Dél-Korea: MP3-lejátszót a ruhákba!
2006. augusztus 17. 13:25, csütörtök
Dél-Korea nem bízza a piacra az intelligens ruhák kifejlesztését és elterjedését: a kormányzat maga is támogatja az ilyen irányú kezdeményezéseket, mivel arra számít, hogy főszerepet játszhatnak a területen.

Hirdetés

A tervek szerint még az év vége előtt megjelennek az első ruhadarabok, amelyek beépített zenelejátszóval érkeznek majd. Nemcsak a zenehallgatás terén számítanak azonban újdonságokra: a külföldi projektekhez hasonlóan készül belső "fűtéssel" ellátott dzseki, valamint az eltűnéseket megakadályozni hivatott gyerekruházat. A gazdasági és ipari minisztérium úgy véli, hogy most kell megragadni a kínálkozó lehetőséget, hogy megragadják a szegmens főszerepét.

"Az intelligens ruhákkal kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket nem hagyhatjuk egyszerűen a piacra, mégpedig a magas kockázat miatt. A kormányzat most arra vállalkozik, hogy minimalizálja ezt a kockázatot" - árulta el a minisztérium szóvivője, a részletekre azonban nem tért ki. Mindössze annyit lehet tudni, hogy a már említett három projekten dolgoznak, és a várakozások szerint nagyjából az évtized végére, illetve az azt követő években lendülhet fel igazán ez a ma még kissé futurisztikusnak tűnő terület.

A lejátszó esetében nem pusztán egy készülék integrálásáról van szó: textil alapú gombok és vezeték kötné össze a fülhallgatót a lejátszóval, előbbi a gallérban kap helyet, utóbbit pedig a kabátujjban elrejtett kapcsolóval hozhatjuk működésbe. A két komponens eltávolítása után a ruha kimosható, különösebb problémát tehát nem okoznak a beépített gombok és vezetékek. Szabadidős tevékenységekhez szánják a hőleadó sportruházatot, szabadban végzett munkához az életjeleket figyelő darabokat, a gyerekeknek szánt cikkek pedig egy gomb megnyomására továbbítják a szülők elérhetőségét.

Természetesen nem Dél-Korea az egyetlen, amely vezető szerepre törekszik. Igaz, a fejlesztésben már 2004-ben is értek el sikereket - olyannyira, hogy a mostani kezdeményezés elindulását is ennek köszönhetik - de a külföldi cégek is jelen vannak, többen már be is mutatták fejlesztéseiket. Ezek közé tartozik a Solartex és a Fashion Innovation, amelyek a márciusi CeBIT-en rántották le a leplet újításaikról. Ezek voltak az első biztonsággal viselhető példányok, ám a vásárlók egyelőre tartózkodnak az újszerű ruháktól.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Luise  
2006. aug. 19. 12:10 | válasz | #10
amelyiknek nincs másik. láttam már ilyet eleget. megveszi ezt a sz*rt, azt menőzik vele. de másik ruhára már nincs pénze. lehet, hogy otthon meg éhezika család, mert ő ebben veri a f*xát!
2006. aug. 18. 11:32 | válasz | #9
Nekem a termék célközönsége nem világos.

Tegyük fel, hogy a beépített termék jól működik (nem gyulladásveszélyes stb.). A cucc nem olcsó, és nem lehet más ruhákba átrakni (kompatibilitás=0). Nekem is van ilyen hőleadó kabátom, nagyon jó télen-nyáron lehet hotdani, viszont melyik burzsulykodó újgazdag szeret egy ruhában járni ősztől tavaszig?
2006. aug. 18. 07:01 | válasz | #8
Tiszta ballon kabát biztos teli van a belseje akksikkal... "elszenesedés" lol
MagyaR  
2006. aug. 18. 00:41 | galéria | válasz | #7
Spontán elszenesedés
2006. aug. 17. 22:30 | válasz | #6
"Ezek voltak az első biztonsággal viselhető példányok..."
hmm, vajon milyen veszélyeket rejtettek az elődök?
2006. aug. 17. 17:36 | válasz | #5
Mert koreai kiscsaj elveszne a kabátban valszeg. :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 17. 15:50 | válasz | #4
Ez az egész ötlet valami iszonyú nagy marhaság.
2006. aug. 17. 15:22 | válasz | #3
Hátán a napelemet nem mutatják. :)))
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 17. 14:52 | válasz | #2
Egy lényeges dolog kimaradt! Hol az áramforrás?
2006. aug. 17. 14:34 | válasz | #1
dél koreai a cucc de európai csajon mutogatják :)