Indul a Google szö­veg­szer­kesz­tője
2006. augusztus 23. 00:02, szerda
Immár mindenki számára elérhető a keresőcég online szövegszerkesztő csomagja, amely Writely néven a Microsoft elterjedt szoftverével veszi fel a versenyt. A biztonsággal kapcsolatban még akadnak kérdőjelek.

Hirdetés

A Google a múlt hét végén nyitotta meg a szövegszerkesztő szolgáltatást az újonnan regisztrálók számára, bízva abban, hogy a weboldallal meg tudják ragadni a felhasználók fantáziáját. A cél egyértelműen a hagyományos megoldásokkal - így például a Microsoft Office csomaggal - való verseny beindítása, amiben saját táblázatkezelőjük és a Gmail levelező rendszer is segítségükre lehet.

A Writely felvásárlásáról márciusban számoltunk be, a cég ez irányú próbálkozásairól azonban már korábban beindultak a találgatások. A Sunnal kötött megállapodás révén azonban csak az OpenOffice és a Google Toolbar közös terjesztése került napirendre, és mindkét fél tagadta, hogy újabb irodai csomag lenne készülőben. Az Upstartle által kifejlesztett Writely azonban már ezt sejteti, hiszen éppen azon elgondolás alapján igyekeznek meghódítani a vállalatokat és otthoni felhasználókat, hogy a webes szolgáltatás bárhonnan egyszerűen elérhető, szemben a hagyományos szoftverekkel.


A szerkesztés során HTML-formátumot használunk, de az oldal ismeri az elterjedt csomagok szabványait, úgy mint PDF, ODT, vagy DOC. Munkánkat 10 másodpercenként elmenti, a változtatásokat naplózzák. Eddig a korábban regisztráltak szűk körének engedélyezték a használatot, ám a megnyitással bárki feliratkozhat. Az már más kérdés, hogy mennyire nyeri el az érdeklődők bizalmát a megoldás - többen a szerveren elmentett dokumentumaik biztonságát féltik, míg elemzők úgy vélik, hogy a szolgáltatás mindössze kiegészítő szerephez juthat, a jól megszokott szoftverek felváltására egyelőre nincs esélye.

A Google mindenesetre komolyan gondolja a dolgot: a cég csatlakozott az OpenDocument Formátum Szövetséghez, beindította Spreadsheets nevű táblázatkezelőjét, így lassan minden készen áll egy teljes csomag összefűzéséhez.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 27. 16:22 | válasz | #28
mennyiben fog kerülni
2006. aug. 25. 16:13 | válasz | #27
nekem tökre teccik, bár mostanába már nem ez az első kezdeményezés e ztéren, végülis a konkurencia ennek is jót tesz csak má annyi jelszavam van h nem győzőgetem megjegyezni, pedig ennek pont az lenne az értelme h ne csak otthonról tudjam hazsnálni, bár ez már az én hibám :)
2006. aug. 24. 16:56 | válasz | #26
le lehet menteni? tényleg? aztaaaa... nem is gondoltam erre :)
drágád meg tod ki :)
smv  
2006. aug. 23. 23:00 | válasz | #25
És van, aki képes online szerkeszteni a szövegeket? :D
2006. aug. 23. 19:55 | galéria | válasz | #24
lelehet menteni drágám :D
2006. aug. 23. 17:56 | válasz | #23
Dejó, hogy egyre több olyan site van, amelyek arra ösztönöznek, hogy a személyes dolgaidat ne megadnál tartsd. Azok jó helyen vannak ott náluk.... Hát ebből köszönöm, nem kérek. Nekem ezzel kapcsolatosan nagyon rossz érzéseim vannak, hogy lassan az egész életünket "feltesszük" a világhálóra....biztos jó helyen lesz ott...
lck  
2006. aug. 23. 17:24 | válasz | #22
Angol már benne van - gondolom késöbb szuahéli is lesz.
Caro  
2006. aug. 23. 14:08 | válasz | #21
Miben?
akyyy  
2006. aug. 23. 12:31 | galéria | válasz | #20
fogadok hogy eléggé lassú lesz, helyesrírás ellenőrző alapból nem lesz benne: \
2006. aug. 23. 11:49 | galéria | válasz | #19
Azt bírom, hogy mindenki szípozza, mien béna a biztonság miatt... hát aranybogaraim, nyílvánvalóan nem ezzel kell megszerkeszteni a gépekhez a jelszót, vagy bármi ilyet... és vannak olyan iskolák, ahova ez tökéletes, mert nincs rajtuk office (persze nem MO.-n). Amúgy nagyon jó:)
kow83  
2006. aug. 23. 11:13 | válasz | #18
mondjuk kapja be a PDF, hogy nem tud UTF-8-at
2006. aug. 23. 11:09 | válasz | #17
Nem támogatja az Operát, de lehet vele használni :). Egyszerűen csak a www.writely.com oldalain Mask as Mozilla beállításokkal kell nyomulni.
Ami a kezdeményezést illeti, megnézegettem, de semmi extrát nem csináltam rajta. Még egy kicsit bugos volt (vagy csak másképp működik, mint az Office-ok), de amúgy elmegy. A kollaborációra elég jó megoldás lehet, de egyfelől ne szeretem, ha a dokumentumaim nem a saját gépemen vannak, másfelől ha éppen nincs net, akkor szívás van...
Office 2007 elég meggyőző. OpenOffice meg mindennapi használatra megfelelő, de az új Office-al szemben max. az "ára" miatt van esélye (meg a PDF-be mentés miatt). Persze saját véleményem szerint
Caro  
2006. aug. 23. 09:41 | válasz | #16
Első ránézésre elég impresszív.
Gondoltam, hogy néhány formázás nem lesz olyan mint volt, de nagyon sokat rendesen beolvasott, és a képleteket és a táblázatokat is helyesen kezelte.
A képekkel akadt egy kis gondja, gondolom az emf miatt.
Én svg-t használnék, csak az OOo nem támogatja :(
Caro  
2006. aug. 23. 09:35 | válasz | #15
Végre :)
De annak azért nem örülök, hogy ezt az SG-ről kell megtudnom, mert beixeltem nekik hogy küldjenek e-mailt ha megy már.
Nekem nagyon jó lesz, mert ha jól tudom ez az egyetlen webes szövegszerkesztő, ami opendocumentet is támogat, és így ha máshol vagyok akkor is tudom őket szerkeszteni.
Bár gondolom azért olyan sokat nem tud.
2006. aug. 23. 09:10 | galéria | válasz | #14
Nem vagyok ám a google munkatársa...:)
kow83  
2006. aug. 23. 09:10 | válasz | #13
Hát lassabb nem lesz, az biztos.
2006. aug. 23. 09:10 | galéria | válasz | #12
Hasznos kis dolog tud ez lenni! Tudsz infókat tárolni, amit mindenhonnan könnyen elérsz! Nyílván nem ezzel kell újságot tördelni, kiadványt szerkezteni, de alapvető dolgokra tökéletes! Áttekinthető, egyszerű, mint bármely google termék! Ez a jövő! Könnyen megoszthatsz haverjaiddal mindent, tudtok együtt dolgozni, amit később akár egy worddel lehet tökéletesíteni...
mousee  
2006. aug. 23. 08:55 | galéria | válasz | #11
Régebben is volt egy ilyesmi, az asszem thinkfree néven futott, de az nagyon tetülassú volt... ez meg hasít mint a villám... Egyenlőre... :P
mousee  
2006. aug. 23. 08:35 | galéria | válasz | #10
Ez akkor tökjó, ha suliban vagyok... azokon a gépeken kb másfél év, amíg betölt az office, viszont hamar betölt a net, ami egész gyors... Számtek órák anyagát nyugodtan lehet így tárolni :)
kow83  
2006. aug. 23. 08:25 | válasz | #9
Amúgy nem OLYAN nagy újdonság, Open source megoldás webes szövegszerkesztőre már évek óta létezik, többféle válzotzatban is, de web2-es formában ők csinálták meg először profin.

