Eltolódnak az évszakok
2006. augusztus 28. 22:03, hétfő
Minden egyes évvel egyre korábban érkezik a tavasz Európába, és egyre tovább tart a nyár - állapította meg egy átfogó tanulmány.

Jelenleg a 30 évvel ezelőttihez képest kontinensünkön átlagosan 6-8 nappal hamarabb érkezik a tavasz, állapította meg a Global Change Biology című szaklapban közzétett 17 nemzet tudósai által összeállított tanulmány. A folyamat hatása hazánkban kevéssé, dél-nyugat felé haladva azonban egyre inkább érezhető. Spanyolországban például - ahol a legnagyobb hőmérsékletemelkedést tapasztalták - két héttel hamarabb ér véget a tél. Emellett a kutatók azt is megállapították, hogy az ősz beköszönte is tolódik, átlagosan három nappal hosszabb jelenleg a nyár.

Az eredmények a világ legnagyobb természeti eseményekben bekövetkező változásokat elemző tanulmányából származnak. 125.000 megfigyelést összegezve mutatják be kontinensünk éghajlatának változásait, melyek az évszakok ütemezésének fokozatos eltolódásához vezetnek. Bár maga a tanulmány nem mondja ki hogy mindez az emberi tevékenység eredménye, a korábbi értekezésekben a szakértők már számtalanszor rávilágítottak az emberi tényezőre a jelenleg zajló felmelegedésben.

A tanulmány mindenesetre párhuzamot von az emelkedő hőmérséklet és a növények, valamint az állatok viselkedésével. A kutatók 21 ország 542 növény- és 19 állatfajáról szerzett megfigyelést elemeztek ki, melyek megközelítőleg 30 évet ölelnek fel. Az eredmények tanúsága szerint a növények 78%-ánál a levélbontás, virágzás és a gyümölcshozás minden egyes évben korábban és korábban következett be, míg 3% esetében jelentősen kitolódott. A folyamatot különösen jól példázzák az egész kontinensen megtalálható vadgesztenyefák, melyeken mindhárom folyamat könnyedén megfigyelhető.

Az eltolódások hosszabb távon megbolygathatják a táplálékláncot, figyelmeztet a tanulmány egyik vezetője, a brit Tim Sparks, aki reméli felfedezéseikkel sikerül a figyelem középpontjába állítani a végbemenő változásokat és azok következményeit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 19. 14:16 | válasz | #42
GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS
2006. szept. 06. 17:35 | válasz | #41
Hát ha a fogyasztói társadalom vezetői talán próbálnának tenni valamit a globális felmelegedés ellen talán nem változna ennyire drasztikusan az éghajlat.
2006. aug. 31. 17:32 | válasz | #40
Akkor fagyjatok meg!! :P
2006. aug. 31. 12:26 | válasz | #39
Énis utálom a kánikulát, egyszerűen roszul vagyok 26-28 fok felett és semmhiez sincs kedvem/energiám.

Szóval jöjön inkább a hideg !
menpe  
2006. aug. 31. 10:30 | galéria | válasz | #38
november végi vagyok, egész nyáron a póló+rövidgatya kombót toltam, legyen hideg-meleg, nem zavart. Most is abban vagyok, de a hideg feleannyira sem zavar, mint a meleg...0 fok felett tavasz, 10 fok felett nyár :D azonnal lenne fél év nyári szünet, hát nem lenne jóó???
Geeryy  
2006. aug. 30. 19:48 | válasz | #37
ma reggel 9° volt.
Gyöngyös(Mátraalaja). mast nemtudok hozzafuzni
2006. aug. 30. 19:29 | válasz | #36
Helló!

"A hideg tél ellen legalább fel lehet öltözni és fűteni.Melegben kint nincs semmi védekezés."

Hát szerintem pedig akárhogy öltözöl fel télen ha nem mozogsz intenzíven akkor fázni fogsz. Amúgy nem értem az embereket, mindenki ezzel az indokkal jön. És szerintem kellemesebb kimenni a melegbe, mint a minusz 10-be. Én meg rühellem a hideget, inkább a kánikula. De a legjobb a 23-25 fokos idő. Ja és a hideg az izületeknek sem tesz jót.
2006. aug. 30. 15:49 | válasz | #35
A karbon korban több volt a légkörben a CO2, meg az oxigén is. Meg melegebb is volt.
Máskor meg hidegebb volt.
Lesz ilyen ezután is. Az emberiség számára a technikai civilizáció teszi lehetővé a túlélést, semmi más.

