Gyógyszer-horrorból orvosi krimi
2006. augusztus 16. 21:03, szerda
Öt hónappal a Londonban szinte katasztrófába fulladt emberi gyógyszerkísérletek után elkészült a szerencsétlenül járt alanyokat megmentő orvosok jelentése.

Hirdetés

A balul sikerült londoni gyógyszerkísérlet óta jó néhány jelentés látott napvilágot a TGN1412 jelű szer és a kísérleti alanyok válságos állapotba kerülése közötti összefüggésekről. Az eset márciusban volt, a legutóbbi beszámoló pedig a héten jelent meg. Ebben a hat férfi életéért küzdő orvosok tárják teljes klinikai részletességgel az egészségesekből lett betegek első 30 napját a közvélemény elé. Az eltelt közel öt hónap tükrében az ember azt várná, hogy végre pont kerül az ügy végére, a New England Journal of Medicine (NEJM) online kiadásában megjelent legújabb jelentés azonban csak a kérdőjelek számát szaporítja.

Március 13. szerencsétlen napnak bizonyult a kísérletre jelentkező hat férfi számára, akiknél az antitest készítmény beadásától számított egy órán belül kínzó fájdalom lépett fel. Két placebót kapó társuk ekkor kifejezetten szerencsésnek érezhette magát. A vizsgálatok szerint néhány óra alatt a férfiak fehérvérsejtjei, a limfociták és monociták teljesen eltűntek, ami homlokegyenest az ellentéte annak, amit a korábbi állatkísérletek mutattak, illetve amit a szerrel el kívántak érni. Az egyre súlyosabb állapotba kerülő alanyokat a kísérletet lebonyolító amerikai tulajdonú Parexel cég a Northwick Park Kórházba szállította, ahol a Ganesh Suntharalingam által vezetett orvoscsoport gyors diagnózist állított fel. A hat kísérleti alany ugyanazokat a tüneteket produkálta, ami kettőjüknél jóval hevesebben jelentkezett, őket kénytelenek voltak hónapokon át az intenzív osztályon ápolni.

Az első jelek között mindegyiküknél megfigyelhető volt egy úgynevezett "citokin roham", egy gyulladásserkentő vegyület hullám, melyet az aktivált fehérvérsejtek pumpáltak a vérbe. Ez a roham vezetett végül több létfontosságú szerv leállásához, írja a jelentés. Az alanyok ötszázszor kisebb dózist kaptak a német TeGenero által kifejlesztett szerből, mint amit az állatkísérletekben alkalmaztak, emellett a szer nem emlékeztetett a hagyományos antitest készítményekre, így az orvosok gyakorlatilag nem is tudták milyen további szövődmények fellépésére számíthatnak. A befecskendezett antitestek különlegessége elsősorban abban rejlett, hogy önmagukban is képesek voltak aktivizálni a limfocitákat, az úgynevezett T-sejteket, melyeknek normál esetben két jelzésre lenne szükségük és csak egy fertőzés esetén lendülnének támadásba.

Az állatkísérletekben is bekövetkezett a T-sejtek szaporodása, azonban egy alfajuk, a szabályozó T-sejtek minden esetben gyorsabban szaporodtak, így átvéve az irányítást lenyugtatták az immunrendszert. Pontosan ezt a nyugtató folyamatot kívánta felhasználni az azóta felszámolt TeGenero különböző betegségek tüneteinek enyhítésére. A várt folyamatnak azonban pontosan az ellentéte következett be a hat férfinál: testüket elárasztották a citokinek, súlyos gyulladásokat idézve elő.

Az orvosi jelentés szerint az alábbiak játszódtak le az első 48 órában: a hat alany mindegyikénél kínzó fejfájás, remegés, hátfájás, bélpanaszok, hasmenés, hányinger lépett fel, majd duzzanatok kezdtek képződni az injekció beadása utáni 60-90 percben. A negyedik órában már mindannyian lázasak voltak, vérnyomásuk vészesen csökkent, szívverésük gyorsult. A vizsgálatok a fehérvérsejtek rohamos eltűnését mutatták. Egy órán belül az egyik páciensnél légzési nehézségek jelentkeztek, miközben társai is erős fájdalmakkal küzdöttek tüdejükben. A gyulladást szteroidokkal próbálták enyhíteni az orvosok. A 12. órában a légzéssel küzdő beteget át kellett szállítani az intenzív osztályra, ahol lélegeztetőgéppel tudták csak életben tartani. Ekkor Suntharalingam elővigyázatosságból a másik öt pácienst is átszállíttatta az intenzív osztályra. A 24. órában újabb alany szorult lélegeztető gépre, míg a többiek légzését is segíteni kellett, náluk azonban újabb 24 óra elteltével már a javulás jelei mutatkoztak, fehérvérsejt számuk fokozatosan emelkedett.

