Eltűnhet az ATI neve
2006. augusztus 8. 10:46, kedd
Bár az egyesülés végrehajtása még várat magára, máris megindult a találgatás az AMD és az ATI összeolvadásából létrejövő vállalat elnevezését illetően. Könnyen előfordulhat, hogy utóbbi neve végérvényesen eltűnik.

Hirdetés

A Custom PC mindkét cég embereit megszólaltatta, és meglehetősen vegyes válaszokat kaptak az elnevezést firtató kérdésekre. Az biztos, hogy még semmi nem dőlt el, de a vezetésen belül is megoszlanak a vélemények arról, hogy a döntésre mily gyorsan és főleg milyen eredménnyel kerül majd sor. Az esélyek az AMD mellett szólnak.

"Az új vállalat AMD néven fut majd tovább" - jelentette ki nemes egyszerűséggel Gareth Cater, az AMD részéről, míg Richard Baker, a processzorgyártó európai marketingjéért felelős igazgató úgy nyilatkozott, hogy meglepődve venné tudomásul bármely név elvesztését. Egyértelműnek tűnik azonban, hogy az ATI-nak van kisebb esélye megtartania saját nevét, már csak azért is, mert nem ők vásárolták fel a másik céget. "Semmilyen személyes kötődést nem érzek a név iránt" - szögezte le Chris Hook, az EMEA régió PR-részlegének első embere az ATI képviseletében. Szerinte az a fontos, hogy jó termékeket fejlesztenek és ez a jövőben sem változik.


Az egyesülés lehetséges kapcsolódási pontjai

A jelek tehát arra utalnak, hogy az AMD kisajátítja újdonsült menyasszonya portfólióját, ám többen máris arra figyelmeztetnek, hogy ez negatív következményeket vonna maga után. Példaként említik az Intel magatartását, amely nagy valószínűséggel nem szívesen reklámozná az AMD Radeon termékeket a saját márkanevével fémjelzett összeállításaiban. Ugyanakkor az ágazatban számos példa van arra, hogy az egyesülő, vagy közös leányt beindító cégek mindkét nevet továbbviszik, elég csak a Fujitsu-Siemens, vagy a Sony-Ericsson esetére gondolni.

Ami az idei kilátásokat illeti, az AMD optimistán tekint a jövőbe. A HKEPC oldalán megjelent információ szerint a kisebbik processzorgyártó még az év vége előtt a Socket AM2 foglalatú chipeknek adja át az első helyet, amelyek az ünnepekre már az új termékek 84 százalékát teszik majd ki. A hagyományosan erős második félév ezúttal is javuló eredményeket hozhat: a DigiTimes értesülése szerint az első hat hónapban leszállított 19,5 millió asztali chipet újabb 26 millió követ majd, amit 12 millió mobil processzor és ismeretlen számú szerverchip egészít ki. Ez utóbbiakról annyit tudni, hogy a teljes piac 25 százalékát teszik ki, ami nem kis eredmény az Intel uralmával szemben. A globális x86 (asztali, mobil és szerver) piacon 22 százalékos részedést harcoltak ki a második negyedévben, a nagy rivális 73 százalékával szemben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 10. 11:56 | válasz | #37
Szerintem tök mindegy mi a neve a dolognak, a nagy közönség úgy is mindíg "ráérez" a jó dolgokra, zsír mindegy, hogy mi a neve...
RoD  
2006. aug. 09. 16:58 | válasz | #36
Rajzold át AMD-re :D:D:D
Az is csak 3 betű :D
2006. aug. 09. 13:46 | válasz | #35
ATI oldalán:

"Q4 What will the combined company operate as?
A4: The combined company will operate as AMD."

http://www.ati.com/companyinfo/about/faq.html

2006. aug. 09. 10:22 | galéria | válasz | #34
Ne már, akkor több év után lógot kell cserélnem. Pedig már úgy megszoktam.
2006. aug. 09. 09:08 | válasz | #33
"jah jóh a 7300gt ,de a ddr3 változatábol sehol se kapni :(

ÉS szerintem drágulni is fog vagy butinai fognak rajta mert tul jóh lett."

