Éjjellátó rendszerek kerülhetnek az autókba
2006. augusztus 9. 10:32, szerda
A kutatók olyan új rendszereken dolgoznak, amelyek kiegészíthetik az autók jelenlegi fedélzeti számítógépeit. Ezen új segítőtársak közé tartozhatnak majd például az éjjellátó rendszerek is.

Hirdetés

Egyre több különböző készülék és technika segíti az autósokat. Fokozatosan elterjednek a radarszenzorok, amelyek képesek jelezni, hogy megvan-e a szükséges követési távolság két autó között vagy segíthetnek a parkolásnál, a drágább autókat pedig külön kamerák segítik a tolatásnál. Chemnitzi és berlini közlekedési pszichológusok most azért lobbiznak, hogy mielőbb szereljenek éjjellátó készülékeket minden személy- és tehergépkocsiba.

Németországban a halálos balesetek 40 százaléka este, éjjel vagy rossz látási viszonyoknál (köd stb.) következik be annak ellenére, hogy az átlagos közúti forgalomnak ilyenkor csak a negyede van az utakon. Ennek a kiugróan magas számnak az az oka, hogy sok vezetőnél jelentősen lecsökkennek a vezetési képességek és a reflexek, ráadásul sok gyalogos, kerékpáros sötét ruhába öltözik. S az okok közé sorolható még a gyakran nem megfelelő közvilágítás is. Hiába építenek napjainkban a gépkocsikba korszerű fényszórókat, gyakran ezek teljesítménye sem bizonyul elegendőnek. A megoldást az éjjellátó készülékek jelenthetik.

A Bosch cég már ki is fejlesztett egy rendszert, aminek a hatótávolsága 150 méter és két infrafényszóróból, egy videokamerából és egy képernyőből áll. A kamerát a szélvédő tetején, míg a kijelzőt az utasfülkében helyezik el. Josef Krems professzor, a Chemnitzi Műszaki Egyetem általános és munkapszichológia területét kutató munkatársa és berlini kollégái végezték el a teszteket. A kísérletek során előre nem várt eseményekkel, hirtelen felbukkanó gyalogosokkal, kerékpárosokkal tesztelték a felkért 40 és 65 év közötti vezetők reakcióképességét.

A szakemberek tanulmányoztak valóságérzékelési, gép-ember interakciós, ergonómiai és közlekedésbiztonsági kérdéseket is. A céljuk az volt, hogy kiderítsék a plusz kijelző mennyire vonja el a vezetéstől az autósok figyelmét vagy hogy hova kell elhelyezni a képernyőt ahhoz, hogy az a legjobban áttekinthető legyen. Krems szerint a megoldás a LED-ek alkalmazása lenne, ugyanis egy képernyő túlságosan is elvonná a vezető figyelmét, egy figyelmeztető LED viszont csak vészhelyzetben villanna fel. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, az analóg képeket először át kell alakítani olyan jelekké, amelyeket a gép is érzékelni tud, s persze szükség van egy megfelelő fedélzeti számítógépre is.

Ezért számos kérdés még nyitva maradt, de az biztos, hogy hamarosan éjjellátó rendszerek kerülhetnek a személy- és a tehergépkocsikba. Ezáltal jelentősen csökkenhet majd a balesetek száma és az autósok számára is kevésbé lesz megterhelő a vezetés.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2006. aug. 10. 22:09 | válasz | #45
Jah, faterom is ült magyar v orosz tankban, annak az infráját használták és kidöntötték az út melletti fákat, mer 1-2 métert csalt a cucc. :)))
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2006. aug. 10. 18:05 | galéria | válasz | #44
Jó azért egy hibás szenzorból nem kéne megítélni az egész rendszert :) Nemtom hány teszt volt azóta és mindenhol brutáljól teljesített a cuccos.
2006. aug. 10. 18:00 | válasz | #43
OFF: IHH becsúszzott 1-2 helyesírási hiba. :D
2006. aug. 10. 17:45 | válasz | #42
A régi US verdák se3m egész szélvédős képet tolnek nem véletlenül, egyébként meg kevésbé vonnja el a figyelmed mint egy külön monitor amire mindíg külön oda kell nézni, lásd pilótasisak.
A dolgot azért tallták ki, hogy a világítás meghibásodása esetén eljuthassanak a legközelebbi biztonságos parkolóig v szervízig. De egyébként hasonló technológiát alkalmaztak némely orosz katonai járművekben is, a fateromnak volt ilyenhez szerencsélye, bár elmondása szerint használhatatlan volt a dolog mert rengeteget csalt, nem lehetett jól felbecsülni a távolságokat, stb.
Tetsuo  
2006. aug. 10. 15:58 | válasz | #41
:DD
uniu  
2006. aug. 10. 15:39 | válasz | #40
Lehet, hogy azert sietnek ejszaka a kihalt utakon, hogy ne legyenek nagyon almosak ? hmm.. lehet, hogy tobbre megy az ember, ha vesz vmi sisakos ejjelato eszkozt.
2006. aug. 10. 15:19 | válasz | #39
Amúgy + szerintem vezetek is autót meg értek is hozzá, számítástechnikai szakmám van, bocs.
2006. aug. 10. 14:15 | válasz | #38
Az nem merült fel senkiben sem a kutatók között, hogy éjszaka azért is lehet több baleset, mert a közlekedők álmosak?
Amúgy meg ha nem látni messzire, lassabban kell menni. Én ezt már csak a magyar utak minősége miatt is betartom, mert cseszhetem ha látom a gyalogost, de közben belemegyek egy akkora kátyúba 90-el hogy eltörik a tengelyem. Aki nagyon siet, induljon el hamarabb, vagy menjen repülővel, helikopterre, de még a léghajó is gyorsabb és nem is túl drága.
2006. aug. 10. 11:48 | galéria | válasz | #37
corvette hud