A gyógyszerre való reakció, különösen a citokin roham és a fehérvérsejtek eltűnése mindenkit meglepetésként ért, mivel pontosan az állatkísérletekben tapasztaltak ellenkezője következett be az emberi alanyoknál. A T-sejtek és a monociták száma az első 8 órában nulla közelébe csökkent, pedig elvileg a készítménynek növelni kellett volna a számukat. Az pedig végképp tisztázatlan, mi okozta a citokin rohamot, marad tehát a találgatás. Lehet hogy az antitestek hatása erősebb az embernél, vagy a kísérleti egerek T-sejtjeit nehezebb volt aktiválni, mivel gazdáikat steril körülmények között szaporítják. Kórokozókkal talán még életükben nem találkoztak szemben az emberrel, ami már mikro-organizmusok millióival küzdött meg az évtizedek alatt.

Ami biztos hogy a TG1412 nem fog újabb klinikai teszteken megjelenni, legalábbis a megfelelő fejlesztések elvégzése nélkül egészen biztosan nem.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. márc. 09. 20:50 | válasz | #65
Az állatkísérletek teljes leállításához talán (még) méregzöldnek kell lenni. De szigorúbb szabályok közé szorításához nem, mivel rengeteg kísérletezés egyedüli célja a profitszerzés.
2007. márc. 09. 20:27 | válasz | #64
Régi cikk, de azért válaszolok rá.

Miért van az hogy csak egereken tesztelték ? Nem kellett volna pl. majmokon ?
És akkor pár méregzöld meg még ezeket az állatkísérleteket is leállítaná...
Sassam  
2007. márc. 09. 18:28 | válasz | #63
Rengeteg érdekes cikk olvasható a témában még itt is: www.delibo.hu
dez  
2006. aug. 18. 16:12 | válasz | #62
Ja, és még most is lenne, ha azt az utat választom.
dez  
2006. aug. 18. 16:11 | válasz | #61
2006. aug. 18. 15:31 | válasz | #60
Aki a tüneti kezelésről lekicsinylően nyilatkozik, annak még nem volt ilyen jellegű betegsége. örüljön neki.
dez  
2006. aug. 18. 11:55 | válasz | #59
"autoimmunbetegségekről volt szó itten (#34)."

Őőő, és?
2006. aug. 18. 07:30 | válasz | #58
autoimmunbetegségekről volt szó itten (#34).
általánosan persze igaz amit írtál...

meglehetősen biztos vagyok benne, hogy van kártérítés: még egy patika nyitásához is kötelező felelősségbiztosítást kötni.

dez  
2006. aug. 18. 01:39 | válasz | #57
Sorozat: inkább a Dr. House-t nézzétek. Elég autentikus, ami a szakmai alaposságot illeti. Csak kár, hogy az életben nincs az az orvos, aki ennyire mindennek utánajár, sőt. (Kb. ahogy Colombok sem sűrűn szaladgálnak a rendőrségen.)
dez  
2006. aug. 18. 01:33 | válasz | #56
Tisztában voltak vele, hogy az immunrendszer működésébe elég kockázatos beavatkozni. Ha alapból nem lenne evidens, jól mutatja ezt az átlagosnál 6x több díjazás...
dez  
2006. aug. 18. 01:25 | válasz | #55
Ha pusztán genetikai alapú lenne, és az fullra eldöntene mindent, örökölhető lenne - maga a betegség, nem csak (adott esetben) a hajlam. Továbbá nem fokozatosan alakulna ki, hanem azonnal. Lehet, hogy vannak ilyen esetek is, de többnyire nem így történik. Hanem csak vagy hajlamot öröklünk, és több más tényezőtől függ, kialakul-e, vagy nem volt kitől örökölni még a hajlamot sem, és ugyancsak különféle tényezők indítják be. Hasonlóan az allergiákhoz, ill. ez is egyfajta allergia. Van itt egy olyan dolog is, hogy az immunrendszer memóriája. Ez nem fullra genetikailag meghatározott, tanulási képesség is van. Van, amikor hibás "adat" íródik be, és olyan is, amikor fontos "adat" sérül, és ez megzavarja a sajáttesti sejt/fehérje felismerés mechanizmusát. Lásd még azokat az esetek, amiket a #37-ben írtam. A hosszabb távú nehézfémmérgezés adott esetben szintén ezt a mechanizmust zavarja meg (más károkat is okozhat persze).
NEXUS6  
2006. aug. 17. 22:54 | galéria | válasz | #54
Egy néger nő most énekel a partom, a barátnőm meg majdnem idegsokkot kapott tőle. Amerikai zászlókat nem nagyon látok.

