A Google köteles kiadni felhasználói adatait
2006. szeptember 4. 10:42, hétfő
Egy brazil bírósági döntés arra kényszerítheti a keresőcéget, hogy kiadja az Orkut közösségi háló gyanúsnak ítélt felhasználóinak adatait, beleértve IP-címüket is. A vállalat egyelőre ellenáll.

Hirdetés

Hírügynökségi jelentések alapján úgy tűnik, a dél-amerikai ország bekeményített a hosszú ideje tartó vitában. A most meghozott bírósági döntés ugyanis arra kötelezi a céget, hogy 15 napon belül adja át a helyi hatóságok által kért információkat, hogy beazonosítsák és megfelelő módon megbüntessék a kifogásolható módon viselkedő állampolgárokat. A fő cél a rasszisták és a pedofilok kiszűrése.

A döntés értelmében minden ilyen esetben napi 23 ezer dollárra, azaz mintegy ötmillió forintra büntethetik a céget, amennyiben megtagadja a szükséges adatok átadását. A brazil illetékesek szerint ugyanis a Google hajlamos szemet hunyni a hálózatán zajló törvénytelenségek és az ugyanitt elhangzó kijelentések felett, miközben a kifogásolható személyek és tevékenységek aránya folyamatosan emelkedik. Tavaly a drogkereskedők, idén pedig a pedofilok kerültek középpontba, miután helyi ügyészek rámutattak, az Orkut valóságos menedékhely ezen személyek számára.

A keresőcég eddig azzal védekezett, hogy az adatokat amerikai szervereken tárolják, a helyi iroda pedig az értékesítésen és marketingen kívül semmi mással nem foglalkozik. Az adatok kiadására tehát semmiképpen nem kerülhet sor, mivel ebben az amerikai törvények szerint kell eljárniuk, egy másik ország követelése nem sokat nyom a latban. Brazília természetesen másképp gondolkodik, és ezt a szövetségi bíró mostani döntése is megerősíti. "Az ügyészek által megvizsgált képek és üzenetek brazil állampolgároktól származnak, akik az ország területéről vették igénybe a szolgáltatást, így nincs jelentősége annak a ténynek, hogy az adatokat az USA-ban tárolják" - áll az ítéletben.

A Google egyelőre nem kommentálta a hírt. Eddig egyenesen abszurdnak tartották az ügyet, kíváncsian várjuk, mit szólnak a fejleményekhez.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 05. 12:01 | válasz | #30
Jah ez is igaz, csak épp amikor megkaptad a jogsid, akkor már tudtad, hogy a rendőr megállíthat, bármikor. Nem utólag derült ki számodra, hogy az út szélén flangáló fakabátnak mi a funkciója.
Visszatérve a cikkre, sok olyan ember, aki ezt az oldalt esetleg látogatta, de nem követett el semmi törvénytelenséget és nem is tudott a arról, hogy ez "pedofilkánaán" (biztos vagyok benne, hogy jórészük ilyen volt), szted regisztrál az oldalara, ha tudja hogy az adatait kiadják 3. félnek?
Az hogy ki a gyanús az szubjektív dolog, és mindenképpen több kell pl.: egy motozáshoz-házkutatáshoz, mint pár olyan meglátogatott weboldal ahol megkérdőjelezhető törvényességű dolgok vannak.
2006. szept. 05. 10:30 | válasz | #29
Kiegészítésül: nem akarom a bűnözőket védeni, de napjainkban sajnos mintha az államapparátus kezdene egy kissé elharapódzni... Az igazi bűnözők büntetlenek maradnak, a dolgozó középosztály kirablása, megsemmisítése egyre nagyobb lépésekben folyik (off példa: nyugdíjkorhatár emelés a várható életkor főlé).

