Ingyenes elektronikus tankönyvek - reklámokkal
2006. augusztus 30. 23:47, szerda
A szakemberek már régóta hangoztatják, hogy túl sok könyvet kell cipelniük táskájukban az iskolás gyerekeknek és az Egyesült Államokban igyekeznek is megoldást találni a problémára.

Hirdetés

Szinte mindenkinek ismerős lehet Demjén Ferenc Iskolatáska című dala és annak a "de nehéz az iskolatáska" sora. Az átlagos iskolai könyvek többsége persze nemcsak nehéz, de sajnos gyakran nagyon drága is. Ez a probléma azonban nemcsak Magyarországon van jelen, hanem gyakorlatilag a világ szinte összes országában. Ezért kerül egyre inkább előtérbe az iskolákban az elektronikus tankönyvek alkalmazásának kérdése.

Ezt a problémát orvoslandó egy kis amerikai cég úgy döntött, hogy pénzmegtakarítási okokból a jövőben elektronikus tankönyveket kínál a diákoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A művek ingyenesek, azonban bőségesen el vannak látva reklámokkal. Az e-könyveket egy laptopon vagy egy PDA-készüléken lehet letárolni, bármikor meg lehet nyitni, beléjük lehet lapozni, ráadásul környezetbarát megoldásnak számítanak. A legnagyobb problémát azonban az átállás jelenti, mivel csak az Egyesült Államokban évi 4 milliárd dolláros forgalmú üzletet jelent a hagyományos tankönyv-készítés.

Az első fecske, amely e-tankönyveket készít, már meg is jelent a könyvpiacon, a Freeload Press nevezetű egyetemi kiadó. A két évvel ezelőtt alapított cég kínálatában jelenleg 15 könyv található, melyek többsége matematikai és gazdasági témájú. A dolog sikeres, hisz már most 38 egyetem vette fel könyvlistájába a Freeload Press katalógusában szereplő műveket.

Kérdés azonban, hogy vajon hány komoly író fog publikálni olyan könyvbe, amelynek az egyik oldalán a szakszöveg, míg a másikon egy hamburgerreklám található? Van azonban egy másik érdekesség is: egy michigani professzor tanítványai úgy döntöttek, hogy mivel az e-könyvek jók, de nem tökéletesen olvashatók, így inkább megvásárolják ezeknek a műveknek a kinyomtatható változatait. Ez egy köztes megoldás, ám így csupán 35 dollárba kerülnek a tankönyvek. Ez pedig ezt jelenti, hogy a hallgatók megtakaríthatták a vásárlásra fordítható összeg jelentős részét.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2006. szept. 04. 08:23 | galéria | válasz | #14
Itt inkább az a gond, hogy az onlájn változat a white trashnek szól, a gazdag megveszi majd a drágát is. Ez szimplán a piac felosztása, hogy lehesen egyazon termékért többet/kevesebbet kérni, mint mástól.
birge  
2006. szept. 03. 22:04 | válasz | #13
A középiskolás matektanárom vadonatúj kocsit vett a jogdíjából. Adnak olyat 30e Ftért? Akkor rohanok én is az autókereskedésbe....
2006. aug. 31. 13:01 | válasz | #12
Azért terjesztés szempontjából se rossz ez. Például most akármelyikünk (és ez világszerte igaz) könnyedén hozzáférhet ezekhez a tankönyvekhez. Amúgy meg "kissé" macerásabb lett volna beszerezni őket.
2006. aug. 31. 12:04 | válasz | #11
hát igen, most is vannak a TK-ekben reklámok, csak kevesebb... plusz attól még bárki költheti a fölös 30E FT-ját nyomtatott könyvekre!én mondjuk tudnám másra is költeni. ez csak 1 alternatíva lenne.
pemga  
2006. aug. 31. 11:52 | válasz | #10
Magyarországon a szerzői jogdíj minimális egy tankönyvön, jegyzeten. Legalábbis a szerző kb. 10-30eFt-ot kap egy tankönyv vagy példatár írásáért. A nyomtatás-terjesztés sokkal többe kerül... Amit az amerikaiak csinálnak, hogy saját maguk nyomtatják az nem annyira nagy hülyeség mint egyesek írták, így ugyanis lespórolják a szállítási-raktározási költségeket, kisker árrést (plusz a veszteség elázás, gyűrődés, könyvcsere hibás fűzés stb-stb miatt).