Ah, szerencsére reklám.;)
NEXUS6  
2006. aug. 17. 22:52 | galéria | válasz | #53
Hát ezeket a filmeket én is imádom.;)

Valszeg most is az utolsó pillanatban 1 perc alatt fognak előálni egy olyan anyaggal, aminek kifejlesztésének hosszadalmasságosságoságát galocza már ecsetelgette.;)))
2006. aug. 17. 22:41 | válasz | #52
A. sajnos még az orvosok között is vannak olyanok, akiket inkább a gyógyszerek eladásából származó óriási haszon érdekel, és csak másodlagosan a hippokratészi esküben foglaltak. persze nem tudom hogy ez a csapat pont ilyen-e, de hogy léteznek ilyenek az biztos.
B. ha nem látják előre a lehetséges kockázatokat, mint akár például haláleset, és ezt nem írják bele a szerződésbe, na akkor számíthatnak csak igazán a karrierjük végére, mert egy ezt követő biztosítási per után nincs az a kórház/intézet ami alkalmazná őket. ha nem tájékoztatják a jelentkezőket a kockázatokról, azzal sokkal rosszabbul járnak mint ha beleírják mellékhatásnak a legsúlyosabb következményeket is.

egyébként én is imádom a tv2-s rtl-es katasztrófafilmeket, kedvenceim a "titokban vegyifegyvert szállító polgári gép", meg a "mindent elpusztító vihar" tipusú sztorik. a "mindenkit 72 órán belül kinyíró vírus" sajna csak a harmadik :)
NEXUS6  
2006. aug. 17. 22:16 | galéria | válasz | #51
Te komolyan gondolod, hogy a kutatók belekezdtek volna a kísérletbe ha reális kockázatát látják, egy ilyen súlyos esetnek?
Amivel:
A. valszeg ellenkezik az erkölcsi hozzáállásuk, hogy ilyen helyzetbe hozzanak embereket (akiken elvileg segíteni akarnak)
B valszeg derékba törik a karrierjüket
És mindezt tudva ráadásul még bele is írják a szerződésbe, hogy nem fognak semmit fizetni?

Ez szerintem, enyhénszolva nem életszerű.
Most megy a tv2-őn valami gyenge orvosi vírusos katasztrófás járványos film. Még ennek is reálisabb története van.
;)
2006. aug. 17. 21:11 | válasz | #50
légitársaságoknál még jó hogy jár a kártérítés beleset/halál esetén. (még a bkv-n is van ilyen biztosítás, ha valaki érvényesen utazik, és baleset során életét veszti, akkor ha jól emlékszem 300.000 forint jár utána. de hasonlóan a kisebb baleseteknél is.) mint mondtam, szerintem ez egy teljesen másféle szituáció, a repülés nem egy kísérlet amit még embereken nem végeztek, és valakinek ki kell próbálni hogy milyen eredménye lesz. ezért nem említeném egy lapon a kettőt.
2006. aug. 17. 18:52 | válasz | #49
dehogynem: remek szűrő.
amikor az okosok kitalálják, hogy hű de jó is lenne csinálni egy 98. ace-gátlót mondjuk, szólnak a vegyészeknek, hogy aranyapám, csinálj már párezer molekulát, ami kapcsolódik a receptorunkhoz. vegyész bácsi megcsinálja, ezután következik egy rohadt nagy számolásigényű rész, okos molekulamodellező progikkal megnézni, hogy az x ezer molekula közül értelmes energiaszinten melyik képes olyan konformációra, amely a célreceptorhoz kapcsolódni is fog marad pár, esetleg 1-2 tucat molekula az ezres, tízezres nagyságrendből.
jönnek az állatkísérletek (ha egyáltalán nem kellett az egész prodszektet a kukába dobni), ami lényeges szűrő, ez a mostani extrém eset, a molekulák nagy része elbukik az állatkísérleteken.
utána jön a 4 klinikai fázis (az előbb elcsesztem, az V. az IV., a III.ból van a és b, így jön ki az öt).

