Bolygó maradhat a Plútó
2006. augusztus 18. 01:00, péntek
Kétévnyi munka végére tettek pontot a Nemzetközi Csillagászati Szövetség (IAU) tagjai, miután meghatározták a különbséget a bolygók és a "kisebb naprendszerbeli égitestek" között.

A meghatározást az IAU háromévente, idén augusztus 14. és 25. között Prágában megtartott gyűlése keretében fogadhatják el. Ha a Szövetség 24-én leteszi a voksát a meghatározás mellett, akkor a Naprendszer immár 12 bolygóval fog rendelkezni, számuk pedig a megfigyelési technikák fejlődésével egészen biztosan tovább fog gyarapodni. A klasszikus bolygókhoz egy új kategória, a Plútó-szerű objektumok, a plutonok és a Ceres csatlakoznának. A Plútó megtartja bolygó státuszát, ugyanakkor mintául szolgál a plutonok számára.


Az új bolygók és méreteik a Földhöz viszonyítva

Az újabb és újabb technikák olyan új objektumokat tártak elénk, melyet a régi, évezredeken át gyakorolt módszerekkel nem lehetett észlelni. A fejlődést azonban eddig nem igazán követték a meghatározások. Az elmúlt években felfedezett, a Naprendszer peremvidékén meghúzódó méretes objektumoknak köszönhetően az eddig csak vitatémaként szolgáló bolygó meghatározás kidolgozása azonban elkerülhetetlenné vált.

Ez első pillantásra nem tűnik túl bonyolult feladatnak: a bolygó egy nagy kerek égitest. Ez eddig rendben is van, viszont ezek után jön a kérdés, hogy hol húzzuk meg a felső, de elsősorban az alsó határt? Milyen nagynak és mennyire kereknek kell lennie egy eddig inkább aszteroidaként számon tartott objektumnak, hogy bolygónak nevezhessük?

"A modern tudomány jóval több ismeretet ad annál a ténynél, hogy a bolygók a Nap körül keringő objektumok. A legutóbbi felfedezések olyan objektumokat tártak elénk, melyek méretben összevethetők, sőt esetenként nagyobbak a Plútónál, így jogosan vetődött fel a kérdés, vajon bolygóknak tekinthetők-e ezek az égitestek" - magyarázta a definíció születését Ron Ekers, az IAU elnöke.


A Naprendszer kibővítve az új bolygókkal

A Szövetség alakulása, 1919 óta tölti be a döntnök szerepkörét a bolygók és holdak nómenklatúrájában. Az IAU csúcsa, az Eckers vezette Végrehajtó Bizottság két évvel ezelőtt adott megbízást a bolygó definíciójának kidolgozására, majd június végén létrehozott egy csillagászokból, írókból és történészekből álló hétfős testületet a meghatározás elbírálására. A definíció elfogadásához mind a hét tagnak igennel kellett voksolnia, ami a testület elnöke, Owen Gingerich szerint eleinte egyáltalán nem tűnt megvalósíthatónak, a második nap végére mégis megszületett az egybehangzó megállapodás.

"A bolygó olyan égitest, ami (a) elegendő tömeggel rendelkezik saját gravitáció fenntartásához, ami feltételez egy hidrosztatikai egyensúlyt, ezáltal egy gömb alakot, és (b) egy csillag körül kering, viszont nem lehet egy bolygó csillaga vagy holdja" - írta le röviden a meghatározást Richard Binzel a döntéshozók egyike.

Tehát két feltételnek kell megfelelnie egy bolygó címre áhítozó égitestnek, egyrészt csillag körül kell keringenie, miközben nem lehet csillag, másrészt elég nagynak kell lennie, hogy gravitációja által gömb alakot vegyen fel. Erre elvileg egy 800 kilométer átmérő fölötti, megfelelő tömegű objektum már képes. Ha a határozat elfogadásra kerül a Naprendszer bolygóinak listája az alábbiak szerint fog alakulni: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Ceres, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó, Charon és a 2003 UB313, melynek elnevezéséről elvileg szintén a prágai találkozó keretei között születhet meg a döntés.