Az más kérdés, hogy érdemes lesz-e élni mondjuk 200 év múlva. Lehet, hogy sokkal borzalmasabb rabszolgatartás-szerű társadalom lesz, mint ami valaha is volt a történelem során. Ez sokkal jobban fenyeget, mint a világháború

Nagyon effelé rétegződik a társadalom az utóbbi 10-20 évben
2006. aug. 30. 15:43 | válasz | #34
Nem kell mindent elhinni, meg komolyan venni.
2006. aug. 30. 15:42 | válasz | #33
Ha eltolódik, akkor új évszakot kell bevezetni.
Tavasz, nyár, ősz, tél, talicska.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 30. 02:14 | galéria | válasz | #32
Lehet hamarabb jön a tavasz, de az ősz is hamarabb jön. még aug van és 7!! fok van.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2006. aug. 30. 01:17 | galéria | válasz | #31
engem szétbasz az ideg amikor a sok fasz meterológis vagy micsoda azd kezdi nyomatni hogy " a sok éves átlag ..." a sok gyökér nem veszi észre hogy kb 15 éve nem létezik "sokéves átlag"
2006. aug. 29. 20:36 | galéria | válasz | #30
Én Tökölön lakok (BP-től kb 15km-re), de azért így Augusztusban elég hideg van...
mathe  
2006. aug. 29. 20:32 | válasz | #29
Ahoz képest hogy augusztus van majd megfagyok...
2006. aug. 29. 17:28 | válasz | #28
Nem feltétlen kell elismerni, hogy gáz van, de pl. ki emlékszik még a jöjjön valaki-s rajzfigurára? Egy kicsit emlékeztetni kéne az embereket arra, hogy a Föld az ami éltet minket és ha nem becsüljük meg azt amink van (enni, innivaló és levegő) (nem spéci számítógép, meg 50 colos TFT), akkor lehet, hogy elveszítjük... ebben az esetben meg a többi faxni sem ér semmit...
2006. aug. 29. 16:51 | válasz | #27
Miért te mit csinálnál mondjuk, ha azt mondanák, hogy semmi sincsen rendben.
Max okozol egy globális pánikot, és senki nem vessz semmit (vagy legalábbis az emberek jó része), ami egy fogyasztói társadalom vezetésének rémálma.
Vagy talán, teljesen hidegen hagyja az embereket, és nem is törődnek vele mit mondanak mások, mert ők nem látják.
2006. aug. 29. 16:25 | válasz | #26
Ja ez az. Globális felmelegedés. Vagy ez minek tudható be? Egyébként meg lehet, h hamarabb jön a tavasz, meg tovább tart a nyár, de azt mondják, h minden rendben, mert az átlag ugyanannyi. B@szhatjuk, hogy ugyanannyi az átlag, ha 50 év múlva télen -20°C, nyáron meg +50°C lesz.
2006. aug. 29. 16:10 | válasz | #25
Azt hiszem, a golfáramlat akadozása, folyamatos gyengülése is jelentősen befolyásolja az itteni éghajlatot, mert bár kis mértékben de még itt is érződik a hatása.
De ahogy gyengül egyre inkább a "száraz kontinens belseje"-féle éghajlat terjed el, ami miatt kezdenek eltűnni a tél és a nyár közötti évszakok, és az áramlat mérséklő hatása nélkül a nyarak melegebbek, viharosak, a telek hidegebbek, szárazabbak lesznek.

Alaposan vissza kéne fogni a pazarlásból ha visszaakarjuk fordítani a folyamatot (és még hogy a hatások érvényesülhessenek is, még rengeteg plusz év szükségeltetik).
De a természet azért nem kívánja könnyen adni magát, rengeteg tanulmány készült már arról is, hogy mostanában az esőerdők gombamód szaporodnának, de a lépést akkor sem tudnák tartani, ha nem irtanák őket terv nélkül, nyereségért, folyamatosan.