ennek az egész borzasztóan költséges és hosszadalmas és macerás módszertannak pont az a lényege, hogy _lehetőleg_ a fejlesztés minél biztonságosabb legyen.

félreértés ne essék, nem dolgozom ilyen helyen, nem ingem, nem gatyám, de nem tudok elképzelni biztonságosabb módszert.
ha meg nincs fejlesztés, maradhattunk volna keserűsónál és a köpölyözésnél...
2006. aug. 17. 18:36 | válasz | #48
ja. ha találsz módszert hogy megváltoztasd a génjeidet hogy más fehérjéket produkálj mint addig.
ha van a zsebedben ily módszer, gazdag vagy és hatalmas.
2006. aug. 17. 18:35 | válasz | #47
"Lehet hogy az antitestek hatása erősebb az embernél, vagy a kísérleti egerek T-sejtjeit nehezebb volt aktiválni, mivel gazdáikat steril körülmények között szaporítják. Kórokozókkal talán még életükben nem találkoztak szemben az emberrel, ami már mikro-organizmusok millióival küzdött meg az évtizedek alatt."

Ha ez csak közelítőleg vagy néhány esetben így volt, van vagy lesz, akkor gyakorlatilag az álatkísérletek jó része az égvilágon semmit se bizonyít :(
2006. aug. 17. 18:34 | válasz | #46
egyszerű: ha egészségeseket vizsgálnak, több az esély hogy megússza, ha vmi rosszul sül el - mint most is. betegekből álló vizsgálati csoportnál most valszleg nem ilyesmit olvasnál hogy "egészségesekből lett betegek" hanem "betegekből lett halottak".
2006. aug. 17. 18:28 | válasz | #45
részben igaz, mint írtam, az állatkísérletes fajok között kötelezően kell lennie főemlősnek. utána következnek az egészségeseken, majd a csak az illető megbetegedésben szenvedőkön, végül a mixelteken a vizsgálatok.
kivételek persze vannak, nevesen ha egészségesen nem várható semmilyen változás akkor nyilván betegen kezdik.
az utolsó fázis (V.) amikor már forgalomban van a gyógyszer, és elvileg a szakembereknek jelenteni kellene a mellékhatásokat és egyéb problémákat. na itthon ilyen alig van, pedig alig 2 éve ennek a fázisnak köszönhetően vontak ki egy szelektív cox-2 gátlót.
2006. aug. 17. 18:22 | válasz | #44
bármilyen szempontból függőkön (fegyencek, diákok, katonák) kísérletet végezni nem lehet, mivel pont az önkéntesség a kérdéses.
2006. aug. 17. 18:21 | válasz | #43
kártérítés ilyenkor jár (törvény).
NEXUS6  
2006. aug. 17. 15:42 | galéria | válasz | #42
Én is így tudom.

És csak annyit tennék hozzá, nem csak a repülőjegy esetén, már ha egy egyszerű buszjegyet veszel az is szerződés kötésnek számít és ebben is benne van a biztosítás.

