Készül az Üvegtigris pornóváltozata
2006. augusztus 9. 19:24, szerda
Amerikában bevett szokás, hogy egy pornófilm egy, a mozikban épp sikerrel vetített filmet gondol újra. Hazánkban is egyre inkább kezd bevett gyakorlattá válni a "névátvétel". A Barátok közt után most az Üvegtigris is eme sorsra jutott.

Baywatch, Mátrix, Drakula. Három cím, három teljesen eltérő műfaj. És mégis mi a közös bennük? Mindháromnak van egy pornó-változata is. Amerikában ugyanis bevett dolog, hogy a pornófilmkészítők egy, már világsikert aratott film vagy sorozat címének felhasználásával készítsenek filmet. Így jelenhetett meg a Babewatch, MátriXXX vagy a Drakúra.

A tendencia hazánkban is egyre jobban kezd elterjedni. Az első mű az egyik kereskedelmi csatorna nagysikerű sorozatát, a Barátok köztöt tette kicsit erotikusabbá. Most pedig Rudolf Péter kultikus filmje, az Üvegtigris jutott hasonló sorsra.


Balhé ide vagy oda, ők azért szebbek Csoki bácsinál

A hétvégén ugyanis befejeződtek a Plasztiktigris címmel ellátott pornófilm munkálatai. A nyilatkozatok szerint a film nem is igazán rendelkezik történettel, csak úgy pörögnek az események, aztán vége - mint egy átlagos pornófilmnél.

A Tom Média által forgatott filmben olyan "csillagok" élvezkednek, mint Mya Diamond, Erika Vénusz és Cony Ferrara. A film premierje a szeptemberi Erotika Parádén lesz. Az üggyel kapcsolatban Rudolf Péter nem nyilatkozott.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
N0S  
2006. aug. 11. 06:38 | galéria | válasz | #22
Piroska es a Farkam
2006. aug. 11. 02:12 | galéria | válasz | #21
szöszi aranyos
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2006. aug. 10. 22:56 | galéria | válasz | #20
ez akkor a gregor bernadett ha a másik a britney spearce
2006. aug. 10. 19:27 | válasz | #19
Ezek sem utolsó pornófilmcímek: Ágnes a farokmágnes, Piroska és a farkak, Galaktikus gigoló
Luise  
2006. aug. 10. 13:10 | válasz | #18
"Az üggyel kapcsolatban Rudolf Péter nem nyilatkozott."

dehogynem. tett 1 megjegyzést a blikkbe, hogy nem nyilatkozik, mert azzal a filmet reklámozná! :D
1rick2  
2006. aug. 10. 12:37 | válasz | #17
ezt nem hiszem nem kéne kamuzni
2006. aug. 10. 11:34 | válasz | #16
az nem gregor bernadett vazzz
winnie  
2006. aug. 10. 10:56 | válasz | #15
szó sem volt tóla, hogy koviák csinálják.

ők legutóbb a porn wars-t nyomták:)
blaze  
2006. aug. 10. 09:53 | válasz | #14
Ezt én is bírom, hogy mennyire kreatívak tudnak lenni a pornófilm címadói. Nem a mostani Plasztik tigris elnevezésre gondolok, hanem ismerek még érdekes címűeket. Pl: Független segg napja, Tini tonik, ennek meg vagy van 10 része.:)
2006. aug. 10. 09:48 | galéria | válasz | #13
Gregor Bernadett? áá nem hiszem hogy ilyenben benne lenne, ha mégis akkor nem hagynám ki a pornó verziót
N0S  
2006. aug. 10. 08:43 | galéria | válasz | #12
"Balhé ide vagy oda, ők azért szebbek Csoki bácsinál"

akkor is csoki a kiraaaaaaaaly :]
2006. aug. 10. 00:02 | válasz | #11
"A Tom Média által forgatott filmben"
Kovi sex birodalmának nem ez a neve
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 09. 22:25 | galéria | válasz | #10
akkor az index írta volna félre ? végülis tökmind1, mert mindkettő uolyan hülye média :D
2006. aug. 09. 22:23 | válasz | #9
pár napja volt a fokuszban, Kovit( ) megse emlitették.
azt mondták, hogy a rendező maga a föszereplő
5i  
2006. aug. 09. 21:41 | válasz | #8
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 09. 20:39 | galéria | válasz | #7
"Az üggyel kapcsolatban Rudolf Péter nem nyilatkozott."

ellenben Kovi ( a rendező) akkorát nyilatkozott, hogy beszarás
a nagy pornómániákus...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 09. 20:37 | galéria | válasz | #6
már nem azért, de rég elkészült...
2006. aug. 09. 20:29 | galéria | válasz | #5
ez a kép ugye nem a pornó verzióból van?
2006. aug. 09. 20:27 | galéria | válasz | #4
ménem Szilikontigris?
5i  
2006. aug. 09. 20:16 | válasz | #3
Baszások közt
craesh  
2006. aug. 09. 19:55 | galéria | válasz | #2
vazzz "Drakúra" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
mekkora cim...

akyyy  
2006. aug. 09. 19:52 | galéria | válasz | #1
a barátok köztösnke mi a cime?