Facér Jimmy - Kisvárosi sztori minimálkivitelben
2006. augusztus 23. 14:26, szerda
Buscemi a rendelkezésére álló mínusz két dolláros költségvetésből korrekt filmet pakol össze, és kis híján Sundance győzelemig viszi.

Hirdetés

A 70-es években indult Sundance független kismustrából az Egyesült Államok legrangosabb független fesztiváljává, stabil piaci értékkel bíró névjeggyé nőtte ki magát. Akit beválogatnak a studiófüggetlen kínálatból, arra a fesztivál ideje alatt biztos rivaldafény vár. A legígéretesebb alkotásokat pedig dekára felvásárolják a mammut-forgalmazók, ilyen módon álmodva vérfrissítést a vásznakra az örök transzfúzió-kényszerben szenvedő sablonhollywoodi alkotások mellé.

Minél nagyobb az álomgyár válsága, annál inkább fordultak a tekintetek Sundance felé is: sokak szerint a fesztivál mára teljesen elanyagiasodott, s újabban arról szól hogy pöffeszkedő drága öltönyös mozgókép-kofák civakodnak a vetítőtermek sötétjében, mialatt a "portéka" kilencvenakárhány percnyi hirnév alatt teper, hogy magának a jövőben gyámot és kitartót szerezzen. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy a Sundance mindmáig az egyedibb látásmódú és az őszintébb hangú filmek, nem megrendelésre készült, hanem rendezői alkotások védjegye. Ahol ott a Sundance pálmaág, ott mindig van esély hogy lássunk valami minőségit Amerikából, hollywoodi sallang nélkül. A Facér Jimmy is ilyen film, a 2005-ös fesztivál Nagyzsűri díjának jelöltje.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A rendezői székben az örök karakterszínészt, Steve Buscemi-t köszönthetjük, aki a kamera másik oldalán mostanában nem nagyon mozgolódott, az Oz börtön-reality-n túl egy-egy résszel a Maffiózók rendezői stábját erősítgette néha. Elismeréssel tapasztalhatjuk azonban, hogy filmjeiben (korábban például: Animal Factory) továbbra is az életközeli kérdések és a valóságos problémák foglalkoztatják, amelyet ezúttal kissé depresszív atmoszférateremtéssel tesz nyomatékosabbá.

Amerikában nem mindig habostorta az élet, tudtuk ezt eddig is. Félresiklott, lecsúszott sorsok, egyszerű emberek eseménytelen élete - mind-mind a gyárvárosrészek, a peremvidékek és a vonzáskörzetben meghúzódó alvóvárosok életképének egy-egy mozaikdarabja. A családi lét kényszerű szimbiózis, az emberi kapcsolatokat a gyártelepek alakítják, s a változás iránt igény egyetlen mondatban csúcsosodik ki a (még) életerős fiatalokban: Elhúzni innen, amíg csak lehet!

Főhősünk Jimmy fiatal felnőtt, új évezredünk idolja, Lord Byron alvóvárosi reinkarnációja. Életuntsága életforma és muszáj-életstílus, mentalitás és attitűd is egyben, megspékelve az amerikai unalomba fulladt fiatalság "whatever-es" nemtörődömségével. Jimnek annak idején sikerült. Elhúzott hátrahagyva bátyját és szüleit, hogy New York-ba menjen világot látni. Csak ettől nem sok minden változik ha depresszív írópalántából van az ember, még Amerika legizgalmasabbnak tartott városában sem. Jimmel a több éves new-york-i tartózkodása után ismerkedünk meg, amint megáll vele a busz szülővárosa állomásán - ahonnan ki tudja milyen tervekkel annak idején útnak indult. A keresett pénz oda, irány hát haza a szülői házba: ésszerűen, ám az álmok és a felhajtóerő szempontjából szégyenszemre.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Szép dolog, ha deklaratíve nem az álmainak él az ember. De ha sem a családjába nem kíván visszailleszkedni, sem egy csinos pincérnő közeledését nem veszi észre, ott bizony komoly gondok vannak. Hiába a szülői szeretet, Jim stagnáns lehangoltságával szemben mindenki tehetetlen, sőt a gondok súlyosbodnak. Egy kis híján sikeres öngyilkossági kísérlet után kómába kerül a bátyja, így a férfiszerep és a felelősségvállalás elől sem bújhat el többé. De lehet, hogy pont ezúton kerül szembe néhány problémával amik kizökkenik a zombilétből, és lehetővé teszik számára, hogy elkezdjen saját életének főszereplőjeként viselkedni.

Mit jelent boldognak lenni? - szűrhetnénk le a híglevű tanulságot az eddigiekből, de szerencsére a Facér Jimmy kicsit több ennél. Nem történik csoda, de nem is csak a tragédia-lovaglás volt Buscemi célja a produkcióval. Kezdetnek például nem nyomja agyon a szerencsétlen nézőt feleslegesen a túldramatizálással - amit ezúton is köszönünk szépen -, a néző olyan lelkiállapotban üli végig a filmet, mint Jimmy a saját életét. Figyelmünk így nem Jimmy siránkozására, hanem magára Jimmyre irányul, akit a többször kiválóan bizonyított és (ismételten csak szerencsénkre) az igényesebb, maradandóbbnak szánt alkotások felé is kacsingató másik Affleck tesó, Casey Affleck (Gerry, Képtelen képregény) formál meg dicsérendő módon.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az Affleck család-Liv Tyler-Matt Damon barátságot bizonyítandó a női főszereplőt Liv Tyler alakítja, akit még kicsit igyekeztek is "lecsúfítani" és felhízlalni a szerep kedvéért - kevés sikerrel. Az apróságokon előszeretettel lovagló nézőknek bizony elég nehéz lesz elhinni, hogy Jimmy a harminc felé nyargalva is a szendén pislogó szempárnak képes - vagy különösebben ellent akar - állni. Mindez azonban csak hajszálnyit ver oda a hitelességnek, az alkotás mellékszereplő-fronton is az átlagosnál erősebb (Mary Key Place, Seymour Casse).