Vissszatérve a cikkre valszeg az állatkísérletek mutattak olyan eredményt, ami valóban elhanyagoltható egészségkárosítást vetített elő az embereknél, ezért kezdtek egyáltalán bele. Ha csak 1 valaki meghalt/hasonlóan kritikus állapotba került volna és a többiek pedig simán megússzák, az is kiba botrány gyanús helyzet lett volna, amit semmilyen cég nem vállal.
Ehhez képest 6-ból 6, ami kiba dúrva.
pemga  
2006. aug. 17. 15:27 | válasz | #41
Légi utasok jogai. Röviden: baleset/halál után jár kártérítés. Ráadásul nemcsak biztosításuk van, hanem a biztosítóknak viszontbiztosítása, hogy ne roppanjon bele a biztosító egy-egy komolyabb problémába. Az más kérdés, hogy igyekeznek mindenbe bele kötni (pl. grammra betartották-e a korlátozásokat, stb.)
2006. aug. 17. 14:24 | válasz | #40
Közben írták, hoyg mégis volt emlős kísérlet is.
2006. aug. 17. 14:21 | válasz | #39
Lehet, hogy azért hagyják ki a főemlősöket, mert az állatvédők nagyon tiltakoznak.
2006. aug. 17. 13:48 | válasz | #38
de ezek az emberek (valószínűleg) tudták hogy akár meg is halhatnak, ezért biztos nem kevés pénzt kaptak a kísélretekért. ez nem egy lázcsillapítónak készült, hanem az immunrendszert akarták gyógyítani vele, ott azért jóval nagyobb a kockázat. minden új gyógyszernél vannak kockázatok, sőt a már meglévők is okozhatnak mellékhatásokat.

nemrég olvastam valahol, hogy volt egy 21 körüli srác, és valamilyen betegségére olyan gyógyszert kapott aminek a mellékhatásai között szerepelt a "depressziós hangulat" ami esetleg öngyilkossághoz is vezethet! a fiú megölte magát, de a család nem számíthat kártérítésre, mert rajta volt a papíron.

visszatérve a cikkhez, szerintem a "kellemetlenségekért" fognak azért kapni valamilyen kárpótlást, bár jogalapjuk nincs rá. ellenkező esetben a cég a már így is megtépázott hírnevét tovább rontaná.

a repülőgépes rész meg szerintem ferdítés, mert ott nem írsz alá papírt hogy saját felelősségre repülsz és a céget az nem terheli bármilyen baleset esetén. (nem utazom repülőn, úgyhogy ha tévedek javítsatok ki. bár azért egy ilyen nyilatkozaton meglepődnék.) a légitársaságoknak nem véletlenül van jó zsíros biztosításuk (legalábbis a normálisaknak).
dez  
2006. aug. 17. 13:09 | válasz | #37
Reménykedni lehet... És vannak is erre alapot adó esetek. Pl. néha kiderül, mi okozta a zavart. Pl. enyhe, de hosszabb távú nehézfémmérgezés. Vagy az immunrendszert hosszabb távon kimerítő állapot, ami miatt kezd szétesni a működése. Ez először gyakran allergiákat indukál, és egy idő után autoimmun jelenségeket is. Persze van más eset is.
sgbo  
2006. aug. 17. 12:33 | válasz | #36
bocs ez igaz. ennyire nem akartam belemenni(egyszerüsítettem). De az hiú ábránd hogy ezt a zavart megszüntethetjük...
dez  
2006. aug. 17. 12:21 | válasz | #35
Ez egy elavulóban lévő elképzelés... Nem az a lényeg, hogy túl aktív, hanem zavart a működése. És ez a zavar kiküszöbölhető.
sgbo  
2006. aug. 17. 12:09 | válasz | #34
Autoimmun betegségek kezelési módja mindíg is valamiféle immunszupresszió volt és lesz. (ugyanis pont az a lényeg hogy túlságosan aktív az immunrendszer és sajátot támad meg.)

Ilyen esetekben NEM is lehet meggyógyítani a betegek. Csak tüneti kezelés jöhet szóba.
"Szóval ez is csak egy újabb tüneti kezelésre szolgáló gyógyszer lett volna. Annyira nem kár érte..."
Ez esetben mást nem is lehet tenni. Viszont ez a tüneti kezelés nélkülözhetetlen AI betegségben....
dez  
2006. aug. 17. 11:55 | válasz | #33
Gégemetszés... :D Azonnalra az is megteszi, még jobb is. Hosszabb távon meg ez a cucc sem megoldás.
dez  
2006. aug. 17. 11:51 | válasz | #32
Én is majdnem kaptam, erre most már nem is kell... ;) Persze ez nem működik tömegesen (előrehaladott állapotban még kevésbé), azért kellene foglalkozni vele. Csakhogy, amíg a hivatalos álláspont, hogy "gyógyíthatatlan betegség", addig...
duffyf  
2006. aug. 17. 11:50 | válasz | #31
""Pontosan ezt a nyugtató folyamatot kívánta felhasználni az azóta felszámolt TeGenero különböző betegségek tüneteinek enyhítésére."