Bmw hud


Nemtudom amúgy szerintem azért van külön monitoron az infra képe mert nem sok látszódna ha az ablakra vetítenék . Amúgy a teljes szélvédős HUD szerintem egy hülyeség lenne , csak elvonná a figyelmet.

2006. aug. 10. 11:38 | galéria | válasz | #36
Késöbb aszem helyesbítették , elvileg azért volt a baleset mert elfelejtették megmondani az újságíróknak hogy ki van kapcsolva a szerkezet :D .

2006. aug. 10. 10:21 | válasz | #35
Nekem jöhetne ez a beta megoldás is :D
uniu  
2006. aug. 10. 10:04 | válasz | #34
Mondjuk GPS-hez jo ez, jo latasi viszonyok kozt. De ha rossz latasi viszonyok vannak, kulonosen nem szerencses nem a szelvedon kifele nezni! Azt, h nem erted elhiszem, mert vszinu nem vezetsz autot, de legalabb ne eroskodj olyan temaban amit nem ismersz.
Faby: erdekes volt az a cikk. Tkeppen jo 5let, de azert gaz, hogy felig mukodoen akarjak eladni, tkeppen ilyenkor tobbet art mint hasznal.. :(
brueni  
2006. aug. 10. 09:16 | válasz | #33
na de a navi képét sem a szélvédőre vetítik.

bár sötétben a család tudna "szélesvásznon" mozizni.

Látom a jövőt:
anyuka az anyósülésen DVD-zik, hátul a kissrác netezik, a tesója IPOD-ról zenét hallgat, apuka meg vezetés közben e-mailt diktál az új autóban, mindenki boldog az új multimédiás világban, amikor megcsörren egy mobil...
20 perc múlva tűzoltók vágják ki a családot egy fára feltekeredett autóból.

Nem kapkodnak, mert már nincs miért kapkodni...

Faby  
2006. aug. 10. 08:30 | válasz | #32
Tényleg tudja valaki, hogy az [újabb] radaros tempomatokat nem zavarja meg a köd? Vajon átlát rajta?

Hm, azért azok sem teljesen kiforrottak, lásd S osztály bakija a csarnokban, bár az kicsit több volt, mint tempomat, vészfékezni is tud(na, ha jólenne).

Van még mit csiszolni ezeken a rendszereken.

Katonai cuccok: HUD (Head Up Display) nagyon régen létezik a repülésben, asszem a SAAB, meg néhány amcsi márka is kínál ilyet, bár az csak szöveges infot ad.
Az éjjellátóval, szemkövetővel meg minden földi jóval felszerelt sisak sem mai találmány, harci és egyéb katonai helikopterekben jó régóta előfordul, pl Apache. Hogy miért nem vezetik be? Na erre a kérdésre nem tudok válaszolni!
2006. aug. 10. 08:25 | válasz | #31
Ha jól tudom, pl a cadilack-ek bizonyos típusaiban már a 80-as évek óta van hasonló, ami a szélvédő aljára vetíti ki a képet. Ebben mi az új?
2006. aug. 10. 00:02 | válasz | #30
Mégis használnak ilyet pár járgányban, nem saját találmány...
szivar  
2006. aug. 09. 22:44 | válasz | #29
Szvsz minden bicajosnak, gyalogosnak, fának és táblának kötelezővé kellene tenni a rikítós mellény viselését. Ezenkívül az árkokat fényvisszaverő anyaggal kell bevonni, az autósok érdekében.