A bolygó vagy pluton besorolásra váró égitestek

Ha az új rendszer bevezetésre kerül, akkor hamarosan bolygók tucatjával gazdagodunk - jelenleg is 12 jelölt foglal helyet az IAU várólistáján. Ejtsünk azonban szót az eddig csak megemlített plutonokról is, melyek abban különböznek a klasszikus bolygóktól, hogy pályájuk több mint 200 évet ölel fel, erősen döntött és többnyire elliptikus. Ezek a jellemvonások mind a klasszikus bolygóktól eltérő eredetükre utalnak. A bolygó meghatározásáról, valamint további négy határozat elfogadásáról augusztus 24-én a 14 óra és 17.30 közötti ülésszakon döntenek.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. aug. 24. 22:02 | válasz | #42
Az volt az indok, hogy azóta találtak több a Plutónál nagyobb nap körül keringő égitestet, és azokat is bolygónak kellett volna nyilvánítani. (És még a sorszámok is változtak volna.)
2006. aug. 24. 20:38 | galéria | válasz | #41
Én is ezt akartam írni, azzal a különbséggel, hogy: BréKing Nyúz! :-)

Maga a döntés logikus. Ha van törpegalaxis, törpecsillag, miért is ne lehetne törpebolygó?

Sőt: törpehold, esetleg törpeaszteroida. Ez utóbbin lakik a Törpicúr, vagyis a "kis herceg" (csupa kisbetűvel).
ooorrrsss   2005. 04. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 24. 19:13 | galéria | válasz | #40
bázzz a "híradóból" elöbb tudom meg hogy nem bolygó a Plútó. SG-n sehol semmi. hát most bennem is egy világ omlott össze
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 24. 18:59 | galéria | válasz | #39
De van egy új kategória, a törpebolygók.
2006. aug. 24. 18:55 | válasz | #38
Állítólag ugy döntöttek, hogy a Plutó már nem bolygó!
Egy világ omlott össze bennem!
mrzool  
2006. aug. 24. 17:35 | válasz | #37
2006. aug. 24. 15:00 | válasz | #36
Elég lesz elmondani az összes lehetőséget 2000 AA000-tól 2006 ZZ999-ig, tantónéni meg kiszűri azt ami nem jó
2006. aug. 24. 14:58 | válasz | #35
Egyeseknek még az eddigi 9 bolygót is nehéz volt megjegyezni mi lesz ezekután?
Amúgy azért kell katalogizálni hogy bolygó vagy nem mert majd tudnunk kell hogy mi az amit "elfoglalhatunk" meg mi az amit "az ellenség fejére hajíthatunk ha pattognak" (aka. kisebb égitestek amik nem _bolygók_)
torjoz  
2006. aug. 21. 02:01 | válasz | #34
Értelmesebb neveket is kitalálhattak volna! Élmény lesz majd a kövi nemzedéknek, amikor meg kell tanulnia a bolygósort! :)
soka  
2006. aug. 19. 17:20 | galéria | válasz | #33
Erről most a "voltunk a Holdon vagy nem voltunk" téma jutott eszembe :)
mrzool  
2006. aug. 19. 11:03 | válasz | #32
"Hol vagyunk még attól, hogy más rendszerek legkissebb bolygószerű égitestjeit vizsgáljuk? Valszeg olyan 500 évre!"

Nem lenne az olyan messze, ha amerikában nem a republikánus, kreacionista, áltudós bagázs lenne hatalmon. Vagy te mivel magyarázod, hogy folyamatosan elhalasztják az olyan projekteket, amelyekkel kutatható lenne a földönkívüli élet és a Föld-típusú bolygók léte?

Egy februári hír:

• Delayed indefinitely – the Terrestrial Planet Finder (TPF), a mission to detect and study Earth-like planets

• Delayed by about three years – the Space Interferometry Mission (SIM), designed to map stars with unprecedented accuracy and search for planets slightly larger than Earth will now launch no earlier than 2015

• Cancelled – four to six 1.8-metre "outrigger" telescopes designed to bolster the twin 10-metre Keck telescopes in Hawaii. The outriggers would have searched for planets and imaged newborn stars

• Cut – solar system research, largely in astrobiology, has been cut by $96.5 million to $273.6 million
NEXUS6  
2006. aug. 19. 07:51 | galéria | válasz | #31
Akkor viszont egy kicsit optimisták nem?

Hol vagyunk még attól, hogy más rendszerek legkissebb bolygószerű égitestjeit vizsgáljuk? Valszeg olyan 500 évre!

Nem hiszem hogy addig ez a def érvényben fog maradni. Bár ha igen akkor nagyot alkottak!