Én is telepítettem egyet az új állásportálunkba, működik is remekül.

Biztonság? Itt sincs nagyobb védelmed, mint az otthoni gépeden. ide is igaz az autós példa, nincs feltölthetetlen rendszer, nincs ellophatatlan dokumentum. Ha valaki meg akar szerezni egy doksit, előbb utóbb megszerzi.
Flashy  
2006. aug. 23. 08:23 | válasz | #8
hát vannak olyan helyzetek amikor tökjó. idegen gépnél vagy, de valamit be kell gépelned, akkor notepad+pendrive helyett bekalapálod ebbe aztán kész.
2006. aug. 23. 08:13 | válasz | #7
Nekem nagyon tetszik. Ismét egy zseniális ötlet a Google-tól.
Nemcsak hogy az Office, vagy más szövegszerkesztő telepítésének a fáradalmait veszi el, de a vinyón foglalt helyet is megtakarítja a felhasználóknak.
Emellett PDF-ben is menthetem a cuccot, amit ugye az Ofice alapban nem támogat.
Persze vannk még hibái (biztonság, pár szolgáltatásamit az office ad), de sztem ezt mind pótolni lehet idővel.
A kinézet pedig harmadlagos szempont. Legyen áttekinthető, könnyen kezelhető. A Writely jelenleg pedig elég jól áll e téren.
BiG G  
2006. aug. 23. 07:49 | galéria | válasz | #6
#3
ezenkívül ótvar nagy láma vagy
2006. aug. 23. 06:10 | válasz | #5
Háááááát habár tetszik, azért tényleg van vele kapcsolatban fentartásom, már ami a biztonságot illeti.
Mert még egy magán embernek is lehetnek titkos dolgai ami leginkább csak ő rá tatoznak és senki másra.
Mindenesetre jól működik.
Indigo  
2006. aug. 23. 02:20 | galéria | válasz | #4
Engem nem érdekel a szövegszerkesztő kinézete mert nem rejszolok rá... A lényeg hogy eltudjam végezni vele azokat a dolgokat, amire szükségem van. Mellesleg szerintem elég kellemes külseje van, de gondolom előbb-utóbb a kinézete is testreszabható (skinezhető - ha így jobban tetszik a sznoboknak) lesz.

Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz népszerű, de én pl biztos hogy nem fogom használni... Ráadásul az Operát nem is támogatja
Zrasf  
2006. aug. 23. 01:34 | válasz | #3
Hasonlíts már össze egy platformfüggetlen webes szolgáltatást egy programmal... omg.
2006. aug. 23. 01:25 | válasz | #2
Hat ha igy nez ki, mint a mellekelt kepen, en tuti nem fogom hasznalni. Office 2007 millioszor jobban tetszik :) bar ez ugyebar egyeni velemeny... kivancsi leszek a tietekre is.
2006. aug. 23. 01:05 | galéria | válasz | #1
vééééééégre:)