Még az iPod az úr
2006. augusztus 21. 14:18, hétfő
Az Apple még mindig fölényesen uralja a hordozható lejátszók piacát, ám a fokozódó versenyhelyzet miatt nem ülhet nyugodtan a babérjain az iPod gyártója.

Hirdetés

A NPD Group piackutató cég felmérése szerint az iPodok az idén januártól júniusig szállított lejátszók mintegy 75,6%-át tették ki, ami mérsékelt növekedést mutat az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Az Apple legfőbb riválisa, a SanDisk 9,7%-on áll, míg az élmezőnyben a Creative Labs 4,3%-kal, a Samsung 2,5%-kal, míg a Sony 1,9%-kal képviselteti magát - írja a PC World.

A piac szereplői talán megtalálták az óriás gyenge pontját. Elsőként a mobilgyártók húzhatják el az Apple nótáját, akik úgy tűnik egyre jobb eredményeket érnek el mp3-lejátszós telefonjaikkal, melyekkel lejátszható és tárolható a vezetéknélküli hálózatokból, illetve a PC-ről letöltött zene is. Elég csak az LG Electronicsra gondolnunk, amely nemrég dobta piacra Chocolate készüléküket, vagy a Motorolát, amely nemsokára olyan darabbal áll elő, amely támogatja a Microsoft Windows Media Playerét. Az amerikai elektronikai óriás Rokr és Slvr modelljei pedig az Apple iTunes-szával működnek együtt.

Manapság a mobilok még nem bírnak olyan könnyű kezelhetőséggel, és nem képesek olyan szoros együttműködést biztosítani iTunesszal, mint az iPodok. Azonban változni látszik a helyzet, ahogy a szolgáltatók minél jobb zene-támogatást kényszerítenek ki a gyártóktól, és saját, online zeneboltokat nyitnak. "A szolgáltatók úgy tűnik, felismerték, ha a vásárlók digitális életének középpontjává kívánják tenni a mobiltelefonokat, akkor rugalmasságot kell kínálniuk" - vélekedik Ross Rubin, az NPD elemzője az Information Week oldalán.

Valószínűleg, az sem kedvez majd az Apple vezető pozíciójának, hogy a Microsoft még az idén előrukkol Zune néven futó saját digitális lejátszójával és szolgáltatásával.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
abzu  
2006. aug. 24. 19:47 | válasz | #57
hahó
abzu  
2006. aug. 24. 01:21 | válasz | #56
ja bocs
nekem van egy iriverem és szeretem, de mindig ipodon halgatom a zenét,gb mindenre elég mini van és az az előző generáció, de még arra is vannak frssitések.
Mardel  
2006. aug. 23. 15:47 | galéria | válasz | #55
Ő így gondolkozik:
Ami drága az jó, ami olcsó az igénytelen szar...

Számomra az iPod drága, igénytelen szar!
rumos  
2006. aug. 23. 14:41 | válasz | #54
és te a kezedbe vetted az összes "más szart", az alapján mondasz róluk ilyen kultúrált véleményt?
2006. aug. 23. 14:04 | válasz | #53
Sztem az itt vitatkozó felek 60-70%-a még csak kézbe se fogta az Ipodot és úgy jártatja a száját!
Sztem aki a hangzás mellett ad a dizájnra is egy kicsit Ipodot vesz és nem valami más szart! Kezelhetősége kitűnő és a képernyő is tökéletes!
Egy szó, mint 100 az emberek nagytöbbségének mégis az Ipod jelenti az MP3 lejátszót ez látszik az eladásokból! Ha egy termék a piac 3/4-ét uralja akkor már nem kell sokat megmagyarázni!
Mardel  
2006. aug. 23. 12:04 | galéria | válasz | #52
Nemrég tértek át a mac-ek Inteles platformra és így 2-3X gyorsabbak lettek a gépek, ami már érezhető előrelendülés.