A "terrorista" kifejezést naponta sokszor hallhatjuk. A "szabadságharcos" szót soha. Közben sok terrorcselekmény igencsak gyanút keltő. (Pl. az irakban ugyan kinek érdeke, hogy a siiták és a szunniták egyásnak ugorjanak néhány robbantás miatt? Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nem valamelyik állam titkosszolgálata áll a merényletek mögött, amikor a különféle iszlám csoportok irtják egymást -- látszólag)

Szóval: én mostanában az államhatalom álarcába bújt maffiaszerű bandától jobban félek, mint néhány magányos elmebetegtől.
2006. szept. 05. 09:15 | válasz | #28
"Aki gyanus alak miért viselkedik úgy, hogy gyanut kelt" attól félek, ez a hozzáállás messzebbre és rosszirányba is vezethet.

A történelmet végiggondolva látható, hogy az ártatlanok tömeges megvádolásával és fizikai-egzisztenciális elpusztításával sokkal nagyobb károkat okoztak mint az az egy-két bűnöző (terrorista, pedofil, stb), akikre HIVATKOZVA az államapparátus "dolgozott".

A bíróságok "pártatlanságát" pedig nem kell bemutatni. Vannak erre hazai példák szép számmal. (Gondolj a fizetőparkolás-rablási rendszert üzemeltetők korlátlan jogaira, részükről a bizonyítási kényszer hiányára, a behajtás durvaságára, stb)

A törvény és "igazság" egyre mélyebbre süllyed manapság minden gondolkodó ember szemében. Sajnos.
Zivos  
2006. szept. 05. 06:45 | válasz | #27
A gyanu, az csak gyanu. Ha nem igazolodik, akkor torlodik minden. Na persze ... Orokre megmarad, es ki tudja mire hasznaljak fel. Mondjanak konkretumot, es akkor teljesen jogos a kikeres, addig nem.

Tudod a Nagy Testver (szeretne) figyel teged.

Es ennek tobb a hatranya, mint az elonye. Aki maskepp gondolja az nem tud gondolkodni, vagy epp az ellenkezo oldalon all.
2006. szept. 05. 01:20 | válasz | #26
Csak példálóztam, nem kevertem. Az egész itt alapszik: "Egy brazil bírósági döntés arra kényszerítheti a keresőcéget, hogy kiadja az Orkut közösségi háló gyanúsnak ítélt felhasználóinak adatait, beleértve IP-címüket is" Boccs... Aki gyanus alak miért viselkedik úgy, hogy gyanut kelt, nyilván valami bibis körülötte, nem árt ha megvizsgálják, ennyi! Ha kacskaringozól az úton az autóddal, jogosan állít meg a rendőr, hogy ittál-e vagy nem, mert gyanus a vezetésed, pedig te csak a budapesti kátyúkat kerülgetted, amit persze ő nem látott távolról ücsörészve a trafipaxos kocsijában...
Indigo  
2006. szept. 04. 22:19 | galéria | válasz | #25
Szerintem nem keveri, és érthetően fejezte ki magát, a hiba az Ön készülékében lehet... A brazil kormány helyében meg betenném az ajtót a guglinak, ha nem működnek együtt.
arty  
2006. szept. 04. 21:48 | galéria | válasz | #24
kicsit összekeveredtek az agyadban a dolgok :) google meg az itthoni korrupció??? kissé merész :D
2006. szept. 04. 19:28 | válasz | #23
Bocs nekem vannak elveim, mégpedig inkább a kiskorúakat és a kisebbségieket(akiekt nagyon nem szeretek mert szarnak dolgozni), szemben teveled aki a hülye törvények miatt inkább hagyja hadd működjenek a pedofilok. De hát ez a bürökrácia, valszínű nem egy értelmes család nevelt fel, ha így látod a helyzeted. Most mondhatnám, hogy ez legyen a te bajod, de sajna nem mert egy országban élünk, így az enyém is. :P
Különben is a google mit erölködik egy ország ellen, és egy bírói határozat ellen? De hát hasonlóan ússza meg idehaza az össze korrupt ember is. Lehetne ragozni. Nem tudom, hogy ilyennek mint te milyen alapon ekkora szád, hogy egyből engem ajnározol, miközben én embertársaimat védeném, ha sok bunkó nagy multival szemben. Azt hiszed nekem nem futott végig a fejemen az adatvédelem? De azokét akiket megfigyeltek simán kiadnám. A többi tag meg inkább örül, Google meg figyelmeztett hogy minden rendben mindenkiét tisztességesen kezeljük, kivéve a törnyvénnyel ellenszegülőket. és akkor mindenki örülne. Kivéve téged, mert te kivonulnál tüntetni a pedofilok mellett!
2006. szept. 04. 19:06 | válasz | #22
Én a gooogléval vagyok
Hajrá Gooogle!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2006. szept. 04. 17:16 | válasz | #21
Valamire rá kell fogni, hogy miért akarnak adatokat..
A slágerlista éllovasai a
terroristák,
pedofilok.
Másról meg igy hirtelen nem is hallottam...
2006. szept. 04. 17:13 | válasz | #20
Én a Google-nak drukkolok. Ne adjon ki egyetlen adatot se! Napi 23 ezer dollárból már kiváló ügyvédeket lehet fogadni...
2006. szept. 04. 17:10 | válasz | #19
A pedofilokról meg annyit: ez nekem egyre gyanúsabb. Már annyi pedifilról hallottam-olvastam, hogy a világon nem lehet annyi! Nem tudom elképzelni, hogy minden tizedik ember pedofil.

