Nő a hordozható masinák biztonsági kockázata
2006. augusztus 15. 09:15, kedd
Az iPod és például az MP3-lejátszók komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek elsősorban a cégek, de magánszemélyek számára is - derült ki a Centennial Software felméréséből.

Hirdetés

A vállalat 202 német és brit felhasználó bevonásával készítette el felmérését és a szakemberek főleg arra voltak kiváncsiak, hogy mennyire törődnek az emberek az adatbiztonsággal. Nos, mint kiderült, a német emberek jobban figyelnek ezekre a kérdésekre. A német válaszadók 45 százaléka ismerte el, hogy már legalább egy napra elveszítette készülékét. 15 százalékuk szerint fontos adatok voltak a készüléken. A briteknél jóval rosszabb a helyzet, itt az arány az első kérdés esetén 66, míg a második esetében 60 százalék volt.

"Amennyiben egy cég akár csak néhány órára elveszít egy iPodot vagy más hordozható adattároló eszközt, akkor jelentősen megnő a rajtuk tárolt adatok ellopásának vagy egy későbbi támadásnak a veszélye. Sokan csak a laptopokra ügyelnek, pedig az USB-kulcsokon legalább annyi és olyan bizalmas adatokat tárolnak" - nyilatkozta Matt Fisher, a Centennial Software alelnöke.

Ráadásul nagy a véletlen adateltűnés veszélye is. A válaszadók 20 százaléka szerint legalább egy esetben már talált olyan adatokat, amiről nem tudta, hogy kerültek oda. Németországban ugyanez az arány 6 százalék volt. Ennek a jelenségnek az oka, hogy gyakran az ismerősök, a családtagok vagy a munkahelyi kollégák kölcsönkérik a készüléket, viszont elfelejtenek maguk után takarítani.

Egyre gyakrabban jelennek meg kifejezetten az USB-tárolók, PDA-k és iPodok megtámadására készített kártevők. Ezek leginkább az új U3 szabványú USB-kulcsokat veszélyeztetik, mivel ezek más USB-s társaikkal ellentétben egy külön biztonsági partíción tárolják a személyes adatokat. Abe Usher biztonsági szakértő, azonban kiváncsi volt arra, mennyire támadhatók az új termékek és kifejlesztette a Slurp.exe 2.0 nevű trójai férget. A kártevő azonnal működésbe lép, amint rácsatlakoztatták az eszközt egy USB-portra és alig két perc alatt képes dokumentumok és fájlok ezreit átmásolni a merevlemezről az adattárolóra.

A szakemberek szerint már ez a demóverziójú kártevő is megmutatta: a közeljövőben már oda kell figyelni erre a területre is. "Az Apple nemrég jelentette be, hogy az elmúlt negyedévben 8 millió iPodot értékesített. Bárki rájöhet, hogy ez mekkora kockázatot jelent" - tette hozzá Matt Fisher. Vagyis a jövőben sajnos minden mobil készülék tulajdonosa számolhat azzal, hogy potenciális áldozattá válhat, nem árt tehát, ha az ember figyel és óvatos.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 16. 11:30 | válasz | #9
Fawcet! A film címe: Ghost in the Shell
2006. aug. 16. 01:18 | galéria | válasz | #8
vazzeg kétszer is elolvastam a címet, mert úgy értettem, hogy a NŐ(asszoy)a hordozható masinák biztonsági kockázata
intrex  
2006. aug. 15. 16:30 | válasz | #7
Ráadásul annak ellenére hogy az Apple termékét emelik ki, éppen a nagy riválisnak, a microsoftnak a szégyene ez.
2006. aug. 15. 16:20 | válasz | #6
Intrexel 100%-ig egyetértek! :)

Amúgy nemtom miért az Appleval szívóznak már megint, egy áltlagos ember nem az iPodon vagy az MP3 lejátszóján tárol személyes dolgokat hanem inkább a pendriveon, csak ugye sokkal jobban hangzik egy céget ócsárolni mint csak egy általános hardvert (az összes flash memóriát)... Szörnyű!

Rednek  
2006. aug. 15. 15:32 | válasz | #5
Lehet, hogy előbb utóbb is kell az agyra tűzfalat tenni
fawcet  
2006. aug. 15. 14:49 | válasz | #4
ehhh lassan már csak agyra nem kell tűzfalat vírusírtót telepíteni.
Macc  
2006. aug. 15. 14:40 | válasz | #3
:)

mindig az ember a hulye!

intrex  
2006. aug. 15. 12:51 | válasz | #2
Beszarás, miért az iPod-ot emlegetik már megint, mint űberkockázatos biztonsági tényező? Nagyságrendel több sima pendrive kerül eladásra, amit lényegesen egyszerűbb hurcolászni, kisebb, könnyebb. Ráadásul személy szerint leszarom hogy a windowsosok mekkorát szopnak a kártevőkkel.
Dave9214   "Rest in Peace Dave9214" 
2006. aug. 15. 12:04 | válasz | #1
felháborito!