Az meg véletlenül sem gáz, ha jön szembe éjjel a bicajosnak vmi autóféleség felbaszott refivel amit még nekiáll villogtatni, illetve dudál is, amikor a szembe közlekedő -pilácsos, mellényes kerékpáros- megpróbálja a járművét a felezővonal és az árok között tartani.

Továbbá láttam már párszor olyat is hogy a ködben (tejföl minőségű) felcsapott refivel, százhússza repeszt a tag.
assdf  
2006. aug. 09. 22:06 | válasz | #28
Ok akkor meg semmi értelme az egésznek. Ha 40el mész tökmindegy hogy van infra a kocsin, ha meg 100al akkor ugysem lesz időd a te 20x20as kijelzödet nézegetni, csak mégjobban eltereli a figyelmet és mégtöbb baleset okozna.
2006. aug. 09. 21:44 | válasz | #27
Az infra mellett szerintem jó lenne pl. köd ellen, ha radarozást nem csak a tempomatra bővítenék ki, hanem a ködben való biztonságos autózásra is felhasználnák.
Van egy két olyan időszak az évben amikor autópályán 50 m a látótávolság és akkor bizony jól jönne egy radar ami azt mondja nekem, hogy "OK, semmi nincs előttünk". Esetleg erre a lehetőségre az autókba építeni egy jelenlét adót, ami figyelmezteti a többi autóst hogy van ott valaki [persze ezt kötelezővé kellene tenni mint a biztonsági övet].

Szerintem csak a szélvédőre vetítés lenne a megoldás, még ha nem is közvetlenül az üvegre, de az üveg előtt felhúzódó nagy plexire mindenképp.

Az felső kategóriás autók önmagukban [a vas] nem ér messza annyit amennyit kérnek érte. Egy számítógép hiába 80-kből kijön, ha a legdurvább procit is rakod bele, de az autóknak menniük kell -30 és +70 fokban is! Emelett nem szeretnék egy olyan autóba ülni, aminek az üvegre vetített képén beköszönt a KékHalál és azt írja ki, hogy indítsd újra vagy bejön el Help menü.... ezeknek az eszközöknek bomba biztosnak kell lenniük.

Tényleg tudja valaki, hogy az [újabb] radaros tempomatokat nem zavarja meg a köd? Vajon átlát rajta?
2006. aug. 09. 21:37 | válasz | #26
Ok és fizetsz a szélvédőért 2 millát ... sima ügy.
assdf  
2006. aug. 09. 20:06 | válasz | #25
Nem tudom hányan vezetnek autót itt, de szerintem egy 90-100 km/órás sebességnél vagy az egész szélvédőre vetited a képet, vagy sehová mert senkinek nem lesz ideje máshová tekintetni plussz egy kisebb képek kisilabizálni hogy mi is az ott előtted, nem e csak maszatos a képernyő...
2006. aug. 09. 17:24 | válasz | #24
És ha mondjuk a szélvédőre csak este vetíti a képet vagy ködben? 20*20cm középre alulra így senkitsem zavar. Hogy honnét tudja, hogy sötét vagy köd van? Fototranzisztor mondjuk.
uniu  
2006. aug. 09. 17:23 | válasz | #23
Legjobb megoldas a szelvedore vetites lenne.
"(az előttünk tornyosuló sötétségre nem sok figyelmet érdemes fordítani)" hmm.. miert van olyan erzesem, h nem vezetsz autot ?:))
2006. aug. 09. 17:14 | válasz | #22
Nagyon nagy szükség lenne erre az éjjellátó eszközre. Ráadásul ha elég nagy sorozatban készülne, az ára teljesen megfizethető lenne. Mennyibe kerül most egy számítógép az 1 milliárd tranzisztoros procijával meg a szuper videokártyával? Vagy mennyibe egy digitális fényképezőgép? Az autó árához képest semmibe.