A csillagászok egyelőre örülnek ha egy közeli rendszernél, a megfelelő körülmények folytán legalább a 10X Jupiter-méretű "bolygócskákat" kisztúrják/valószínűsítik.
lokko  
2006. aug. 18. 18:18 | válasz | #30
ez a definició nem csak erre a naprendszerre vonatkozik, ez egy égitest kategória, amit az egész világegyetmre próbáltak álltalánosítani, ezért van kizárva, hogy egy bolygó csillaga nem lehet bolygó, amit kikötni csupán ebben naprendszerben teljesen felesleges és hülyeség ... de a világegyetem tartogathat nekünk elég meglepetést ahhoz, hogy felkészítsük elméleti kategóriáinkat mindenféle gravitációs aberációra :D ... amúgy ezért nem mindegy, mi a bolygó definíciója, mert saját házunk táján még elintézhetjük a dolgot a hagyományok alapján, de a hagyomány kevés lesz ha már többmillárd exobolygót kell kategorizálni.
norbre  
2006. aug. 18. 16:36 | galéria | válasz | #29
a csillag meg csillag alakú
iambg  
2006. aug. 18. 13:12 | válasz | #28
A bolygó az a hely, ami bolyong, és ha nem a Föld, akkor igen rosszul érzi rajta magát a muskátli. (még akkor is, ha locsolod)
(Bocs)
brueni  
2006. aug. 18. 12:51 | válasz | #27
a bolygó definiciójára azért volt szükjség, mert hogyha kirajzunk az űrbe az enterprájz űrhajóinkkal, és találunk más égitesteket, meg civilizációkat, akkor tudjuk őket katalogizálni.
:)

Bár én még mindig azt mondom, hogy lehetne több típusú def:
M-tip: mint a föld
G-tip: gáz tipusuak

stb...
2006. aug. 18. 12:46 | galéria | válasz | #26
Szerintem meg tök mindegy hogy mit hívnak bolygónak meg mit nem, attól semmi nem változik max a tan/szakkönyvek szövege. Nevezhetjü a plútót bolygónak, meg nem is akkor is ott marad és nem változik semmi rajta, nem lesz kisebb vagy nagyobb.
2006. aug. 18. 11:32 | válasz | #25
persze, de ha túl tudományosan fogalmazzák meg nem férne el az sg.hu-n de akkor nem is tudnál belekötni, mert nem értenéd :)

gondolom az eredeti szöveg is a tömegközéppontotírja le, vagy ha mégsem, akkor annak megvan a maga oka. ne akarj okosabb lenni a nagyoknál
NEXUS6  
2006. aug. 18. 11:31 | galéria | válasz | #24
Így van. Ráadásul eddig is volt pl planetoid meg hasonló kategória.

Én is kicsit mondvacsináltnak érzem a problémát.

Szal legyen bolgyó az ami jelentőségénél fogva bolygónak számít és erről egy bizottság dönt és kész. Mit kell erölködni?

Ha találnak egy a Pluto/Charonhoz hasonló kettőst, csak 10 akkorát, tök excentrikus, ekliptikára merőleges pályán, és kiba elnyúlt szabálytalan alakkal, meg még gázzal is borítva, na az mi a fene lesz? ;)))
2006. aug. 18. 11:29 | válasz | #23
Azt eddig is tudtuk, hogy a Hold nem bolygó...

Az mondjuk vicces lenne, ha kiderülne, a Föld sem az
2006. aug. 18. 11:26 | válasz | #22
tehát a Nap nem lehet bolygó.
csibra  
2006. aug. 18. 11:06 | válasz | #21
Oda van írva a cikkbe: "Tehát két feltételnek kell megfelelnie egy bolygó címre áhítozó égitestnek, egyrészt csillag körül kell keringenie, miközben nem lehet csillag,"

Egyébként tudvalévő, hogy a se a nap nem kering a föld körül se fordítva, hanem mindketten egy közös tömeggözéppont körül keringenek, viszont ez a tömegközéppont nagyjából egybe esik a nap közepével. Igaz ez minden más égitestre is.

Egyébként szerintem sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy bolygó az, amibe a Plútó már nem fér bele (azaz megmarad bolygónak a mostani 8), valamint történelmi okokból bolygó még a Plútó. Így nem kell majd 791 nevet megjegyeznie szegény kisiskolásnak :)

Idézet: "a bolygó egy nagy kerek égitest." Inkább gömb alakú nem? ;)
Mardel  
2006. aug. 18. 11:01 | galéria | válasz | #20
7 bolygónak már meg is van neve: Tudor, vidor, szendi, szundi, hapci, kuka, morgó.
NEXUS6  
2006. aug. 18. 10:44 | galéria | válasz | #19
Én csak szegény asztrológusokat sajnálom!;) (A jövendőbeli anyósom is az)

