Az ATI bejelentette új zászlóshajóját, amely azonban csak szeptemberben érkezik meg a boltokba. Bővül a középkategória és a belépő szint is, hogy ellensúlyozzák az Nvidia pillanatnyi fölényét.
Hirdetés
A vállalat közleményében természetesen a csúcskategória legújabb példánya, a Radeon X1950 kapta a legnagyobb helyet, hiszen ennek feladata elkápráztatni, vagy legalábbis gondolkodásra késztetni azon vastag pénztárcájú vásárlókat, akik már a rivális felé kacsingattak. Szeptemberben két változatot dobnak piacra XTX és Crossfire Edition jelöléssel - előbbi 48 pixel shadert és 8 vertex shadert állít munkába, 650 MHz-es és 2 GHz-es órajelen, 256 bites memóriavezérlővel, az új GDDR4 memóriával, utóbbi kizárólag csatlakozóiban tér el, mivel a két DVI-I és VIVO helyett itt egy DVI-I és a CrossFire csatoló kapott helyet. Mindkét kártya támogatja a HDCP technológiát, amely a másolásvédelem szerepét tölti be.
Októberben az erőgépek mellé még egy kisebb testvér társul majd, mégpedig Radeon X1900 XT jelöléssel, 265 MB memóriával. Ez elsősorban kedvező ára miatt jelenthet vonzó ajánlatot, hiszen a 280 dollár mindjárt jobb színben tünteti fel, mint az előző kettő 450, illetve 898 dolláros ára, igaz, utóbbi esetében valószínűleg rögtön két kártyáról van szó. HDMI csatlakozó egyelőre nem lesz, legalábbis a referenciapéldányokon ezek nem megtalálhatók - könnyen előfordulhat viszont, hogy némely gyártó a saját szakállára a szabvány mellett dönt, így ezen a téren is lehet majd eltérés az egyes változatok között. Említést érdemel még a hűtés, amely a csúcskártyákon elég méretesre sikerült, de az ATI ígérete szerint jóval halkabbak lesznek elődeiknél.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A cég a középkategóriában és a belépő szinten is erősíteni igyekszik, aminek itt volt már az ideje, tekintettel arra, hogy az Nvidia jól sikerült GeForce 7 sorozata a gyengébb szegmensekben is kitűnően szerepel. Kifejezetten a teljesítmény/ár mutatókban hivatott kiemelkedőt alkotni a Radeon X1650 12 pixel és 5 vertex egységgel, 600/800-1400 MHz-es órajellel érkezik, attól függően, hogy DDR2 vagy DDR3 chipekkel szállítják. Az X1300 XT esetében négy pixel, két vertex shadert foghatunk munkába, az órajel 500/1000 MHz. Minkét kártya támogatja az AVIVO-t, áruk a szeptember 14-i megjelenéskor 89, illetve 79 euró lesz, az X1900 XT pedig 249 eurót kóstál majd.
Szép teljesítmény az ATItól! Persze nagyon drága az átlag ember számára de a funkciónalitásából kiindulva biztos megfelelő erőforrások mellett megállja a helyét. Ami engem is elkápráztatott az a 2ghz memory órajel. Lassan az én CPU-mnál nagyon memory clock-os VGA-k is napvilágot látnak! Akinek szükséges egy ilyen kártya és telik rá hajrá!
Asus P5QL PRO motherboard | Core 2 Duo E8400 3Ghz | Kingmax 4*1 GB DDR2 1066Mhz |Asus EN7950GT 512MB | Sound Blaster Audigy 2 Value 64bit | 2*250GB Samsung Sata2 HDD
másrészt ON: nekem 9550GE-m van (400/450) és tökéletesen kielégit, ugyis neten játszom csak ha már játszom ottmeg ugyis minimumom tolom hogy többlegyen az fps :D
mekkorát nevettem, kösz érte OFF : mellesleg volt egy srác akit mostanság már sosem hivunk lanozni, mert folyton laggolt a játék ugyanis a forma jött, lehuzott játékunk alatt sokgiga pornót, addig ugye játszhatatlan volt az egész, aztán angolosan távozott :D
most nem tom mit vagytok úgy oda:P én gépemben egy Nvidia GF4 Mx440 es kari van bőven jó nem csak a videókari számít egy gépben hanem h mennyi benne az optikai tuning
Nem tudja valaki mennyibe fog kerülni az X1650-os. Mert igazából ha olcsó akkor idélenes megoldásként jó lenne a 9600PRO-m helyett. Egy évig persze mert jövőre ilyenkor már DX10 lesz a sláger...
Xbox360 gamertag: Alwares, Nintendo Wii
Lenovo Thinkpad T400
Talán mert az új monitorok TV-k ezzel a csatlakozóval fognak készülni. D bár itthon még nem sok TV-t láttam meg moncsit ilyen csatival. még az is kb annyi idő amíg a DX10 befut, és lessz pár játék ráírva.
Eddig azért nincsen tele a piac DX10-es játékokkal. Aki meg mindig a high-end kártyákat veszi (pl. aki már feni a pénztárcáját szeptemberre), annak tökéletesen elég az 1 év átfutási idő, és majd utána lecseréli. Nem hinném, hogy 2007 Q3 előtt annyira dúskálnánk a DX10-es játékokban. Nem is érdemes, mert ugye, ki tudná kihasználni őket?
Egy apró kérdés: Ha valaki megveszi nem kis pénzért akkor az DX10-es játékoknál csak a száját húzza nem? Mert hát pl Crytech-bn DX9-es karival csak Shader2-t lehet használni. Hmmhmm