Részemről a lényeg:
Egy átlagos ember nem veszi észre az éghajlatban bekövetkezendő abnormális változásokat, csak ha már közvetlenül érinti.
És még valami: A levegő CO2 tartalma sohasem volt ilyen magas mit mostanában, ezt rengeteg módon bebizonyították már, de persze a "pénz" az úr, és nem a józan ész.
Tehát változni kell, vagy rövidesen nem kell majd aggódni amiatt, hogy télen megfagyunk, sokkal inkább amiatt, hogy az azbesztruha amit viselünk rendben legyen mielőtt kimegyünk a napsütésre.
assdf  
2006. aug. 29. 12:40 | válasz | #24
Egyébként szerintem teljesen megváltozik az éghajlatunk csak nem úgy hogy az évszakok eltolódnak. Inkább valamifajta monszun éghajlatunk lesz, azaz egyre inkább eluralkodnak a szélsőségek, amik számunkra nem túl szerencsések...
2006. aug. 29. 12:28 | válasz | #23
Egyre hamarabb érkezik a tavasz? Hát idén ezt nem nagyon vettem észre, júniusban még fűteni kellett reggelente, márciusban pedig hó is esett. Aztán júliusban meg lehetett dögleni a melegtől. Inkább egyre hosszabb a tél, a tavasz pedig kezd megszűnni.
Kornan  
2006. aug. 29. 11:10 | válasz | #22
Én nem látom,hogy felmelegedne vagy lehűlne évről-évre az idő,minden év más.Régen is voltak ennél nagyobb viharok és szélsőséges nyarak is.De én hiszek a tudósoknak,hosszú megfigyelésekben azért jobban meg lehet bízni.

Szerintem jó ez az idő,kicsit tényleg lehetne melegebb,de azt mondom inkább legyen hideg tél mint 35 fok feletti hőmérséklet.A hideg tél ellen legalább fel lehet öltözni és fűteni.Melegben kint nincs semmi védekezés.Bent mondjuk lehet használni légkondit.

2006. aug. 29. 11:00 | válasz | #21
Nem tudom, de most augusztusban volt úgy sokszor hogy nem döglöttem meg a biciklin a melegtől hosszú gatyában. Meg délelőtt süt a nap szép idő van délutánra már jön az eső.
2006. aug. 29. 10:46 | válasz | #20
Akkor menjetek Ausztráliában, ott nem ilyen a tél...
Én is oda tartok
szombi  
2006. aug. 29. 10:06 | válasz | #19
Ez tök jó!
Több lesz a nyár, kevesebb hidegfront.
Több bícselés, kevesebb kabáthordós-hosszúgatyás nap!
Nem kényelmesebb rövidgatyában és pólóban közlekedni?
2006. aug. 29. 10:03 | galéria | válasz | #18
sztem az ujregek miatt süt kevesebbet a nap !

2006. aug. 29. 09:41 | válasz | #17
Ez jó lenne, de sajnos én ezt nem így érzem. Kár hogy nem érem meg, amíg teljesen elfogy a tél, mert nagyon útálom.
2006. aug. 29. 09:34 | válasz | #16
Hát én nem tudom, de hallottatok már olyanról hogy 7 esős év után 7 száraz év jön? Állítólag a naptevékenységgel függ valahogy össze, de én ehhez nem értek annyira. Most az esős 7 évben vagyunk.

Ez egyszerűen a media hatása, valamiből hírt kell csinálni. Marhajó példa a Balaton. 2 éve arról szóltak a hírek, hogy így kiszárad, meg úgy kiszárad, és tessék, nem száradt, csak a 7 száraz év végére csökkent a víz szintje.