Szóval ez is csak egy újabb tüneti kezelésre szolgáló gyógyszer lett volna. Annyira nem kár érte..."

Kíváncsi vagyok, hogy ezt mondanád-e, ha a tünet mondjuk garatelzáródás lenne...
2006. aug. 17. 11:40 | válasz | #30
Hát én olvastam pár dolgot az ilyen kísérletekkel kapcsolatban. Akit érdekel az nézze meg, én majdnem leestem a székröl.
http://drlenkei.hu/index.php?site=botrany
2006. aug. 17. 11:27 | válasz | #29
Nem tudom honnan veszitek hogy egerek utan egybol embereken kiserleteztek. Amikor a balhe kirobbant, megjelent az SG-n is cikk rola, ott irtak hogy kisemlosokon, nagyemlosokon, emberszabasuakon is vegrehajtottak a kiserleteket, es minden kiserlet a vartnak megfeleloen hozta az eredmenyeket...
L3zl13  
2006. aug. 17. 11:22 | válasz | #28
Ha egy paciens meghal egy műtét során egy nem várt komplikáció miatt (bizonyíthatóan nem a kórház/orvosok hanyagsága miatt), miután tudatosan vállalta a műtét lehetséges kockázatait, akkor kap kártérítést a család?
L3zl13  
2006. aug. 17. 11:19 | válasz | #27
Ja és persze ettől függetlenül szerintem meg kell ismerni az egészséges emberekre gyakorolt hatását is a szernek.
Mert ha ez mondjuk nátha gyógyszer, amit vény nélkül lehet kapni mindenhol, és qrvajól meggyógyít minden náthást, csak éppen ha véletlenül egy egészséges, vagy más betegségben szenvedő ember veszi be és meghal, az egy kicsit ciki.
L3zl13  
2006. aug. 17. 11:16 | válasz | #26
Talán azért mert ez a gyógyszer nem egy konkrét betegségre lett kifejlesztve, és a különböző betegségek meghamisíthatják az eredményeket.
2006. aug. 17. 11:06 | válasz | #25
azér durva h egészséges embereken tesztelték... Ezeknél én akármilyen kísérlet nélkül megmondtam volna, hogy akinél minden optimálisan müködik, annál ezután csak rosszabb lehet... mért nem azokon tesztelték akinek ez az utolsó esélyük? mert abban a betegségben szenvednek amit ezzel "gyógyítani" lehetett volna... Mindenesetre igen nagy felelőtlenség volt, az tény. Általánosságban pedig én is azt találnám ésszerűnek h ha már egészséges ember kell a tezsthez, akkor ha ezt a pénzt vmi életfogytosnak fizetnék, még örüljhetne is neki h hasznos lett
L3zl13  
2006. aug. 17. 10:55 | válasz | #24
Van benne valami, de ettől még nem sajnálom az inzulint a cukorbetegektől...
kiisb  
2006. aug. 17. 10:54 | válasz | #23
Szerinted melyik életfogytos fog kellő mértékben együttműködni? A bűnözőkben annyira nem lehet bízni, hogy egy doboz gyufát nem adnék a kezükbe, nem hogy komoly gyógyszer kísérletek vizsgálatához használni az általuk adott információt. Legtöbbjük rendesen fogalmazni sem tud. Inkább medikus hallgatókat érdemes ilyen kísérletekhez használni, mert azok tudják, hogy mit is beszélnek.
NEXUS6  
2006. aug. 17. 10:49 | galéria | válasz | #22
Ne hearagudj de ilyen nincs. Ezek az emberek majdnem meghaltak!

Nem hiszem hogy köthető lenne olyan szerződés, amivel vállalod a saját halálodat. Ha ez így lenne akkor ez gyak eutanázia egy formája lenne, ami azért nem sok országban működik még. A UK-ban szerintem nem, de amúgy sem ilyen esetekre találták ki.

