Skandináviá­ban óv­nak a mobil hite­lezéstől
2006. augusztus 24. 12:35, csütörtök
Eddig sokan azt hitték a csengőhangokkal lehet a legtöbb pénzt kiszedni a mobil előfizetők pénztárcájából. Nos, ők tévedtek, hiszen már számos új, még ravaszabb módszer jelent meg.

Hirdetés

Köztudott, hogy a szakemberek elsősorban attól tartanak, hogy a fiatalok nagy összegű mobil hátralékot halmozhatnak fel a csengőhang-letöltések, SMS- és MMS-küldések miatt. Megjelent azonban egy új módszer, amelynek segítségével bárki könnyen a 22-es csapdájában találhatja magát. A veszélyeztetettek ebben az esetben is főleg a fiatalok, akik valahogy mindig pénzszűkében szenvednek, hiszen vagy nem kapnak zsebpénzt, vagy csak keveset. Az új veszélyt az olyan SMS-ek jelentik, amelyek azonnali hitelt ígérnek. Bárki megszorulhat, milyen jól jön ilyenkor az az 50 vagy 100 euró - gondolták az ötlet kiagyalói. És valóban.

A mobil hitelezés azonban olyan méreteket kezd ölteni, hogy a FIN-FSA nevű finn pénzügyi felügyelet kénytelen volt külön tanulmányban is foglalkozni a kérdéssel. A dolog látszólag egyszerű. Valaki kap egy SMS-t, amiben kedvező hitellehetőségekről tájékoztatják. Az illetőnek épp jól jönne mondjuk 200 euró, így kapva kap az alkalmon. Válasz-SMS-t küld és néhány percen belül valóban megtörténik a tranzakció, az általa megadott folyószámlára tényleg megérkezik a kért összeg. A probléma a visszafizetéskor kezdődik. Egyrészt magasak a kamatok, két hét múlva 100 euró hitel helyett már 120 eurót kell fizetni, vagyis a FIN-FSA szerint az éves kamatok értéke 1000 százaléknak felel meg.

Paivikki Lehto-Sinisalo, a FIN-FSA ügyvédje elmondta, hogy a skandináv országokban sajnos már általános jelenséggé vált, hogy a 30 évnél fiatalabb mobil előfizetők ilyen módon adósodnak el. A finn pénzügyi felügyeletnek ezenkívül információi vannak arra vonatkozóan is, hogy a módszert alkalmazó cégek már megjelentek Csehországban, vagyis hamarosan minden bizonnyal várható felbukkanásuk nálunk, Magyarországon is.