Kibeszélt macről? Az iPod szarokat nem az Apple gyártja? Olvasni tudni kéne, vagy vegyél ipodot!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 23. 00:45 | galéria | válasz | #51
Miért? Visszakérik a megvett ipododat, és adnak helyette egy újgenerációsat? Ha nem,akkor ki "kell kidobni 1 év múlva."
abzu  
2006. aug. 23. 00:11 | válasz | #50
lehet, hogy az ipod nem a legjobb ezek szerint, de azért mindig sokan veszik. Meg azt se nagyon értem, ha a macek sz@arok akkor miért használják mindenütt? mármint nagy cégek.
Auszráliába csak mac van.
És egy machez nem feltétlenül stimmel, kmpatibis egy nem ipod
DKm  
2006. aug. 22. 23:27 | válasz | #49
Ha azt akartad ezzel kifejezni, hogy az Apple már pár éve ugyanazokat a szarokat nyomja. Ez azért buta hozzászólás volt. Nemrég tértek át a mac-ek Inteles platformra és így 2-3X gyorsabbak lettek a gépek, ami már érezhető előrelendülés. Továbbá az elmúlt pár évben jött ki az összes generációs iPod, és ha egymás mellé raksz egy első generációs és egy mostani iPod-ot, akkor máris látod, hogy bizony sokat fejlesztettek rajta. Az más kérdés, hogy valaki alapból leszarja az egészet, mert valamit nem kultivál...
Mardel  
2006. aug. 22. 22:46 | galéria | válasz | #48
elírás: apple már pár éve..

@Gladiator: Mi az, savanyú az alma?
Mardel  
2006. aug. 22. 22:41 | galéria | válasz | #47
csak az ipodot feljesztik, ezért nem kell kidobni 1 év múlva.

Mit fejleszteknek rajta? Még könyebb legyen megérteni, esetleg hazsnálati utasítás sem szükséges hozzá? Tanulj meg olvasni, és olcsóbban megúszod.
amúgy iPod már pár éve ugyanazta szart nyomja, csak a nevüket "fejleszti"...
rumos  
2006. aug. 22. 22:12 | válasz | #46
tévedsz. az iPod aksija a videó lejátszást 2, max 3 óráig bírja, ami nagyon gyenge.
a tv kimenete pedig 320*240, ami szintén nagyon gyenge.
abzu  
2006. aug. 22. 21:12 | válasz | #45
csak az ipodot feljesztik, ezért nem kell kidobni 1 év múlva.
2006. aug. 22. 20:13 | válasz | #44
"Ja és még annyit, hogy az Ipodokat sokkal több dolog támogatja mint azt hinnéd! Saját tapasztalat..."

Lol usb-t ami tud fogadni az a többi MP3 lejátszót fogadja mert ha nem ott nem is usb-t használ a lejátszód)
Olcsó és rulez:MSI Mega Player 538 memória nélkül, SD/MMC kártyabővítő 5.3k áfával mindennel
hozzá memória 1 gigás 8500 ft és ennél könyebb kisebb nem igazán van) de vehetsz nagyobb memóriakártyát is. Na ezt ha kidobod 1 év múlva mert van jobb akkor is megérte.
abzu  
2006. aug. 22. 19:37 | válasz | #43
mé a zune jobb?
abzu  
2006. aug. 22. 19:36 | válasz | #42
ipod nano, vagy shuffel, azok kicsik, és nem hiszem, hogy tudásba kicsik lennének.
abzu  
2006. aug. 22. 19:33 | válasz | #41
Én az ipodra szavazok.

u.i.: Lenne azért javítani mit rajta, de ha egy kis feljesztésberaknának
u.i.i: csak azért olcsobbak a többi, mert veszteségesen termelnek, az ipod legyőzésért.
abzu  
2006. aug. 22. 19:32 | válasz | #40
Azért, az ipod, azé ipod, a dizáljn nem a fehér kocával, hanem az egyszerűség.
2. A kapcitás meg nagy, akist vehesz másikat, meg mostmár elvieg jókat raknak bele. 2 tudása, tényleg nem a legjobb, de a beálítások jók.
az, ha nagon pici, akkor nincs meg a tartása.
2006. aug. 22. 19:31 | válasz | #39
én meg megoldottam a lejátszást egy PDA+2GB miniSD kártyával. Mi kell még? mindent tud ami csak kellhet, sokáig bírja aksival. És olcsóbb volt mint egy 30GB-os videós iPod. :) Mikor hallgatsz egyhuzamban 30giga zenét? 2giga zene is több tucat óra.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 22. 17:20 | galéria | válasz | #38
Ez kb olyasmi dolog, hogy van egy fonográfom, amivel nincs semmi bajom, ezért a többi szar nem is érdekel :DDD