Ha ebből indulunk ki akkor, egy sima repgép balesetnél is mindenki fityiszt mutatna, hogy mit ugrálnak a "kedveshozzátartozók", tudták hogy a repülés veszélyes nem? Akkor meg, lehet tovább haladni? Pénz nincs!
dez  
2006. aug. 17. 10:45 | válasz | #21
Az is egy probléma, hogy rendszerint ha születik egy tüneti kezelésre (így folyamatos használatra) szolgáló, "hatásos", és persze jövedelmező gyógyszer, valahogy kisebb lesz a motiváció a teljes gyógyulást hozó gyógyszer kifejlesztésére.
dez  
2006. aug. 17. 10:42 | válasz | #20
Immunszuppresszióval az autoimmun betegségekkel szemben? Hát...
dez  
2006. aug. 17. 10:40 | válasz | #19
Igen, jóval többet kaptak, mint hasonló esetben szokás. Mivel jól tudták a kísérletezők, hogy ez itt egy veszélyesebb művelet lesz. (Bejött.) Vajon közölték velük ezt? Vagy azt hitték a jelentkezők, hogy ez egy tesztelési végstádiumban lévő gyógyszer?

Apropó, embereken tesztelés: egy távoli, több éves túlélési prognózissal rendelkező rákos rokonon nemrég próbáltak ki egy kísérleti szert. Szerződésben: saját felelősségre. Orvosok szerint nem veszélyesebb, mint az átlag kemo (azaz eléggé veszélyes, de nem azonnali életveszélyes). Majdnem belehalt pár nap alatt... Jobban szituált ismerősének fel sem ajánlották.
L3zl13  
2006. aug. 17. 10:38 | válasz | #18
Azért mert tüneti kezelés, szerintem még nem feltétlenül fölösleges a cucc.
A különböző autoimun betegségekben szenvedőknek lehet, hogy jól jönne egy ilyen...
dez  
2006. aug. 17. 10:30 | válasz | #17
Attól, hogy kísérlet, és hogy önként jelentkeztek, még nem lehet veszélyeztetni az életüket egy potenciálisan életveszélyes anyaggal. Egerek után nem lehet kapásból embereken kísérletezni. Illetve, úgy látszik, mégis lehet...
Macc  
2006. aug. 17. 10:21 | válasz | #16
En azt nem ertem, hogy miert nem halalraitelteken, meg eletfogytosokon kiserleteznek? Az lenne nekik is az igazi buntetes...
2006. aug. 17. 10:16 | válasz | #15
Mint már többször meg lett említve, őnként jelentkeztek, és mellesleg szép pénzt kaptak előre is. Szóval nem kell nagyon ugrálni kártérítésért (persze ettől még kaphatnak).
2006. aug. 17. 09:46 | válasz | #14
Nekem ez tetszik:
az azóta felszámolt TeGenero
Kártérítés így persze nuku megalapítják TeGenero2 néven a vadi új céget!
TH448  
2006. aug. 17. 09:30 | válasz | #13
Jah, és szted egy álcázott biológiai fegyver kisérlet részleteit szted a közvélemény elé tárták volna? :P
NEXUS6  
2006. aug. 17. 09:23 | galéria | válasz | #12
Nem rég olvastam egy könyvet a különböző összetett hálózatokon alpauló rendszerekről. Nos az immunrendszer is ilyen. Valójában sokkal jobban hasonlít az idegrendszerre, mint egy viszonylag egyszerűbb kiválasztó szervre mint pl a vesére.

Az immun rendszer nem egyszerűen lineárisan reagál, hanem bonyolult vissza/előrecsatolásokkal, illetve egy fajta memóriával kűzdi le az adott problémát.

Akár a kiszámíthatatlanul változó és pont az immunrendszert megtámadó HIV-vel szemben is évekig sikeresen tud kűzdeni.