A külföldi és magyar kritikusok a Facér Jimmy-ban a Steve Buscemi-t ért erőteljes Bukowski-hatást (Charles Bukowski: hírhedt mocskosszájú, őszinte és pesszimista amerikai író, akinek többnyire önéletrajzi ihletésű könyveiből halála után valóságos feldolgozáshullám indul, pl.: Tótumfaktor) vélnek felfedezni, ami akár lehetséges is. De származzon bárhonnan az indíttatás, Buscemi jól vezeti filmjét, s a rendelkezésére álló minimális költségvetésből egy korrekt filmet pakolt össze.

Nem feledhetetlent, nem klasszikust, nem hivatkozási alapot. Egy kis szkeccset a perifériáról, ami érdemes az odafigyelésre, ha épp nem kommersz cuccra vágyik az ember.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Facér Jimmy (Lonesome Jim) színes feliratos amerikai játékfilm, 91 perc, 2005

Rendező: Steve Buscemi
Forgatókönyvíró: James C. Strouse
Zeneszerző: Evan Lurie
Operatőr: Phil Parmet
Producer: Jake Abraham, Steve Buscemi, Daniela Taplin Lundberg,
Galt Niederhoffer, Celine Rattray, Gary Winick
Vágó: Plummy Tucker

Szereplők:
Casey Affleck (Jim)
Liv Tyler (Anika)
Kevin Corrigan (Tim)
Mary Kay Place (Sally)
Seymour Cassel (Don)
Jack Rovello (Ben)
Rachel Strouse (Rachel)
Sarah Strouse (Sarah)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 24. 20:51 | galéria | válasz | #10
persze tisztelet a kivételnek, ami ott is van
2006. aug. 24. 20:49 | galéria | válasz | #9
ott a pont
2006. aug. 24. 20:36 | válasz | #8
Amúgy van igazság benne, Winnie. A magyar tapló és az amerikai közötti óriási különbség egyetlen ellentétpárban leírható:

Magyar ember: kiábrándult, mindenre zsörtölődő öregúr, akinek bizonyítékok tucatjával érvelhetsz, akkor sem fogja elhinni, ha nem ő maga mondta.

Amerikai ember: elhájadt, ragyás kisgyerek, akit úgy rángatnak madzagon, ahogyan akarnak, mert annyira üres a feje, hogy bármivel meg lehet tölteni.

Szóval nem bezzeg mi, hanem bezzeg ők.
2006. aug. 24. 19:26 | válasz | #7
Marha jó ez a film!! Tényleg full deprinyó, de ennek ellenére rengeteget lehet rajta röhögni! A helyzetek, a karakterek mind annyira szánalmasak, hogy az ember a fejét csóválja, és néha felröhög..
Steve Buscemi érti a dolgát...
Vorpal  
2006. aug. 24. 18:57 | válasz | #6
Megjártam magam is az országot, de azóta fel-felsirok álmomban.

A korlátozott nem a megfelelő kifejezés - inkább egy rakás retardált, tottálisan hamis idológiák közt.

És igen azt akarom mondani én pl. hogy bezzeg mimeg magyarok
2006. aug. 24. 14:18 | galéria | válasz | #5
Sajnos nekem is hasonló tapasztalataim vannak az amerikaiakkal. Van 1 pár amerikai tanárom, ők elvileg az értelmiséget képviselik, de szörnyű látni és hallani, hogy mennyire csőlátásuk van és mennyire korlátoltak.
winnie  
2006. aug. 24. 11:40 | válasz | #4
Az amerikai ember tudatlan halott, akire azt mondják, hogy él. Ha nagyvárosi, ha nem az. A süketség, és az értelmi szint oly' mélységes borzadalma, hogy egy órahossza után, már elege van az embernek belőle.

bezzeg mi magyarok. bezzeg mi. gondolom erre célzol. lol, vagy mi.
2006. aug. 24. 10:25 | válasz | #3
A cikk írója: "Amerikában nem mindig habostorta az élet, tudtuk ezt eddig is. Félresiklott, lecsúszott sorsok, egyszerű emberek eseménytelen élete - mind-mind a gyárvárosrészek, a peremvidékek és a vonzáskörzetben meghúzódó alvóvárosok életképének egy-egy mozaikdarabja."

Amerikában nem a lecsúszott emberek élnek a legembertelenebb életet. Hanem az összes többi, és számukra szószerint "habostorta" az élet. És pontosan ezért olyan szörnyű.
Rengeteg amerikait ismerek, és nevezhetek barátomnak. Fiatalokat, időseket, északiakat, délieket, nagyvárosit és vidékit egyaránt.
És ebből a rengeteg ismeretségből egyetlen nagy konzekvenciát tudtam csak levonni:

Az Isten könyörüljön rajtunk, hogy ne legyünk olyanok, mint ők!

Az amerikai ember tudatlan halott, akire azt mondják, hogy él. Ha nagyvárosi, ha nem az. A süketség, és az értelmi szint oly' mélységes borzadalma, hogy egy órahossza után, már elege van az embernek belőle.
2006. aug. 23. 18:44 | galéria | válasz | #2
én már Liv Tyler miatt is megnézem :)
ansell  
2006. aug. 23. 18:00 | válasz | #1
Asszem kihagyom...