Szerintem igenis képernyős kijelző kellene. Amikor ugyanis nincs rá szükség (fényes nappal) akkor úgyse azt bámulja a vezető. Amikor meg szükség van rá, akkor nem nagyon van miről elvonni a figyelmet (az előttünk tornyosuló sötétségre nem sok figyelmet érdemes fordítani)

Vajon hány életet mentett volna meg egy ilyen készülék, ha már 10 éve rendszeresítve lenne? Szerintem sokkal többet, mint a "biztonsági" gyermekülés
2006. aug. 09. 16:51 | válasz | #21
Persze lehet ezt a hőingadozásra fogni, és igen tényleg más ott a talaj, de másként is aszfaltoznak. Nem Pityu megy az uton lapáttal a kezében , hogy ahol nem jó kicsit megtoldja 1 lapáttal, hanem szórófejes multicar féleségek aszfaltoznak. Vagyis elsőször sóder + beton valami kötő anyaggal, és így átadják a forgalomnak,hogy "letapossák" és utána megy rá az aszfalt.
Na+ hogy nyomvályús minden és nincs macskaszem sem világítás, azt már nezéz a hőeloszlással és talajjal magyarázni nem?
2006. aug. 09. 16:38 | válasz | #20
Szerintem se az infrás éjjellátót kellene erőltetni, hanem a hőkamerát. Annak a jeleit a számítógép is jobban fel tudná fogni... Meg mit ér az infra ha mondjuk nem ismered fel, hogy mi az... ember fekszik az úton... stb. Tágabban is lehetne pásztázni az út mindkét szélét befogó [hőérzékelő] szenzorokkal így pl. a vadakat is esetleg lehetne "szűrni".

A BMW Night Vision ha jól tudom a Mercedes előtt vezette be a dolgot és az 300 m-re visz el.

Szerintem is az üvegre kellene vetíteni a képet, vagy esetleg a fej mögül lehajtható plexi is megoldás lehetne esetleg egyszerre mindkettő.

"Kint miértnem darabos az út? Miért nincsenek kátyúk, talán ott nincs tél és nincs nyár?"
Nekünk egyetemen azt "tanították", mondták ennek az egyik oka az, hogy a talaj nem megfelelő, a hőingadozás nagyobb.
Egyébként az osztrákoknál sem fenékig tejfel az autópálya... pl a betonozott részeken.
A nyáron egy hosszú görögországi túra után hazatérve a mi autópályáinkon a mennyekben éreztem magam [komolyan :)]
2006. aug. 09. 16:21 | válasz | #19
Karácsonykor mentünk ki tavaly Ausztriába. Minden ki van világítva , nem kátyúsak az utak, még a legkisebb falu útjainál oldalt macskaszem az útba építve, a felező vonal szinte világít, bármelyik faluban a kereszteződéshez érve attól 20-40m-re tábla jól látható figyelmeztet, közeledve lámpa, még közelebb rengeteg tábla, bólya, korlát...a falvakban. Az utak végig kivilágítva.

Jöttünk haza tölük és a határt már megközelítve kezdett minden sötétségbe borulni, majd átértün, és olyan sötét volt, mintha valami koromsötét pincébe értünk volna. Kicsit összeszorult a szivem, hogy itthon ilyen miért nem lehet csinálni? A méterenként 1-10 millió forintos autópálya díjba nem férne bele? Kint miértnem darabos az út? Miért nincsenek kátyúk, talán ott nincs tél és nincs nyár? A határt átlépve majdnem elsírtam magam visszafelé...
Bith  
2006. aug. 09. 15:34 | válasz | #18
Ott a pont.
Tetsuo  
2006. aug. 09. 15:25 | válasz | #17
Ilyennel már v 10 éve szötymötölnek.. csak nemtudják eldönteni melyik riasztás a biztonságosabb..
Monkey  
2006. aug. 09. 14:36 | válasz | #16
Hú, de ért itt hozzá mindenki... :P
uniu  
2006. aug. 09. 13:51 | válasz | #15
brueni: Egesz jo 5let, csak nem sok haszna van, ha toom, hogy elment elottem 1 auto 1-2 perce....
Ennek a most bemutatott technikanak a nagy hatranya, -amirol nem szolnak-, h a fenyszorok, de foleg egy masik ejjelatto auto infrafenyszoroi megvakitjak az a szembe jovo szenzorat. Passziv infra-erzekelos technika kellene, termokamereras, nem veletlen hasznaljak ezt a katonasagnal, pont erre....
brueni  
2006. aug. 09. 13:32 | válasz | #14
a cikk egyébként tényleg nem új. már a kudlik juli is bemutatta ezt a deltában.

jövő héten a kanyarkövető fényszórókról lesz szó ????
brueni  
2006. aug. 09. 13:30 | válasz | #13
foszforeszkáló adalékot kell keverni az aszfaltba.
elmegy egy autó, megvijágítja az úttestet, és a mögötte jövőnek van egy messzre derengő, kivilágított szakasza. az meg feltölti az ő mögötte érkezőnek. :)

vagy minden autóra hótolót felszerelni. télen is jó, meg sötétben is. :)
2006. aug. 09. 12:53 | galéria | válasz | #12
Nem lenne célszerűbb bevilágítani az utakat? És akkor a csóróbb fajta se pusztul bele az úton álló lámába..

