Közös vállalatot hoz létre az Asus és a Gigabyte
2006. augusztus 9. 13:20, szerda
Az előzetes értesülésekkel ellentétben a két gyártó nem olvad össze, ám egyesítik egyes részlegeiket és az így létrejövő közös vállalkozás a Gigabyte név alatt kínál majd alaplapokat és grafikus kártyákat.

Hirdetés

A tajvani DigiTimes beszámolója szerint tegnap, vagyis kedden állapodtak meg a közös vállalkozás beindításáról, amely a következő év első napján kezdi meg munkáját. Érdekes, hogy a két újdonsült szövetséges közül a kisebbik viszi tovább saját nevét, ugyanis az így elkészülő alaplapok és grafikus kártyák Gigabyte márkanévvel kerülnek forgalomba. Azt nem lehet tudni, hogy az Asus milyen jövőt képzel el saját termékcsaládjának.

A közös leány 51 százalékát a Gigabyte kapja, míg a fennmaradó 49 százalék partnerének jut, előbbi az elnöki posztot és három széket kap az igazgatói tanácsban, utóbbi pedig kénytelen beérni kettővel. Azt nem árulták el, hogy milyen befektetéseket hajtanak végre a vállalkozásban, mint ahogy az sem derült ki, hogy mi lesz ezután az Asus saját név alatt futó termékeivel, amelyek nem mellesleg meglehetősen jó hírnévnek örvendenek. Mindenképpen érdekes a döntés, valamint az ezt övező bizonytalanság is, hiszen tavaly messze ők gyártották és szállították le a nagyobb mennyiséget.

Ez az alaplapoknál 52 millió darabot jelentett, amelyet 9,6 millió grafikus kártya egészített ki. A Gigabyte eredménye ezzel szemben 16 és 3,7 millió volt, így joggal merül fel a kérdés, hogy miért ők viszik tovább a nevet. Ami az Asus terveit illeti, a jól értesültek szerint itt elképzelhető, hogy a cég szétválasztja a gyártási procedúrát a fejlesztéstől, és ez utóbbiban saját neve alatt dolgozza ki majd újdonságait. Ez azt jelentené, hogy a fejlesztésekre koncentrálnak, a gyártást pedig meghagyják az új leánynak.

Az biztos, hogy a megállapodás révén egy rendkívül erős vállalkozás jött létre, amely a teljes piac felét uralja, legalábbis az alaplapoknál. Az már a jövő kérdése, hogy ez mire lesz elég a vetélytársakkal szemben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. aug. 10. 19:45 | válasz | #9
Itt nem az történt, mint az ATI-AMD esetében. Az új vegyesvállalat több, mint felét a Gigabyte birtokolja.
2006. aug. 10. 09:24 | válasz | #8
Azért a Foxconn-ECS harapófogó is bejátszott :)

AMúgy egy "kis" cég is sokat számít, a TMSC például a negyedik vagy ötödik csak a félvezető gyártók között. Viszont a leányvállalata meg a hetedik és ketten együtt kapásból a Samsung nyakába lihegnek a második helyen. Csak így nem annyira feltűnő. ;)
2006. aug. 10. 08:45 | válasz | #7
Ez nekem tök tiszta, ez egy bevált módszer.

A GIGABYTE kezdett nagy piacot elhódítani az ASUS elől. Ez ASUS bácsínak nem tetszett, így hamm bekapta, de persze nem papíron, a színfalak mögött. Most az ASUS zsebébe csöpög az a profit, amit a GIGABYTE keres.

Ha ASUS név lenne csak, nem vennék annyan, mint az ASUS+GIGABYTE-ot, a pénz meg ugyan oda folyik.

Így az is ASUS-t vesz, aki nem szeretni, mert GIGABYTE név alatt is ugyanazt kapja. (Itt nem a fizikai vasról beszélek, hanem a profitról).
dez  
2006. aug. 09. 23:23 | válasz | #6
Gigasus!
Mice  
2006. aug. 09. 21:17 | válasz | #5
a Gigatek se lenne jobb:P
2006. aug. 09. 19:11 | galéria | válasz | #4
Asusbyte
Lame  
2006. aug. 09. 14:18 | válasz | #3
Nem tetszik nekem, hogy igy "eltunnek" nagy cegek.
A vegen jobb esetben marad 2 ceg egy teruleten akik versenyben allnak egymassal. Nagy valasztasi lehetoseg ...
2006. aug. 09. 14:15 | válasz | #2
"Az biztos, hogy a megállapodás révén egy rendkívül erős vállalkozás jött létre, amely a teljes piac felét uralja, legalábbis az alaplapoknál."

Ez halál biztos? Csak mert az egyesülés után (Uniwill) az ECS lett a legnagyobb gyártó, a harmadik helyen meg ott a Foxconn ... kijön így az a "fél piac"?
2006. aug. 09. 14:02 | válasz | #1
Asus nálam eddig mindig nyerő volt! Gigabyte is jó. Ketten együtt még jobbak lesznek, csak azt sajnálom hogy nem Asus néven futnak tovább, vagy legalább Asus-Gigabyte néven...