Szeptember 3-án a SMART-1 szonda becsapódásával véget ér Európa első Hold-expedíciója.

Az ESA a profik mellett az amatőr csillagászokat is meginvitálta az utolsó fázis megfigyeléséhez, melyből rengeteg értékes információ nyerhető ki. A dolog szépséghibája, hogy Európából nem lesz látható maga az esemény: a Nap csak szeptember 4-én világítja meg a becsapódás helyszínét, így már csak a kilökődött anyaghalmaz figyelhető meg. Jelenleg a SMART-1 az egyedüli űreszköz a Hold körül, feladata, hogy előkészítése a terepet a 2007-től folyamatosan érkező műholdak számára.

A SMART-1 története három évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy Ariane rakétával földkörüli pályára állították, majd a 366 kilogramm súlyú műhold elektromos hajtóművével megkezdte hosszú, 14 hónapos utazását a Hold felé. Az egyenes vonalban mindössze 385 000 kilométeres távot földkörüli pályájának fokozatos tágításával, jókora köröket leírva tette meg. Közel 100 millió kilométert hagyott maga mögött mire a Hold gravitációja foglyul ejtette, tesztelve az ESA innovatív ionhajtóművét, ami várakozáson felül teljesített: a nagy utazáshoz mindössze 60 liter xenon üzemanyagot fogyasztott el.


A történet azonban most, 16 hónapnyi adatgyűjtés után a végéhez ér, és ha valaki szeptember 2-ről 3-ra virradóan egy erős csillagász távcsővel figyeli a Hold felszínét, akkor végigkísérheti a történéseket. Ahogy elődei többsége, a SMART-1 is viszonylag kurtán fejezi be tudományos munkáját. Becsapódási területként a vulkanikus, ásványi szempontból rendkívül érdekes Lacus Excellentiae nevű hegyvidékekkel övezett síkságot választották ki számára, a Hold látható korongjának déli területén. Ezt közép európai idő szerint 7 óra 41 perckor éri el, azonban a domborzati bizonytalanságok miatt nem kizárt, hogy a becsapódás már öt órával korábban bekövetkezik.

Ha a 7 óra 41 perckor csapódik be, akkor a déli 36,44 és nyugati 46,25 fokokon ér földet, a korábbi időpont esetében, amit 2 óra 36 percre prognosztizálnak déli 36,4 és nyugati 43,5 fokon kell majd keresni. Az ESA szerint a kilökődő törmelékfelhő amatőr távcsövekkel, de akár még binokulárral is megfigyelhető lesz. A becsapódás viszonylag alacsony, 2 km/s sebességen megy végbe, ami egy 3-10 méter átmérőjű krátert eredményez a felszínen. Ez nem nagyobb, mint egy 1 kilogrammos meteorit által ütött mélyedés. Az eseményt az ESA részéről az űrügynökség darmstadti műveleti központja (ESOC) kíséri figyelemmel.

A SMART-1 júniusban többször is begyújtotta hajtóműveit, hogy optimalizálja a becsapódás idejét és helyét, így az amúgy augusztus közepén bekövetkező eseményt sikerült kitolni szeptember elejére, ami azért is fontos, mert az előbbi időpontban a Hold túlsó oldalán landolt volna a szonda.

A nagy földi teleszkópok, többek közt Dél-Afrikából, Brazíliából, Argentinból, Floridából, Hawaii szigetéről, Japánból és Teneriféről egy űrtávcsővel, az ODIN-nal kiegészülve fogják figyelemmel kísérni a becsapódás előtti perceket és magát a becsapódást. A megfigyelések célja a becsapódás fizikájának tanulmányozása, ami magában foglalja a kilökődő anyag tömegének, dinamikájának és energiájának analizálását. Emellett elemzésre kerül a kilökődött anyag által kibocsátott sugárzások segítségével a felszín kémiája, illetve megfigyelik, mi történik a becsapódott úrjárművel, felkészülendő a jövő becsapódási kísérleteire, melyek akár a Földet veszélyeztető meteoritok elfogását is célozhatják.


A SMART-1 annak ellenére, hogy számos műhold keringett már a Hold körül, tudott újjal szolgálni a tudománynak. Amellett, hogy minden eddiginél nagyobb felbontású képeket készített a felszínről jóval átfogóbb képet adott holdunk ásványairól is. Röntgensugarú D-CIXS műszerével elsőként sikerült a magasból kalciumot és magnéziumot kimutatnia, megerősítve az 1970-es évek orosz Luna leszállóegységei által közölt eredményeket, mellyel közelebb kerültünk egy régi kérdés megválaszolásához: vajon a Földből alakult-e ki a Hold?

Az amerikai űrhajósok által lehozott minták tanulmányozása után a bolygótudósok meggyőződése volt, hogy a Hold egy Földet ért bolygó méretű objektummal történt ütközés után kiszakadt anyagból állt össze, mivel a holdkőzetek meglepő hasonlatosságot mutatnak a földköpeny anyagával. Ennek a későbbi vizsgálatok ellentmondani látszottak, mivel a holdkőzetekben talált izotópok nem egyeztek meg a földiekben fellelhetőkkel, igaz az Apollo űrhajósai által visszajuttatott minták nem vetíthetők le a teljes égitestre.

A D-CIXS alumíniumot és szilíciumot is észlelt, így hamarosan megkezdődhet a korábbi vaslelőhelyek térképei után a többi elem térképeinek elkészítése is, mellyel a tudósok jobban felmérhetik a földi anyagok és a bolygónknak csapódó objektum anyagainak eloszlását. A jelenlegi modellek szerint a Hold javarészt az objektum anyagaiból tevődik össze.