Hogy fogják a sok égitestet berakni a házakba, meg szögeket számolgatni, meg ascendenst meg miegymást.
De ettől csak valszeg valszeg még "egzaktabb" lesz a "tudományuk";)
Byth  
2006. aug. 18. 09:28 | válasz | #18
szerintem ezt úgy értik, hogy egy bolygó csillaga nem lehet egy másik bolygó, vagyis a csillaga (ami körül kering) a Nap kell, hogy legyen.
Zedas  
2006. aug. 18. 09:11 | válasz | #17
2006. aug. 18. 09:10 | válasz | #16
"viszont nem lehet egy bolygó csillaga vagy holdja"
most mi van? bolygónak csillaga?akkor most mégis a föld körül kering a nap?
2006. aug. 18. 08:20 | válasz | #15
-Lacika, hány bolygó kering a Nap körül?
-791
-Pontosan. Név szerint?
2006. aug. 18. 08:19 | válasz | #14
De a sulypontjuk a fold felszine alatt van. Mig a plutonal a felszint felett, mint ahogy ezt bvalek2 mar irta
Byth  
2006. aug. 18. 08:13 | válasz | #13
Ráadásul a Charon és a Plútó azért is ikerbolyók, mert bár a Charon hasonlít a mi Holdunkra abban, hogy ugyan azt az oldalát mutatja a bolygólyának, ez fordítva is igaz. Sőt, több, mint fele akkora.

De remélem a Sednát is bevesztik a sorba, mert bár elég elliptikus a pályája, azért még vonatkozik rá minden felállított szabály (elég nagy, és a Nap körül kering)

De sokkal egyszerűbb lett volna csak úgy kihúzni a Plútót a sorba, mert eddig a plometeket nem tekintették bolygónak. De a Ceres-nek és az UB313-nak örülök :) (Remélem nem Xena lesz a neve)
2006. aug. 18. 08:06 | válasz | #12
Gondolj bele mekkora horizont lehet azon az égitesten. Milyen messze el lehet azon látni... :D
2006. aug. 18. 07:27 | válasz | #11
végülis ez szőrszálhasogatás
Coni  
2006. aug. 18. 07:20 | válasz | #10
mh... akkor a Föld és a Hold is kiesne a sorból, mert a Napkörül, egy közös tömegközéppont körül keringenek!
2006. aug. 18. 07:16 | válasz | #9
Tök jó alakja van annak a "2003 EL"-nek remélem beveszik a bolygók közé... olyan mint egy nyomi tojás
2006. aug. 18. 06:56 | válasz | #8
engem nem zavar, ha sokkal több égitestet nyilvánítanak e naprendszer bolygójának, ha megfelel a meghatározásnak. ha 791 lesz, akkor 791 lesz, nemtom, miért lenne ez baj. azon kívül meg jó tudni, hogy a bolygók párosodnak is az űrben, mint a plútó és a charon:)
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. aug. 18. 06:46 | válasz | #7
Szerintem jobb lett volna, ha az újfajta Titius-Bode szabályból indultak volna ki:
wikipedia
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. aug. 18. 06:31 | válasz | #6
- Charon
tömege: 1.52 * 10e+21 kg
átmérő: 1207 km

- Plútó
tömege: 1.305 * 10e+22 kg
átmérő: 2306 km

Wikipédián olvastam, hogy tényleg az űrben van a közös tömegközéppontjuk, a Plútó felszíne fölött. Jó, akkor bolygó, de a meghatározások alapján a Naprendszerben megközelítőleg több száz bolygó lehet, hiszen a statisztika alapján még több földtömegnyi égitest vár felfedezésre a Naprendszer peremvidékén.

Majd 2040-ban azt tanulják az unokáim az iskolában, hogy a Nap körül 791 bolygó kering...
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 18. 02:46 | galéria | válasz | #5
Ezeket a plutonokat kár a bolygók közé sorolni.
Cat  
2006. aug. 18. 01:50 | galéria | válasz | #4
a tömegközéppontjukat nézve bizony nem hold.
Hmuda  
2006. aug. 18. 01:49 | galéria | válasz | #3
Hm, olyasmi mint egy bináris rendszer? Pedig eddig mindenhol úgy emlegették mint a Pluto holdját.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 18. 01:43 | galéria | válasz | #2
kettősbolygó, inkább egymás körül keringenek.
Hmuda  
2006. aug. 18. 01:28 | galéria | válasz | #1
Hm, én úgy tudtam, hogy a Charon az a Pluto holdja, szóval az elvileg kiesne a sorból.