Inkább a viharokkal foglalkoznánk, az tényleg mond valamit. Elgé durva viharok vannak mostanában ami a nagyob hömérsékletkülönbségeket jelenti.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 29. 09:26 | galéria | válasz | #15
Én meg azt vettem észre, hogy évről évre sokkal több havat kell lapátolnom, meglehetősen sokáig van hideg, a nyár, az igazi kánikula meg 1 hónap.
Állandóan esik az eső és most augusztusban igényünk sem volt arra, hogy strandra menjünk mert nem volt olyan meleg... őszies az időjárás.
Évek óta panaszkodnak a Balatonon is, hogy a rossz idő miatt mennyire nem biznisz már a vendéglátás.
Idén júliusban szerencséjük volt, de júniusban, augusztusban már sokkal kevésbé.
2006. aug. 29. 08:12 | válasz | #14
Hehe! Rájöttem, hogy az ilyen híreknél csak a hozzászólásokat olvasom. Tehát a hírek nagy részénél. Persze ha pofázom elolvasom azért nagyjából. :) Szerintetek ez gáz?
2006. aug. 29. 07:50 | válasz | #13
Én azok közé tartozom akik azt mondják, hogy átlagon belülvan, és régebben már volt ilyen vagy rosszabb idő is.
Pl: Amikor jégkorszak volt, akkor hidegebb volt mint most bármikor ,
amikor a bolygó meg még ki sem hűlt, akkor pedig melegebb .

Azaz nincs miért aggodnunk.
Ráadásul egyszerre mondják, hogy télen egyre hidegebb és nyáron meg egyre melegebb van, azaz az évi átlaghőmérséklet nem változik.
duke  
2006. aug. 29. 02:27 | válasz | #12
Kivancsi leszek mondjuk ugy 10-15 ev mulva amikor mindennaposak lesznek az agusztus 20.-ai,illetve az annal tobb nagysagrenddel erosebb viharok,hogy mit mondanak majd az atlag emberek."nem sejtetuk nem tudtuk,hogy ez lesz kovetkezmenye a fold,a levego a vizek elszennyezesenek"
Kivancsi volnek,hogy minek kene bekovetkeznie mifele katasztrofanak kene tortenie ahhoz,hogy az emberek akarcsak minimalis mertekben lemondjanak barmirol is.Az energia pazarlasrol a felesleges autokazasrol,a kornyezet gatlastalan kihasznalasarol,feleleserol.
Mice  
2006. aug. 29. 00:37 | válasz | #11
aki reméli felfedezéseikkel sikerül

a többiekre is t@jtak...vlük miért tennének kivételt?...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 29. 00:04 | galéria | válasz | #10
Ja és nagyon lassan a napok is egyre hosszabbak, mert nagyon lassan, lassul a föld forgása.
2006. aug. 29. 00:02 | válasz | #9
spanyolviasz
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 29. 00:00 | galéria | válasz | #8
Sőt 2000 körül volt egy február, amikor pár napig rövidgatyás idő volt :)
Amúgy természetesen is tolódnak az évszakok, csak kicsit lassabban :) 13000 év múlva ilyenkor augusztusban lesz a tél utolsó hónapja délen meg fordítva.
JZO  
2006. aug. 28. 23:54 | válasz | #7
Bevenné a hasad mi?
2006. aug. 28. 22:53 | galéria | válasz | #6
lol, nem vagyok tudós, de én is felfigyeltem az évszakok eltolódására

követelhetjük a hosszabb nyáriszünetet!!!
2006. aug. 28. 22:45 | válasz | #5
Ez elég érdekes. Én is emlékszem hogy 3 évvel ezelőtt, január végén felpattantam a motorra mert +10 fölött volt a hőmérséklet. Persze ez max két napon keresztűl.
2006. aug. 28. 22:34 | válasz | #4
idén júniusban mi fűtöttünk :-)
De pl kb 4 éve áprilisban közepén havazott miskolcon.De emlékszem olyanra is vagy 7-8 éve hogy február elején egy pulóver elég volt.
Inkább a hideg felé tolódjon mint a meleg felé.
akyyy  
2006. aug. 28. 22:25 | galéria | válasz | #3
egész augusztusba fáztam és most is kurvahideg, őszies időjárás van!!!
2006. aug. 28. 22:17 | válasz | #2
De volt olyan tavasz kb. 3 évvel ezelőtt, h már áprilisban is rövidgatyában jártunk..
Valakik azt mondják, h még mindig az átlagon belül vagyunk, valakik, meg h ez nem úgy van.
Jó lenne már valami konkrétumot is tudni.
Bár az időjárásban csak akkor van konkrétum, mikor már éppen történik :) :)
assdf  
2006. aug. 28. 22:10 | válasz | #1
Hát nem tudom, tavaly nyáron például átlag 15 fok volt és végig esett... Idén meg ha jól tévedek március 15.-én havazott. Legalábbis Fehérváron kisebbfajta hóvihar tombolt...