Németország: több mobil, mint lakos
2006. augusztus 17. 12:39, csütörtök
A BITKOM szakmai szervezet adatai szerint a mobiltelefonok első alkalommal haladták meg az ország lakosainak számát, ami a kedvező áraknak köszönhető.

Hirdetés

Az informatikai, távközlési és média ágazati szervezet számításai szerint a mobil készülékek száma augusztus első napján meghaladta a 82,8 millió darabot, maga mögött hagyva ezzel a nagyjából 82 milliós lakosságszámot. Egyre többen vásárolnak maguknak második készüléket, ami elsősorban a szolgáltatók és gyártók közötti versenynek és az így kialakuló árharcnak köszönhető. Bár a terjeszkedés rohamos időszaka már évekkel ezelőtt lezárult, a mostanra kialakult helyzet nem is teszi szükségessé a gyors növekedést.

A BITKOM táblázatából kiderül, hogy az 1992-ben debütált maroktelefonok az ezredfordulót közvetlenül megelőző években élték virágkorukat. Bár ekkor még a teljes létszám meg sem közelítette a mai adatokat, százalékokban kifejezve óriási növekedés ment végbe, amire 2000-ben a bázis megduplázódása tette fel a koronát. Innentől kezdve a robbanás lendülete eltűnt, helyét a lassú, de folyamatos terjeszkedés vette át, és évi 5-10 százalék is elég volt a gyors bővüléshez. Az új technológia térhódítását jól jelzi, hogy egyetlen évtized alatt 16-szorosára ugrott a készülékek száma, a mobil tehát végérvényesen átvette a vezetékes megoldások helyét.


Ez egyben a várakozások felülmúlását is jelenti, hiszen azt Willi Berchtold, a szervezet elnöke is elismerte, hogy nem számítottak ilyen ütemű növekedésre. Ők a lakosságszám felülmúlását jövőre várták, ám az önálló, telefon nélkül érkező SIM-kártyák megjelenése, valamint a 12 százalékkal csökkenő hívásdíjak tovább ösztönözték a vásárlásokat. Igaz, ezzel Németország nem feltétlenül tartozik az élmezőnybe, hiszen Olaszországban már 20, Nagy-Britanniában és Svédországban pedig 10 százalékos az eltérés a mobilok javára, a nyugati országok közül csak Franciaország, Belgium és Dánia marad alul.

Itthon sem kell panaszkodnunk, hiszen az ügyfelek száma folyamatosan növekszik, június végén meghaladta a 9 millió 447 ezret. A 100 főre jutó előfizetések száma májusban 93,5, az első félév végén 93,7 volt, miután ez a mutató 2005 végén 92,4-en, 2005 június végén pedig 88,6-on állt.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dotkom  
2006. aug. 19. 18:17 | galéria | válasz | #8
hat nem tom.. nekem a kartyasnal is kellet szemelyi, vagy valami okmany.
2006. aug. 18. 21:08 | válasz | #7
Mióta? Na persze, ha iratnak nevezed az €uró papírpénzt, akkor igen.

Szerződésesnél (előfizetés) valóban kell, személyigazolvány. Ha külföldi vagy, akkor útlevél, valamint egy transzferképes bankszámlaszám számlázási célokkal.

De egy telefon+bele egy "domino" kártya nem kér iratot.
dotkom  
2006. aug. 18. 15:58 | galéria | válasz | #6
azt megnezem, hogy egy illegalis bevandorlo hogy vesz mobilt. ahhoz kell egy csomo irat..
2006. aug. 18. 10:20 | válasz | #5
Egyáltalán nem drágák itthon a mobilok, csak ha vadiúj modellt akarsz venni. Mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér.
2006. aug. 18. 08:34 | válasz | #4
Ne felejtsük el hogy a kb 80millió lakos az csak a bejelentett lakosokra vonatkozik, a sok illegal bevándorlóra és vendégmunkásra nem feltétlenül, ennek ellenére ők is vesznek mobilt.
2006. aug. 18. 07:01 | válasz | #3
de hogy állapítják ezt meg? a kezdetektől összeadják az eladott mobilok számát, aztán összevetik ezt a lakosság számával? ez nem hinném, hogy jó. ha valaki már az ötödik telefonját veszi az ötödik sim-kártyájával azért, mert így olcsóbb, mint külön venni a készüléket, az nem azt jelenti, h 5 mobilja is van, hanem, hogy már 4-et kidobott, vagy más esetben eladott.
Cat  
2006. aug. 18. 01:53 | galéria | válasz | #2
nálunk is közel a határ, a telítettség 90% felett van.
2006. aug. 17. 20:04 | válasz | #1
persze itt meg drágák a mobilok!