Önkaraokeklip bankkártyával
2006. augusztus 7. 15:50, hétfő - Forrás: MTI
A Sziget Fesztiválra látogatók ebben az évben is megválthatják belépőjegyüket bankkártyával, a vásárlást igazoló bizonylatot pedig ajándékra cserélhetik a MasterCard MasterStar sátorban, ahol ráadásul minden résztvevő elkészítheti saját videóklipjét.

Hirdetés

A cég közleménye szerint a MasterCard mini stúdiójában minden szigetelő kipróbálhatja magát egy videóklip forgatáson. Mialatt az előadók a karaoke stúdióban énekelnek, a barátok és rajongók a helyszínen kihelyezett képernyőn követhetik a produkciót. A bátor jelentkezőknek jelmezmester segít a felkészülésben; természetesen kiválaszthatják a zeneszámot és a klip során látható álló, vagy mozgó hátteret is. A produkció végén a fellépők DVD-re írva kapják meg saját videóklipjüket.

Természetesen nemcsak egyedül lehet színpadra állni, a szervező alkalmi szupercsapatok jelentkezését is várja legfeljebb 3 főig. A videóklipet forgató, MasterCard vagy MasterCard Electronic kártyabirtokos jelentkezők között a MasterCard házi karaoke szettet sorsol ki, mellyel otthon is felidézhetők a Szigeten elhangzott produkciók.

A MasterCard kártyatársaság immár negyedik éve jelenik meg Európa egyik legnagyobb szabadtéri eseményén, a Sziget Fesztiválon. A cég közleménye szerint a fesztivál ideje alatt a magyar és külföldi vendégek hét jegypénztárban válthatják meg belépőjegyüket bankkártyával, majd az erről szóló bizonylatot ajándékra cserélhetik a Bahia színpad mellett található MasterCard MasterStar sátorban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás