki életét kiolthatod ha rosszul vagy szarul vezetsz. ez számítógép előtt nem történhet meg.
Bucser  
2006. szept. 05. 13:27 | galéria | válasz erre | #152
tudod mit? Neked nincs szakács vizsgád sem késkezelői vizsgád így kérlek tedd le a kést villát és egyél kézzel... Kb ennyi amit elérnél a te vélekedéseddel. Az internet nem veszélyes üzem. Nem ráz meg nem csap agyon nem öl meg. (hacsak fejedre nem esik a monitor vagy ház) Az információid veszélynek vannak kitéve de az akkor is megtörténik ha kint hagyod a jelszavadat az aszatlodon. Csak itt ismeretlenek is láthatják és nem csak olyanok akiket ismersz. A vistában megadják neked a lehetőséget, hogy kapsz egy bezárt páncélszekrényt és megkapod a kulcsot hozzá és miután kinyitottad a kulcsal te magad ha további működésre vagy kíváncsi egyre több funkciót tudsz beletenni. ÉS ettől te boldog vagy mert nem vagy beleszorítva egy egykulcsos srendszerbe. aminél csak a kulcs a különböző, hanem személyre szabhatod az egészet. Csak míg itt adnak neked supportot jó adag anyagot mit mivel állíthatsz addig Linuxnál nagyjából szerintem semmit. ÉS ez kinek a hibája?? Szerintem a rendszeré...

Valamint autóvezetéses párhuzam: Bárki életét kiolthatod ha rosszul vagy szarul vezetsz. ez számítógép előtt nem történhet meg.
2006. szept. 05. 11:14 | válasz erre | #151
Pont ezt írtam már én is másik topicban...
Ez sajnos nem nagyon fog változni...
TH448  
2006. szept. 05. 11:02 | válasz erre | #150
Az OS/2 még annó az IBM által fejlesztett op rendszer, ami a win3.1 idejében rendesen hozta a színvonalat, csak aztán win95 marketing hadjárat meg játékfejlesztők támogatása, és lecsökkent az érdeklődés, úh abbahagyták a fejlesztését.
2006. szept. 05. 10:56 | válasz erre | #149
OFF
Mi az az OS/2?
Nagyon hülye kérdés tudom...
/OFF
strogg  
2006. szept. 05. 10:55 | válasz erre | #148
Csak az a különbség, hogy
1. Az m$ monpol helyzetben van. Ezt al inuxról elég nehéz lenne állítani. Főleg a több mint 400 disztrós spektrum miatt is.
2. Az EU tudatosan akarja drasztikusan csökkenteni a monopol helyzetet. És teret akar a nyílt forrásnak. Ezt igyekszik szisztematikusan kivitelezni.
strogg  
2006. szept. 05. 10:51 | válasz erre | #147
Annyit tennék hozzá, hoyg a suse 10.1-el muterom elboldogul. Nem ő rakja fe la webkamerát, de ha fennt van, már tudja használni a progikat.
A home user meg csak ennyit csinál. Nem telepít SAP -ot linuxra :)))))
assdf  
2006. szept. 05. 10:49 | válasz erre | #146
Na ja de az egész eu elmehet a p.cs.ba mert akkor miért nem azért pereli az mst hogy tegye választhatóvá az összetevők telepitését? (tudom ez túl egyszerü volna)
Mert a jelenlegi ügy alapján a eu az összes többi oprendszert is tökön vághatná mivel a többi is alapból feltelepit (legalábbis ha grafikus felületet is telepit az ember akkor általában) mindenféle szir szart.
Szóval ha már az eu az mst akarja ütni, akkor legalább értelmes logikus érvekkel támadja, hogy legalább egy kicsit is úgy tünjön hogy a tisztelt bürokrata bagázs érti is amit mond és tudja mi az a tüzfal ahogy valaki lejebb irta viccesen :)
TH448  
2006. szept. 05. 10:48 | válasz erre | #145
Rájöttem, nekem nem szabad fórumokat olvasnom, csak felbaszom magam a hozzá nem értő, de nagy pofájú emberkéken (persze tisztelet a kivételnek). Ugyanis naon kevesen tudják, hogy valójában mit is beszélnek, a legtöbb csak nyomja a marketing dumát, hogy ilyen meg olyan új feature, meg minden, közben nagy része olyan, hogy hetekig tartana mindent tesztelni, és írták is a cikkben, hogy minimális volt az ismerkedés az új op rc1-gyel.
Íme egy példa, ahol nem szeretnék személyeskedni:
"OSX fejlesztése nem volt bonyolult, mivel szűk architektúrára épült...hát ez a legjobb az összes között...számoljunk csak: a Tiger elfut a G3, G4-es PPC-n 32 bit, akkor a G5 PPC-n 64 bit, akkor a CoreDuo x86-on 32 biten, valamint az új Xeonokon a MacPro-ban levő 64 bites procikon...aha, tényleg ez egy pofon egyszerű dolog lehetett, rendkívül hozzáértő elmés gyerek vagy!" Akkor drága barátom, te is gondolj bele, hogy a kódot lefordítják kis módosításokkal több architektúrára, viszont apple-nél alapvetően egy a kamera, használnak max 3-féle hangkártyát, még win-es gépeknél minden eszközből van kb. 1000 féle. És win-nél általában a 3rd party driverek meg hasonló finomságok okozzák a rendszer instabilitását.
De a másik kedvencem, hogy már ezt meg azt tudta.
Sztem mindenki imádja azt amit akar, a többi dolgába meg ne szóljon bele.
OSX drága, meg kevés dolog fut, ha nincs sok pénzed ( nem az alap szoftver csomagra gondolok, az elég sokoldalú, ha vmi extra kell); a linux jó, de naon kell érteni hozzá, és a progik többsége félkész és kapsz hozzá 3 oldalas howto-t az elindításhoz; a win meg instabil volt (xp már elég jó, ha nem hülye a felhasználó), és progikat erre a legegyszerűbb keresni. Jah, és osx alatt olyan érzésem volt, hogy ezt hülye felhasználóknak tervezték, ugyanis a skineken kívül nem naon tudsz beleszólni a rendszer működésébe, csak ha naon vágod a parancssoros dolgokat.
Még annyit lezárásként, hogy ezzel nem azt próbáltam érzékeltetni, hogy én lennék a faszagyerek, sőt, de azért jópáran magukba szállhatnának már...
strogg  
2006. szept. 05. 10:47 | válasz erre | #144
Mert a marketing ezt hiteti el veled.
(Thufir Hawat ,)
2006. szept. 05. 10:45 | válasz erre | #143
Gyerekek!
Én végigolvastam ezt a cikket és szép meg jó de...
Akkor most mi az amiért feltétlen Vista kell a gépemre?
strogg  
2006. szept. 05. 10:38 | válasz erre | #142
Énis majdnem biztos vagyok benne. Ugynais az m$-eu elmérgesedett vitában a Vista termékvonallal az m$ meglehetősen sebezhetővé válik. Ha korlátozzák a Vista-t, egy egyenlőre igen gyenge piaci pozícióban lévő termékvonal könnyen bukás lehet. Tehát ha az EU gerincre akar ütni, akkor a Vista-an ketresztül tesz keresztbe.
2006. szept. 05. 10:37 | válasz erre | #141
"-user accountok teljesen új kezelési rendszere"

Úgyis a felhasználók nagyrésze root-ként fogja tolni.
ssdb  
2006. szept. 05. 10:34 | válasz erre | #140
"...Biztos vagyok benne, hogy a Vista is megkapja majd a perek sorozatát..."
Fő az optimizmus... :P
2006. szept. 05. 10:19 | válasz erre | #139
[OFF]
Tudo az a baj a vélekedéseddel, hogy alapvetően nem jó. :) Gondolkodj el azon, hogy autót az vezethet, aki TUD autót vezetnei, nem az aki meg tudja venni, vagy tud lopni egyet. Internet nem arra való, hogy dilettáns userek kóboroljanak, rajta. ELőször tanulja meg használni, tanulja meg, hogy mitől kell tartani, utánna használja. Miért van az hogy mindenki azt hiszi, hogy baromi zseniális és mident tud. Aztán amikor megkérdezik tőle, hogy mi az a tűzfal akkor az ablakon kinézve a szemközti házra mutat???
[/OFF]
A linuxos, maces, windowsos szélmalomharchoz nem szólok hozzá, ha valaki használta mindegyiket, tudja, hogy melyik mire jó. Én a magam részéről macet szeretem, linuxot szerveren használom, windowson fejlesztek :)
strogg  
2006. szept. 05. 10:04 | válasz erre | #138
Reznor: Nekem a plan9 tetszett még nagyon ,és epekedve várom az új BeOS származékot az zeta-t. De amit messze ki akarok próbálni, az a skyos 5. Igen meggyőzőek a fejlesztési naplók :))
Wittao  
2006. szept. 05. 09:44 | válasz erre | #137
"A Mac-es beszólások meg nem passzolnak a dologba. Aki már dolgozott Mac-es gépekkel az tudja, hogy a kezelőfelülete kevésbé hatékony Ms-ével szemben. Persze ha vki jól specializálódik rá, akkor végülis hatékonyabban fog vele dolgozni, de ez nem 5 perc, mert a legtöbb ember számára aki frissen leül elé egyszerüen kényelmetlen.
Másrészt, Mac-re írt oprendszerek eléggé instabilak amióta Linuxxal lettek ötvözve, ez tény. Harmadrészt meg OSX fejlesztése nem volt túl bonyolult mivele eddig egy szűk hardverachitektúrára készült, és most kezd ugye nyitni, tehát itt Ms-nek és Unix alapú rendszereknek kicsit több tapasztalatuk van. "

Te aztán rengeteget használhattál macet...LOL LOL LOL LOL LOL

Mióta linuxxal lettek ötvözve, azóta instabilak...hahahahahha, a földön fetrengek az ilyen szánalmas hozzászólásoktól. Te tudor!

A kezelőfelülete kevésbé hatékony az MS-ével szemben...érdekes módon a Tiger 2005 elején már tudta azt, amit a MS egyik hivatalosan kész szoftvere sem tud jelen pillanatban (és most nem bétákról, meg rc-kről beszélek)

OSX fejlesztése nem volt bonyolult, mivel szűk architektúrára épült...hát ez a legjobb az összes között...számoljunk csak: a Tiger elfut a G3, G4-es PPC-n 32 bit, akkor a G5 PPC-n 64 bit, akkor a CoreDuo x86-on 32 biten, valamint az új Xeonokon a MacPro-ban levő 64 bites procikon...aha, tényleg ez egy pofon egyszerű dolog lehetett, rendkívül hozzáértő elmés gyerek vagy!
Reznor  
2006. szept. 05. 09:09 | válasz erre | #136
Sziasztok!

Én használtam ezt is, használtam azt is.

FreeBSD-től kezdve, a redhatan keresztül az OS/2-ig és Ecomstation -ig elég sokmindent. Szeretem az oprendszereket kipróbálgatni.

Sőt akarok egy-egy külön gépet, mindegyiken egy-egy OS-t.

Most megjelenik a Vista RC1. Én ennek örülök és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele. Meg hogy ténylegesen milyen oprendszer. Bár kissé gyatra hozzá a gépem, de azért megpróbálom vele.

Az meg hogy ki mire esküszik, annak semmi köze ehhez a hírhez. Ez egy újabb windows születéséről szól, nem arról, hogy a linux a jobb, vagy a windows... Megsúgom, ezeken kívül is léteznek oprendszerek és nem is sejti sok ember milyen jó oprendszerek vannak még ezen kívül. Linuxosoknak ajánlom az Ecomstation-t. (Én mondjuk ilyen irányban vagyok elfogult. )
2006. szept. 05. 08:38 | válasz erre | #135
Kösszi jó az itt (http://winportal.net/?id=363) lévő cikk! ;)
8zabi  
2006. szept. 05. 08:18 | válasz erre | #134
a vistat nem a kinézete miatt kell használni, hanem a memóriakezelése miatt, ami végre intelligensen kihasználja az összes ramodat, mint a linux
2006. szept. 05. 08:11 | galéria | válasz erre | #133
én a vitához csak annyit tudnék hozzátenni, amit más topikokba is leirtam, minek nekem a Vista? van egy stabil rendszerem (xp) minek cseréljem le? Ha 64 bitre vágyom ott a 64 bites XP. dx10? lesz XP-re is, persze most azt mondják nem, de úgyis lesz
2006. szept. 05. 08:06 | galéria | válasz erre | #132
volt cégemnél (meglehetősen nagy és gazdag multi) most kezdenek átállni 2000-ről XP-re, és nem sietik el ezt sem :)
nedudu  
2006. szept. 05. 07:20 | válasz erre | #131
Helyes, nem kell használni a Linuxot. Olvasni meg főleg nem és megérteni az olvasottakat még inkább nem...
torjoz  
2006. szept. 05. 01:16 | válasz erre | #130
Lehet, hogy hülye kérdés, de felteszem a sok linuxfannak:

A Debian az egy disztro, vagy egy alap linux "faj"?
Sok helyen látom, pl.: Uhu linux Debian alapú, a blackPanther OS meg Mandrake alapú! Most akkor hogy is van ez? Nah, nekem többek között ezért lett elegem a Linuxból(kicsit számomra káosz az egész)!
torjoz  
2006. szept. 05. 00:52 | válasz erre | #129
Nincs egyre több biztonsági rése, azok akkor is megvoltak, amikor még 1-2% használta(vagy az alatt), ez az ismeretség átka, és az, hogy sok marha azt élvezi, hogy más munkáját tönkreteheti!!
2006. szept. 05. 00:11 | válasz erre | #128
"Bocs de milyen linux usernek tartod magad ha distribet használsz?? Ráadásul megjárta már 3 a gépedet. linuxot egyszer felépítesz rendesen és totál mindegy milyen disztrib beállítod. Utána az a pc haláláig működik."

Milyen linux usernek? Kezdő után valamivel. Hogy distribet használok? Hogyha asztali rendszer kell, nemhiszem, hogy megéri a debiant összepakolni, amikor az ubuntu rögtön megcsinál mindent helyettem. Hogy 3 megjárta a gépemet? Igen. Másfél éve kezdtem debian sarge-al, de mivel nagy szenvedés volt összedobni egy kellemes asztali rendszert, inkább kipróbáltam egy másikat, amiről hallottam, ez volt a SuSE. Ebben az egyetlen ami nem tetszett, hogy "túl nagy". Ez után jött az ubuntu, ami ugye debian alapú, így valamennyire "ismerős" volt. Most is ez van a gépemen. Ezzel azt hiszem megmagyaráztam hogy hogy volt ez a 3 disztró.

" Akkor egy egyszerű kérdés: Hány átlagusert tud összeszámolniaki el tudja érni, hogy ezeket csinálja is a linux magától?"
>Nem sok
"Kérdem én az átlagusert nem illeti meg a linuxokon elérhető biztonság?"
>De.
"Megvetendő-e az átlaguser mert éppen nem ért ahhoz hogyan írjon kiegészítést a linuxhoz?"
> Nem.
"Vagy éppen másodosztályú internetes polgár lesz-e az aki nem képes a linuxal dolgozni?"
>Ez érdekes kérdés. A konkrét válasz Nem, ugyan akkor a mai felhasználóbarát linuxoknak köszönhetően (mint pl a sokat emlegetett ubuntu) véleményem szerint nem sokkal nehezebb egy asztali rendszer kialakítása és használata mint win-ben. Így véleményem szerint külön lehet választani a linux felhasználószintű kezelését a terminálos-pötyögös rendszertől, és egy asztali linux kezelése olyan dolog, amit szerintem érdemes lenne megtanulni azoknak, akik nem kötöttek a win-es dolgokhoz, mint pl a 3D-s játékok, mert akkor a kezükben van egy alternatíva, amivel sokat spórolhatnak.....
2006. szept. 04. 23:43 | válasz erre | #127
nem egészen régi a keresés sem az IE7-ben.
Bucser  
2006. szept. 04. 23:31 | galéria | válasz erre | #126
Bocs de milyen linux usernek tartod magad ha distribet használsz?? Ráadásul megjárta már 3 a gépedet. linuxot egyszer felépítesz rendesen és totál mindegy milyen disztrib beállítod. Utána az a pc haláláig működik.

Másrészt sok Linux guru jön azzal, hogy ezt m ind tudja a Linux. Akkor egy egyszerű kérdés: Hány átlagusert tud összeszámolniaki el tudja érni, hogy ezeket csinálja is a linux magától? Kérdem én az átlagusert nem illeti meg a linuxokon elérhető biztonság? Megvetendő-e az átlaguser mert éppen nem ért ahhoz hogyan írjon kiegészítést a linuxhoz? Vagy éppen másodosztályú internetes polgár lesz-e az aki nem képes a linuxal dolgozni? Szerintem nem és éppen ezért jó hogy a Vistában ezek minden állítgatás nélkül benne lesznek. (ugye alapból lockolt minden és majd a user ha tudja kikapcsolja a számára felesleges védelmeket). A linuxozók örüljenek még mindig ők lesznek forban és sokat tesznek a netes communityért (rengeteg jófej idealista van köztük akik az internetes és informatikai közösséget naggyá teszik). De szerintem mindenki megérdemli a kezelhető érthető biztonságot. A védelmet legyen akár az nagytestvér szerű (csak legyen meg a lehetősége a lemondásra és ugye mindenkinek megvan a lehetősége)

uff én bezséltem.


Az meg hogy egy fájlrendszer esetén azonnala defragmentáció nem azt jelenti, hogy a lmeez nem töredezik csak annyit tesz, hogy a lemez karban van tartva.. aki minden nap vagy este mikor nem dolgozik defragozik annak sem töredezett a vinyója.. elég könnyen belátható.
2006. szept. 04. 23:25 | válasz erre | #125
Úgy látom a cikkből kimaradt a keresés. Nekem pl ez tetszik a legjobban a Vistában. Az új startmenü elsőre szokatlan, viszont szerintem sokkal használhatóbb, mint az eddigiek. Ha átnevezek egy fájlt, a kiterjesztést kihagyja a kijelölésből, így sokkal kényelmesebb. IE7 szerintem nem rossz (tetszik, hogy FF-el ellentétben a tabokat nem úgy rakja ki, ahogy jönnek, valamint hogy van exposé szerű nézetük, bár az oldalon belüli keresés még mindig a régi, így -egyelőre legalábbis- marad a Firefox.
A sidebar viszont annyira nem jön be, az Tiger dashboarda szerintem jobb, ahogy az Exposé is jobb, mint a Win-tab.

2006. szept. 04. 22:41 | galéria | válasz erre | #123
Így már érthető.
2006. szept. 04. 22:41 | galéria | válasz erre | #122
RC2 valószínű nem lesz. Ütemterv szerint novemberre már kész akarnak lenni vele.
Fenjoy  
2006. szept. 04. 22:32 | válasz erre | #121
Lehet kipróbálom a RC1 t... viszont a sok Win Fóbiást nem értem, miért frusztrálja őket az összes Win hír, nem tetszik nem használom... vagy csak én vagyok ezzel így?! De rohadtul unom, hogy minden egyes Wines hírnél... jönnek a Pingvinesek és osztás... én leszarom a pingvint de nem is ugatok róla negativan, mivel nem érdekel.

Amugy lehet még számítani Rc2 kiadásra?!

NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 04. 21:19 | galéria | válasz erre | #118
"gyebár 2004-ben volt egy project módosítás vagy mi, tehát az akkori állapotban lévő OS-t törölték és teljesen előről kezdték. Legalábbis erről tudok, nem tudom hogy ebben valaki meg tud erősíteni, vagy ez is csak egy pletyka."

I confirm!

link

"Q: I heard that Windows Vista was based on Windows Server 2003, not XP. Does that mean that Windows Vista is more stable/less consumer-friendly than XP?

A: Future Windows versions will always be based on the most up-to-date Windows version at the time, and today that version is Windows Server 2003 with Service Pack 1 (SP1). When Windows Vista development started two years ago, however, it was originally based on Windows XP. In mid-2004, Microsoft had to restart the core development of Windows Vista because it was too hard to go back and componentized the Windows Vista core code. So when it restarted Windows Vista development, Microsoft naturally used the Windows Server 2003 with SP1 code base instead of that of XP.

Don't be confused by this: Windows Vista will still include all of the great features and compatibility from XP with Service Pack 2 (SP2). As Microsoft writes in its internal documentation, the company is simply taking the best features of both XP with Service Pack 2 (SP2) and Windows Server 2003 with SP1 to create Windows Vista."
NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. szept. 04. 21:13 | galéria | válasz erre | #117
"Amúgy próbálgattam Vista RC1 alatt pár játékot és simábban megy, mint XP alatt. Ja meg a securom védelem is szerényebb alatta(nincs fagyás,szaggatás a securom miatt, sajnos XP alatt ez is van). Amúgy a játékok jobban futnak, nem akadnak annyira mint XP alatt, és több FPS-t produkálnak."

Amúgy olvastad a 7 -tel korábbi hozzászólást Mihailtól?

Ezt a Win2003-al a M$ már elérte, csak te nem fogod tudni kicsengetni, mert olyan drága, most Vista néven a köznek is elérhetővé teszik.

Hálelúja BG-nek, meg az ő marketingeseinek!
2006. szept. 04. 21:10 | válasz erre | #116
Egy picit off. Szerintetek benne lesz a Campusban a Vista? (Az állam tavaly kötött(inkább meghosszabbítás volt) egy 3 évre szóló megállapodást a MS-at.)
2006. szept. 04. 21:09 | válasz erre | #115
Mondjuk ez igaz nagyon.

Egyetemen is tanultuk a szövegfelismerés algoritmusokat. HHát azért nem eccerű dolog, de manapság illene elboldogulni vele....

Valahogy MS-nek ez nem nagyon megy....
2006. szept. 04. 21:05 | válasz erre | #114
Hörrrr, mi történt?
Most miért lett kimoderálva az ext3? :(
Mert az linux?
Nem is volt annyira off :(
assdf  
2006. szept. 04. 21:02 | válasz erre | #113
Ez a vitatkozás annyira szánalmas hogy lassan már sirok. Mikor érik fel az emberek azt ésszel, hogy az gyak. kutyát sem érdekel, és nem is számit, hogy ezt vagy azt mikor és melyik oprendszer/program tudta elöször.
Az emberek nagy többsége nem azért használ egy adott oprendszert mert az már 88-ban tudott valamit amit a másik csak 96ban (hasraütésre mondtam a számokat) hanem azért mert minden megy rajta, vagy ha nem akkor 5 perc alatt beüzemelhető.
Egyébként kiváncsi vagyok milyen lesz a vista, tegyük hozzá azért tényleg idegesitő az amikor az ember vesz egy normál gépet, és csak az oprendszer elveszi az erőforrások 70%át... Úgyanakkor meg paradox módon épp azért szeretik az emberek mert alapból tud mindent, és persze ezért is eszik annyi erőforrást.
Na mindenesetre mindenki használja azt ami neki a legjobb, de ne azon vitatkozzatok már hogy ki találta fel a spanyolviaszt...
2006. szept. 04. 20:41 | válasz erre | #112
"-szövegfelismerés/szintézis
Majd ha elkészül rendesen. Jelenlegi állapota siralmas. A 6 évvel ezelőtti mac szintjét ütögeti" -> na ez is egy szánalmas beszólás volt.

Szánalmas? A szövegfelismerés OS/2 alatt már 1996-ban működött... Amikor a Microsoft a Win95 OSR2-vel vacakolt, addig az IBM kidobott egy olyan oprendszert, amiben a szövegszerkesztő (mert sem azt, sem a táblázatkezelőt nem kellett külön megvenni hozzá, mert benne volt) írta azt, amit diktáltál neki, hiba nélkül! Ha azt mondtad neki, hogy "for", akkor megvizsgálta a szövegkörnyezetből, hogy ott "for"-nak, vagy "four"-nak kell lennie. Szerintem inkább az a szánalmas, hogy most, egy 10 évvel későbbi fejlesztés közelébe sem érhet annak a beszédfelismerőnek...
2006. szept. 04. 20:37 | válasz erre | #111
"Amúgy meg ne haragudj, de miért használ a userek 90%a "fizetős" wint? Biztos mert szarabb..... :D De ebbe ne menjünk most bele, hagyjuk."

Én pülü azért, mert nem akarok 1000 cuccot a szobámban, 1 "géppel" szeretném elintézni a munkát, internetet, TV-zést, zenehallgatást és játékot. Erre jelenleg a legalkalmasabb a Win. Ha ez ugyanúgy menne Linux alatt, vagy Mac-en, akkor a döntésemet úgy hoznám, hogy olyan rendszert veszek, amelyik kevesebb pénzből ugyanazt nyújtja. Majd ha lesz más oprendszer alá is GTA, akkor elgondolkodom a váltáson :)
KOXX  
2006. szept. 04. 18:21 | galéria | válasz erre | #100
ja és látom keveset tudsz az ext3-ról is de azért ontod az észt. ha közvetlen az után töredezetségmentesítene miután lemásoltam a vinyómra egy dvd-t már mindenkit az őrületbe kergetett volna.
Mihail  
2006. szept. 04. 18:16 | galéria | válasz erre | #98
köszi
2006. szept. 04. 18:13 | galéria | válasz erre | #96
Nem is mondtam, hogy más köré épült volna. CSak anno még Longhorn kódnév alatt sok számos hír terjedt, ami igaz is lehetett volna, de akkor még csak próbálgatták a fejlesztők, hogy mit lenne célszerű beépíteni az új OS-be.
Ugyebár 2004-ben volt egy project módosítás vagy mi, tehát az akkori állapotban lévő OS-t törölték és teljesen előről kezdték. Legalábbis erről tudok, nem tudom hogy ebben valaki meg tud erősíteni, vagy ez is csak egy pletyka.
2006. szept. 04. 18:07 | válasz erre | #94
Bátor vagy ,vagy inkább végtelenül buta.Én a tehelyedben nyitott szemmel aludnék ,mert olyan hülyeségeket irogatsz hogy egy hozzáértő felbérel a bérgyilkost hogy tüntessék el azt a szennyeződést a társadalomból...Csak fröcsögni tudsz,
"szövegértés alap szerintem, bár néhol ez még extra kívánalom

LOL, de fax vagy te, most alap vagy EXTRA?:D:D::D döntsd már el!"
Ennek a mondanivalóját még az unokahugom is felfogta,de te most bizonyítottál vmit...
Nem fikázni kell,nem kiemelgetni,nem anyázni,hanem megcáfolni.Amig erre nem vagy képes addig ne számíts kegyelemre...Bár ilyet tőled még nem láttam....

On
Kb a Vistánál az történt hogy van egy XP, Sp2vel, pár progi ami előtte is volt külön ,csak most ez mint ujjítás van benne.Nem forradalmi ujjítás,csak összerakták 1 helyre.A legtöbb "ujdonság" hallattán de ja vue érzésünk lehet,mintha már láttuk volna máshol...
2006. szept. 04. 18:06 | válasz erre | #93
Asszem (remélem) csak elhalasztották.
2006. szept. 04. 18:04 | válasz erre | #92
mindig is az NTFS köré épült.
2006. szept. 04. 18:02 | galéria | válasz erre | #90
Érdekes mert régen tényleg új fálrendszernek volt beharangozva, vagy lehet hogy egy pletyka miatt terjedt el egy hülyeség. De egy ideje(2003?) már csak egy új adatbázisszerkezetről lehet tudni, ami az NTFS köré épűl, és ez is programozóknak lesz jó, majd egy idő után ennek a gyümölcséből nekünk is.
Mihail  
2006. szept. 04. 17:59 | galéria | válasz erre | #89
Szerintem ezen nem kéne összevesznetek. Inkább nem tudja vki, hogy Ms teljesen elvetette-e a Vistába kerülendő új filerendszert?
2006. szept. 04. 17:57 | válasz erre | #88
hogy beszész te tahó? :(

Amúgy meg bocs, de sztem ha a Windowsban bekapcsolom hogy 10 percenként fusson le a törmentesítés attól még a NTFS NEM törezedettségmentes, max sok munkával eltüntethető belőle.

Az ext3 is töredezett fileokat csinál. Aztán meg a Linux megpróbál rendet rakni....