2010-ben jön A hobbit?
2006. szeptember 3. 12:18, vasárnap
Úgy tűnik, a New Line Cinema titokban mégis előkészíti A hobbit című Tolkien könyv megfilmesítését. Arról nem szól a fáma, hogy vajon Peter Jackson milyen minőségben fog feltűnni a filmben.

Hirdetés

Jackson eddig négy alkalommal bizonyította, hogy képes tisztelettel és alázattal nyúlni egy klasszikushoz. Az első három ugye a világhírt hozó A Gyűrűk Ura-trilógia, míg legutóbb a King Kong remake-je aratott osztatlan sikert.

Frodóék története után - többnyire pletyka szinten - felmerült a lehetőség, miszerint Jackson megfilmesíti Tolkien másik klasszikusát, mely A hobbit címet viseli. Akkor ezt a rendező nem kívánta megerősíteni és mivel láthatóan a majom-kaland tette ki minden idejét, mindenki lemondott a filmről.


Színházban már feldolgozták a művet

Ám most úgy tűnik, hogy a New Line Cinema mégis filmre viszi A Gyűrűk Ura előzményeként is szolgáló történetet. Az interneten ugyanis feltűnt egy, a New Line berkeiben emlegetett megjelenési dátum, mely szerint A hobbit 2010-ben kerül a mozikba.

Ám arról nem tudni semmit, hogy Jackson mekkora részt vesz ki a produkcióból, vagy hogy egyáltalán részt vesz-e benne. Mindenesetre reménykedjünk, hogy az illetékesek meggyőzik a szakállas rendezőt, hogy a Halo produceri és a The Lovely Bones direktori feladatai után vállalja el ezt is.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 06. 14:07 | galéria | válasz | #16
Egyébként elég átlátszó hamisítvány lett...
2006. szept. 06. 14:06 | galéria | válasz | #15
Pont ezt akartam írni. :)
Sil78  
2006. szept. 04. 20:01 | válasz | #14
Az a trailer nem valódi, hanem egy rajongók által több filmből összevágott ügyes hamisítvány.
2006. szept. 04. 16:46 | galéria | válasz | #13
"de mint rendező PJ nagyon gyenge"
no comment,de nagyon,mert kapnék 1-2 warnt
2006. szept. 04. 10:39 | galéria | válasz | #12
Hát van benne vmi amit mondasz, bár nekem bejönn és ha abból készítene vki filmet, abban lennének csak az igazán ütős csatajelenetek, lásd: morgoth és balrogjai az egyik oldalon, tündék és egy két isten a túloldalon!!!4 Kis is volt abban a harc istene akinek a birkozás volt a szórakozás és mindenen kacagott, Tulkas? vagy kicsoda, aki lenyomta morgoth-t vagy másik nevén melkor-t!
2006. szept. 04. 09:53 | válasz | #11
A Hobbitot meg a GYU-t is kétszer olvastam végig, de a Szilmariloktól beállt az agyhalál. Nem csodálom, hogy J.R.R Tolkien nem, csak Cristopher az apja halála után adatta ki. Az egy jegyzet, egy érdekesség, de regényként gyengélkedik. Mire megismernél egy szereplőt és megjegyzed a családfáját, meghal.
Addiso  
2006. szept. 04. 09:47 | válasz | #10
Én nagyon remélem, hogy PJ lejön a Tolkien világról, és valaki más rendezi majd meg a Silmarilok történetét.

A weta nagyon jó dolgokat ad ki a keze közül ha van rá elég idejük, de mint rendező PJ nagyon gyenge (lásd George Lucas).
2006. szept. 04. 09:27 | galéria | válasz | #9
Nekem kb 3 hónapja van egy trailerem (annak nevezik). Abban az van, h 2006 dec 9.
2006. szept. 04. 07:35 | galéria | válasz | #8
Várjuk!!!4
Nagyon jó könyv, s ha PJ rendezi akkor sztem jó is lesz a film!
A Silmarilok-ot is leforgathatnák, bár az csak a fanoknak jönne be sztem, bár a fene tudja, de az nem menne egy filmben azt le kéne osztani minimum 3 részre! De én értékelném nagyon!
Sil78  
2006. szept. 03. 16:28 | válasz | #7
Idén meg fog jelenni még egy kiadás, Alan Lee illusztrációival és teljesen új fordításban.

Kíváncsi lennék egyébként ennek a hírnek a forrására, ezzel a dátummal még nem találkoztam sehol. Pár napja volt egy olyan pletyka, hogy valaki látott a New Line-nál egy határidőnaplóban egy "Hobbit" bejegyzést 2007 júliusra, de azt sem lehet tudni, hogy mit takar, és hogy egyáltalán igaz-e. Nem volt hír arról sem, hogy megoldódtak volna a jogi problémák (ugyan a megfilmesítés jogai a New Line-nál vannak, a film forgalmazásáé viszont az MGM-nél)...
Ironka  
2006. szept. 03. 15:57 | válasz | #6
wow, ezt nem is tudtam, megcsekkoljuk. :)
2006. szept. 03. 14:04 | galéria | válasz | #5
idén jelent meg a szövegkritikai kiadás,a legfontosabb:ebben már nem babó van hanem hobbit,de persze van több "javítás" is,hogy illeszkedjen A Gyűrűk Urához
zoozoo  
2006. szept. 03. 13:22 | válasz | #4
Zsákos Bilbóról és az Ő meseszerű kalandjáról szól - ahol mellékesen ráakad az Egy Gyűrűre és Gollamtól elcseni :) Ez a Tolkien mű még nem olyan komoly, mint a Gyűrűk Ura; nincs szerepe benne a gyűrűnek - az csak egy mellékes epizód. De nagyon jó kis kaland. :) Olvassátok el, egy könyv.
LowEnd  
2006. szept. 03. 13:21 | válasz | #3
Magyarul a Babó című könyvben olvasható, de sajnos a fordítása gyermekeknek készült, és ez a nyelvezetén nagyon érződik.
Mindazonáltal érdemes elolvasni, mint egy klasszikus ős-fantasy-t
W B  
2006. szept. 03. 12:52 | galéria | válasz | #2
Miről szól a történet?
scrap  
2006. szept. 03. 12:29 | válasz | #1
New Line Cinema <--- ez nem horror filmekhez füzödik??? sorry ha hülyeséget mondok...