Hiba miatt fizet ügyfeleinek a PayPal
2006. augusztus 10. 11:12, csütörtök
Furcsa hiba zavarta meg az online fizetést megkönnyíteni hivatott PayPal szolgáltatás működését: minden tranzakciót duplán hajtottak végre. Volt aki jól járt, mások viszont kétszer fizettek.

Hirdetés

A Register tudósítása szerint a eBay tulajdonában lévő cég elismerte, hogy július végén több brit ügyfelük számláján hiba miatt kétszer hajtottak végre minden egyes tranzakciót. Július 24-25 között többen jártak pórul, illetve örülhettek a váratlan fejleménynek, ám a PayPal szerint a hiba csak szórványosan fordult elő, és összességében brit ügyfeleik 1 százalékát sem érintette.

A rendelkezésre álló információk szerint a probléma okát azóta elhárították - mibenlétét nem kötötték az érdeklődők orrára - és a cég máris kártalanította azokat, akik emiatt duplán fizettek a megvásárolt termékekért vagy szolgáltatásokért. Érdekesség, hogy akik viszont kétszer kapták meg a várt összegeket, megtarthatják a különbözetet, mivel a vállalat egyúttal ígéretet tett arra, hogy nem fogják utólag levonni a hiba miatt elküldött összegeket. A túlfizetést tehát nem torolják meg - nem is annyira apró ajándék a kevés szerencsésnek, más kérdés, hogy mit szólnak ehhez azok, akik végül nullában zártak.

A magazin úgy értesült, hogy az ügy nem mindenki számára zárult le megnyugtató módon és többen - elsősorban az eBay PowerSellers szolgáltatás használói - tiltakoznak az eljárás ellen. Egyes esetekben ugyanis előfordultak hatalmas levonások, néhány fiók pedig azóta is használhatatlan. Őket egyébként is kényelmetlenül érintette a díjak növekedése, a hiba már csak hab volt a tortán.

Nem ez volt az első eset, hogy az egyébként igen népszerű fizetési szolgáltatás felhasználói pénzüket félthették. Júniusban egy adathalász csoport egy hamis weboldal és egy korábbi hiba segítségével igyekezett kicsalni a bankkártya adatokat és társadalombiztosítási számokat, ám a nagyobb károkat sikerült elkerülni a kérdéses kódrészlet kicserélésével.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 11. 15:13 | galéria | válasz | #5
netkártya, már minden banknál van .. azt regeltem a paypal-ba .. van rajta 2000 huf kb. ha lenyúlják, hát jó nekik, a paypal-t meg megverem, de nagyobb kár nem ér.

viszont voltak csúnyább húzásai is a paypal-ebay párosnak..
Zodd  
2006. aug. 11. 07:57 | válasz | #4
Úgy látom sok paypal-t nem hazsnáltál, mert ez nem igaz. Főleg nem nálunk. EZ csak akkor igaz, ha neked egy hitelkártya van a paypalos regisztrációd mögött.
CSOCSO  
2006. aug. 10. 22:16 | galéria | válasz | #3
ha egy filler sincs a szamladon a paypal akkor is fizet. ( mint egy kreditkartya)
arty  
2006. aug. 10. 18:27 | galéria | válasz | #2
aki paypalt használ, megérdemli ...
Tetsuo  
2006. aug. 10. 15:46 | válasz | #1
Mindíg csak annyit tarts a netes számládon, amennyi éppen kell..