S bár arról még komoly viták folynak Európában, hogy a megoldás illegális-e, alighanem a károsultakat, illetve a kedvező lehetőségeket kínáló reklám SMS-eknek bedőlő későbbi adósokat ez már aligha vigasztalja.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 26. 14:22 | válasz | #15
Tök igazad van!
Ők simán űberelnek mindent,de nálluk a jólét miatt fejlődik vissza az intelligenciájuk.
A népesség már olyan kövér hogy az agyuk is elzsírosodik!
2006. aug. 25. 23:23 | válasz | #14
"Annyi szánalmas ostoba ember ammennyi MO-on van,sehol máshol a világon."
mond neked valamit az a név hogy USA?
2006. aug. 25. 21:05 | válasz | #13
Ez nállunk tarolni fog!Annyi szánalmas ostoba ember ammennyi MO-on van,sehol máshol a világon.
Néhány éve,amikor boldog boldogtalan autót vett hitelbe,még az utolso hajléktalan is,személyesen ismertem embereket akik a 15-30% beugróra is hitelt vettk föl.
Az első csekket befizették a másodikra már kölcsön kértek a szomszédtól ,barátoktól,stb.
Néhányan azóta albérletben laknak vagy még mindíg adósok.
2006. aug. 25. 16:44 | galéria | válasz | #12
hol olvastad, hogy fiatalkorúak is igénybe vehetik?
2006. aug. 25. 10:24 | válasz | #11
Talán nem kéne engedni, hogy egy fitalkorú hitelt vegyen fel. Ha meg valaki felnőtt (18++), akkor meg kell tanulnia vállalni a tette következményeit, legyen az betöréses lopás vagy hitelfelvétel.
2006. aug. 25. 08:20 | galéria | válasz | #10
Ott van pl. a Provident bőven 400% feletti THM-ekkel! AZ nem uzsora?! Dehogynem, mégis vannak akik bedőlnek nekik és ez ellen nem tehetünk semmit. Ez az 1000% amit emlegetnek a cikkben nem is olyan durva... :D
2006. aug. 25. 08:19 | galéria | válasz | #9
A BAR (banki adós rendszer) csak arra szolgál (egyelőre), hogy a bank kockázatát csökkenthesse azzal, hogy tájékozódhat a hitelkérelmező esetleges negatív hitel-előéletéről.
2006. aug. 25. 08:17 | galéria | válasz | #8
Ez ellen az nem véd. Ha a számlájára pénzt utalnak, az általa visszaküldött SMS alapján elfogadottnak tekinthető a szerződés és így adós lesz. Nem számít, hogy előfizetéses ügyfél, vagy sem. Végülis ennek vajmi kevés köze van a mobilszolgáltatóhoz amúgy (jó esetben), csak mobilon reklámozzák és SMS-sel lehet szerződést kötni.

1űen kiskorúnak nem kell, nem szabad szabad hozzáférésű folyószámlát nyitni és elvileg kiskorú a szülei nélkül nem is köthet semmiféle hitelszerződést. Ez a buli itt a 18 év felettiekre vonatkozik.
2006. aug. 25. 07:47 | válasz | #7
Naná. hogy a gyerekem kártyás telefont fog kapni, aztan annyit beszél amennyi pénz van rajat (de ez még nagyon messze van :) )!
2006. aug. 25. 07:41 | válasz | #6
Ha az sms-ben ott van egy megjegyzés, miszerint a hitelfeltételekről x.valami.com címen lehet tájékozódni, akkor az adósoknak egy szavuk sem lehet, ha nem olvassák el. Sajnos.
Nem tudok róla, hogy az un. uzsorakamatot tiltanák bárhol is. Egyedül azért nem mész az uzsoráshoz, mert van eszed. Ha meg nincs, akkor magadra vess.
Azért viszont lehetne büntetni őket, hogy az ügyfeleik milyen életkorúak, vagy hogy mennyire hitelképesek. Mert ha jól értelmezem ezzel a módszerrel egy banki tiltólistás személy is szerezhet pénzt, az viszont már valahol ütközik a magyar jogszabályokkal...
Persze lehet, hogy csak tapogatózok... :)
2006. aug. 25. 07:19 | válasz | #5
az ilyen kamat nem "kedvező". tehát a tájékoztatás nem lehetett alapos. amúgy szvsz az uzsorakamatot mindenhol tiltják (nyi típusú civilizációban).
2006. aug. 25. 02:47 | válasz | #4
Jah modd ezt a 16 éves srácnak, "majd a fater kifizeti alapon..." Még jó, hogy a fiamnak egyenlőre nem lesz mobilja
sgbo  
2006. aug. 25. 00:09 | válasz | #3
Mindenki megérdemli a szívást ha ezt beveszi...
2006. aug. 24. 18:19 | válasz | #2
ha az sms mellé megfelelő tájékoztatást adnak, akkor nem lehet őket okolni. ha meg valaki úgy vág bele hitelfelvételbe, hogy nincs tisztában a részletekkel és feltételekkel, akkor meg is érdemli a barma hogy jól lehúzzák.
eke  
2006. aug. 24. 16:15 | válasz | #1
Ezeket a nyerészkedő tetűket egyszerűen le kellene lőni