A PH-n Pegasus írta, hogy a Galaxy 50%-ot emelt a 7300GT árán. :(
2006. aug. 09. 02:09 | galéria | válasz | #32
mégse tűnik el.. hehe.
dez  
2006. aug. 09. 00:19 | válasz | #31
Ezt hányszor fogod még beírni? Nekem pl. semmi gondom a sajátommal. Talán kifogtál egy hibásat, vagy ilyesmi, de most akkor az összes rossz szerinted? Egyébként Inno3D?
2006. aug. 08. 23:26 | válasz | #30
MSI GF NX7600GT-T2D EZ 256MB PCI-E , NX76T256D-RH (nVidia 7600GT) Silent Pipe II 256MB PCI-E mindkettő SLI-s kb 10k+áfa a különbség az sli-nélkülihez képpest.
2006. aug. 08. 23:21 | válasz | #29
MSI NX7300GS-TD 256MB DDR3 PCI-E nem rossz, de a MSI GF NX7300GT-TD EH 256MB DDR2 PCI-E SLI kompatibilis és szerintem így jobb vásár.

De Nekem az ATI sokszor gyorsabbnak tűnik game közben. Pedig tesztek sokszor nvidiát jobbnak mutatják. És árban sem rossz szerintem )Gigabyte RX16P256DE-RH (ATI X1600Pro) 256MB PCI-E Silent Pipe II főleg 2 db vagy az MSI-től
Randal  
2006. aug. 08. 22:16 | galéria | válasz | #28
Én is most a 7600GT-ben filózom. remélem lehet SLI-be kötni:)

Amúgy elég nagy gáz lenne ha az ATI elveszteni a nevét. Azért a név jelenti a minőséget. Nem mindegy hogy Adidas vagy Adidos:)
2006. aug. 08. 22:10 | válasz | #27
nem fog hiányozni...
Zenty  
2006. aug. 08. 20:37 | válasz | #26
jah jóh a 7300gt ,de a ddr3 változatábol sehol se kapni :(

ÉS szerintem drágulni is fog vagy butinai fognak rajta mert tul jóh lett.
2006. aug. 08. 19:28 | válasz | #25
Ez tetszik, ilyen procit, és VGA-t akarok :)

Egyébbként 25ezerFt-ért inkább már 7300GT-t érdemes venni, úgytudom, hogy a figyelmesebben vett példányok (nem alulórajelezett) teljesítménye a sima 7600-as és a 7600GT között van (de a GT hez van közelebb).
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 08. 18:22 | galéria | válasz | #24
Hát egy videokártyáért 30k is sok, figyelembe véve, hogy mennyiért állítják elő, és hogy mennyi ideig használható...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. aug. 08. 17:03 | galéria | válasz | #23
Alone in The Dark? :D
2006. aug. 08. 16:42 | válasz | #22
Rohadt drága kategória VGA esetén szerintem a 100-250.000 közötti kategória. Ha nagyon sóher vagyok, akkor 60.000 fölött.
Zenty  
2006. aug. 08. 16:33 | válasz | #21
rohadt drága?
25-ért már lehet venni, és azért még birja strapát.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. aug. 08. 16:29 | galéria | válasz | #20
Mert rohadt drága, és mégse tud sokat? :) bár ez az ati-nál is így van.
2006. aug. 08. 16:14 | válasz | #19
mégis miért utálod a 6600 gt-d?
2006. aug. 08. 15:54 | válasz | #18
Az új cég neve ATD lesz, majd meglássátok :)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 08. 15:02 | galéria | válasz | #17

Fogadjunk, hogy 1000+1 Intel párti lesz aki, innentől fogva inkább nVidia-t vásárol, csak ne kelljen az AMD márkanevet a gépében tudnia.

