Online tárhelyet kínál a Microsoft
2006. augusztus 27. 16:14, vasárnap
Megerősítést nyert az a korábbi spekuláció, miszerint a szoftvercég egyfajta virtuális tárhelyet kínálna szabad felhasználásra. Eközben készül a Live Essentials, ellensúlyozandó a Google Pack terjedését.

Hirdetés

A Microsoft egyik szakembere a héten Sidneyben megrendezett Tech Ed konferencia előtt árulta el, hogy dolgoznak a Live Drive névre keresztelt szolgáltatás bevezetésén. Ez nem más, mint egy virtuális merevlemezként felhasználható online tárhely, amit az internetezők saját helyi kapacitásuk kibővítésére, vagy biztonsági másolatok készítésére alkalmazhatnak. Korábban a redmondiak mellett a Google kapcsán is felmerültek ilyen hírek, ám eddig mindkét cég mélyen hallgatott ilyen irányú próbálkozásairól.

A rövidke interjúból kiderült, hogy a Live Drive keretében 2 GB tárhelyet kapnánk ingyen és bérmentve, a kapacitás kibővítéséhez viszont már fizetnünk kellene. Az árakról és a megjelenés dátumáról már nem esett szó, így a további részleteket illetően türelmesnek kell lennünk. Az biztosnak tűnik, hogy a Google Gdrive néven hasonló szolgáltatáson dolgozik, ráadásul ezzel kapcsolatban korábban korlátlan tárhelyről pletykáltak, így nem csoda, hogy a Microsoft igyekszik előállni egy saját megoldással. A legnagyobb előnyként az adatok és tartalmak könnyű elérhetőségét emelik ki, bár az kérdéses, hogy a felhasználók mennyire bíznak majd meg az ajánlatban.

Addig is készül a Live Essentials, amely az alapvető Live szolgáltatásokat hivatott elérhetővé tenni a központi weboldal letöltése nélkül. A kezdeményezés a Google Pack ötletén alapul, amely böngészőtől kezdve vírusirtón át médialejátszóig több alapvető szoftvert kínál egy csomagban. A Live Essentials a már elérhető Live szolgáltatásokat foglalja táblázatba, elkülönítve a már telepített és az újonnan letölthető alkalmazásokat, a "Programok hozzáadása és eltávolítása" funkcióhoz hasonlóan. Az elsősorban a kezdőknek szánt könnyítés az egész projekt népszerűsítését hivatott megoldani.

A Windows Live Ideas honlapon egyébként jelenleg hat szolgáltatás végleges verziója érhető el, köztük a Live Messenger, a Favorites, az Expo, a OneCare, a Custom Domains, valamint a Toolbar. 11 további még a béta stádiumnál tart, és készül még a Microsoft és a Yahoo azonnali üzenetküldőjét integráló funkció is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 28. 17:12 | válasz | #29
áh, csak ábrándoztam... =)
2006. aug. 28. 16:52 | válasz | #28
szerintem nem =) (sajnos..)
2006. aug. 28. 16:44 | válasz | #27
Hmmm, ezt fölfoghatom úgy is, hogy ingyen kapok 2gb+ tárhelyet online, amit feltölthetek bármivel és bárhonnan, bárkivel is megoszthatom? (direkt http vagy ftp linkek :)
2006. aug. 28. 15:16 | válasz | #26
Gdriveról nincs valakinek infója?
Mikor lesz már kész végre???? :(
2006. aug. 28. 13:45 | válasz | #25
" Aki tarhelyet ad az akar "vegtelen" mennyisegu informacio birtokaba juthat ez altal."

És minden bizonnyal végtelen sok szabad idejükben a mi adatainkat fogják böngészni.

taoce  
2006. aug. 28. 09:19 | válasz | #24
ez a 2Gbite meg van a mac-nél is. mondjuk ott annyival van megspékelve aszem, hogy egy teljes winchi képet csinálhatsz és, amikor teszemazt átköltözöl egy másik mac-re, akkor csak meg kell nyomni egy gombot és mindent feltesz. alkalmazások prymán futnak, file-ok megvannak... de jó h a MS-nál is van. legalább lesz hova feltenni a törött xp-t
2006. aug. 28. 09:12 | válasz | #23
Itt egyesek annyira be vannak tojva attól, hogy kik mi mindent megtudnak ha ezt csinálod, ha azt. Kár, hogy arra nem gondoltok, hogy azzal, hogy a számítógépetek csatlakozott a nethez, onnantól kezdve már nem te vagy. Onnantól már mindegy mit csinálsz...
Caro  
2006. aug. 28. 07:01 | válasz | #22
"ismerek iyet... de van aki pl linuxot futtat PlayStation2-őn és webszervernek használja.."
Én olyat is ismerek, aki PDA-n csinálja ezt :)
Vagy legalábbis csinálná, csak wifi driver még nincs a gépéhez :)
2006. aug. 28. 00:31 | válasz | #21
valamint MacOS is unix alapú ,)
mindenesetre ha valaki megdobna egy PowerBookal
nem lennék annyira elvetemült h debianra cseréljem az OsX-et (ismerek iyet... de van aki pl linuxot futtat PlayStation2-őn és webszervernek használja..)
2006. aug. 28. 00:24 | válasz | #20
Természetes hogy viccelt..csak gyenge poén volt =)
kbupdate az életét is egy windowsos lélegeztetőgépre bízná ,)
eörgs  
2006. aug. 27. 23:50 | galéria | válasz | #19
talán mert ms egy utolsó szar geci banda?
eörgs  
2006. aug. 27. 23:47 | galéria | válasz | #18
dehát tudtommal ezek gecik
2006. aug. 27. 23:42 | válasz | #17
Ez nálam is így van... Csak nálam Mac OSX :)