Reklám alatt nem csak egészoldalas banneres reklámokban kell gondolkodni. Pl. semmiből nem áll egy gazdasági példatárban kamatozó kincstárjegyet írni fiktív dolgok helyett; vagy mondjuk egy alap matekban krumpli helyett BMW lámpákat. Az hogy ez jobb, vagy rosszabb, mint egy egészoldalas reklám azt mindenki döntse el. Egyébként ha megnézel egy jegyzetnek minősíthető könyvet akkor annak szépen a hátoldalán, belső borítóján ott szokott figyelni egy egészoldalas reklám szépen. Most direkt leemeltem a polcról, a Benkő féle alap C könyvben (1996) egy BSA és egy MS oktatóközpont reklámja figyel. Tehár annyira azért nem új a dolog...
2006. aug. 31. 10:48 | válasz | #9
Az állam feladata lenne a képzéshez ilyent biztosítani. Mennyibe kerülne elektronikus formában kiadni egy teljes garnitúrát 1-8-ig? kb 150-200 miller (e-book-ként, vagy pdf-ben)(szerzői jogdíj megfizetését is beletippeltem!).
Szerintem egy milliárdból meg lehetne oldani az ország teljes ilyenirányú szükségletét (2-5 év fejlesztés--könyvírás), amit évi 50-100 millerrel lehetne update-elni(évente) + 300 milla/év a rendszer üzembentartása (már csúszópénzekkel, és vastag állami megrendeléshez méltó haszonnal).

Ehhez képest az autopálya kilométere mennyibe is van? Mennyibe kerül a tankönyvkiadás+támogatás? (az, hogy a tankönyvön van állami bevétel, azt hagyjuk, többe kerül a leves, mint a hús).

Na, mikor adjátok át a hatalmat nekem?
2006. aug. 31. 09:51 | válasz | #8
Szerintem a fizetős verzióban nincsenek reklámok... bár a minőség valóba slejtes nyomtatva... amúgy a villanyszámlára, PDA árát valaki beleszámolta? És egyáltalán mennyit is bírnak ki egy feltöltéssel? közel sem egy egész délelőttet
kvp  
2006. aug. 31. 08:54 | válasz | #7
Ha a konyvek tenyleg ingyenesek lesznek, akkor elobb utobb letezni fognak hozzajuk reklameltavolito programok, vagy valaki megcsinalja sajat kezuleg es felteszi a halora reklammentesitve. A reklammentes konyvek nagy elonye hogy sokkal kisebb a meretuk es a gyerek figyelmet sem vonjak el reklamok. Eddig ebbol a szempontbol az slp nevu kezdemenyezes volt Magyarorszagon a legjobb...

Ennel a reklamos otletnel mar csak az lenne veszelyesebb, ha az iskolakban a tanar mellett tv-n menne egy reklamcsatorna aminek fejeben a reklamozo ceg fizetne az iskola fenntartasat. Ha egy gyerek lat egy oldal matematikai szakszoveget es egy csicsas animacioval ellatott hamburger reklamot egymas mellett, akkor vajon melyiket fogja nezegetni?
2006. aug. 31. 08:54 | válasz | #6
Viszont lehetne reklám nélkül is. Egy könyv nem csak azért drága, mert a benne levőt meg kell fizetni, hanem mert a keményborítót, a lapokat, a festéket, a nyomtatási költséget is meg kell fizetni. Ezért az lenne jó, ha megcsinálnák elektronikus formában, de pénzért és reklám nélkül.
Egyébként ezeknek az amerikaiaknak nagyon sok eszük van megint. Inkább kinyomtatják, mert így egyszerűbb. Így gyakorlatilag lesz egy sz@r minőségű, lapokból álló reklámmal telesz@rt "tankönyvük". Megveszik elektronikusan azért, h kinyomtathassák. Megint gratual az amerikai észnek!
Tbone  
2006. aug. 31. 08:39 | válasz | #5
Viszont ha nem kell minden evben 35-40000Ft-ot kolteni konyvekre, szerintem elnezegetik azokat a reklamokat.
2006. aug. 31. 08:36 | válasz | #4
Az lesz szép, ha kisiskolásoknál alkalmazzák majd. Eszembejut egyik ARC plakát szövege: "Egy gyermek már 6 hónapos korától képes megkülönböztetni a márkajelzéseket ..."
Már a gyereksziget rendezvényen is szánalmas votl, ahogy a 3-9 év közöttiek agyát puhították reklámokkal.
Flashy  
2006. aug. 31. 08:09 | válasz | #3
azt hogy minek, azt tudjuk: azért, mert különben nem lehetne ingyenes. a kérdés az, hogy mi mindent lehet így megoldani. mert egy kártyanaptár még tökéletesen használható attól hogy a másik oldalán egy cég reklámja van, de egy tankönyv minden oldalon bannerekkel, vagy teljes oldalas reklámokkal (még ha elektronikus is)? furcsa. nálunk amiatt lenne ennek jövője, hogy ingyenes.
Tripax  
2006. aug. 31. 06:43 | válasz | #2
Már megbocsáss, de miért kell minden dolgot beszennyezni egy reklám felülettel. Már lassan a seggem partján is a szabad helyet reklámfelületté akarnák alakítani. A másik, hogy a tankönyvnek nem hirdető magazin a szerepe, arra vannak más formátumok.
NFP  
2006. aug. 31. 03:04 | galéria | válasz | #1
Remek ötlet, de ha nálunk csinálnák ezt, minden pedagógus szakszervezet hangosan rikácsolna, hogy lélekmérgezés, meg márkafüggőség kialakítása a gyerekben, ami olyan, mint a heroin.