Itt valami nagyon nem stimmel. Vagy mások megvádolására szolgáló ürügy-gyártás folyik, vagy szenzációhajhászás ott, ahol nemhogy szenzáció nincs, de még talán eset sem.
2006. szept. 04. 17:07 | válasz | #18
Ez szvsz eléggé ijesztő. "A fő cél a rasszisták és a pedofilok kiszűrése"

Node kik azok a rasszisták? Ki mondja meg, hogy kik azok? Valahol egy bölcs rámutat az ipsére: te, igen, te vagy a rasszista! magyarországon is vannak hányingert keltő próbálkozások becsületes emberek folyamatos gyalázására a "rasszita" ürüggyel. Elég, ha valakinek -- becsületes, dolgozó embernek -- nem tetszik, ha egy becstelenség alól azért kap felmentést valaki, mert ehhez vagy ahhoz a népcspoprthoz tartozik...

Pozitív diszkrimináció NINCS! Minden diszkriminációnak ugyanis van egy "pozitív" és egy negatív oldala. Bizony. És akinek ez nem tetszik, az a rasszista? Nincs a világon akkora hányadék, ami ezeket a rasszistázókat méltón jutalmazhatná!
2006. szept. 04. 16:36 | galéria | válasz | #17
Hiába nyomozzák le. Minden IP-t ők sem hallgathatnak le és minden IP, minden valaha is létezett kommunikációjáról ők sem tudnak reális tényadatbázist összeállítani, ezért kell nekik egy közösségi oldal már szépen adatbázisba gyűjtött információinak halmaza, hozzászólssokkal, chat-ekkel, emailekkel, felhasználókkal, logokkal (igen IP és komm logokkal) miegymás. Asszem érthető?!