Ezek után viszont tényleg az az érdekes, hogy mindegyik áldozat ennyire egyformán reagált.
Szal lehet, hogy nem fegyver fejlesztés volt a cél, de ez gyakorlatilag az.
bppity  
2006. aug. 17. 08:58 | válasz | #11
És ha ez egy álcázott kísérlet volt? Az igazi cél egy új biológiai fegyver.
2006. aug. 17. 07:37 | válasz | #10
az állatkísérletekben tudtommal kötelező főemlősöket is használni.
a kutatás 5 fázisa úgy gondolom, a lehető legbiztonságosabb módszert adja - már ha betartják. persze mindig lutri: van veszély, ezért is fizetik meg az _önként_ jelentkezőket (akiket megfelelően tájékoztatnak) olyan szépen.
ollie  
2006. aug. 17. 06:57 | galéria | válasz | #9
Miért kell ezen felháborodni? Ezek kísérletek voltak, amelyre önként jelentkeztek. Benne van a pakliban, hogy rosszul sülhet el. Pont azért kellett kísérletezni, mert emberen még ne mpróbálták.
2006. aug. 17. 06:51 | válasz | #8
Egy ilyen dúrva beavatkozást az immun-rendszerbe majmokon kellett volna tesztelni nem egeren.
dez  
2006. aug. 17. 03:15 | válasz | #7
"Pontosan ezt a nyugtató folyamatot kívánta felhasználni az azóta felszámolt TeGenero különböző betegségek tüneteinek enyhítésére."

Szóval ez is csak egy újabb tüneti kezelésre szolgáló gyógyszer lett volna. Annyira nem kár érte...

"vagy a kísérleti egerek T-sejtjeit nehezebb volt aktiválni, mivel gazdáikat steril körülmények között szaporítják. Kórokozókkal talán még életükben nem találkoztak szemben az emberrel, ami már mikro-organizmusok millióival küzdött meg az évtizedek alatt."

Hát, szerintem ez súlyos hiba volt, egy immunrendszerrel kapcsolatos kutatásban... (Egyébként még bélbaktériumaik sem voltak? Az érdekes lenne.)

dez  
2006. aug. 17. 03:12 | válasz | #6
Inkább azt, hogy még nagyon sokmindent nem tudunk az immunrendszerről, és addig nem kellene belekontárkodni...
Amúgy van még pár mechanizmus az emberben, aminek létéről tudnak, de nem foglalkoznak vele a gyógyszerkutatók, mert számukra nincs benne pénz.
Xantia  
2006. aug. 16. 23:37 | válasz | #5
Azért hat ember, mert statisztikailag értékelhető adatokat szolgáltatnak. Például, ha 6-ból csak egy produkált volna ilyen tüneteket, akkor 2 embernek beadott dózis 30%-os lutri lenne. Kontroll csoportként ennél nagyobb példány szám javasolt: 8-12. Túl sok sem jó, mert a biológiai szórás elmossa a különbségeket, bár erre megvannak a statisztikai szűrök.
2006. aug. 16. 23:02 | válasz | #4
talán azért mert gyorsan akarták piacra dobni a szert hogy hamar visszajöjjön a kifejlesztésére szánt összeg, és ha kevesebb a kísérleti alany akkor talán nem lett volna kellően alátámasztva a gyógyszer hatékonysága. lehet hogy ott így szabályozzák hivatalból az ilyen kísérleteket.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 16. 22:59 | válasz | #3
Valószínáleg azért kezdik egyszerre több emberen is, mert:
1. az állatkisérleteken túl voltak és ott nem voltak problémák
2. nem egyformák az emberek, így a gyógyszerek sem mindenkire ugyanúgy hatnak. Ha csak egy emberen kezdenék, és a teszt halálos eredménnyel záródna, nem tudhatnák, hogy az csak egyedi eset volt-e, vagy általános(abb) érvényű. Egyetlen tragikus kimenetelű eset után ki merné a kockázatot (és a felelősséget) ismét vállalni? Ha egyszerre több emberen kezdik, akkor az eltérő gyógyszerhatás miatt több információhoz jutnak.
2006. aug. 16. 22:44 | válasz | #2
Én ebben a dologban azt az egyet nem értem (gyógyszerész feleségemmel együtt), hogy mi a fenéért kezdik egyből hat emberen a kísérletet? Mellesleg az ilyen véletlenek nagyon érdekesek, lehet, hogy épp valami nagyon hatásos mechanizmust tárt fel, ami végsősoron más, hasznos gyógyszerekhez vezet majd.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 16. 22:34 | válasz | #1
Vajon hányfajta kártékony, kikisérletezett anyag kerülhetett már hadsergek és titkosszolgálatok kezébe?