Ennek ellenére miellőt bárki komolyan venné természetes hogy kbupdate csak poénkodott hogy a sok hiszékeny elhiggye...! :)
2006. aug. 27. 21:36 | válasz | #16
kbupdate szerintem csak viccelt.

MSN -en kuldot dumat lehet titkositani.
google is kemkedik utanad :) Miert csak az MS -rol feltetelezi mindenki..

Mi volna ha hotmailjuket, nem csak webesen lehetne elerni.. pop3,imap. etc. ezzel nem foglalkoznak.
2006. aug. 27. 21:29 | válasz | #15
Egyébként valóban korrekt mennyiség ez ingyen a M$tól, főleg ha nem teszik platformfüggővé a használatot..

Igazán amugy is csak akkor lehetne kihasználni ha nem átlagba 128kbit/s uploaddal vagy kevesebel szúrnák ki a szemünk..(bár persze külhonban más a helyzet *hüpp*)
2006. aug. 27. 21:26 | válasz | #14
Még ha igaz is lenne akkor sem fenyegetne ez a veszély

Ubuntu/Debian
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 27. 20:57 | galéria | válasz | #13
hogyne töltené fel...
azt azért ne mondd, hogy beszélgetés közben a du meter egyébként is 0.2 kbyte adatforgalmat jelent nekem felfelé a NETre, gondolkozzál már kicsit...
max látja, de nem feltölti
2006. aug. 27. 20:49 | galéria | válasz | #12
az üzi az adatait féltő júzereknek ment akik írták :D
---
amúgy tök jó :)
2006. aug. 27. 20:47 | galéria | válasz | #11
jaj ti kis titkosügynökök meg ne tudják az adataitokat :D
2006. aug. 27. 20:36 | válasz | #10
Sajnos ha már MSN-t használsz már akkor megtud mindent rólad az MS, mert mialatt beszélgetsz, feltölti teljes vincsesztered tartalmát microsofthoz, lassan és biztosan. Tehát tök mindegy. Vagy amikor internet kapcsolatot észlel a windowsod, már akkor is tölt fel fileokat. leginkább a doc fileokat szokta feltölteni elsősorban. szóval jobb ha be sem kapcsolod gépet!!
2006. aug. 27. 20:20 | galéria | válasz | #9
Értelemszerüen csak titkosított, 3szor lejelszavazott adatokat szabad feltölteni..
Caro  
2006. aug. 27. 19:16 | válasz | #8
Nem baj, titkosítsatok csak mindent GnuPG-vel, aztán mehet fel
2006. aug. 27. 18:52 | válasz | #7
Nekem errol a baranyborbe bujr farkas esete ugrik be azonnal.

Aki tarhelyet ad az akar "vegtelen" mennyisegu informacio birtokaba juthat ez altal.

Vagy csak en vagyok ennyire paranoias?
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 27. 18:43 | galéria | válasz | #6
jöjjön csak, jöjjön csak tárhelyből sose elég, pláne ha ingyé van
nimfas  
2006. aug. 27. 18:38 | válasz | #5
Nem vagy hülye...
A Gmail-es fiókkal rendelkezők is kihasználhatják a netes területet :-)
Van meghajtó driver, amivel úgy látod mint a saját wincsidet és a Firefox-hoz is van plugin, olyan mint egy ftp progi. Én már elég sok segédprogit feltettem oda magamnak, így bárhonnan elérem.
2006. aug. 27. 18:03 | válasz | #4
Lehet én vok hülye hozzá de a goolge az nem a kereső?
nedudu  
2006. aug. 27. 17:47 | válasz | #3
Ne legyek paranioás, de nem jó ha tudják mire is használod? Egyébként meg azért jó nekik, mert akkor valószínűleg az összes többi szolgáltatásukat is használni fogod. Reklám=pénz. Pénz=még több pénz, és egyébként is a google-t ki kell nyírni.
2006. aug. 27. 17:16 | válasz | #2
és ez mér éri meg nekik, hogy bárkinek adnak ingyen 2GB tárhelyet a semmiért cserébe?
2006. aug. 27. 17:04 | válasz | #1
Jo hir!
Nekem legalabbis.