Érdekes módon az én samsung mp3 lejátszóm, ami szerinted nem mp3 lejátszó, mp3mat, wma-t, ogg-t gyönyörűen lejátszik, és még srs wow effekteket is tud, és fm rádiója is van meg diktafon meg a többi amit nemhasználok :D, nagyon szép hangja (meg is lepődtem amikor először kipróbáltam, mert hordozható cuccnál ilyen jó hangra nem számítottam, főleg a hozzáadott fülbedugós fülessel), ja és a legjobb hogy kicsi, nem olyan bazi nagy ház méretű mint az tripod :D. Videot nem tud de nem is kell, mert hülyeség ilyen kis szart használni videozásra, a kis kijelző miatt, nagy kijelzőre is hülyeség használni, mert arra jobb egy normális lejátszó, ami jobb képet is ad valószínűleg, és nem kell rátöltögetni sem, csak betenni a lemezt...
N0S  
2006. aug. 22. 14:13 | galéria | válasz | #37
minek veszel megint ipodot, akkor? ha majd az is leesik 10 centi magasbol, baszhatod azt is.. es akkor mar tokmind1 hogy hol vetted, mer szar. gondolkodj mar el azon hogy akkor neked erdemes megint egy ipodot venni, vagy veszel egy strapabirobb cumot.. ;]
2006. aug. 22. 13:28 | galéria | válasz | #36
amúgy nekem is iPod mini van (volt), míg le enm ejtettem kb 10 centiről és meg nem halt. Amúgy imádtam. Ami a legjobb benne, az ahogy szét lehet válogatni a számokat, csinálhatsz mappákat, plusz külön rakja saját maga is előadó, stílus, stb. szerint, és ha mondjuk van 200 számod, nem kell az összesen végignyomkodnod, hanem csak egyszerűen emgkeresed a menüben az előadót, amit azzal a kis tekerhető izével nagyon gyorsan meg lehet tenni. tetszik, hogy kevés gomb van benne, nagyon jól kitalálták, hogy a hangerőnek sincs külön állítója. viszont ha zenehallgatás közben mászkálsz a menüben nem tudod lehalkítani, csak ha visszamész a számhoz.
egyedül a strapabíróság a gyengéje, mer mondom, tényleg 10 centiről esett le, de most megyek ki ázsiába, ahol reményeim szerint fillérekért tudok venni egy újat.

2006. aug. 22. 13:24 | válasz | #35
Egyetértek a #31 és #32-essel!
1-2Gb tényleg elég mp3-nak!
A másik feltéltelem nekem az, hogy ne speckó akkut használjon a ketyere, mert pl. most lemerűlt az AAA-s akkum és egy gagyi elemet vettem , hogy hazafelé a buszon ne unatkozzak.
A másik meg az FM rádió! Ez is nállam alap dolog.
És pont most nézegettem az mp3center-en, hogy milyen cuccok vannak milyen áron és bizony egyre olcsóbbak az általam leírt paraméterekkel rendelkező masinák.
És ráadásúl szép külső és szép menürendszerrel.
2006. aug. 22. 13:20 | galéria | válasz | #34
hát ez vmi borzalmas. minek ekkora kijelző? hogy szívja az aksit?
2006. aug. 22. 12:34 | válasz | #33
Az Ipod video már nem csak az mp3 formátumot kezeli hanem a videokat is! A nevében is benne van! Rendes DVD formátumot fel tudsz tenni rá egy egyszerű dvd shrink segítségével! És aki ezekután azt hinné, hogy én majd egy 3,5"-os kijelzőn fogom végignézni a filmeket az is téved, ugyanis egy kb. 1500 ft-os vezeték segítségével a filmek már a TV-n nézhetők DVD minőségben! Az Ipod video akksija 20 óráig bírja amíg egy Iriveré kb 10 órát!
Ja és még annyit, hogy az Ipodokat sokkal több dolog támogatja mint azt hinnéd! Saját tapasztalat...
2006. aug. 22. 11:50 | válasz | #32
Ha videózni akarok akkor már inkább PQI mPack P800 80GB. Elektroncsöves dolog meg talán még működne is ha nem digitális zenét akarnál rajta halgatni)))) Hisz az elektroncsöves rendszereket pont hogy természetes hangzás miatt preferálják nem digitális zenék lejátszásánál. Csak pénzkidobás. Biztos jól használható de 1-2 giga Mp3 az elég sok zene.