Az ATI név nagyon jól hangzik, lecserélése szerintem is nagy ostobaság volna.
2006. aug. 08. 15:01 | válasz | #16
vanegy nvidia 6600gt-m. Rühellem, pedig soha nem volt másom, csak nvidia-m. Következőre ATI-t veszek (vagy akkor AMD-ATI-t) :)
2006. aug. 08. 14:24 | válasz | #15
Ez most hogy jön ide? Az ATI nem forgalmaz Európában hivatalosan saját cuccokat. Attól gyártani még gyártják, sőt kapni is lehet sok helyen.
2006. aug. 08. 14:23 | válasz | #14
Engem jobban érdekel, hogy melyik "baráti" cég volt a kezes a 3 milliárd kölcsönhöz az AMD oldalán :)
2006. aug. 08. 14:00 | válasz | #13
Hi
Én úgy tudom felvásárlás történt.
Az AMD egyszerűen megvette az ATI-t. Sajnos :(
Zedas  
2006. aug. 08. 13:56 | válasz | #12
El vagy tévedve.
vice  
2006. aug. 08. 13:40 | válasz | #11
Hmmm... ha fúzionáltak, miért fizetett az AMD 5,4 MRD dolcsit érte?...
2006. aug. 08. 13:16 | válasz | #10
fenyegethet, csak kell egy sokkal nagyobb cég aki megveszi...
2006. aug. 08. 13:00 | válasz | #9
Nem felvásárolták, hanem fúzionáltak.
A kettő nem ugyan az. Ez 1 éven belül kiderül, hogy jó ötlet volt -e?
2006. aug. 08. 12:56 | galéria | válasz | #8
:( sajnálom de mondjuk nekem egyedűl a 9700pro-m volt ATI-s ezek már sapphire, HIS neveken futnak...
2006. aug. 08. 12:08 | válasz | #7
Egy tényleg jó, minőségi márkanevet nem fenyeget a felvásárlás...
2006. aug. 08. 12:05 | válasz | #6
Bejáratott márkanevet nem érdemes lecserélni, kivéve, ha globális és mindenre kiterjedő kampányt folytatnak a cégek.
A cégnév (ATi Technologies Incorporated) megszűnhet, helyette megmarad az Advanced Micro Devices (AMD).

Az ismert márkaneveket ostobaság lecserélni, hiszen az emberek ismerik, és "bíznak" benne. Átneveznék a kártyákat AMDX1600-ra, akkor a vásárlónak olyan feelingje lenne, hogy a fúzió inkább azt jelenti, hogy az ATi-t kiradírozzák, és marad csak az AMD. Ilyenkor az "ATi fanatikusok" keserű szájízzel arra gondolhatnak, hogy kedvenc kártyáik már nem azok a kártyák, amik régen voltak, következésképpen nem is olyan megbízhatóak, megváltozhatott a minőség. Nem mindenki (így én sem) istenítem az AMD-t, ugyanúgy csak egy cég, mint az Intel.
Cobra.  
2006. aug. 08. 11:54 | válasz | #5
A videókártyáknál véleményem szerint gazdasági öngyilkosság lenne lecseréln az Ati nevet AMD-re, de az alaplapoknál akár pozitív eredménye is lehet az AMD márkájú lapoknak (persze nem tudom mi lesz az Intel chipkészletekkel, ha még gyártani fognak, akkor biztos nem AMD néven).
2006. aug. 08. 11:39 | válasz | #4
Volt régen Rage is, lehet az R600 már nem Radeon lesz :)
Amúgy meg ez egy találgatáson alapuló "hír", amit szerintem e pletykafészek The Inquirer híresztelt el.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 08. 11:23 | galéria | válasz | #3
Az ATI a cégnév nem márkanév szerintem, a radeon természetesen maradhat, így lesz AMD Radeon a vga.
2006. aug. 08. 11:07 | válasz | #2
Szerintem elég értelmetlen a téma, mert a cégnevet kevergetjük itt a márkanévvel. Ha a Matshusitát holnaptól Gipsz Jakab névre keresztelik, attól még lehet, hogy kapni fogunk utána is Panasonic vagy Technics márkájú cuccokat.
Tehát ha az ATI ezentül "csak" AMD néven fog létezni, attól a kártyái még viselhetik az ATI meg a Radeon márkaneveket.
Szerintem.