De télleg nézzétek meg a képet, az egy láma..
2006. aug. 09. 12:27 | galéria | válasz | #11
Hát igen, de amit az army használ nálunk csak 5-6 év múlva lesz elérhető, mikor már nekik jobb lesz. Egy iylen high-tech sisakkal már terorrista bűncselekményeket is végre lehetne hajtani ^^
2006. aug. 09. 12:24 | galéria | válasz | #10
és 5 misiből ki is jön... pff :). Kijelző, és kész. Volvo XC90, Merceds S-osztályhoz rendelhető. Ez a cikk kicsit elkésett, nem? :) De hogy olcsóbb autókba beszerelni? Túl sokba kerül
2006. aug. 09. 12:15 | válasz | #9
Oleddel + semmi ilyesmivel nem kell bevonni a szélvédőt, csak 1 megfelelő hullámhosszt visszatükröző anyaggal, erre a szélvédőre projektoros /DLP/ technológiával rávetítik a képet belölről. Ennyi. És ez kb már 3 éve létező dolog. /Ahogy Tinman is írta/.
tomo  
2006. aug. 09. 11:46 | válasz | #8
szerintem a kepernyo nagyon zavaro lenne, de gey felvillano piros lednek orulnek kivilagitatlan biciklis kozeledesekor.

annak viszont meg jobban orulnek, ha a kedves rendorok elvennek azoknak a biciklijet ( es be ius daralnak ) akik nem viselnek ejjel sarga mellenyt biciklizes kozben.

a gyalogosoknak meg eltornem a labat, hogy meg1x ne probaljon ejjel kivilagitatlanul maszkalni.
2006. aug. 09. 11:45 | galéria | válasz | #7
ez itt a képen egy új s merci... é ezekbe asszem mindegyik új s-be van...vagy lehet hogy csak extra
2006. aug. 09. 11:43 | válasz | #6
OLED-del vonják be a szélvédőt és kész.. még csak félrenézni sem kéne...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 09. 11:22 | galéria | válasz | #5
Ez a cikk nem éppen aktuális.
Pl ami a képen van, olyan már 1-2 éve elérhető egyes SAAB, Volvo modellekben, de itt egy friss példa:

http://totalcar.hu/tesztek/sklasse05bem/?print

aaaaa  
2006. aug. 09. 11:07 | válasz | #4
Persze csak 2-3 millióval fog többe kerülni az autó az LCD-s szélvédő miatt, ha meg jőn egy kő gazdagági totálkár... :) Szernited hány db -ot tudnának eladni belőle ? Az ötlet nem rossz, de azért attól nem lenne sokkal kevebb baleset, hogy minden 10000. autóban van LCD-s szélvédő éjjellátóval.
2006. aug. 09. 10:47 | galéria | válasz | #3
Mer ami a katonaságnak bejött azt ők figyelembe sem veszik?! Sityak, vagy csak egy HUD ami a fejfából a vezető arca elé húzható és átlátszó, de tökéletesen látható panorámaképet ad az útról éjjel is. Sőt a katonai verziók azt is tudják az ember szeme hova fókuszál, ezt is ki lehet sok trükkre használni... DE inkább feltaláják a spanyolviaszt. A legjobb az lenne, ha a szélvédő és az ablakok tartalmaznának folyadékkristályos kijelzőt, ami nappal áttetsző, de éjjel vezetési infókat és plussz tartalmat nyomhat rá a gép, vagy olyan (minden autóban egyedi hullámhosszú) sugárzást nyomnak ki, amit a szélvédő látható spektrumba alakít, stb.-stb.
2006. aug. 09. 10:44 | galéria | válasz | #2
én a night-vision mellett egy heat-vision-nak is örülnék =)
2006. aug. 09. 10:43 | galéria | válasz | #1
már ideje volt..csodálom hogy eddig vártak vele..