És olcsóbban szépet tud az LG, Samsung, creative is. Max azt nem úgy hordják, hogy én vagyok a legnagyobb király, meg mindenki álltal jól látható helyre teszem mert faszagyerek vagyok:D
2006. aug. 22. 09:31 | válasz | #31
"Személyszerint semmilyen más mp3 lejátszó nem érdekel az Ipodokon kívül, mert a többi csak megpróbál mp3 lejátszót csinálni!"

Azért ez így nem igaz. Nem tagadom, a Creative Nomad MuVo TX-emnél szebb egy fekete iPod Nano, de ettől függetlenül arra totálisan jó, amit a neve is sugall: MP3 Player. Ha azt írtad volna, hogy az iPodokban sok funkció van (már amelyikben), ami nem feltétlenül kapcsolódik a zenelejátszáshoz, akkor igazad lenne. De így nem.

Te is azt írod: lecseréled egy iPod Video-ra. Az hol kapcsolódik az MP3-hoz? 60Giga? Ne tagadjuk, ez már nem az "MP3 Player" kategória. Én 1 gigát nem tudok maradéktalanul betölteni. Nem azért, mert nincsen 1G zeném, amit szeretnék, hanem azért, mert felesleges még akkor is, ha 2 hétig nem leszek gépközelben.

Szóval iPod néhány helyen túlmutat egy átlagos MP3 Playeren, ettől függetlenül remek EGYFUNKCIÓS MP3 Playerek vannak, amik nem csak "mímelik magukról", hogy azok.
Mardel  
2006. aug. 22. 09:11 | galéria | válasz | #30
Más:
iBlueTube - elektroncsöves iPod Dokk
Mardel  
2006. aug. 22. 09:06 | galéria | válasz | #29
Személyszerint semmilyen más mp3 lejátszó nem érdekel az Ipodokon kívül, mert a többi csak megpróbál mp3 lejátszót csinálni!