Ha már konkrétan kiszúrtak személy szerint engem, akkor úgyis megtalálnak a föld alatt is, DE mikor még nem tudják kit keressenek és miért, nos ott kezdődnek a problémáik!
avman  
2006. szept. 04. 16:30 | válasz | #16
mintha az ip-det nem tudnák pillanatok alatt lenyomozni...
jeti00  
2006. szept. 04. 15:52 | válasz | #15
Na ezért tetszik a Google. Egészen addig amég ki nem adja az adatokat :) a közösségi portálokkal meg nincs semmi baj, kivéve ha mondjuk nincs barátod ;)
Indigo  
2006. szept. 04. 15:25 | galéria | válasz | #14
Szerintem meg szánalmasabb akinek rossz elvei vannak
2006. szept. 04. 14:54 | válasz | #13
a google lépése helyes, nem az országnak tartozik felelősséggel, hanem a felhasználóinak..
2006. szept. 04. 14:44 | válasz | #12
Na ezért szimpatikus a google, mert adja ki az adataidat csak úgy bárkinek. Pl. olyanoknak, akik xy dologgal rágalmaznak. Mert ugye nem arról van szó hogy drogkereskedő vagy, hanem arról, hogy azzal gyanusítanak...
2006. szept. 04. 14:41 | válasz | #11
Teljesen más eset kína, abszulúte nem is hasonlít a két eset egymásra, ott választhatott a google, vagy semmit nem szolgáltat, vagy szűri a tartalmat, és szó sincs felhasználói adatok kiadásáról. Jelen esetben utólag akarják felelősségre vonni, illetve olyan dolgot követelni tőle amiről nem volt szó régebben....
pTk  
2006. szept. 04. 14:17 | válasz | #10
pl a google az emailjeidet is elolvassa , és alá is iratja veled a gmail szerződésében hogy elolvashatja, pedig ez törvényellenes...szal google... amugy énis gmailt használok ;Đ
2006. szept. 04. 14:17 | válasz | #9
akor te mért vagy itt ?
2006. szept. 04. 13:43 | galéria | válasz | #8
Ezért vészesen hülye, aki BÁRMILYEN közösségi oldalra/hálózatra regeli magát önszántából. Pont!
strogg  
2006. szept. 04. 13:42 | válasz | #7
A google gerinctelen.
Csak ott mer packázni, ahol nem rúgják tökön. Pl: kínában nem mert, és belement a cenzúrába, meg az adat átadásba is.
2006. szept. 04. 13:37 | válasz | #6
Te vagy a szánalmas, mert nincsenek elveid!
A Googlenek az egyik legalapvetőbb elve, hogy a felhasználó van mindenek fölött kvázi, és semmilyen esetben nem ad ki semmiféle információt velük kapcsolatban. Ezért jelent a Google neve egyet a biztonsággal :D Jó ez most hülyén hangzik, de így van.

Ennek a kérdésnek meg az a lényege, hogy bár súlyosak ezek az esetek, ezt a Google is látja, de ha most úgy gondolná, hogy kiadja, az elindítana egy lavinát, hogy "ha akkor kiadta, most miért nem ajda ki???" és végül a Google is ugyanolyan szar lenne, mint a Yahoo és az MSN Search.

Erről ennyit.
2006. szept. 04. 13:27 | válasz | #5
Itt nem a keresésről van szó, a google nem csak kereséssel foglalkozik, mint ahogy a cikkben világosan le van írva: az Orkut közösségi hálóval van probléma.
2006. szept. 04. 13:26 | válasz | #4
Nem nézted meg miről van szó. Az orkut nem kereső, amit mondtál még igaz is. De az orkut olyan mint nállunk az IWIW.Nem a keresőről van szó, így már azért érthetőbb, hogy eléggé komoly és érthetetlen a Google lépése. Engem nem érdekelnének azoknak az adatvédelmi jogaik akik mások sokkalta "szemérmesebb" jogait sértik.
2006. szept. 04. 13:21 | válasz | #3
a googlit is szépen izekre akarja szedni mindenki :)
2006. szept. 04. 13:20 | válasz | #2
Szánalmas google!!! Nah, ezekután igyekszem más keresőt használni, pusztuljanak ki!
aaaaa  
2006. szept. 04. 13:20 | válasz | #1
Ez egy óriási ökörség , mivel a legnagyobb rasszizmus ellenes emberek is többnyire megnézik a legrasszistább oldalakat, hogy legyen min felháborodniuk...
Ugyanez a többi üldözött dolognál is...
Szóval ha rákeres valamire, még nem biztos hogy raszzista, bűnöző, pedofil, lehet hogy pont a másik oldalon áll, csak tájékozódni szeretne...
Ha az embereket megfélemlítik, hogy ellvéleményekre , már rákeresni, vagy elolvasni se legyen szabad, az a szólásszabadság, az objektív tájékozódás lehetőségének teljes betiltása lenne.