Kb olyan szintű ez a mondatod amit napmint nap halhatunk sony fanboyoktól.
2006. aug. 22. 07:37 | válasz | #28
nekem ne jött be az az Iriver! Ipodot használok több, mint másfél éve és még semmilyen problémám nem volt vele! Pár héten belül akarom lecserélni a régi Ipod minimet egy 60 gigás video-ra!
Személyszerint semmilyen más mp3 lejátszó nem érdekel az Ipodokon kívül, mert a többi csak megpróbál mp3 lejátszót csinálni!
Jövőre pedig itt a 6.-dik generációs Ipod!
2006. aug. 22. 00:28 | válasz | #27
Ennél még jobb megoldás a teló :P Veszel egy használt nokia s60-as okostelót (40-50e), 8ezerért kapsz bele 1 gigás memkártyát, 2ezerért 3,5mm-es átalakítót, és kész. és telefon mindig nálad van, így csak hozzácsapod a fülest, hajrá - s60-ra pedig ugyanúgy van mindenféle program, gps, és ott a 1,5-2mpixeles fényképező is. És meg ne említsem, hogy minden alkatrésze, a javítás fillérekbe kerül az alábbiakhoz képest (mennyi egy aksi? háromezer? előlapok szintén 2-3ezer)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 21. 23:35 | galéria | válasz | #26
LOL ez az együttműködés szöveg. Milyen amelyik nem működik együtt? :D könyörgöm olyan sima adatátvitel mint egy pendrive-ra tennél fel valamit, mi olyan bonyolult ezen? Megvan a csatlakozó, onnantól együttműködik minden mindennel :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 21. 23:14 | válasz | #25
Bizony! De előtte használtam minidisket, meg egy olyan diskmant, ami tud MP3-at, VCD-t (van video kimenete is), meg FM rádió is van benne.
Van egy olyan DVD/DivX/XviD/VCD/SVCD/MP3/JPG hordozható lejátszóm is, ami utazásnál, nyaralásnál használható. Mondjuk azzal nem érdemes sétálni :)
A PDA-ban cserélhetem a memóriakártyákat, tehát nincs kötött kapacitás, és ha van WiFi hálózat, akkor internetes rádiókat hallgathatok és TV-ket nézhetek. És persze lehet filmeket, képeket nézni, zenét hallgatni, internetezni, játszani, Skype-ozni, word/excel/stb-t használni. No meg a GPS, ami egy IGO-val elnavigál oda, ahová csak akarom.
DKm  
2006. aug. 21. 22:48 | válasz | #24
Ha PDA-d van, akkor persze, hogy nem érdekel az iPod. :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 21. 22:24 | válasz | #23
Ha az ipod olyan jó lenne, mint a képen a nő, akkor már rég vettem volna :) (persze ez csak vicc volt, mert ilyesmit sosem vennék. PDA-m van) :)
N0S  
2006. aug. 21. 22:20 | galéria | válasz | #22
hat ez az iriver jobban elnyerte tetszesemet, esetleg errol valami komolyabb tapasztalatai valakinek?
zzebi  
2006. aug. 21. 21:45 | válasz | #21
Amugy szereny velemenyem szerint a nano egy nagyon kiraly kis lejatszo. Volt alkalmam egy darabig hasznalni. Probaltam tobb mas mp3 lejatszo fajtat is mas gyartoktol, de az iPod kezelese tetszett nekem messze a legjobban. Persze ez maganvelemeny.

Amiert viszont sohasem vennek mp3 lejatszot az a hangminoseg. En hifi-hez vagyok szokva es azutan az osszes setalo ize egy halom hanyadek. Persze aki sokat maszkal, annak lehet hogy jo unalomuzo.

DKm  
2006. aug. 21. 21:38 | válasz | #20
Már elég régóta kapni ilyen kis "műszerszámot". :))))
DKm  
2006. aug. 21. 21:37 | válasz | #19
Az attól függ, hogy mekkora tárhelyet szeretnél rá. Ha 1-2 gigásat szeretnél, akkor kitűnő választás a nano. Ha ennél többet, akkor szvsz nem érdemes megvenni a 4 gigás nano-t, mert 20E forintal többért már kapni 30 gigás iPod-ot. Ha pedig elég 512mb-1gb, és különösebben nem érdekel a készülék csak, hogy szóljon valami a füledben, akkor válaszd a Shuffle-t. Egyébként mielött bármelyiket is megveszed érdemes szemügyre venni őket, illetve kipróbálni. Ezt megteheted egy jópár Apple szaküzletben.
zzebi  
2006. aug. 21. 21:34 | válasz | #18
LOL...
Ezt nem hiszem el!!!!
:-)))))
DKm  
2006. aug. 21. 21:33 | válasz | #17
Én nem vagyok divatbuzi, és az ismeretségi köröm szerint hülye se vagyok, és mégis iPod van a zsebemben. Egyrészt, mert maximálisan elégedett vagyok vele, másrészt pedig gondolkozom egy mac-en és ha már lesz mac-em, akkor lesz egy olyan lejátszóm, ami hihetetlenül jól működik együtt a géppel. Nem mondom, hogy nincs igazság a hozzászólásodban, de azért nem a teljes valóság.
N0S  
2006. aug. 21. 21:02 | galéria | válasz | #16
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 21. 20:20 | galéria | válasz | #15
LOOOL
2006. aug. 21. 20:19 | válasz | #14
:D
2006. aug. 21. 20:13 | galéria | válasz | #13
Van egy sejtésem miért hordja ott :D
link
2006. aug. 21. 19:56 | válasz | #12
Azért ez ebben a formában nem igaz. Nekem van ismerősöm, akinek van egy nano-ja, maximálisan elégedett vele, jól bírja a kütyü az iramot, nem nagyon merül le, kiválóan tudja hallgatni rajta a szarjait. És a design tényleg szép.

Más kérdés, hogy én életemben nem tűztem még az oldalamra semmi ilyesmit, és valószínűleg a fekete bugyimba sem fogom dugdosni, mint a kiscsajszi a fenti képen. Nekem kiváló a jó kis Creative lejátszóm, úgyis a zsebemben lapul.

De mindettől függetlenül, aki vett iPod-ot (kevés ilyen van az ismeretségi körömben, szám szerint 3, és sikerült 3 különfélét venniük), az jókat nyilatkozott róla.
smv  
2006. aug. 21. 19:44 | válasz | #11
Beszarás, hogy 3 naponta van egy iPod hír...
2006. aug. 21. 19:10 | válasz | #10
Ott a pont))) divatbuzik nem az észről híresek:D
Pl.: jól megy a cipőmhöz... stb miatt venni valamit az okos)))
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 21. 19:02 | galéria | válasz | #9
De nemtom mi a dizány egy ipodon. Egy nagy fehér szar :) semmi dizájn. A szobám is tök dizájnos mer fehér a fal, és vannak rajta ilyen téglalap alakú kijelzők (ablakok :D) hú de trendy vagyok LOL.
Lenny  
2006. aug. 21. 18:07 | válasz | #8
"Tudása elég gyér, nagyon kevés a beállíthatóság, aksija rakás szar, és a strapabíróságra egyenlő a nullával. Jah és ehez a sok pozitívumhoz még kurva drága is. Megéri megvenni. "
Ezt én is írhattam volna...
Én ma rendeltem egy MPIO ONE-t, jóval többet tud mint az iPod és jóval olcsóbb is.
iPod = marketing
2006. aug. 21. 17:39 | galéria | válasz | #7
mert a többi ember aki éli világát, nem olyan kockafejű mint te, annak a dizájn a fontos, hogy trendi legyen és nem ilyen bazi nagy szarság :D ...
N0S  
2006. aug. 21. 17:01 | galéria | válasz | #6
ez az iRiver telleg nem nez ki rosszul

2006. aug. 21. 16:59 | válasz | #5
most komolyan, ki vesz iPod-t? Tudása elég gyér, nagyon kevés a beállíthatóság, aksija rakás szar, és a strapabíróságra egyenlő a nullával. Jah és ehez a sok pozitívumhoz még kurva drága is. Megéri megvenni.

Egy ugyanolyan kategóriáju iRiver olcsóbb, jelentősen, szoftveresen sokkal jobban konfigolható, több beállítási lehetőséget nyújt és nem utolsó sorban jobban néz ki. A hangzása sokkal jobb mint egy iPod-é, a Sennheiser fülesről nem is beszélve. Mellesleg dobálhatod, semmi baja nem lesz, és röhögve 25 óra fölött bírja az aksija.

MOst akkor melyik éri meg jobban?... Csak a marketing. Sok lami megveszi mert jó a reklámja... NC
N0S  
2006. aug. 21. 16:58 | galéria | válasz | #4
en most gondolkodok egy ipod veteleben, viszont nem ertek hozza, milyet eri meg venni?
k0zi  
2006. aug. 21. 16:26 | válasz | #3
Már várom amikor a Microsoft marketinggepezete elkezdi bedaralni az Apple-t.
2006. aug. 21. 16:14 | válasz | #2
"Valószínűleg, az sem kedvez majd az Apple vezető pozíciójának, hogy a Microsoft még az idén előrukkol Zune néven futó saját digitális lejátszójával és szolgáltatásával"

Hát lehet, hogy nekem rosz a szépérzékem, de míg a nanóm szép, a MS Zune baromi randa.

wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 21. 16:05 | válasz | #1
Ezért mennyit fizetett az apple?